Dr. Tóth Piroska

Az élőlény életpályája a születés, virágzás, hanyatlás és végül az anyagi test halála. De nem csak az egyénnek, hanem az egyénekből alakuló népeknek, nemzeteknek is van felfelé és lefelé ívelő szakasza. Nemzetünk is egy ponton alakult ki, elterjedt, virágzott, majd időnként meggyengült, de a történelem színpadáról még nem tűnt el.

Az élőlény anyagi természetéből fakad a betegség, a romlás, s ennek az állandóan fokozódó veszélye. Biológiai értelemben akkor beszélünk romlásról, ha meg tudjuk mondani mi a jó, s mi a rossz, mi a pozitív s a negatív. Susan Sontag szerint az ember kettős állampolgársággal születik: birtokosa az egészség és betegség birodalmának. Ismernünk kell tehát az ellenpólusokat.

A XIX. század terméke

Az egészség-betegség metafora főként a XIX. század terméke. A betegség meghatározása mindig attól függ, anyagi vagy lelki beállítottságú ember mondja-e. Az előbbiek szerint a betegség a test zavara, a kór véletlenül támadja meg az embert – például sokan voltak a villamoson, mindenki köhögött, persze, hogy másnap én is beteg lettem. Az utóbbiak hangsúlyozzák, hogy véletlenről szó sincs, a fizikális tünetek megjelenése előtt már megbomlott a testi-lelki harmónia.

Az emberi lény nemcsak fiziológiai megnyilvánulás, hanem a fizikai testhez társul a finom fizikai-, vagy étertest is a lélekkel együtt. A megbetegedés során e három szervezet közül az egyik megváltozik eredeti állapotához képest, s e változás átterjed a másik két testre is. Az indiai ájurvéda, az unani gyógyászat, vagy a hagyományos kínai és tibeti orvoslás egybehangzó véleménye szerint a megbetegedés sohasem a fizikai testből indul ki. Az ősi védák közlése szerint az anyagi világba kerülő lélek különböző burkokat ölt magára.

Az élet egy folyamatosan változó állapot, amikor a szervezet a folyton változó környezethez (időjárás, környezeti, társadalmi tényezők) alkalmazkodik. Amíg fiatal a szervezet, viszonylag könnyen megy az alkalmazkodás. Idősebb korban és halmozódó negatív hatások esetén külső személynek, gyógyítónak kell beavatkoznia a szervezet egyensúlyának ismételt megtalálásához.

A modern kutatások is kimutatták azt, amit először az ájurvéda említett, hogy testünk rezgések összessége, így kvantummechanikai emberi testről is beszélhetünk. A hihetetlenül érzékeny idegrendszer és az emberi tudat képes e rezgések észlelésére. A harmónia megbomlásakor a kibocsátott rezgések is megváltoznak, amiket helyre lehet, sőt kell állítani. A használatnak és a regenerációnak mindig összhangban kell állnia. Nagyon sok a stresszor: a nem megfelelő táplálkozás, a túlzott kalóriabevitel, a környezetszennyezés, a mozgásszegény életmód, a sugárzások mind-mind zavaró tényezők.

A szenvedés például olyan állapot, ami a betegség következtében ideiglenesen az ember sajátja lehet, de az emberi állapot általában nem a szenvedés. Nem mindegy, hogy a szenvedés fejfájástól, vagy egy személy jelenlététől, netán éppen távolléte miatt áll fönn. Seneca szerint minden betegségben három dolog terhes: „A haláltól való félelem, a testi fájdalom, s az élvezetek megszakadása.” Ennek szellemében az egészség helyreállítása a testi korlátozottság megszüntetésében és a betegség elhárításában ragadható meg. Mások állítják, egészségről csak a betegségfogalom ismeretében beszélhetünk: ha van betegség, fennáll az ellenkezője is. Előzőekben már beszéltem arról a definícióról, amely szerint az egészség a teljes testi, lelki, szellemi jólét. Ez a pozitív meghatározás azt a látszatot keltheti, hogy „csak” a betegség áll az emberi kiteljesedésnek, testi szellemi jóléte elérésének útjában.

A betegség mint társadalomkritika

A betegség metaforáját gyakran használták a romlott és igazságtalan társadalom kritikájának kiélezésére, a megrendült, krízisbe jutott társadalmi lét bírálataként. A betegség-metaforával nem az egyensúly elvesztését vádolják, hanem a társadalmat, mely elnyomóvá vált például Gautier Margit esetében Dumas Kaméliás hölgy című drámájában.

A betegség valójában a testnek a harmónia helyreállítására tett kísérlete. A megbetegedés tehát azt jelenti, hogy eltértünk a kiegyensúlyozott állapottól, a harmóniától. A harmónia zavara a tudatban az információk szintjén áll fenn, ami a testben is megmutatkozik.

A test, illetve annak betegségei tehát a tudatban lejátszódó folyamatok, változások képernyője, megvalósítási szintje. Ebből a levezetésből is kitűnik, hogy nem a test beteg – beteg csak az ember lehet, s betegsége a testben tünetként jelentkezik.

Tudat nélkül a test nem élhet, így beteg sem lehet. A betegség olyan szó, amit csak egyes számban használhatunk, hiszen az ember állapotára vonatkozik, éppúgy, mint az egészség (az egészségek is értelmetlen kifejezés), s nem szervekre, testrészekre, mint ahogy az újabban használatos. A test sosem beteg vagy egészséges, a szervezet csak a tudat információit fejezi ki, így válnak azok láthatóvá.

A tudat lelki természetű, önálló minőség, független a test bármely termékétől s annak lététől. Az egészségnek is számos megfogalmazása lehet. Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, az egészség a teljes testi, szellemi, lelki jólét, a harmónia állapota.

Ha körülnézünk a világban, leginkább a szenvedés, igazságtalanság, betegség ötlik a szemünkbe. Ez a nyilvánvaló felszín, de ha a történések mögé nézünk, s a szenvedésben észrevesszük az üzenetet, amit az energiával való visszaélés miatt kapunk, ennek jelzés értéke van, s tudjuk korrigálni a hibákat. Ha ezt megértjük, akkor a betegség többé nem az Isten büntetése, hanem figyelmeztetés sorsunk tudatosabb irányítására. Ha a külső környezetet, feltételeket akarjuk megváltoztatni, nem jó felé megyünk: az irányításban, saját magunkban kell változást elérni.

Nem-tudás és tudás

A belső változásokra intő figyelmeztetések elhanyagolása az ájurvéda szerint a nem-tudásnak (avidjá) tulajdonítható, hiszen nem tudjuk megtenni a szükséges lépéseket, ha nincs róluk tudomásunk. Ezoterikus szemmel nézve persze a tudás mindig jelen van, s az embernek kell fejlődnie ahhoz, hogy azt felismerhesse.

A tudat finom jelzései is állandóan jelen vannak, de elsiklunk fölöttük, mert ami rajtunk kívül történik (exoteros), fontosabb, érdekesebb, mint a bensőnkkel, lelkünkkel (esoteros) történő foglalkozás. A kicsiny belső kört mindig egy nagyobb exoterikus kör veszi körül. Vannak olyan nézetek, irányzatok, amik károsnak ítélik az ember saját magával való foglalkozását. Egoizmusnak aposztrofálják, s megróják érte az illetőt, súlyos bűntudatot keltve benne. Pedig ha az ember nem foglalkozik önmagával, nem teremt harmóniát legbelül, akkor a külvilággal zajló kapcsolata is fogyatékos lesz.

Dr. Mahler mondata: „Mindaz, amit önök egyénileg tesznek a saját egészségükért, többet fog érni az egészség fenntartásában, mint a világ összes egészségügyi ellátása!” Az ősi tudás, a vidjá mindenkiben ott szunynyad, s csak arra vár, hogy felébresszék. Ha tehát az ősi tudás jelzőrendszereként fogjuk fel a betegséget, akkor az nem ellenség többé, de barát, amiről nem mondhatunk le. Ám így a gyógyítás, a gyógyulás is csak olyan lehet, ami átfogja a testet, lelket, szellemet.

A tünetek ékesen beszélnek, megmondják, hol a baj, min kell változtatnunk, s ha elég okosak vagyunk, elébe tudunk menni – a testi tünetek megjelenése nélkül is tudunk változtatni. A kulcsszó a változtatás, a változás. A jelző funkció (ebben az esetben a testi tünet) arra kíván figyelmeztetni, hogy szakítsuk meg utunkat, valami nincs rendben. Nem a fájdalomra, a viszketésre, a sántításra vagy egyéb tünetekre kell haragudni, hanem feleslegessé kell tenni megjelenésüket. Mélyebbre kellene néznünk, hogy megértsük, mire figyelmeztetnek a tünetek. Sokan csak a panaszaik megszűnését szeretnék, a betegség megszűnését nem, mert ismeretek híján a kettőt nem tudják megkülönböztetni. Ez paradoxnak hat, pedig ha nem ismerjük az igazi okot, hogyan is volnánk képesek azt megszüntetni?

Folytatjuk.

(A cikkben történt kiemeléseket nem a cikk írója, hanem a feltöltő végezte el.)

Az írás a Kagylókürt című folyóirat 2007/45-ös számában jelent meg. A folyóirat holnlapja az alábbi képre kattintva megtekinthető.