2024-12-21 13:14
Jelenleg online: 65 fő
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Manapság, ami elromlik, azt már nem megjavítjuk, hanem kidobjuk, és újat veszünk. Legyen szó cipőről, táskáról, elektronikai eszközökről vagy akár párkapcsolatunkról is. Tűnődve nézzük, hogy kezdenek eltűnni a cipészmesterek, a szemfelszedők, a háztartási kisgépszerelők. Ez nem véletlen, hiszen egyre kevesebb a megbízásuk. A fogyasztói társadalom örvénylő spiráljába kerültünk, ami szépen lassan mindent, amihez régen hozzászoktunk beszippant.
Felmerülhet a kérdés, de hogy jön ide a párkapcsolat?
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Schöffer Nóra Coach- Mediátor cikke
Benjamin Barber szociológus egyszer megjegyezte: „Én nem gyengékre vagy erősökre, sikeresekre vagy sikertelenekre osztom fel a világot. (..)Szerintem kétfajta ember él a földön, aki kész tanulni, és aki nem.” Csecsemő- és gyermekkorunkban természetes, hogy nap, mint nap tanulunk és fejlődünk, hiszen élvezzük a tudást, amelynek a birtokába kerültünk és hasznosítani tudjuk. Ha nem sikerül valami, makacsul próbálkozunk tovább, egészen addig, amíg nem sikerül járni, szaladni, beszélni, önállóan csinálni mindazt, amit a felnőttek. De mért változik ez a hozzáállás a későbbiekben, amikor már felnövünk, és mi leszünk felnőttek?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Otthonunk és háztartásunk talán legtöbb hulladékot termelő egysége a konyha és az étkezés folyamata. Mindannyian eszünk, étel és víz nélkül nem sokáig húznánk. Nem kell viszont mindent hazavinnünk a boltból csak azért, mert ehető, még akkor sem, ha ingyen van. Hol tudod a hulladékot eleve megelőzni? Íme a lista.
Prevenciós stratégiák
EGÉSZSÉG
Náthaűzés mellé nagymama ehető díszei
Jól bevált családi recept, amelyet kicsi koromtól annyit hallottam, hogy belém ivódott, de minden bizonnyal a génjeimben hordozom. A családkutatásom révén tudom, hogy nagymamáim mindig otthon dolgoztak, ellátták a háztartást, és minden problémára megoldással várták a hazaérkező, fáradt családtagokat. Főként a téli hidegben volt nagy szükség az ő azonnali segítségükre, mikor vacogva a süvítő széltől betoppantak az egész nap fűtött házba, s kezet dörgölgetve mesélték el napjukat a tűz melege mellett...
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogyan kell szeretni „minket”, és miként szeretünk mi? Munkám során sokszor hallom az ügyfeleimtől, hogy: „Tudom, hogy szeret, csak nem érzem.”
A szeretet az ember számára nélkülözhetetlen a lelki egyensúly kialakításában és megtartásában egyaránt. De mi az, amitől azt érezzük, hogy szeretve vagyunk? Partnerünk milyen viselkedése vagy megnyilvánulása melengetné meg igazán a szívünket?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Tárold abban, ami van!
Ha már megvan a lista, hogy mi az, amit tárolnod kell, akkor sem kell mindjárt a boltba szaladni új tárolókért. Nézz körül otthon, és használd fel kreatívan azt, ami van. Főleg, ha nem is lesz szem előtt, amit benne tartasz. Ne vásárolj drága tárolót a feleslegnek...
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Az egyik legújabb trend ma talán a hulladékmentes élet. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem termelnek hulladékot, hanem azt, hogy annak minimalizálására törekednek. Hogyan lehetséges ezt megvalósítani?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Naponta jönnek szembe velünk a vízzel kapcsolatos hírek a nagyvilágból. Már nem dughatjuk a fejünket a homokba. Szembe kell néznünk azzal, hogy a tiszta víz és főleg az ivóvíz kérdése globális krízissé nőtte ki magát. A megoldás viszont a kezünkben van, rajtunk is múlik, hogy lesz-e a jövőben ivóvizünk és az milyen lesz. Mit tehetsz azért, hogy más legyen, a saját szinteden?
Most akkor igyunk vagy ne csapvizet?
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése teljesen egyénfüggő, de elengedhetetlen. Egyénfüggő, mert a különböző munkahelyi pozíciók, a különböző elvárások, mást-mást követelnek meg egy munkavállalótól, egy vezetőtől, vagy akár egy egyéni vállalkozótól.Ezzel együtt egy másik kérdéskör is gyakran felvetődik, ami a nőket érinti leginkább, hogy kell-e választani karrier és család között? Nagy nyomás nehezedik ránk, akármilyen célt is tűzünk ki magunk elé.Anyagi biztonság fenntartása, felelős döntések, üzleti tervek, számonkérések, teljesítések, megfelelések, határidők, és ott van mindemellett, hogy jó szülők is szeretnénk lenni, vagy akár tartalmas életet szeretnénk élni.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Léteznek általános erkölcsi, morális értékek, amiket belénk neveltek a szociális együttélés során. Így könnyen jelentjük ki bizonyos cselekedetekről, hogy az jó vagy rossz, hazug vagy becsületes, önző vagy önzetlen, irigy vagy jószívű. Ítélkezünk. Naponta többször is. De valójában mihez, kihez viszonyítunk, mi alapján ítélkezünk más felett?
Sikerlélektan - Önismeret – Géczi Erika
A BOLDOG, KIEGYENSÚLYOZOTT, SIKERES ÉLET TITKA - Géczi Erika
Mit is jelenthet ez? Milyen áramlatban? Talán beleestünk egy folyóba? …Hát majdnem. Nem egy folyóba estünk bele, hanem ha igazán könnyedén, boldogan, kiegyensúlyozottan, harmonikusan élünk, akkor benne vagyunk az élet energiaáramlatában. Honnan tudjuk, hogy benne vagyunk ebben az energiaáramlatban?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Bea Johnson Kaliforniában, San Francisco közelében él családjával és kis házi kedvencükkel egy csivavával. 2006-ban indultak el a hulladékmentes otthon megteremtése felé egy költözés kapcsán. Mivel elegük lett abból, hogy mindent csak autóval tudnak megközelíteni, úgy döntöttek, eladják a régi, nagy családi házukat. 1 évig, amíg rátaláltak új otthonukra, albérletben éltek és erre az időre a személyes ingóságaik nagy részét (80 százalékát) egy raktárban tárolták. Ekkor döbbentek rá arra, hogy milyen remekül elvannak a többi holmi nélkül, ezért annak nagy részét eladták vagy adományba adták, elajándékozták. 2008-ban költöztek be új otthonukba, ahová már csak egészen kevés holmit vittek magukkal.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Vajon csak hallgatjuk, vagy meg is halljuk, amit a másik fél mond?
Bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan helyzetekkel, amikor meséltünk valamit, éreztük, hogy a másik fél ugyan jelen van fizikálisan, azt is hallja, amit mondunk, de halvány fogalma sincs arról, hogy mit. Talán azért, mert a mondanivalónk nem köti le, nem érdekli, bármi is legyen az oka, válaszként pedig elintézi egy „Aha” kijelentéssel. Aztán amikor befejeztük, ő belekezd a saját közölni valójába, ami sehogyan sem kapcsolódik ahhoz, amiről mi beszéltünk.
Prevenciós stratégiák
Prevenciós stratégiák
Prevenciós stratégiák
Boldogságtippek és sikertrükkök
Boldogságtippek és sikertrükkök
Boldog csak az tud lenni, aki nem boldogtalan! A boldogságot pénzért nem lehet megvenni! A boldogság, boldogságot fakaszt! Vigyázzunk mert a boldogtalanságunk a környezetünkre is átrezeg! Ne őrizgessünk negatív érzelmeket. Engedjük el testi, lelki fájdalmainkat. Mások keresztjét ne cipeljük csupán karitatív elgondolásból. Ha nem mi kaptuk, miért terhelnénk magunkat vele?! Mondogassuk magunkban: Nem vagyok Teréz anya! Persze a férjezett, és gyermekes anyák, akiket ráadásul Teréziának hívnak, ők nyugodtan mondhatják: Teréz anya vagyok! Gyújtsuk meg az asztalon lévő aranyszínű gyertyánkat. Ne bosszankodjunk azért, hogy a semmibe-vész a legszebb, legdrágább gyertyánk.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Iskolában, munkahelyen, otthoni környezetben, az utcán, bárhol, ahol emberek fordulnak meg, rendszeresen élünk meg kisebb-nagyobb konfliktusokat.
Lehetnek ezek belső, személyen belüli (például váljak, ne váljak), és szociális, emberek közti konfliktusok is. Én most az utóbbira térnék ki.
Megtanuljuk az iskolában a kovalens kötést, a nyitvatermők szikleveleinek számát, Kamcsatka évi középhőmérsékletét, de a vitákhoz, veszekedésekhez nemigen kaptunk mankót, inkább csak átéltük, átéljük azokat.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Ilyenkor, év végén, illetve elején sok országban szokás a selejtezés, nagytakarítás, és ebben benne lehet a gardrób tartalmának átgondolása is. Praktikus lépés a régi elengedése az év végén, hogy az új évet tiszta lappal kezdhesd és be tudd fogadni az újat, azonban, ha ezt elmulasztotod az év végén, év elején is megteheted. Az új szokások bevezetésére is kiváló alkalom az új esztendő kezdete.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.” Ralph Waldo Emerson
Segítőkészség, önzetlenség, odaadás, szolidaritás, jószívűség. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük, és annyiféleképpen „éljük meg” ezt a kifejezést. Segíteni nemes dolog, de mindig észrevesszük, ha valakinek a segítségünkre van szüksége?
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Illem, figyelmesség, egymás iránti tisztelet, udvariasság. Viselkedési kultúránk, szokásaink, társas kapcsolatainkban való megnyilvánulásaink határozzák meg leginkább, hogy mennyire vagyunk udvariasak, tisztelettudóak másokkal szemben, legyen az férfi, nő, fiatal vagy öreg. Ha a hétköznapi életünkre gondolunk, az udvariasság megléte, gyakorlása vagy akár az igénye is változó.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Az első és legfontosabb dolog a gardróbod kialakításánál és testre szabásánál az önismeret és a mértéktartás. Nem a szomszéd lány vagy egy népszerű sztár ruhatárát kell koppintani. A praktikum és a személyesség érzése, az, hogy jól is érzed magad benne fontosabb lehet annál, hogy ténylegesen hány darabból áll a ruhatárad. És persze, az is fontos, hogy a ruhatárad darabjai mennyire kombinálhatók. Hiába van sok jó holmid, könnyebben ütközöl korlátokba, ha össze-vissza vásárolsz. És akkor jön a teli gardrób előtt a híres „nincs egy rongyom se” felkiáltás…
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Amikor karrierről beszélünk, általában két dolog jut az emberek eszébe. Az egyik a férfiak karrier lehetőségei, a másik pedig a nők helyzete, család vs. karrier kérdése.
De miért helyezzük gyakran górcső alá a karrierista nőket, és miért gondolják olyan sokan, hogy egy nő nem lehet egyszerre családanya és vezető, vagy anyaként egy nő nem csinálhat karriert?
Tény, hogy komoly kihívást jelent a két szerep összeegyeztetése, de nem lehetetlen.
Prevenciós stratégiák
Mennyit ér ma az asztalunkon az étel, ami régen száz egységnyi volt?
Táplálkozási szokásaink az elmúlt hetven évben alaposan megváltoztak, hátat fordítottunk a tradicionális étkezésnek, egyben az addigi életformának is. Sajnos ez idő alatt annyira lecsökkent a táplálékok tápanyagértéke, hogy ezt egészségünk érdekében egyre komolyabban figyelembe kell vennünk. Életem során hallottam elbeszéléseket az idősektől, hogyan éltek ők és elődeik évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt, mert nagyszüleink előtt generációról generációra nem sokat változott a technika a konyhában.
Archívum
Lehetünk nők vagy férfiak, sokunk számára a dús, egészséges hajkorona része személyiségünknek. Lehet hosszú vagy rövid, természetesen hullámos, egyenes vagy göndör, mindannyian arra törekszünk, hogy egészséges legyen, azonban ez nemcsak attól függ, hogy milyen hajápolókkal, samponokkal és fixálókkal dolgozunk, hanem az is nagyon fontos, milyen étrendet követünk.
Útkereső
Líviának nem voltak anyagi gondjai, ha pénzre volt szüksége, imái meghallgatásra találtak, és mindig kapott annyit, amennyi “éppen elég volt”, egy centtel sem többet. Ugyanígy járt az idővel is. Ha még egy kicsire volt szüksége ahhoz, hogy valamit befejezzen, megkapta, viszont egy perccel sem többet, mint amennyit kért. Sokat gondolkodott azon, mi lehet az oka annak, hogy mindig minden épp csak “elég”, mígnem egy napon egy vagyonos barátnőjéhez volt hivatalos ebédre...
Útkereső
Doreen Virtue és Grant Virtue 2010-ben megjelent Angel Words (Angyali szavak) című könyve számtalan diagramot tartalmaz a magas (pozitív) és az alacsony (negatív) rezgésű szavakra. Állításuk szerint nem csupán az adott szó jelentéstartalma a fontos, hanem az is, milyen érzelemmel telítve mondjuk ki azt. Megfigyelték például, hogy a csodálat szónak gazdagabb a hangtartománya, míg a féltékenységnek rendkívül szegényes. A szeretet szó attól függően, hogy semleges, haragos, érdeklődő vagy örömteljes érzelemmel került rögzítésre, többféle formát felvett.
Útkereső
Az ásványok és drágakövek már az őskortól fontos szerepet játszottak az emberek életében. A szerszám, fegyver, ékszer, és dísztárgy készítésen kívül szépségük és különlegességük révén amulettek és talizmánok készítésére is felhasználták őket. Napjainkban ezoterikus és természetgyógyászati célú felhasználásuk újra előtérbe került.
Prevenciós stratégiák
A termékenység megsegítése természetes módon
A gyermek a világ legcsodálatosabb áldása. Igaz, olykor sok dolog van körülötte, de mégis a legtöbb örömet hozhatja egy család életében. Olykor “várólistára” kerül a várva várt fogantatás, és a fiatal pár csak fontolgatja a segítségkérés lehetőségét. Csak egyetlen természetes módot mutatok be a termékenység segítésére saját tapasztalatomból, valamint körülbelül huszonöt évvel ezelőtti baráti kapcsolataim és egy orvos körében történtekről. Tehát mindez megtörtént, és egyszerű, könnyen megvalósítható segítséget adhat sok fiatalnak a legtermékenyebb időszak meghosszabbításához, és segítség lehet a mielőbbi gyermekáldáshoz.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Egy ideje talán már olvasod a blogot és szemezgettél a stílussal kapcsolatos cikkekből. Amikor azonban hozzákezdenél megvalósítani a saját stílusodat, kigyomlálni a gardróbodat, lehet, hogy kicsit elakadsz. Melyik lépéssel kezdd, és hogyan folytasd?
Az alábbiakban pontokba szedve megtalálod a javasolt sorrendet – szakaszokra osztom, hogy te is be tudd osztani. Amikor csak egy részére van időd, csak azt a részt csináld végig, ami megy.
Útkereső
Az idén az év ásványa a fluorit lett, amit más néven folypátnak is ismernek. A csodálatosan szép, kocka alakú kristályokat kalcium és fluor alkotja, azonban a látszólag egyszerű kémiai szerkezet ellenére megtalálhatjuk szinte minden árnyalatban. Nevét onnan kapta, hogy ultraibolya fénnyel megvilágítva fluoreszkál. Alapvetően a puhább, lágyabb ásványok közé tartozik, a Mohs-féle keménységi skálán a negyedik helyet foglalja el, ami azt jelenti, hogy körömmel nem, tűvel nehezen, de késsel könnyen karcolható.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Hogyan motiválhatjuk őket ebben az időszakban a felvételik, vizsgák és egyéb megmérettetések alkalmával? Az önértékelésük ebben a korban sokszor irreálisan alacsony. Mind külsőleg, mind belsőleg elégedetlenek magukkal.
Útkereső
A jelen pillanatából visszatekintve múltbeli döntéseink más fényben tűnnek fel előttünk. Átértékelve az életünket, találunk olyan dolgokat, amelyeket ma már másképp tennénk. Sajnos arra, hogy teljesen elölről kezdjünk mindent a múlt fájdalmas tapasztalatai nélkül, nincs lehetőség. Tiszta lapot nem osztanak, de mi létre hozhatunk magunknak.
Boldogságtippek és sikertrükkök
A tél közepén 17 órás sötétség borítja Dániát, mégis a dánok a világ legboldogabb emberei. Hogy hogyan csinálják? A cikkből kiderül! Érdemes tanulnunk tőlük. Elmondásuk szerint a titok a “hygge”. Tudod, mi az? Akár tudod, akár nem, te magad is sokszor végzed ezt a tevékenységet - legalábbis jobb esetben. Ha nem, itt az ideje, hogy beiktasd a napirendedbe.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Nagy kihívás a modern, felgyorsult világban úgy beosztani az időnket, hogy minden percünk hasznosan teljen, és ne térítsen el az információ- és élményáradat. Az időgazdálkodásnak nem az a célja, hogy minden percedet beoszd, és szigorú időbeosztás szerint élj. Abban nyújt segítséget, hogy a lehető leghatékonyabban tudd elvégezni a dolgaidat, és így a legtöbb szabadidőd maradjon, amelyet arra fordítasz, amire szeretnél. Ugye, milyen jó lenne több szabadidővel rendelkezni, amelyet minőségi tevékenységekkel tölthetsz el?
Útkereső
A 499 évvel ezelőtt történt reformáció Európát felkavaró zavaros történelmi eseményeket vonzott maga után. A reformáció, mely a mi életünkbe egy útmutatást adhat, hogy lám, valaki az igazának hangot adott, s ez a valaki megkapta munkájához a segítséget, nem volt egyedül. Luther nem volt hős, vallomása szerint “bekötött szemmel” indult neki a munkának Istenre hagyatkozva, s ha tudta volna, mi vár rá, nem biztos, hogy engedelmeskedett volna.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Ki vagyok én? Mi az én utam? Hogyan definiálnám magamat, ha csak egy szóval kellene meghatároznom a foglalkozásomat? Barátainkkal éppen előző este beszélgettünk ezekről. Mindannyian több dologgal is foglalkozunk hivatásszerűen, van, amit a megélhetés miatt, van, amit azért, mert élvezünk csinálni. Azt hiszem, az embernek elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy azzal a foglalkozással definiálja magát, amit élvez, még akkor is, ha nem feltétlen azzal keresi a kenyerét. Te azzal foglalkozol, amit szeretsz? Tudod már azt, hogy melyik az a tevékenység, amelynek végzése boldoggá tesz téged?
Boldogságtippek és sikertrükkök
Már beszéltem Nektek arról, mi is az a coaching, és arról is, hogy mit csinál egy coach. A cikkben a coachot Peter Szabo után a képkeretező mesterségéhez hasonlítottam. Ebben az írásban szeretnék újabb támpontokat adni. Amennyiben további kérdésetek van, írjatok bátran! - coaching@tumag.hu
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Hol tudod megfogni a pénzt?
Magyarországon fejenként 33 kg élelmiszer kerül a kukába évente és ezenkívül rengeteg egyéb dolog. A lakosságra eső összes szilárd hulladék mennyisége közel 4,5 tonna évente, fejenként kb. napi 1 kg. Ez a mennyiség azonban nagyon könnyen csökkenthető egészen egyszerű odafigyeléssel. Ha eleve megelőzöd a pazarlást, azzal nemcsak kevesebb lesz a szemét, hanem a pénztárcádban is több marad.
Útkereső
Aki a tarot történetét komolyabban kutatni szeretné, annak nagyon nehéz dolga van, hiszen az első paklik eredete a múltba vész. Vannak, akik azt mondják, hogy már az ókori Egyiptomban is használták, míg mások még keletebbről, az ókori Indiából származtatják. Van egy harmadik teória is, amely szerint a mórok voltak azok, akik Európába hozták a kártyát. Egy viszont bizonyos: a XIV. századi Marseilles-ben már használták, így ez a változat a mai napig is közkedvelt középkori jellegű grafikája miatt.
Útkereső
A szív köve
A halványrózsaszínű rózsakvarcot a szív kövének, illetve a feltétel nélküli szeretet kristályának is tartják. A lágy, nőies kő a béke, együttérzés, érzékenység, gyengédség, gyógyulás, táplálás és kényelem energiáját hordozza. Úgy tartják, közvetlenül a szívcsakrához szól és az isteni szeretet energiáját hordozza, ezáltal képes feloldani érzelmi sebeket, félelmet és haragot. Sok jó tulajdonsága mellett segít, hogy kiteljesedjünk, és igazán képesek legyünk szeretetet adni és elfogadni is. Hatékonynak tartják új szerelem bevonzásához, romantika, intimitás és szoros családi és baráti kapcsolat kifejlődéséhez.
Útkereső
Czagler Zsuzsa, a Saját utamon nap szervezője és vezetője azért álmodta meg ezt a rendezvényt, hogy megmutassa Neked is, hogyan lehet a saját utadon a saját boldogságod felé haladni, megspórolva magadnak azt a több évtizednyi bolyongást, amit ő már végigjárt. Többek közt azt, hogy: Hogyan vedd észre, hogy nem is a saját utadat járod, hanem mások által támasztott korlátok között vagy? Hogyan lépd át saját korlátaidat? Mi a fontos a számodra, és mit tehetsz azért, hogy a fontos dolgok benne legyenek az életedben? Mit gondolsz te magadról, és kinek mutatod magad? Ki is vagy te valójában?
Boldogságtippek és sikertrükkök
A nő elhitette magával, hogy ha elég sokáig marad a férfival, az változni fog. Ez volt az a hamis remény, amely hozzáláncolta őt ahhoz az emberhez, aki tudatosan használta ki a gyengeségét. A hölgy úgy érezte, hogy a kapcsolatuk elején volt valami mágikus kettejük között, valami olyan, amelyről csak a könyvekben olvasott. Úgy tűnt számára, hogy a végzet kötötte össze őket. És hát hogyan is harcolhatna a végzettel?
Archívum
Prevenciós stratégiák
Hogyan alkalmazzuk a gyakorlatban?
Dr. Williem Hope FitzGerald 1900-as évek elején kidolgozta a “Zónaelmélet” rendszert, amelyet a modern reflexmasszázs előfutárának tartanak. Dr. FitzGerald (1872-1942) felfedezte, hogy a nyomás alkalmazása a zónákon nemcsak a fájdalmat enyhíti, hanem az okot is csökkenti, sőt el is mulaszthatja. Csaknem minden páciensénél alkalmazta a módszert, megfigyelését, feljegyzéseit cikkek formájában publikálta. Közben Dr. Edwin Bowers társult hozzá, és javaslatára éppen 100 éve, 1917-ben mutatta be orvos kollégáinak elméletét, eredményeit, és első könyvét ZONE THERAPY címmel.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Az előző részben szó volt az „örömtesztről”, ami arra szolgál, hogy megtudjuk, szeretünk-e egy bizonyos használati tárgyat. Néha nagyon könnyen tudunk dönteni, haladni a válogatással, néha fennakadunk az „érzelmi hálón”. Ilyenkor kicsit nehezebb a dolgunk. Most azokról a tárgy kategóriákról írok, amin legtöbben nehezen tudnak túladni, még akkor is, ha igazából az lenne ésszerű és azzal tennék a legjobbat mindenkinek, beleértve önmagukat is. Az alábbiakban sorra veszek pár olyan kategóriát, ami a még éppen használható, de valójában örömöt és hasznot nem hoz, vagy éppen egyenesen bosszantó, frusztráló, felkavaró érzéseket kelt.
Prevenciós stratégiák
Tudjuk jól, hogy a kellő folyadék bevitele szervezetünkbe nagyon fontos. Sokan igyekeznek meghatározni, hogy mennyi az ideális, ami biztos többeket stresszel, emiatt sokan már bele sem kezdenek tisztában lévén azzal, hogy nem tudják teljesíteni a napi másfél vagy akár három liter “előírt” adagot. Megértem azokat, akik alapból kevés folyadékot vesznek magukhoz. Elsősorban őket hívom meg a lap aljáig, hogy saját és a környezetemben élők tapasztalatait összefoglalva segíthessek a problémán elgondolkodni. Természetesen akiket nem érint a téma, azoknak se árt olykor megerősíteni magukban, hogy milyen jót tesznek az egészségük megőrzése érdekében.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Bár alapvetően azt vallom, rég rossz, ha csak a tárgyak tesznek bennünket boldoggá, de tagadhatatlan, hogy vannak amelyek több örömöt okoznak, míg mások semlegesek, vagy egyenesen rossz emlékek is kötődhetnek hozzájuk. Jobb, ha olyan tárgyakkal vesszük körbe magunkat, amelyek pozitív érzésekkel töltenek el, míg a kevésbé kedveseket engedjük el. Míg a korábbi részekben azokkal a holmikkal foglalkoztunk, amelyektől meg akartunk válni és inkább a hétköznapi és egyértelműen meghatározható hulladékokkal. Most főleg azon lesz a hangsúly, amiket meg akarunk tartani, illetve azokkal a tárgyakkal foglalkozunk, amik még igazából használhatók.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy „ha lenne fél órám, akkor…”. Napjaink felgyorsult világában rutinok, beidegződések által irányított életet élünk; mindennek megvan a maga ideje, sem több, sem kevesebb. Harminc perc alatt le tudod vinni a kutyát sétálni reggel, illetve lefekvés előtt; meg tudsz ebédelni a munkahelyeden; egy gyors reggeli zuhany, öltözés, hölgyek esetében még egy kis sminkelés is belefér. Ha sietünk, csak azt érezhetjük, hogy mindjárt kifutunk az időből. Más helyzetekben, mint például az autópályán vesztegelve, vagy gyermekünk szülői értekezletén unatkozva, viszont azt érezzük, fölöslegesen megy ki az ablakon az idő, ahelyett, hogy mást is csinálhatnánk.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Schöffer Nóra, coach, mediátor cikke
A ma már egyre divatosabb önismeretről sokat hallani. De mit is jelent ez pontosan? Gyakorta hallom az emberektől: „Önismeret?! Ez is valami pszichés marhaság. Minek? Én ismerem magam!”
És ez így is van, az emberek többsége ismeri a kedvenc ételét, a ruhaméretét, ismeri az elért eredményeit, nagyjából tudja, mi az, ami érdekli, és mi hagyja hidegen. Értelmes lények vagyunk, és amire ráhatásunk van, azt mi irányítjuk. De vajon mennyire tudatosan?
Útkereső
Az élet csodálatos, soha véget nem érő folyamat, amelynek csak egy rövid része játszódik itt a földi színpadon. Legyen szó tragédiáról vagy komédiáról, rajtunk áll egyedül, milyen módon játszunk. Azért, hogy ragyogó jelmezben magunkra ragadjuk a figyelmet, és a függöny lehullta utáni tapson gondolkodjunk? Vagy inkább amiatt, hogy a helyünket megtaláljuk a díszletek között, és lehetünk akár apró porszemek vagy esetleg jelentős karakterek a színdarabban, a legjobbat hozzuk ki magunkból?
Prevenciós stratégiák
Sok helyen megtehetjük a “tengerparti” élményt már hazánkban is, de a homokban vagy egyenetlen terepen, netán kavicsos úton is sétálhatunk. Sok szálloda és strand készít kavicsos, vizes sétáló szakaszokat a medencék közelében, hogy pótolhassa számunkra az évszázadok alatt használt természetes terepet. Ezeken a helyeken többen a kipróbálásig jutnak csak el, némelyek tudatosan gyalogolnak napi 10-15 percet.
Útkereső
Mindenkinek vannak régóta dédelgetett álmai és kívánságai. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy mindez véletlenszerűen és tőlünk függetlenül történik, valójában nagyon sok módja van annak, hogyan segíthetünk valóra váltani őket. A hit az alapvető hozzávaló minden kívánság esetében. Akármiben hiszünk, a külső környezetünk a belső világunkat tükrözi. Mindez nagyon erőteljes irányító. Megformálja az energiát, amely kivetítődik a külső fizikai világunkra. Az életünkben a hitünk termékeit láthatjuk. A probléma azzal van, ha nem hiszünk abban, hogy a dolgok valóban megváltozhatnak. Végtére is, miért is változnának meg, ha már hosszú ideje ugyanúgy vannak?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Az első selejtezés után lehet végre takarítani. Itt is érdemes egyszerűségre törekedni, hogy ne vesszünk el a részletekben.
Rendelkezésre álló idő függvényében itt is lehet helyiségenként vagy globálisan haladni. Takarításnak akkor lehet hatékonyabban nekifogni, ha már nem lepi el a felületeket a sok széthagyott holmi, de néha nekem hatékonyabb az egyik kezemmel rakom el a holmit, másikkal törlök, porszívózok.
Ne bonyolítsd túl a nagytakarítást se!
Útkereső
1910. március 15-én a szicíliai Palermoban Alexandria Samona ötéves kislány a szülők legnagyobb bánatára agyhártyagyulladásban meghalt. Anyja három nappal később álmot látott, melyben Alexandrina megjelent és arról biztosította, hogy nem hagyta el őket örökre, hanem visszatér majd egészen kisgyermekként. Újra előfordult az álom, de a terhesség szinte lehetetlennek tűnt, mert Samona asszony születésszabályozó műtéten esett át. Ám egy éven belül Samona asszonynak iker kislányai születtek. Egyikük rendkívüli módon hasonlított az elhalálozott Alexandrinához, ezért ugyanazt a nevet adták neki.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Valóban egyetlen egy kellemetlen, rossz emlék semmissé teheti a boldog érzéseidet?
“Egyszer egy bulin megfigyeltem egy nőt. Három órán keresztül remekül mulatott - beszélgetett, táncolt, illegette magát. Már éppen menni készült, amikor valaki végigöntötte kávéval a ruháját. Felitatta a foltot, és azt mondta: ‘Na, most már az egész este el van rontva!’” (R. Bandler, 36) Valóban el van rontva?
Prevenciós stratégiák
Őseink több ezer évvel ezelőtt természetes környezetben meztelen lábbal jártak, nem is sejtve, hogy ezzel folyamatosan az egészségüket védték. Visszatekintve a mai tudományos világunkból elismerhetjük, hogy mindez egészségüket fenntartó reflexmasszírozást és tartásukat javító tornát jelentett a számukra. Az egyenetlen talajon való járás jól megdolgoztatta lábuk izmait. Próbáltad már?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
1 perc és nyersz
Akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs több órád egyben, vagy csak itt-ott van néhány perced. Néhány rutinfeladat akár 5 perc alatt letudható, néhány fél óra alatt. A rendrakáshoz néha egészen egyszerű dolgok kellenek. A titok nyitja, hogy nem kell túlbonyolítani.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Miután felmérted a terepet és már látod, min kell változtatni, neki is foghatsz az érdemi munkának. A lényeg, hogy minél egyszerűbben láss neki, minél kevesebbet tétovázz. Még a takarítás előtt tüntesd el a felesleget.
Keríts néhány kartondobozt, papírszatyrot, zsákot és feliratozd az alábbiakban felsorolt kategóriák szerint, vagy tetszés szerint – lehet több vagy kevesebb is.
Prevenciós stratégiák
Mindenféleképpen a pihentetés az első feladat, és mielőbb megtenni a megfelelő intézkedéseket a gyógyulás érdekében, mert sajnos, ha elhanyagoljuk, akkor egy elhúzódó betegségre is számíthatunk. Kisebb izomfájdalomnál, duzzanatnál nem jellemző, hogy orvoshoz kell fordulnunk, de erős fájdalom, vagy régóta meglévő probléma esetén okvetlen szakorvost kell felkeresni.
Mit tehetünk otthon?
Prevenciós stratégiák
Ki ne érezte volna már azt a kellemtelen, szűnni nem akaró fájdalmat, mikor hirtelen odakap a vádlijához, mert izmai görcsbe rándultak? Ilyenkor, ha megfeszítjük, és megmasszírozzuk, hamar enyhül a panasz, s jobb esetben nem tér vissza. Vajon mit jelez ezzel a szervezet? Ezt a témát járom körbe, a teljesség kizárásával, hiszen komplexumra csak egy nagy tanulmány készítésével juthatunk, több szakember részvételével.
Prevenciós stratégiák
Közel egyidőben ismertem meg a reflexmasszázs és az almaecet jótékony tulajdonságait. Gyermekeim betegsége kitartó munkára késztetett, hogy a megismert gyógymódokkal én magam enyhítsem panaszaikat. Az asztma és a bronchitiszes köhögési rohamok nagyon legyengítik a szervezetet, és anyaként nehéz volt nézni, hogy már megint, és néhány hét múlva ismét antibiotikumot kaptak gyermekeim, valamint azt is hallottam még, hogy “nagy korára kinövi”. Vajon mit nő ki ruhák, cipők sorozatát, és még a kiságyat is, mire meggyógyul? Van ebből gyógyulás?
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Mielőtt fejest ugranánk a kamrába és mindent kidobálnánk, érdemes egy-pár kört tenni az otthonunkban – ha szemmel belátjuk a teret, akkor elég a fotelben ülve, de hatékonyabb, ha papírral és tollal a kezedben körbejársz és jegyzetelsz. Fontos, hogy ezen a ponton még ne kezdjünk el rendezkedni, bármennyire viszket a tenyerünk. Ezért is jó, hogy a jegyzeteléssel lekötjük.
Figyelj meg minden lehetséges részletet, igyekezz friss szemmel körbenézni otthon, mintha most járnál ott először. Lehet, ez nem lesz könnyű, ha az a típus vagy, aki már rögtön pakolászik. De érdemes. Nagyon sok érdekes és jó benyomást gyűjthetünk az otthonunkról.
Prevenciós stratégiák
A kezdeti jeleket könnyebb kezelni, ezért fontos a korai felismerés. A gyakran visszatérő légúti betegégek még nem tekinthetőek asztmának, azonban könnyen azzá fejlődhetnek az évek folyamán, ha nem figyelünk rájuk. Mindenképpen fontos a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, hiszen a megfelelő életformával akár ki is küszöbölhetjük megbetegedésünket.
Prevenciós stratégiák
Évezredek óta foglalkoztatja az embereket, vajon mivel hosszabbíthatják meg életüket a Földön – újabb és újabb „titok” látott már napvilágot. Íme, egy egyszerű étel, amely végigkísérte az emberiséget. Nemcsak táplálékul használták, hanem betegségek gyógyítására, sőt a szépség megőrzésére is. Írásos emlékek maradtak fenn, amiket a mai napig ugyanabban a formában hasznosítunk, mint elődeink évszázadokkal vagy évezredekkel korábban.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Lauren Singer egyetemistaként vágott bele, szintén az USA-ban, de New York-ban a hulladékmentes életbe. Ő rendkívül fiatal, ennek ellenére hasonlóan kevés hulladékot termel, mint Bea Johnson. Neki 2 éves hulladéka fért el egy kisebb méretű csatos üvegben, igaz, ő egyelőre ezt egyedül termelte ki. Az üvegben csak azok a dolgok vannak, amit már végképp nem tudott sehová se tenni: se szelektálni, se felhasználni, hasonlóan, mint Bea és családja.
Prevenciós stratégiák
A napi “csodaital” fogyasztása hozzájárul a dús hajhoz, a körmökhöz és fogakhoz, az izomzat erőssége korán megmutatkozhat a babánál (hamar emelgeti a fejecskéjét), mind testi és szellemi fejlődésére kiváló hatással bírhat.
A méz és almaecet fogyasztását együtt és külön-külön ajánlom a kismamáknak mind a saját és mind a magzat, majd újszülött gyermekük helyes fejlődése érdekében, hogy megkapják az almaecet komplex ásványi anyag, nyomelem és vitamin tartalmát. A méz egy természetes, tiszta energiaforrás, melyben megtalálható az a vitamin mennyiség is, amivel a cukor fel tud szívódni, és szervezetük hasznosítani tudja.
Prevenciós stratégiák
Olykor szervezetünk is elveszíti türelmi képességét, és ezt jó időben tudtunkra is adja. Valamikor csendes apró jelekkel, máskor figyelemért kiált, hogy tegyünk valamit, amíg lehet. Tegyünk valamit mi magunk, önmagunkért. Erre volt hivatott a népgyógyászat, hogy lehetőleg az első jelekre felfigyelve megelőzhessék őseink a betegségek kifejlődését. A cél így az ellenállóképesség megtartása volt, vagyis az egészség fenntartása.
Prevenciós stratégiák
Prevenciós stratégiák
Prevenciós stratégiák
1992-ben a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték a víz tisztaságáért való nemzetközi felhívást. Az ENSZ által meghirdetett víz világnapja minden év március 22-e lett, melynek célja figyelmünk felhívása Földünk vízkészletének védelmére, a tiszta víz megőrzésére.
Ha megnézünk egy Földgömböt, akkor szembetűnően sok a kék szín, mely a vízkészletünk nagyságára utal, s a kontinenseken is a folyók csíkjai és a tavak kerek vagy furcsa alakjai rajzolódnak ki. Mégis számtalanszor azt halljuk a hírekben, hogy baj van a vízzel – és való igaz, az édesvíz készlet csökken.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Napjainkban minden második ember városokban él, melyek száma soha nem látott ütemben nő, miközben a városi lakosság alapvető higiéniai, vízellátási és szennyvízkezelési problémái nincsenek megoldva.
A tiszta ivóvíz létfontosságú az emberiség számára, de egyre kevesebb van belőle. Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, a nemzetközi szervezet az idei világnap mottójaként a „Tiszta vizet az egészséges világért” gondolatot választotta. Ha szeretnéd, hogy még sokáig legyen belőle, érdemes odafigyelni mikor, mire, mennyit használsz belőle!
Boldogságtippek és sikertrükkök
Évekig gondolkoztam azon, hogy egyszer lehetne a boldogságról írni, hogy ezzel segítsek a magukat „boldogtalannak gondolóknak”, és mert egyébként is, azt hiszem, a szeretet és a barátság mellett ez az egyik legfontosabb érzés. Egy nap végre el is jutottam a cselekvésig, és hozzákezdtem egy cikksorozathoz. Egész napomat azzal töltöttem, hogy a boldogsággal kapcsolatos gondolataimról írtam, könyveket olvasgattam, míg végül este megpróbáltam kideríteni, mi a boldogság „hivatalos” definíciója, már ha van neki ilyen.Ekkor egy különleges dologra bukkantam, mégpedig arra, hogy a boldogságnak van világnapja. Ráadásul pont aznap van a világnapja, amikor belekezdtem a cikksorozatomba...
Prevenciós stratégiák
Az almaecet és méz csodája 2. rész
Születésünktől kezdve sokat halljuk a fenti mondást többféleképpen. Nemcsak Magyarországon van ez így, például Angliában is ezen nőttek fel a gyerekek: „An apple a day keeps the doctor away.” – Napi egy alma távol tartja az orvost. Ami fontos az az, hogy az alma tulajdonságai változatlan állapotban az almaecetben megmaradnak. Tehát az alma hatóanyagtartalmát megőrzi, a cukor pedig savvá, illetve ecetsavvá alakul a feldolgozás során.
Prevenciós stratégiák
2017. március 17.
A tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteken van az alvás világnapja, melyre 2008-tól fokozatosan több és több ország jelentkezik. De hát miért is kell felhívni az emberek figyelmét az alvásra?
Prevenciós stratégiák
Megpillantani és megszeretni! Velem is ez történt, mikor megismertem életem elixírét a 80-as években. Mindannyian fogyasztottuk, ha valaki betévedt hozzánk, tuti, hogy kapott egy pohárral. Sokan furcsán néztek rám, de volt, aki követte a példánkat, és szintén a kedvencévé fogadta a csodálatos almaecetes-mézes italt. Szerencsések voltunk, mert kicsi gyerekekkel tanyán töltöttük a meleg hónapokat, ahol a természetes környezetben nagyon sok lehetőség kínálkozott. Körülöttünk akácos, aranyló búzatábla, víz, nádas és egyik nagy folyónk gátja, valamint néhány megüresedett tanya volt látható. Áramunk sem volt, így esténként gyertyával és petróleumlámpával világítottunk.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Világszerte egyre többen döntenek amellett, hogy a pazarló, modern életformát hátrahagyva egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életmódra váltanak. Nemet mondanak az esztelen fogyasztásra és lemondanak inkább egy nagy halom használati tárgyról, hogy több életteret nyerjenek. Sokan azért teszik meg a lépéseket a hulladékmentes és minimalizált élet felé, mert megelégelték, hogy gyakorlatilag minden a fogyasztásról szól körülöttük, és a tárgyak kultuszáról az emberi kapcsolatok és a közösségi élmények helyett. Vannak, akik annyira komolyan veszik ezt, hogy egyszerűen a használati tárgyaik java részétől megválnak valamilyen módon – többnyire leadják, eladományozzák.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Életünk során igazán nagy rendrakásba, lomtalanításba csak néhány alkalommal fogunk legtöbben. Leginkább egy-egy jelentősebb életszakasz előtt vagy annak lezárásaként. Van olyan ismerősöm, aki minden fél vagy negyed évben lomtalanít. De mikor van igazán ideje? Íme néhány markáns jel…
Ha az alábbiak közül egy vagy több igaz az életedre, bizony ideje nekilátni a munkának és alaposan rendet kell tenni. Ne restellj segítséget kérni, akár szakembert, lelki tanácsadót is felkereshetsz, ha nem megy, de néhány rokon vagy barát is biztosan szívesen beugrik.
ÖKO ROVAT - BABUSÁNÉ GAZDIK ÁGNES
Boldogságtippek és sikertrükkök
Mi a különbség a kreatív és a kevésbé kreatív emberek között? Egy kutatás szerint mindössze annyi, hogy a kreatív emberek kreatívnak tartják magukat, a kevésbé kreatívok pedig nem. Valóban ennyire egyszerű lenne? Hogyan lehet segítségünkre az, ha megtanulunk másképpen gondolkodni, valamint hibáinkra és kudarcainkra másképpen tekinteni? Lehetséges lenne az, hogy kudarcainkból többet profitálunk, mint a sikereinkből?
Sikerlélektan - Önismeret – Géczi Erika
Vajon elgondolkodtál-e már a következő kérdéseken? Miért vagyok olyan amilyen? Miért viselkedem úgy ahogy? Miért idegesítenek néha emberek és dolgok? Miért vonzódom ugyanakkor más emberekhez és dolgokhoz? Miért sikeresebb az egyik ember, mint a másik? Miért sikerül némely embernek minden, mások meg miért vegetálnak csak? Először is jó, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy mindenki felelős a saját sorsáért, így én is, te is.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Minden kezdet új erőt ad, friss energiákat szabadít fel. Pont így vagyok a hétfővel. Egy új hét új kezdete. Akár az előző héten elrontott dolgok újratervezése. Az előttem álló hét lehetőségeinek a misztifikálása. Heti fogadalmak tétele, az előző heti be nem váltott fogadalmak örök kiűzetése a fogadalmi listáról. A gyerek zsebpénz összegének újratárgyalása, a hétvégi házimunkák alóli kibúvások tettenérései alapján. Új cipőt venni, mert mégis csak egy szürke hétfőről van szó. Este pedig büszkének lenni egy átmulatott hétvége utáni első napom méltósággal való túlélésére.
Prevenciós stratégiák
Az őskorban a kövér és termékeny nő számított szépnek, ami nem csoda, hiszen bírnia kellett a reggeltől estig tartó kemény munkát, ráadásul gyakran élet-halál harcot vívott a környezeti jelenségekkel, valamint a vadállatokkal. Ha egy nő kövér volt, az egyrészt a jóltápláltságnak, tehát a jólétnek volt a megnyilvánulása, másrészt pedig kedvező gyermekáldásra is lehetett számítani, valamint szívósságra, ami kellett a túléléshez akkoriban.
Prevenciós stratégiák
Az ipari forradalom hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan növekvő mennyiségben mérgező anyag kerüljön a légkörbe, és ez évszázadok óta egyre károsabb következményekkel jár. A középkorban a kandallók füstje okozott egészségkárosodást, ezért I. Edward angol király már a XIV. század elején betiltotta a fővárosban a szénnel való tüzelést. A Föld légkörében a levegő áramlásával mindenhova eljuthatnak a mérgező anyagokat szállító felhők, amik olykor “megpihennek” egy-egy völgyben, városban vagy városrészben, és csak órák vagy napok múlva érkező friss áramlattal felhígulva oszlanak szét, de lehet, hogy újabb szennyezéssel keveredve más vidékekre kerülnek.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
A cikkem első részében ígértem néhány tippet a konfliktusok kezelésére.
Mielőtt erre kitérnék, nézzük meg, hogy milyen szintű konfliktusokról beszélhetünk. Friedrich Glasl a konfliktus kiterjedését kilenc szinten határozta meg.
Az első három szintű konfliktusnál lehetséges a közös megoldás megtalálása. Tegyük fel, hogy feszültséget kiváltó tényező miatt nyílt vita alakul ki a felek között. Ha az érintettek ezen a szinten nem tudják megoldani a konfliktust, elzárkóznak a közvetlen érintkezéstől, elkerülik egymást, vagy akár megszakítják a kapcsolatot.
Útkereső
A népmesék világában is rábukkanhatunk állati alakba bújt védőlelkekre: A királyfi vagy a szegénylegény vándorútja során megment egy élőlényt, aki, cserébe – mintegy életáldozatként – védelmet ajánl, kívánságokat teljesít, esetleg varázslatot kínál a hősnek a próbatételek során. A látszólag meseszerű helyzeteknek, mitológiai archetípusoknak mindig van valóságalapjuk. Annak ellenére, hogy a modern ember számára mindez első pillantásra hihetetlennek tűnik, ha a megérzésünkben bízunk, találkozhatunk velük.
Archívum
Meg akarom tanítani az embereket arra, hogy képesek legyenek kibontakoztatni a bennük szunnyadó gyógyító erőket, pozitív gondolatok, más szóval pozitív szuggesztiók alkalmazásával. A csodának, a misztikumnak és a természetfeletti képességeknek ehhez semmi köze sincs. Minden ember sikere fiziológiai úton, a vegetatív idegrendszer vizsgálatával megmagyarázható. (Coué: A gyógyító erő)
Archívum
A tudatosság mint egyfajta fogyókúrás "csodaszer" - 5/5. rész
Összes valaha élt anyai felmenőd összes valaha megélt érzelme ott rejlik benned. Gyakorlatilag ők mind ott élnek benned. Szerinted hogy érezheti magát közülük például az, aki fűzőben élte le az életét? Vagy aki azt tanulta, hogy a falánkság bűn? Azt gondolod, hogy azok a korok rég elmúltak, és ma már az ember sokkal felvilágosultabb, de ahogyan fentebb olvashattad, a tudatunk sokkal kevésbé a külső, és sokkal inkább a belső körülményeinkre támaszkodva működik.
Archívum
Mára a tudomány igazolta, az emberi testet nem egyedül az agy irányítja, noha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mi értelmes lények mindig minden tettünknek tudatában vagyunk. Vannak népek, melyek úgy tartják, a lélek, az Én a hasban lakozik. Mára pedig már a tudomány is rádöbbent, bizony, egészségünk nagyban a hasi idegközpont helyes működésének függvénye. Ez az idegközpont összeköttetésben áll az aggyal, üzen az agynak, tájékoztatja őt az összes zsigeri szervünk mindenkori állapotát illetően, az agy pedig ehhez mérten adja ki a rendelkezéseit.
Boldogságtippek és sikertrükkök
„Boldog…!” – hányszor hagyja el ajkadat évente a „boldog” szó? Gyakran hallod te is? Talán igen, és titkon mégsem hiszel abban, hogy az élet egyik legnagyobb ajándéka akár itt és most elérhető. Szeretnél még ma boldog lenni? Ez a rövid összeállítás, néhány könnyen megvalósítható ötlettel, pont neked készült!
Archívum
Teltek múltak az évek, ez a téma mindig sokat foglalkoztatott, s mellé akadtak más témák is. Például eltöprengtem azon, hogy ha mi vagyunk a legfejlettebb, hiper-szuper civilizáció, amire még példa sem akadt soha a Föld nevű bolygón, s olyan fejlett a tudományunk, különös tekintettel az orvostudományra, akkor miért szenved szinte minden ember valamiféle betegségben, miért halnak meg emberek olyan fájdalmasan korán, miért halnak meg gyerekek, vagy születnek betegen, netán különféle rendellenességekkel.
Sikerlélektan - Önismeret – Géczi Erika
A szellemi létnek és lelkivilágunknak tehát ugyanúgy megvannak a törvényszerűségei, mint fizikai világunknak. De ezekről oly keveset tudunk. Miért is? Mert a jelenlegi oktatási rendszer nem tartja annyira fontosnak ezt a tudást, mint az anyagi világgal kapcsolatos tudnivalókat. Minden korban kisebb csoportok rendelkeztek ezzel a szellemi tudással, és sok esetben csak titokban terjedtek tovább. Európában, a sötét középkorban kimondottan üldözték, eretnekséggel vádolták azokat az embereket, akik ezt tudták és továbbadták, mert féltek attól, hogy az emberek majd ennek a tudásnak a birtokában nem lesznek irányíthatóak.
Archívum
Tudatos fogyókúra: Az étel nem az ellenséged!
„Ezért vagy te ilyen kövér, mert ennyit eszel.” Itt cseng a fülemben ma is a hangjából kihallatszó él, az elítélő hangsúly, talán még a fejét is ingatta közben, mintha valami főben járó bűnt követtem volna el. Emlékszem, egy pillanatra megmerevedtem, és megnéztem magamnak azt a fél tenyérnyi kenyérszeletet, közben feltámadt bennem az érzés, hogy AZ ÉTEL ELLENSÉG. Az étel valami olyat tesz velem, ami nem jó, ami kerülendő, mert ha eszem, kövér leszek, és nem fognak szeretni, ahogyan most a nagynénémből is sokféle érzés árad, de azok egyike sincs köszönő viszonyban sem a szeretettel.
Archívum
Barcsik Valéria személyes vallomása a futásról
Nem történt csoda egyik napról a másikra. Illetve a csoda nem egyik napról a másikra történt. A nyomasztó érzések lassan halkultak, a helyükre szép, nyugtató, de mégis energikus állapotok kúsztak be. Nem igazán futószezonban kezdtem el, november nem a legideálisabb terepen, de nekem az életemben a legideálisabb volt. Futottam a hóban is (estem elég nagyokat), ha végképp nem tudtam, egyszerűen legyalogoltam gyors tempóban a kitűzött távom. Tavaszra, a hóval együtt elolvadt az összes árnyék a lelkemben, szó szerint megtisztultam. A futás és a természet csodát tett, feldolgoztatta velem, amit addig nem tudtam.
Archívum
Az élőlény életpályája a születés, virágzás, hanyatlás és végül az anyagi test halála. De nem csak az egyénnek, hanem az egyénekből alakuló népeknek, nemzeteknek is van felfelé és lefelé ívelő szakasza. Nemzetünk is egy ponton alakult ki, elterjedt, virágzott, majd időnként meggyengült, de a történelem színpadáról még nem tűnt el. Az élőlény anyagi természetéből fakad a betegség, a romlás, s ennek az állandóan fokozódó veszélye. Biológiai értelemben akkor beszélünk romlásról, ha meg tudjuk mondani mi a jó, s mi a rossz, mi a pozitív s a negatív.
Prevenciós stratégiák
A kislány napok óta csendben rajzolt, képeskönyveket lapozgatott, mesét hallgatott és néha kisebb köhögési roham tört rá. Délután hatalmas nyári eső lepte meg a várost, elsötétedett, dörgött és villámlott. Mikor vége lett, kibújt a napocska, kisomfordáltak a gyerekek, s ragyogó arccal szaladtak vissza: csodát láttak, kettős szivárvány volt az égen. A kislány nem kapkodta a levegőt, ugrált örömében, az anyuka pedig hirtelen ötlettel beültette őket az autóba és követték a szivárványt.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Miért van az, hogy valaki minden idejét a munkájával tölti, és mégsem éri el a kívánt végeredményt, másoknak viszont jut idejük szórakozni, vagy még több tevékenységi körrel foglalkozni, és csak halmozzák a sikert? A titok a tervezésben rejlik. Hónapokkal ezelőtt olvastam Ivy Lee (lásd lent) múlt század eleji módszeréről. Lee tanácsaiban nemcsak a lenti történet szereplői, hanem a gazdag és sikeres Rockefellerek is megbíztak. Miért ne tennénk ezt mi is?
Archívum
Az ázsiaiak már 1211-ben rájöttek a zöld tea életmeghosszabbító tulajdonságára, amikor a zen buddhizmus megalapítója, Eiszai Mjóan kiadott egy írást e bűvös ital jótékony hatásairól. A legrégebben ismert gyógyteaként felhasznált növény, a zöld tea, fogyasztásának legendája a 4000 évvel ezelőtti Kínába nyúlik vissza. A korabeli feljegyzések szerint először Krisztus előtt 2737-ben, Shennong császár uralkodásának idején főzték.
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
„Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat!” Abraham Lincoln szavai mind a mai napig elgondolkodtatóak, és egyben óvatosságra intenek. Ha elrugaszkodunk az 1800-as évektől, és a mai vezetők tekintetében vizsgáljuk ezt a kérdést, igen változatos vezetési stílusokat (viselkedési mintákat) tapasztalhatunk. Vezetővé többféle helyzetből válhat az ember. Van, hogy a beosztottak lépnek szintről szintre egyre feljebb, és van, aki már vezetőként érkezik a céghez. A hatalom hatására megváltozik az ember jelleme?
Útkereső
Mindenki ismeri a tudatos és a tudat alatti fogalmát, de természetesen a működése ennél sokkal bonyolultabb. Szimbolikus értelemben, a dobozokban is vannak kisebb dobozok, és így tovább. Éber állapotunkban szelektálunk. Helyzetektől függően viselkedünk, a környezetünktől elvárt sémák alapján. Disztingválunk. Pedig éber állapotunkban sem vagyunk belül olyan fegyelmezettek, mint ahogy az külsőleg látszik. Biztos, hogy mindenki fejében megfordul egy-egy esetben, hogy láthatatlanná válna, elrepülne, vagy agresszíven viselkedne…
Prevenciós stratégiák
Archívum
„Lazítani, próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani, hogyan csináld! Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek, és aztán megint mehet minden tovább!”
Ezek a sorok bizonyára ismerősek az idősebbeknek, még Hofi Géza énekelte valamikor. Milyen nagy igazságot énekelt meg, sokszor a fejemben vannak ezek a gondolatok. Mit is jelent a relaxáció szó?
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
Szerepeket játszunk. Sokan, sokfélét. A mindennapjaink különböző szerepeket osztanak ránk. Mindenki ismeri azt az érzést, amikor egyszerre több fronton is helyt kell állni, és ezzel együtt bizonyítani is akarunk, hogy az adott, aktuális szerepből a legjobbat hozzuk ki, ahogyan magunkból.
Archívum
A kutatók is alátámasztják azt a tényt, hogy az emberei szervezet képes akár 120 évet is működni. Erre példák azok az emberek, akik igen magas kort, 100-120 évet is képesek megélni vagy akár afelett. Tele van velük az internet. Természetesen ezek nem általános esetek, de lehetséges. Ehhez képest, az átlag életkor Magyarországon a férfiaknál 71, a nőknél 76 év. Tehát épphogy a felét meghaladjuk annak, amit élhetnénk. S hogy mi a hosszú egészséges élet titka? Nincs erre külön recept. Egy biztos, a hosszú egészséges életet megélt embereknél általában jellemzők voltak: a lelki nyugalom, a fizikai aktivitás, és a táplálkozás mértékletessége.
Prevenciós stratégiák
Archívum
BARCSIK VALÉRIA ÍRÁSA - (...) Aktív felnőttek. Gondolom, ezt a jelzőt azért találták ki, mert dolgoznak. Aki dolgozik, az aktív. Társadalmi kifejezésben mindenképp, mert ugye passzívan nem lehet dolgozni. A passzív munka az a lógás. Olyan munkakör meg nem regisztrálható. (...)
Prevenciós stratégiák
Mi köze a sejtjeinknek ahhoz, hogy mit érzünk, gondolunk, eszünk és cselekszünk? Sejtjeink villámgyorsan kommunikálnak, adják le egymásnak a ,,drótot”! Csupán ebből a megközelítésből kívánok rávilágítani a legapróbb egységeink szükségleteire, mert bármi történik, ők függenek a másik ténykedésétől, és „veszik a lapot”.
Prevenciós stratégiák
Ajánlom száraz bőrre, vitaminért kiáltó fakó bőrre, ráncok késleltetésére, kisimítására. Ha osztálytalálkozóra, orvoshoz mész, vagy régen látott ismerőssel találkozol, okvetlen egy héttel előbb kezdjed el a kezelést, legalább háromszor tedd meg, de kiegészítheted a kozmetikus pakolásait is a köztes időkben ezzel a természetes, vitamindús finomsággal.
Archívum
COACHING ÉS MEDIÁCIÓ - SCHÖFFER NÓRA -COACH-MEDIÁTOR
A hétköznapi életünk során gyakorta kerülünk olyan szituációba, amikor egy szerettünk, kollégánk másként viszonyul egy adott helyzethez, vagy egyszerűen csak másképp priorizál, mint mi. Mennyi konfliktus adódik ebből? Miért fontosabb párunknak az előre tervezés, nekünk pedig miért jó, ha ad hoc jelleggel cselekszünk bizonyos dolgokban? Miért nem csinál lelkiismereti kérdést ebből az a munkavállaló, aki opciós lehetőségként éli meg a határidőket, míg másokban fel sem merül, hogy nem adják le időben feladataikat? Miért lép át valaki könnyebben egy vitán, másokat pedig akár napokig befolyásol annak lefolyása?
Útkereső
Gyönyörű és fontos a jövőre gondolni, és elképzelni azt, hogyan szeretnénk magunkat és a körülöttünk levő eseményeket látni. A probléma azzal van, ha elkezdjük a jövőt élni a jelen helyett. Ha a jövőre koncentrálunk, frusztráltnak és kielégítetlennek érezzük magunkat, mert az elképzelt élet még nem valósult meg a jelenben. Amíg csalódottan a jövőn gondolkodunk, elveszítjük annak a lehetőségét, hogy örömet érezzünk azokért a dolgokért (és nem csak anyagi javakért), amelyekkel már rendelkezünk.
Útkereső
Mindannyian sok hibát követünk el életünk során. Visszatekintve láthatjuk, hogy valaha olyan utakat választottunk, amelyeket ma már elkerülnénk. Ha nem bocsátunk meg magunknak mindazért, amit egykor tettünk vagy nem tettünk, a bűnösség tudata fog kínozni bennünket; vagyis lebecsüljük magunkat, és tovább cipeljük azt az érzést, hogy olyan “rossz emberek” vagyunk, és semmilyen jót nem érdemlünk meg.
Útkereső
Mindenkinek vannak régóta dédelgetett álmai és kívánságai. Néhány teljesül, néhány nem, néhány azonnal teljesül, néhány pedig később. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy mindez véletlenszerűen és tőlünk függetlenül történik, valójában nagyon sok módja van annak, hogyan segíthetünk valóra váltani őket. Néhányat olvashatsz ebben az írásban.
Archívum
„Ép testben ép lélek" - mondja a régi görög mondás. Bár fordítva is mondhatjuk: ép léleknek ép testre van szüksége. Az ókori népek sok olyan tudással rendelkeztek, amely ma már a modern technika korában talán lassan feledésbe merül. Miért van ez így? Mert minden kornak megvan a maga trendje, ami éppen divatos, ami éppen itt és most nagyon új és érdekes.
Archívum
A szépségápolást végző szakember célja a testi-lelki harmónia elérése a hozzáforduló emberek esetében. Így a kozmetikus végez egyfajta arc és testápolást, késlelteti a bőr öregedését, segít vendége harmonikus egyensúlyát megtalálni és fenntartani, másfelől tanácsadó szerepet vállal. Konkrét gyakorlati segítséget ad az arc és testápoláshoz, és amennyiben az indokolt, megfelelő szakemberhez irányítja kliensét.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Manapság egyre több idegennek tűnő szó vesz bennünket körül, melyek hallatán talán jobbra-balra kapkodjuk a fejünket. És hogy miért írtam azt, hogy idegennek tűnő? A cikkből megtudhatod.
Archívum
Az ősi Babilonban az asszonyok fiatalságuk és szépségük megőrzése érdekében mézzel elkevert szezámmagot ettek, a római katonák pedig hasonló keveréket fogyasztottak erőnlétük növelésére. Mivel bizonyos ásványi anyagokból a szezám a legtöbbet tartalmazza, a magok királyának is nevezik. Az asszír mitológia szerint, amikor az istenek megteremtették a világot, szezámmagból készült bort ittak.
Boldogságtippek és sikertrükkök
Számtalan útvonalon haladhatunk a Boldogság felé. Utunk során sok helyet meglátogatunk, van, ahol jól érezzük magunkat, van, ahonnan alig várjuk, hogy mielőbb távozzunk. Stevens életfelfogása szerint azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és fejlődjünk, és a lehető legboldogabbak legyünk. Felmerülhet benned a kérdés: „Hogyan legyek boldog, ha ennyi problémával kell szembe néznem?”
Útkereső
Tapasztalatom szerint az emberek jelentős része nagyon szeret az álmairól mesélni. Koncentrálnak, próbálják szavakba önteni a sokszor megfogalmazhatatlant. Nem véletlen. Az álom életünk legmisztikusabb része, amely hozzátartozik a létünkhöz, mégsem tudjuk tudatossá tenni. Nincs felette uralmunk, pedig velünk történik. Merthogy megtörténik. Lereagálja a szervezetünk a félelmet, az izgalmat, a boldogságot úgy, ahogyan éber állapotunkban. Csak egy más dimenzióban.
Archívum
A „véletlen” a segítségemre sietett, és az utamba sodort valakit, aki éppen kajakozott, nevezetesen a bátyám akkori barátnőjét. Kérdezte, hogy van-e kedvem kajakozni. Én addigra már annyira akartam sportolni, hogy nagyon boldogan mentem le életem első kajak edzésére a Budapest Sport Egyesületbe. Így kezdődött, és ebből 15 év szerelem lett. Én és a kajakozás.
Prevenciós stratégiák
Néztél ma már a tükörbe? Tedd meg most! Mit látsz, hogyan nézel ki ma? Remekül vagy? Energikus vagy? Csodás a bőröd, a mosolyod? Vagy kicsit így is, úgy is...? Arcod, tested, bőröd mindennap tisztítod, a fölösleges réteget ledörzsölöd.
Útkereső
A huszadik század hatvanas évei óta az ezotéria mindennapjaink része. Elég kinyitnunk egy újságot, vagy bekapcsolnunk a televíziót, mindenhonnan az árad, hogyan lehetünk szépek, gazdagok, boldogok és egészségesek. A napi horoszkóptól kezdve a tematikus cikkeken át a tévécsatornák jósnőivel bezárólag árad az információ. Ha ez még nem lenne elég, mindenhol természetgyógyászok, látók, médiumok és önjelölt gyógyítók hirdetéseivel találkozunk, akik mindenre megoldást ígérnek és kínálnak, legyen szó betegségről, pénztelenségről és rontáslevételről.
Archívum
Dr. Kovácsné Vetráb Erzsébet
A test és a környezet tisztántartásához egyre több tisztálkodószer jelent meg a XX. század folyamán, amelyek az arcápolók mellett folyamatosan kiegészültek haj- és testápolókkal. A XXI. század emberének az elvárása megváltozott a kozmetikumokkal szemben. Már nem csak a bőrápolás a fontos, hanem a kellemes illat, a fiatalos külső, és a bőr fiatalítása. Az anyagtudomány és az orvostudomány fejlődésével a kozmetikai ipar egyre jobban megfelel ezen igényeknek, sőt irányítja is azokat.