Pallagi Mária történész írása

„Édes Mamám! Elérzékenyülve üdvözlöm

e napot, melyen a legkedvesebb anya

születése évfordulóját ünnepeljük. – Sokan,

sokan emlékeznek meg e napon az én

édes Mamámról; de szeretőbb szív nem

közeledik szerencse-kivánataival, mint hű

és hálás leánya szive! Buzgóbb ima nem

száll ég felé mint az, melyet én leborulva

emelek: hogy mindnyájunk örömére és

boldogságára Isten áldása őrködjék kedves

Anyám fölött!  – Valeria

Gödöllő, december 23. 1878.”

Mária Valéria főhercegnő köszöntötte e sorokkal Édesanyját, Erzsébet királynét születésnapján. A kedves levelet a Pannonhalmi Bencés Főapátság könyvtárában, a Rónay hagyatékban őrzik; írásunkban Mária Valéria bencés nevelőjének visszaemlékezései segítségével idézzük fel Sisi néhány születésnapjának megünneplését. Mi tehát azzal emlékezünk Erzsébet királyné születésnapjaira, ami számára minden ajándéknál értékesebb volt; lánya, Mária Valéria köszöntőivel. Rónay Jácint Valéria fenti sorait e szavakkal vezette be: „Huszonharmadikán, Felséges Asszonyunk születése napja előestéjén Valeria Főherczegasszony, Ő Felségeik és a Koronaörökös jelenlétében, így üdvözlé szeretett anyját…”

Rónay Jácint jelenléte és szerepe az udvarnál – tekintettel 1848-as múltjára – akár meglepő is lehetne. Azonban ismerve Sisit és magyarok iránti érzéseit, Rónay felkérése a császári gyermekek nevelésére, oktatására szinte magától értetődő volt. Persze nem elhanyagolható szerepe volt ebben Andrássy Gyula grófnak sem, aki baráti viszonyt ápolt Rónayval. Rónay Jácint pozsonyi nagyprépost, bencés tanár, természettudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ’48-as forradalmár, aki csak 1866-ban, tizenhét év száműzetés után térhetett vissza Magyarországra. Itthon előbb képviselő lett a Deák-párt színeiben 1867–1871 között, majd 1871-től osztálytanácsosi állásra kérték fel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. 1871-ben Andrássy Gyula ajánlotta Erzsébet királyné figyelmébe, így ő lett Rudolf trónörökös tanára, akit elsősorban magyar történelemre oktatott 1872 végéig, majd 1875-ben ismét visszakerült a „magas körökbe”, ahogyan ő fogalmazott, ekkortól ugyanis Mária Valéria főhercegnő mellé került, természetesen ismét a királyné óhajára. Sisi minden bizonnyal igen jól szórakozhatott, amikor az általa előszeretettel „császári bagázsnak” titulált udvari körök tudomására jutott, hogy a ’48-as Rónay lesz a trónörökös nevelője. Ez természetesen csak Ferenc József jóváhagyásával történhetett, aki ez esetben is igyekezett felesége kedvében járni. 1875-ben pedig már magától értetődő volt Sisi számára, hogy Valériát is Rónay tanítsa. Rónay udvari krónikásnak is kiváló, aki az intelligens, érzékeny tudós precizitásával vezette Naplóját – Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai, Pozsony, 1885-88, nyolc kötet. Rónay Jácint Naplójában részletesen ír a Rudolf trónörökös és Mária Valéria főhercegnő mellett eltöltött időkről is – figyelme minden apró részletre kiterjedt. Erzsébet királyné számára rendszeresen beszámolókat kellett írnia a Mária Valériával töltött időről, a főhercegnő tanulmányi előmeneteléről, feljegyzései ma különösen fontos és értékes források.

Rónay Jácint portréja (Forrás: Simon Péter A király és a haza)

Rónay 1875. február 8-án kezdte meg szolgálatát a „magas körökben”: „Februarius 8-kán kezdettem meg az új pályát, melynek legparányibb eseményeit, legtitkosabb gondjait, reményteljes pillanatait, s a magas tanítvány haladását, lépésről lépésre, napról napra töretlen szorgalommal feljegyeztem.” (Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai, VI. kötet, 92. oldal.) Már az első benyomásai is nagyon kedvezőek voltak a kis fenségről – ahogyan Mária Valériát szeretetteljesen nevezte: „Mária-Valeria, a Magyarországban született főherczegasszony, f. é.  Aprilis 22-kén fejezendi bé élte hetedik évét, s már is, mi tapasztalataimban még nem tünt fel, négy nyelven beszél: legjobban magyarul és angolul, ezt követi a német, leggyengébb a franczia nyelvben. Felséges szülőivel, s a f. koronaörökössel, kizárólag magyarul beszél; nem tapasztaltam soha, hogy más nyelven társalogtak volna, valamint hozzám sem intéztek a felségek más szót, mint azt, melyet édes hazánk nyelvének nevezünk.” (Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai, VI. kötet, 93. oldal.)

Mária Valéria és az idősödő, betegeskedő Rónay Jácint kapcsolata egészen meghatóan alakult. Rónay többször tesz említést betegségeiről Naplójában, egy alkalommal beszámol visszatérő, kínzó köszvényéről és megjegyzi, hogy szenvedéseit Mária Valéria és barátnője, Auersperg Aglája mindennapos látogatásai enyhítették. 1883. májusában is köszvény gyötörte a püspököt; naplóbejegyzéséből megtudhatjuk, hogy május 15-én felkereste Valéria, és egy szép, faragott keretű Mária képet nyújtott át neki wiesbadeni emlékül. (Napló-töredék, VII. kötet, 274-275. oldal). Hogy Valéria milyen bizalommal volt a püspök iránt a kezdetektől, arra mókás bizonyíték következő megjegyzése: „Német gouvernante-jához fordulva a jó kedvü beteg tréfásan azt jegyzé meg: „Es ist doch praktisch ein wenig krank zu sein!” (De hisz ez igen praktikus, ha az ember csak egy kicsit beteg; P.M.). Mire Rónay: „Már ez igy van alant és fent, mindenütt: a gyermekek szeretnek, ha rövid időre is, a komoly munkától szabadulni.” (Napló-töredék, VII. kötet, 94. old. 1880. február 26. Bécs). A történet hátterében az állt, hogy Valéria előszeretettel próbált kibúvókat találni a tanulás terhe alól.     

1878 ünnepéről – az írásunk elején olvasható Valéria köszöntő mellett – megtudhatjuk még Rónaytól, hogy „A kis Fenséget rendre ölelték szerettei, s másnap reggel még más három nyelven nyilvánitá a mosolygó kis szónok: örömét, szerencsekivánatait , imáját… !  – Karácsony napján az isteni szolgálat után, Ő Felsége a királyné, a nagyteremben szokta fogadni az udvar hódolatát; a megjelenéstől ez évben felmentettünk; de a szokásos karácsonyi ajándékok nem maradtak el. – Nekem az ünnep reggelén a Főherczegasszony, Ő Felsége a királyné nevében aranylánczot nyújtott át azon gyémántos kereszthez, melyet 1873-ban nyertem emlékül.” (Napló-töredék, VI. kötet, 397. oldal).

A következő évben, december 24-én – ahogy Rónay fogalmazott: „az első üdvözletet a szeretet hozta a szeretetnek, a gyermek az anyának”:

Kedves Anyám!

A nap nem kél, nem áldozik le soha,

hogy Istenhez emelt fohászaimban meg ne

emlékezném kedves Anyámról; de nincs emlé-

kezetesebb, nincs szentebb nap életemben mint

az, melynek, leborulva a Gondviselés előtt, a

legjobb Anyát köszönöm, kinek szeretete már

tizenkét éven keresztül boldogítja éltem napjait,

óráit, pillanatait. – Legyen áldás rajtad,

kedves jó Anyám, s ha van, mit szívem

szívéből ohajtok, csak az: hogy családunk

ez örömnapja még évek hosszú során sze-

rencséltesse szeretteidet, kiknek vigasztalása

vagy, reménye, mindene!

Rónay így folytatta: „Ünnepélyes fogadtatás nem volt e napon, a Felség születése évfordulóját zajtalanul ültük meg.  – Tizenegy órakor Ő Felségeiknek s a Főherczegasszonynak csendes misét szolgáltam. – Este hat órakor a Felséges Asszony termében az égő gyertyák s az apró zászlók egész erdeje lobogott az óriás karácsony-fán, melynek ágai, minthacsak hódolnának, mélyen meghajoltak a szebbnél szebb bombonok terhe alatt…

A meglepetés örömeiről, s a lelkesedés kitöréseiről nem szólok.  – A Főherczegasszonyt a nyugalom órája inté visszavonulásra, már én is távozóban valék, midőn a felséges királyné közelebb szólíttatott, s egy szép aranylánczot nyújtott át karácsonyi ajándékul.  – Most hát volna fejedelmi láncz is azon gyémántkereszthez, melyet hét év előtt a Felség kezéből nyerék e szókkal: „Hordozza Valeria emlékeül!” (Napló-töredék, VII. kötet, 77-78. oldal).

1880-ban a császári-királyi család Bécsben ünnepelte a Karácsonyt – és Erzsébet királyné születésnapját. „A felséges királyné születése napján, huszonnegyedikén, a szerető gyermek, ily szókkal borult kedves anyja keblére:

Édes Anyám! Az emberi élet legneve-

zetesebb napja az, melyen az életet, s ezzel

a világosság Istenét először üdvözőltük.

E nap emlékezetét ünnepeljük ma, s

én gyermeki szivem szeretetét hozom ked-

ves anyámnak maradandó emlékül azon

igérettel: hogy éltem azé leend, ki nekem

életet adott.

Legyen Isten áldása kedves anyámon,

s legyen vélem, hogy boldoggá tehessem

azt, kinek éltem minden örömét, minden

boldogságát köszönöm.”

Majd Rónay a következő, személyét érintő örömhírről számolt be: „Karácsony napján reggel kilencz órakor, Barthos János ministeri és udvari tanácsos látogatási jegygyel lepett meg, melyről ezt olvasám: „Igaz szívbeli örömmel értesítlek, hogy Ő Felsége mai napon valóságos belső titkos tanácsossá kinevezett.  – Délben, Valeria Főherczegasszony, Ő Felsége a királyné által értesítve, Kornis grófné kíséretében szerencse-kivánataival üdvözőlt s karácsonyi ajándékul szép arany mellkeresztet nyújtott át a Felség nevében…” (Napló-töredék, VII. kötet, 137-138. oldal).

Mária Valéria főhercegnő © Osztrák Nemzeti Könyvtár No.: Pf 144 : C (27)

1881 Karácsonyáról ezt tudhatjuk meg Rónaytól: „December 24-kén, a felséges Asszony születése napján, a kis Fenség, már annyiszor ismételt, de mindig szívből fakadt verse igy szólt:

Kedves Édesanyám! Van az emberi

életben egy nap, mely évről évre egyszer

reánk virad, – s azon pillanatra emlékeztet,

mely első volt a földi pályán, melyen Isten

szép világát először üdvözőltük; e nap, szü-

letésünk évfordulója, életünk hű tükre, mely-

ben a közel és távol mult emlékei feltünnek.

– Ezen emlékek lehetnek az elégülés pil-

lanatai, lehetnek a csalódások órái, de őriz-

zük azokat, s hálaimát emelünk a teremtő-

höz: ki adott érző szívet, mely az örömö-

ket élvezi; adott lélekerőt, mely a szenve-

déseket legyőzi; adott a szívnek és léleknek

bizalmat, mely a szebb jövőt reméli.

Ily gondolatokkal borulok, családunk e

nagy napján, édesanyám keblére, hogy el-

mondjam: hű gyermeked szeretete megosz-

tandja véled az élet derűit és borúit! hálája

keresni, imája kisérni fog az élet útain! s

boldogsága az leend, mi boldogítandja a

legjobb anyát!”

Rónay folytatásából az is kiderül, hogy Sisi milyen figyelmes és tapintatos volt vele: „Karácsony napján, a Felségek mindig megszokták hallgatni a szakadatlan három misét; de Ő Felsége a királyné, hogy a hosszabb szolgálat fáradalmaitól megkiméljen, már a mult évben kegyesen tudatta vélem, hogy a két első misére rendeljek más papot, tőlem csak a harmadikat várja. Az ájtatosságon Ő Felségeikkel jelen volt a f. Koronaörökös, Stefania és Valeria Főherczegasszonyok. Este hat órakor hivatalos valék a Főherczegné kamrájába, hol teljes fényben ragyogott már a karácsonyfa, elárasztva minden képzelhető lobogóval és czukorkával; míg alant a varázs-fa tövében drága ajándékok csillogtak. … Itt volt számomra is egy brilliánsokba foglalt topáz- gyűrü, Ő Felsége a királyné ajándéka, s a Főherczegné részéről, szép keretben saját arczképe és oroszlánfoggal diszített értékes sétáló bot. … A karácsonyfa virágaiból hullott mindenkinek emlék, s nem kétlem, legboldogabb volt az, ki az emlékeket osztotta; mert hát igaz, hogy valódi boldogságot csak az élvez, ki másokat boldogít”. (Napló-töredék, VII. kötet, 204-206. oldal).

Mária Valéria köszöntőit olvasva meglepődhetünk azok választékos stílusán. Még ha Rónay „sugalmazását” sejthetjük is e sorok írásánál, ne feledjük, hogy Valéria rendkívül tehetséges volt, kiválóan fogalmazott, önálló dolgozatokat, sőt, színműveket is írt. Tanára erre többször büszkén tett utalásokat Naplójában: „A Fenség tünődés nélkül irja kis műveit, alig van reá eset, hogy fogalmazása fölött gondolkodnék, gyorsan, szakadatlanul éri egyik irott szó a másikat, s felfogása, az eszmék elintézése, s az erkölcsi elégtétel még is oly élethű, oly következetes…. Mivé lehetne e gyermek, ha a végzet nem fejedelmi palotát, hanem iróasztalt tűzött ki volna szép tehetségeinek jövőül!” (Napló-töredék, VII. kötet, Rónay bejegyzése 1882-ben, 76. oldal).  „Ha a Főherczegasszony, az első, ki Magyarországon született, s az első ki magyarul ir, e pályán megmaradna, merem mondani: irodalmunk egykoron büszkeséggel jegyezné fel Maria Valeria nevét.” (Napló-töredék, VI. kötet, 399. oldal).

 Az 1883-as év Rónay Jácint számára a búcsút jelentette az udvari szolgálattól; ebben az évben Mária Valéria betöltötte 15. életévét; ahogy a püspök korábban fogalmazott: „A gyermek hölgygyé fejlődött.” (Napló-töredék, VII. kötet, Rónay bejegyzése Bécsben 1881-ben, 208. oldal).

Jóllehet, a püspök felkészült a búcsúra, sorai mégis arról árulkodnak, hogy nehéz szívvel vált el szeretett tanítványától: „Felmentésemre, a hetvenedik életév küszöbén, töredékeny egészségem gondjai közt, rég készen valék, s a közölt hir mégis mélyen meghatott. … Lelkem elborult, s elérzékenyülve borultam magányomban ugyanazon iróasztalra, melyen 1875-ben, Februarius hatodikán, délután négy órakor, oly aggodalmas szívvel kértem áldást az ismeretlen új pályára.” (Napló-töredék, VII. kötet, 264-265. oldal).
 

Mária Valéria Édesanyjához írt névnapi köszöntője. Forrás: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár - Rónay Jácint hagyatéka, jelzete: PFKK BK 249 V 4. Köszönet a dokumentumért dr. Várszegi Asztrik Főapát Úrnak és Samodai Éva könyvtárosnak.