2024-11-21 07:24
Jelenleg online: 9 fő
Olvasósarok
Azt mondják a történészek, százhetven évvel ezelőtt is furcsa volt a tavasz. Most már tudjuk, történelmünk egyik legszebb tavasza volt. Nem az időjárása, hanem mondanivalója miatt. Európában végigsöpört a szabadság illúziója és vágya. Pestre is odaért, Párizsból, Prágából, Bécsen át. Petőfi, Jókai, Vasvári, a márciusi ifjak, és a többiek, a pesti polgárok támogatásával, a Nemzeti Múzeum kertjében beírták magukat a magyar történelem krónikájába. A Nemzeti dal, a Tizenkét pont, Táncsics kiszabadítása lavinaszerűen indította el a nem csak fikciós magyar szabadságvágy kitörését.
Olvasósarok
Könyvajánló: Wéber Anikó - Hanga régi karácsonyai
Hanga, a hópihe „csak kapkodta a fejét. Minden olyan nagyon gyorsan történt. Pompa úr úgy lengette a karját, mintha karmesterként vezényelne egy zenekart. A hópelyhek hallották is a titkos, csak nekik szóló zenét. A sorok egymás után ugrottak a mélybe. Hirtelen Hanga is ott találta magát a felhő szélén. Letekintett, és egy pillanatra megrémült, mert borzasztóan messze volt a föld. De ekkor a fülében felhangzott a titkos dallam, és megnyugodott. A ritmusra a levegőbe lendült, és pörögni-forogni kezdett. Szállt a többi hópihe között…”
Olvasósarok
Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő
Idegesítően csörög a vekker. Mint mindig, ha az éjszakai alvás egy bizonyos kor után, nyűg, hajnal felé aludtam el. Persze, hogy indulatokat vált ki a berregés. Fejem centikre kidugva a paplan alól, helyére teszem mormogásomat, s egyik szemem nyitom a másik után. A sötétítőfüggönyök árnya mögött, kintről éppen csak világlik a reggel.
Olvasósarok
Olvasósarok
Zúgjatok, zúgjatok karácsonyi harangok!
Megváltó születését kongassa érces hangotok!
Bim-bamm, bim-bamm, hívjatok misékre!
Szóljatok napkeletnek, napnyugatnak,
északnak és délnek!
Zúgjatok szent emlékének,
karácsony hajnalán és éjféli miséken.
Olvasósarok
A félig leszakadt ajtót félrehúzva beléptek a templomba. Égett gerendák, megroggyant padok között haladtak a szentély felé. Az oltár fölött ülő fej nélküli Mária szobor még mindig ölelésre tárta karjait, szinte hívta a két katonát. A hadnagy térdre borult, a sérült szobrot nézte. Magában számolgatva döbbent rá, hogy egyrészt karácsony van, másrészt lehet, hogy már megszületett a gyermeke.
Olvasósarok
Hétköznapokon, egyszerű szövőgyári munkáslányként nadrágban járt, és télen gyapjúsálba bugyolálta a fejét, de karácsony előtt mindig átváltozott.
37 évesen, abban az időben vénlánynak csúfolták, de akkora szíve volt, amibe belefért négy keresztgyerek, a húgai fiacskája és három kislány. Élt-halt értünk. S minden karácsonyon varázsolt. Komolyan!
1966-ot írtunk...
Olvasósarok
...mert porból lettél s porrá leszel...
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.
Olvasósarok
Erdős Attila - Art díjas író, költő
Csendben állok egy kopár fa alatt, és felnézek az égre vénült bódulatban. Mintha az első nap lenne, az első, ifjú gyermeki alkalom, hogy a fák kései, ősz üzenetét elmondhatom.
Olvasósarok
A baj akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy érdeklődési körük nincs szinkronban egymással. Pál imádta a délibáb látványát, a fű zöldjét, a rét tarkaságát. A patak csörgedezése lenyugtatta, szinte zene volt füleinek. Imádta a gyöngyharmatos hajnalokat.Ellenben a lepkelány szeretett délig lustálkodni. Idegesítette a patak csobogása. Giccsesnek tartotta a mezei virágok tarka színeit,formáit. Mindent, mindenkit állandóan kritizált. Senki, és semmi nem volt kedvére való. A lány önző, féltékeny, racionális, és keményszívű volt. A fiú érzékeny, idealista, ábrándozó, lágyszívű, örök-szerelmes típus...
Olvasósarok
Bern Andi írása
„Ez egy finom úriház” – mondogatta főbérlőasszonyom. „Innen nő nem lép meztelen szájjal utcára.” Ha postás érkezett a nyugdíjával, a házas nevét írta alá, majd félmosollyal mindig hozzátette: „De ez a -né már régen nem aktuális.” Nyári estéken az erkélyen ült hosszan, és a hegyeket nézte, a Rózsadombot, ahol egy férjet és egy kertes villát hagyott a háta mögött valamikor...
Olvasósarok
Nos, neki, a „Babának” története van. Nagyanyám 1908-ban született, s kilenc éves volt, mikor a „Nagy Budapestben” lakó keresztmamája életében először felvitte magához. Nagymamám először ült vonaton, villamoson meg pláne, a budapesti csodavilág elvarázsolta. Keresztmamája annak az Endresz Györgynek a sógornője volt, aki elsőként átrepülte az óceánt repülőgéppel. Büszkék is vagyunk a mai napig a híres rokonra! Nagyanyám az egyszerű életből hirtelen belecsöppent a jólétbe, a pesti forgatagba. Ámult-bámult, csodásan érezte magát, haza se kívánkozott.
Olvasósarok
Valami nagy baj van ezzel a világgal. S ami még nagyobb baj, hogy mindezt már rég óta tudjuk, mi több, beletörődően elviseljük… Elviseljük? Beletörődően? A „fene” a jó-dolgunkba… na, ne! Csodaszép, több-száz éve szokásos, már – már őshonos, szívet – lelket gyönyörködtető népszokásaink vannak. Irigyel is jócskán értük bennünket Európa, és a távoli nagyvilág. Regéink, dalaink, vándoraink, tollforgatóink, s nagyhírű zenészeink által ismertek még abban a miliőben is, ahol azt sem tudják, hol van az otthonunk, s hazánk. A „tavaszi szél vizet áraszt” dallam, és ízvilága mellett, ilyen csodálatos népi szokásunk a vallási eredetű, húsvéthétfői locsolkodás.
Olvasósarok
Olvasósarok
Olvasósarok
Art díjas író, költő versei
A versek felolvasásra kerülnek május 17-én a Budapesti Krúdy Irodalmi Kör rendezvényén
Olvasósarok
Olvasósarok
Olvasósarok
Olvasósarok
Olvasósarok
Olvasósarok
Kanizsai József, Arany Nívódíjas író
A férfi szép lassan bandukolt a kétsávos úton. Az utat borító sűrű, tejfehér köd nem ütött el a bőre színétől, amely körbe zárta.
Nem volt nagy forgalom, néha szembejött vele egy-két gyerek, fiú, néha egy kislány, mind nevetve integettek neki. Vajon hova mehetnek így felügyelet nélkül, morfondírozott magába.
Persze előfordult, hogy pár férfi és nő, ritkán gyerek is elszáguldozott mellette.
Olvasósarok
Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő
Letudtuk az idei farsangot. Elégettük a tél szalmabábuját…
A vasárnapi, a mohácsi busójárás, az egyéb helyeken elégetett - telet jelképező szalma-bábuk , a fatönkhúzások, az utolsó maszka, - alapítványi, és egyéb bálok letudtával kifejeztük igényünket a tavasz eljövetelére. Bár nem volt olyan kegyetlen az idei tél, mint az előző, - elég volt belőle.
Jöjjön a kikelet, nyíljon a tavaszi kikerics és az ibolya – ha már két héttel ezelőtt a Teremtő belekóstoltatott bennünket a hóvirágos tavaszillatba.
Olvasósarok
Senki nem költözik január elsején. Kinek jutna eszébe kialvatlanul, ónos esőben, tükörjeges járdán bőröndöket cipelni? Nekem. Egyszer. Egy fiúnak hála, egy fekete szeműnek. Nagy sietve foglalót kellett tennem a legelső szobára, amit aznap kiadásra hirdettek, olcsón. Régi bérház, a Rumbach Sebestyén utca ortodox, „kis zsinagógájának” szomszédságában, ami bedeszkázott ablakaival, omló vakolatával is büszke némasággal vetette meg Dohány utcai nagy testvérének modern hívságait. Kis lakás a harmadik emeleten, járdára néző egyetlen ablakkal, udvari gangra nyíló bejárattal. Ha kihúztuk az ágyat, megtelt a szoba. Hárman aludtunk, benne, lányok. “Te is érzed a bolygó lelkeket a lámpa körül?”
Olvasósarok
Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő
Közeleg az év utolsó napja. Kinek még nem volt eddig ötlete, kérdések között hánykolódik: Hol is töltsem a szilvesztert? Ha igen, és megvan a hol, mit is vegyek fel, milyen legyen a frizurám?
Olvasósarok
A júdeai csendes éjben egy magányos csillag köszönt a tovasiető napkeletiekre. A büszke esthajnal szemében tétova volt a mosoly, az oly’ sokat látott Holdnak is Betlehem felé mutatott a fénye.
Két fehér, meg egy szerecsen után porzott az út, s az elágazásnál, még nem állt a kereszt. Mirha és tömjénillatú ruhájukba burkolózva útjuk - titok –, a mosom kezeimet későbbi átka, már akkor, minden názáreti bokrot és fát körbevett.
Olvasósarok
Az asszony felkapta a fejét a hangos kopogásra, nagyot sóhajtott majd elindult megnézni, vajon melyik hitelezője jött a követelésit behajtani. Csengő nem szólt, hiszen már az áramot is kikapcsolták náluk, a fűtés is fával történt, persze, ha sikerült fát szerezni. Férje meghalt egy balesetben, magára maradt négy gyerekkel. Már egy éve nyomorognak, egyik adósságból ki a másikba be. Nagyon szomorú karácsony elé néztek.
Olvasósarok
M. Kovács Ildikó Kláris Nívódíjas író
Soha nem gondolta volna, hogy így fog örülni ékszerei leértékelésének.
Az a novemberi borongós, nyálkás délután nem sok szórakozást ígért.
Lakásban tölteni az időt egy hároméves nőkezdeménnyel… nem kis feladat.
Kínjában találta ki, hogy tegyék azt, ami neki kislánykorában kedves időtöltés volt – nézegessék az ékszergyűjteményt.
Olvasósarok
Október végén, november elején a természet színeinek palettáján domináns a megfakult okker és a vizes rozsdabarna. Az idei vénasszonyok nyarának talán utolsó harmadának napjait éli, nyüstöli a huszonegyedik századi dél – zalai. Odakinn erőlködik a Nap, de langyos melege, kopott fénye messze van már a nyári hétágtól. A Vásárcsarnok környékén mintha temetésre készülnének a városlakók. Majd’ minden ember kezében ott a virág, a mécses és a koszorú. Meg – megállnak, s beszédbe elegyednek egymással az ismerősök, még az ismeretlenek is. – Emlékszel? Hogy is volt? Tudod, már egy éve, hogy elment!
Olvasósarok
Másnap az iskolában Júlia annak ellenére, hogy igyekezett mindent úgy csinálni, a tízórai szünetének idején nem tudta megállni, hogy Sztálin és Rákosi Mátyás képét eltávolítsa a falról. A gyerekek ezt tudomásul vették, azonban Tompáék Pista fia, akinek tenyérbe mászó képe sokszor okozott gondot a tanítónőnek, nem hagyta ezt annyiban. Tanítás után nem sokkal Tompa Elemér már a tanteremnél állt.
- Milyen jogon veszi le a képeket a falról? Ez rendszerellenes! - üvöltötte, miközben öklét rázta a nő felé.
Olvasósarok
Azon az utolsó estén, mielőtt Angliába indultam volna, a fiú lekísért a buszhoz. Sose felejtem el az arcát, ahogy állt az alsó lépcsőfok előtt, miközben felszálltam. A sofőr ciccegve adta jelét sürgetésének, de ő csak állt ott, egyik lábáról másikra lépve. „Ne haragudj, de szeretlek”- mondta csendes egyszerűséggel. Elindult a busz, mielőtt szavakká tudtam volna formálni, hogy „én már nagyon régóta képtelen vagyok szerelemre.” De értette így is. Nyomorultul éreztem magam.
Olvasósarok
Blank Judit
Naponta tette meg ugyanazt az utat elmaradhatatlan biciklijével. Kicsit kényszeres volt az Öreg. Ragaszkodott hozzá, hogy mindig ugyanarra menjen, ugyanott álljon meg, s ha esetleg ezen, valami okból kifolyólag változtatnia kellett, hát teljesen rossz lett a közérzete, valami rossz előjelnek tartotta. Ismerősei szokták is gúnyolni érte: „Jani bácsi! Ne azon a göröngyös, sáros úton menjen, hiszen épült arra már rendes bicikli út is!”
Olvasósarok
A sötétruhás, törékeny alak reszketve nézett körbe a csatatéren. S hirtelen élesen vágtak a szívébe a szavak: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…”
Kezével megérintette a véráztatta földet. Lehunyta a szemét. – Adj egy jelet! – suttogta. – Bármit, hogy tudjam, hol…
Valami megmoccant mögötte. És a szíve kihagyott egy ütemet. Lassan megfordult, s ahogy kinyitotta a szemét, hogy lássa, mi az, a szíve újra furcsán dobbant. Sötét köd emelkedett ki a testekkel borított földből. Mire teljesen felegyenesedett, már látta, hogy fekete köpeny és csuklya borul rá. Dermedten állt, alig kapott levegőt.
Olvasósarok
Olyan sokszor hallottam éltemben, hogy a születésünk, és körülményei meghatározzák egész életünket. Akkor nekem óriási szerencsém van, mert engem egy békés, szélcsendes decemberi napon hozott világra az édesanyám. Ráadásul teljes család várta az érkezésemet, szülők, nagyszülők és négyéves testvérke. Szóval, minden ideális volt egy majdani szerencsés, nyugalmas élet fogadására. Nem úgy, mint szegény Eszterkének! Ő júliusban született. Forró kánikulában iparkodott az édesanyja a kórházba, hogy neki életet adjon. Rekkenő hőség volt, igazán nem volt ideális nap egy gyermek születésére. Világra jövetele előtt pár perccel óriási vihar támadt, jégeső kíséretében.
Olvasósarok
Olvasósarok
Még alig égett el a kis máglya, amit raktam, és alig fújta el a füstjét a friss tavaszi szél, a lelkemben kétely támadt. Ki volt az a titokzatos Annus és Józsi? Talán a dédnagymamám és dédnagypapám. (...)
Fogalmam sem volt, hol is kezdjem a kutatást, de szerencsére ez már a XXI. század elején nem annyira ördöngösség. A számítógépes hálózatokon és más információs forrásokon keresztül sok mindent ki lehetett deríteni.
Olvasósarok
Az idők során sokat gondoltam vissza arra a napra. Nem, nem volt halálközeli élményem, vagy valami hasonló, ahogyan azt egyre többektől lehet hallani, valahányszor régi és új önmagukról beszélnek, bár a személyiség megszűnése, s helyette egy másik létrejötte is egyfajta vég. Majdnem halálközeli élményem kettő és fél évesen volt, amikor kis híján vízbe fúltam, de vigyáztak rám az égiek, meg a bátyuskám, akivel a patakparton játszva elhatároztuk, hogy megmossuk a csizmánkat a vízben, nehogy anyu mérges legyen, amikor meglátja rajta a rengeteg mocskot. Tél volt, jég, hó...
Olvasósarok
Olvasósarok
Nem sejtettem még, hogy az a pillanat, mikor kikanyarodtál az autóval az udvarunkból, s még láttam egy pillanatra integető kezed – mert biztosan tudtad, hogy az ablak előtt állok és követlek tekintetemmel, amíg el nem tűnsz a látóhatárból – egy választóvonal lesz az életemben. Addigi éveimet csak úgy nevezem „az előtti” és az utána következő évtizedet az „utána jövő” időnek. Ahogy intettél, kissé felcsúszott a karodon a sötétkék pulóver… Mosolyogtam, tudtam, hogy te is ezt teszed. Nem sejtettem, hogy utoljára láttalak…
Olvasósarok
Karácsony közeledett, és Harlen, a világot megvető öregúr még mindig nem szólt hozzám. A nagyhangú Madeleine miatt haragudott rám konokul, akivel én beszélni mertem. Utolsó mondata az volt hozzám valamikor nyár végén, hogy: „Válassz, vagy én vagy a némber.” Kinevettem. Homlokába tolta a kalapját. „Jó” - mondta. „Akkor most beszéltünk utoljára.” Madeleine ekkora már rég elköltözött. „Érzem a falakban a vénember gyűlöletét, akárhova megyek, én ezt nem bírom tovább” - sziszegte egy novemberi reggelen, és taxit hívott. Igazság volt a szavaiban.
Olvasósarok
Nemsokára érkezik a Mikulás, de ha csak sejtené szegény, micsoda fejtörést okoz nekem ezzel, remélhetőleg ötvenszer is meggondolná, be merje-e tenni csizmás lábát kis falunkba.
Óriási gondban vagyok. A lappföldi Télapóval nincs különösebb bajom, noha lenne nyomban, amint megállna a kapunk előtt. Nemigen szokott, bár a csuda sem ismeri ki magát ebben a nagy zűrzavarban, mit tudom én, melyik a lappföldi, és melyik sima, mezei magyar, a sok Télapó közül, amit ilyen idő tájt futkosni lát az ember körös-körül. Inkább maradjunk annyiban, hogy a Télapó összes megnyilvánulási formája okosabban teszi, ha – saját érdekében – elkerüli a mi házunk táját.
Olvasósarok
Egyetlenegy angyalka ült csak szomorúan, csendesen.
- Te mit szeretnél? – kérdezték a többiek.
- Tudjátok, ez mind szép és jó, amit kitaláltatok, de megfeledkeztetek valamiről.
- Tényleg? Miről?
- Hát… az emberekről. A Föld, ahol élnek beteg. Nagyon beteg. Beteggé tették az emberek. Ők pedig boldogtalanok e beteg bolygón és hitetlenek. Aki pedig boldog, az sem az, mert fütyül arra, aki boldogtalan. Így várják a Messiás születésnapját. Csak rohangálnak, idegeskednek, hitelekből költekeznek és halálra dolgozzák magukat.
Olvasósarok
Angyalka már jó ideje csetlett-botlott a nagyvárosban. Hol egy dudáló autó elől ugrott el, hol egy rohanó fiatal lökte fel, hol pedig egy öregasszony kiabált vele, amiért véletlenül nekiment a szatyrának.
Megfigyelte, hogy általában hajlott háttal járnak az emberek akkor is, ha semmi nincs a kezükben. Szemöldöküket összevonva, mintha mindig valamiféle rosszallást sugallanának. „Vajon, mi a bajuk?” – tűnődött magában.
-Minek áll az utamba? Nem tudna arrébb ácsorogni?! – rivallt rá egy durva hang. Bizonytalanul tett pár lépést, hogy távolodjon a hang gazdájától.
Olvasósarok
Bern Andrea írása
Heten voltunk állandó lakói az éppen motelként és rendezvényházként működő tanyának, Esther szigorú szemének felügyelete alatt. Esther édesapját kell megemlíteni mindenekelőtt. Nevezzük talán Henry-nek a cambridge-i, öltönyös urat, aki hivatalosan főbérlőként követte a ranglétrán a „kőműveseket”. Henry négy ország irodalmát olvasta végig, mindet a saját nyelvén. Emellett rendületlenül hitt a varázslók létezésében, és abban is, hogy a mágusok néha éjjeli lepkévé változnak, s kulcslyukakon surrannak be, hogy kémkedjenek. Fő szakterülete a használt mosógépek beszerzése volt. Ebben nem akadt párja az egész szigeten.
Olvasósarok
Talán nem létezik ember, társadalom, vagy kor, amelyiknek nincsen meg a maga titka. Legendákat olvasunk, hallunk titkos kincsekről, vagy olyan titkokról, amelyekre ha fény derülne, még emberéletek is veszélybe kerülnének. Én egy olyan családi titokról írok a novellámban, amiről senki a családban nem beszélt, csak régi, elsárgult levelek árulkodtak egy bontásra ítélt parasztház padlásán, elrejtve egy faládikóban. Emberi sorsok, emberi vágyak, gondok, örömök és tragédiák titkai.
Olvasósarok
November utolsó csütörtökét követő vasárnap, advent első vasárnapja. Még néhány fáradt fényű, ködtől, zúzmarától meggyötört nap, s megjelennek az utcákon az első karácsonyi árusok, s ránk köszön a várakozás. Az eljövendő előtti utolsó hetek Advent előszobája. Letudjuk a Luca-napot, emberarcú kívánságok telepednek gondolatainkra. Írhatnám úgy is, ebben az őrült, idegbeteg, lélektelen, rohanó és taposó világban, többnyire furcsa kívánságaink vannak.
Olvasósarok
2015 augusztusa volt, mikor visszajutottam Angliába. Szerencsét próbálni, mondhatnánk, de talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy folytatni a félbehagyott munkát egy második világháborús magyar hagyatékkal, történészként. („Szavak” – cseng a fülembe mesterem hangja „Történetet ír, Andrea, vigyázzon a szavakkal. Mondja mindig éppen azt, amit mondani akar.”) Egészen pontosan tehát Horthy Miklós családjának hagyatékát indultam kutatni és publikálni Dél-Angliába. Saját tapasztalatlanságom – talán ügyetlenségem – folytán önfenntartóként. Egy meseszép ősz, és egy emberpróbáló tél erejéig így, mint helyi mindenesnek, Hertfordshire egyik eldugott farmja adott nekem otthont.
Olvasósarok
(...) Akkor látom, hogy az egyik húr el volt szakadva, és a szakadásnál csak összetekerték egy csomóba. Azt mondtam ( csak úgy magam elé, nem mintha bárki is lett volna a szobában ) ezt én így nem veszem meg 5 ezer forintért sem, merthogy ennyibe került. Nem tudom honnan és hogyan, de ott terem a lány, akitől vettem. Én továbbra is ülve maradok, ő állva járkál fel és alá. Próbál meggyőzni, hogy ez nem nagy dolog, könnyen rendbe lehet hozni és jó áron veszem...
Olvasósarok
Olvasósarok
HUMOR
Csodával határos módon, sikerült magamat belepréselni a szoknyába, és a fidres-bodros blúzba. No, még egy kis smink, és indulhatok! Az utcán már éreztem, hogy nem a legjobb választás volt a szoknya. Nagyon szorít. Nem baj, majd ha leültem, lehúzom a zipzárját. Egyre rosszabbul érzem magam. Órámra nézek, már nincs idő visszamenni, átöltözni! No, mindegy! Igyekszem aprókat lélegezni, és szaporán lépdelni. Minden lélegzetvételnél úgy érzem, mindjárt szétszakad a szoknyám! És a blúz is kényelmetlen!
Olvasósarok
Odébb kellene vinnem a széket, de inkább megpróbálom így is elérni. Már-már derékszögbe hajlok jobbra, nyújtózkodva a függönyhöz, mikor hirtelen kicsúszik alólam a szék. „Hála” a lélekjelenlétemnek, estemben megkapaszkodom a függönybe, de gyorsan kiderül, hogy még 60 kg-t sem bír el! Én ráhuppanok a féltve őrzött csavart pálmámra, a függönyön pedig legalább 50 cm-es szakadás tátong. No, tessék! Micsoda nap! És mindjárt itt van. Úristen! Mit csináljak most?
Olvasósarok
Egyetlen lánya az ország másik felében élt, az Öregnek nem is ez fájt igazán, hiszen az az élet rendje, hogy a gyermekek szárnybontogatásuk után saját életet élnek. Nem is akarta ő soha magához láncolni. Hanem az fájt igazán, hogy ő is magányosan tengeti életét, nem sikerült társat találnia. Szakmájában sem tudott elhelyezkedni, pedig mindig szorgalmas, törekvő teremtés volt. Valami konyhán talált állást, és ennek is örülni kellett, nem mintha ezért tanult volna az egyetemen.
Olvasósarok
KATONA ZOLTÁN ÁLMA - Láthatatlan vagyok!
(...) Éppen másztam lefelé az egyik ház faláról anélkül, hogy feltűnt volna, hogy a levegőben mozgok, vagy hogy tudok járni a falon anélkül, hogy leesnék. A földön, a járdán "normális" embereket láttam járkálni össze-vissza. Észre se vettek, pontosabban nem láttak engem egyáltalán. De én láttam őket. Valamiféle furcsaságot éreztem, és mihelyt lenéztem a lábaimra, ráeszméltem, hogy nem érintik a talajt. Egy méterrel a járda felett lépkedtem, mintha csak egy puha, süppedős gumiszőnyegen járnék...
Olvasósarok
Esti busz, Brightonból Peacehavenbe. Felszáll egy fiúpár. (Igen két fiú, igen pár, ha baj, ne olvasd tovább, légyszi.) Kamaszok. Egy vörös, egy barna. Valami elit fiúiskola valami puccos, esti rendezvényéről jöhetnek, frakkban, fehér ingben. Már nem szomjasak. Leülnek mögém. Mocorgás.
Olvasósarok
Magyar magány a kenguruk földjén
Tolókocsiját az ablakhoz gurította, és csak bámészkodott. Eukaliptusz fák meredtek rá némán. Magában a napokat számolgatta. Mire barátja beszerezi, amit kért, az legalább 2 hét. Postára adja, elküldi… talán egy hónap múlva ideér. Nem, semmiképpen nem kaphatja meg előbb!
Olvasósarok
Bekapcsolja a televíziót, szereti a sportműsorokat. „Ennek a meccsnek is vége van már, későn kattintottam ide.” Cél nélkül kapcsolgatja a tv-t, egyik adón sem talál kedvére való műsort. „Miért nem ér rá senki? Beülhettünk volna egy pohár sörre, vagy feljöhetett volna Marcsi. Biztosan nem tud elszabadulni otthonról.” – nyugtázza magában. Még egy pillanatra látja az egyik adó reklámját. Egy kis villanyvasutat, ahogy zakatolva rohan a kis játékvonat a síneken.
Olvasósarok
Hát itt állt épp ma reggel Richard hentes, Richard hentes fia, Richard hentes unokája, a Richard és fiai hentesbolt ablakában. Integetett messziről, ahogy leszálltam a buszról, s egy még vonagló lepényhalacskát mutatott fel széles mosollyal a kirakatában. Emlékezett, hogy hónapok óta fejlődő, egyre erősödő húsundorom alól az egyetlen kivétel ez a sós tenger ízű kis hal. Sokadig próbálkozása, hogy húsevésre szoktasson. Vagy talán épp az ellenkezője? Mosolyogtam, s a bortól hangos lordok versikéjét zümmögtem neki vissza a kirakaton át.
Olvasósarok
A belső szobában bújtak Karády, és a tábornok, ébren. Ott, ahol most a galagonyabokor nő a küszöb alól.” Mindig valami mosolygással vegyes döbbenettel néztem erre a szerelemre, a csontos, mély tónusú, lányokhoz vonzódó dívára, aki egyetlen délután alatt, mint egy gyerek bolondult bele a köpcös, kopaszodó Ujszászy István tábornokba, a katonai hírszerzés vezetőjébe, a kor mamelukfejű elitjének talán egyetlen európai módon valamirevaló koponyájába. Belebolondult, hogy aztán ki is tartson mellette, Gestapo elől bújva, és német verőlegények pincebörtöneiben is. „Karády-t talán nem is keresték volna, ha nem követi Újszászy-t ide.”
Olvasósarok
Templomba indultam ma reggel. Elkéstem. "Jól van" - mondtam a busznak, a dupla tetejűnek. "Akkor vigyél akárhova, ahol véget ér az autóút, zöldek a lankák és alattuk acélszürke a tenger."
Olvasósarok
Nekem természetesen le kellett írnom, hogy „elmondása alapján...” álló autóból rángatták ki és csak egy sört ivott. A helyzet furcsaságát fokozta, hogy Géza előttünk megjárta a szomszéd kisváros ügyeletét is, ahol egy általam jó szakembernek tartott kolléga ügyelt. Biztos, ami biztos, azzal is leíratta a történteket.
Olvasósarok
Ősz, Te Csodás! Vagy mégsem? Paul Verlaine verse gyönyörűen illusztrálja az ősz sötét búskomorságát, amit mind a magyar, mind a világirodalom számtalan alkotása leír. Nem szeretnék véletlenül sem verselemzésbe bocsátkozni, azért választottam ebből a versből néhány sort, mert a sok mély hangrendű magánhangzó is az ősz komorságának hangulatát idézi. De vajon az ősz tényleg az elmúlásról szól-e?
Olvasósarok
Júniusi nap volt, ültem egy bokrok között bújó padon a sétányon, tanultam – és verseket írtam a fiúhoz, a szőkéhez, aki tizenkét évvel volt idősebb nálam, s vőlegény volt, de én azért szerettem. Vagy legalábbis szentül meg voltam győződve erről.
Olvasósarok
Nem nézett hátra, gyors iramban szaladt a tölgyfához. Jólesően nyúlt el alatta, hátát szorosan a törzséhez támasztotta, be is hunyta szemét. Álom azonban nem jött rá. Egyfolytában a kis farkasra gondolt, majd mielőtt még bármilyen gondolat is megfogalmazódott volna benne, szinte gépiesen felkelt és elindult az irányába. A hold jól megvilágította útját.
2021. december 14.
928 Megtekintés
2022. február 20.
681 Megtekintés
2024. január 5.
26 Megtekintés
2021. március 6.
1,090 Megtekintés
2023. március 2.
244 Megtekintés
2022. augusztus 19.
103 Megtekintés
Főszerkesztő: Káli-Rozmis Barbara
Elérhetőségek: (+36) 70-369-7235;
Kiadó:
TEMPT Princess Kft. - Káli-Rozmis Barbara
Székhely: 1164 Budapest, Vidámvásár utca 62.
Weboldalkészítés és tárhely: Prompt Web
Székhely: 2100 Gödöllő, Testvérvárosok útja 28.
Email: office@prompt.hu
