Kedvelj minket a Facebookon!

Erzsébet királyné legkedvesebb húga, Zsófia Sarolta mártírhalála

„Mindnyájan erőszakos halállal fogunk meghalni.”

Erzsébet királyné

 

Erzsébet királyné legkedvesebb húga, Zsófia Sarolta (1847-1897) életének utolsó évtizedében mélyen vallásos volt, és rendkívül sokat jótékonykodott. Sokan szentként emlegették őt. (Zsófia hercegné életéről egy másik írásomban olvashattok hamarosan.)

1897. május 4-én a párizsi dominikánusok kórházának a javára rendezett jótékony célú vásáron (Bazar de la Charité) tűz ütött ki. A hercegné igen hősiesen és önfeláldozóan viselkedett, nem akarta elhagyni a vásárt, amíg minden vele együtt dolgozó leány biztonságba ki nem jutott. Ő maga életét vesztette a tűzben. Az alábbiakban arról olvashattok, hogyan történt a katasztrófa, mik voltak/lehettek a Zsófia Sarolta hercegné utolsó szavai, és hogyan reagáltak a családtagok a szörnyű hírre.

Sok korabeli tudósítást elolvastam. Rettenetes, ami ott történt, az újságok pedig rendkívül részletesen és naturalisztikusan írtak az eseményről, valamint a sebesültek és a halottak felkutatásáról és azonosításáról. Igyekeztem a tudósítások túlságosan naturalisztikus részeiből csak a legszükségesebbeket közölni. A jelentések szerint nem egészen az volt a helyzet, ahogyan ma több olvasni lehet, vagyis, hogy Zsófia Sarolta hercegné fogorvosának sikerült azonosítania a holttestet. Az egész helyzet még annál is tragikusabb volt, mint ahogyan az összefoglalókban olvasni.

„az alençoni hercegné tizenkét év óta volt a jótékony bazár élén, mely tavaly 900.000 frankot jövedelmezett és melynek ez idei tiszta jövedelmét egymillió frankra becsülték.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.) „A katasztrófa áldozatai túlnyomó részben nők, férfiak igen kevesen vannak köztük.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

Zsófia Sarolta hercegné férjével és gyermekeivel (kép forrása)

 

Az alençoni herceg kétségbeesve kereste a feleségét

 

Zsófia Sarolta bajor hercegnő 1868 szeptemberében ment hozzá Ferdinand d'Orléans-hoz, a Bourbon–Orléans-i házból származó herceghez. A frigy szerelmi házasság volt, melynek első időszakában Zsófia nagyon boldog volt. (Erről is olvashattok a következő írásomban.)

Az alenconi hercegné férjével május 4-én délután érkezett a jótékonysági „bazárba, hogy ott áruit eladja. A katasztrófa kiütésekor a herceg nem volt mellette, és amikor látta, hogy a tűz villámgyorsan terjed, a negyedik számú elárusító sátorhoz rohant, a hol a hercegné” árusított – nyilatkozta az egyik szemtanú. (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

„A Lokalans párizsi tudósítója a következőket jelenti: Az alençoni hercegné árubódéjában levő elárusítónők egyike ezt beszélte nekem: Az alençoni hercegné mellettem állott és férje, a herceg, mindig vele volt. Mikor a tüzet megpillantottam, azt kiáltottam a hercegnének:

— Az Istenért, meneküljön! Tűz van!

De a herceg befogta a szám, és azt mondta nekem:

— Az Isten szerelmére, hallgasson, mert nagy szerencsétlenségnek lesz okozója!

A herceg e szavak után karon fogta a feleségét és magával cipelte, de úgy látszik, hogy a nagy tolongásban elvesztette. A kijárónál újra találkoztam a herceggel, aki így szólott hozzám:

— Bizonyos ön benne, hogy a hercegné megmenekült?

Én tagadólag feleltem a hercegnek...” (Forrás: Budapesti Hírlap, 1897. május 5.)

 

Erre a herceg megpróbált visszajutni, és keresni a feleségét.

Ha ez így volt, és Zsófia Sarolta férje, Ferdinánd herceg valóban befogta a hercegné mellett árusító hölgy száját, akkor a herceget nem kell érzéketlenséggel vagy felelőtlenséggel vádolni. Ellenkezőleg – mint beigazolódott, a pánik talán sokkal több ember halálát okozta, ugyanis a kétségbeesett emberek dulakodva próbáltak kijutni, elzárva ezáltal a menekülők elől az utat. (Lentebb olvashattok erről.)

Egy másik verzió szerint, amikor kiütött a tűz, a herceg azonnal a felesége árusítóhelyéhez ment. Akárhogyan is volt valójában, az biztos, hogy kereste a feleségét:

„Az alençoni herceg saját élete kockáztatásával kereste nejét és eközben arcán, térdén és lábán meg is sebesült. Minden igyekezete hiábavaló volt, és kétségbeesve rohant ki a vásárépületből, melynek kijárójánál várta a kihozott halottakat és sebesülteket.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

„Gondoljon arra, hogy néhány percen belül látni fogjuk Istent!” – mondta Zsófia Sarolta hercegné nem sokkal a tűzhalála előtt.

Kép: Zsófia Sarolta hercegné (forrás)

 

Számos túlélő jelentése szerint Mária Zsófia hercegné a következőt mondta a fiatal Mathilde d´Andlau grófnőnek: „Menjen gyorsan! Ne foglalkozzon velem, én fogok menni utolsónak.” Egy másik jelentés szerint egy túlélő a következőt hallotta: „Egy apáca (valószínűleg egy, aki részt vett a jótékonysági vásár szervezésében) térdre esett, majd ezt kiálltotta: „Ó, asszonyom, micsoda halál vár ránk! A hercegnő így felelt: Igen, de gondoljon arra, hogy néhány percen belül látni fogjuk Istent!” (Az idézetek franciából fordítva - La mort tragique de la duchesse d’Alençon, 1897. május 10. a francia nyelvű Wikipedia idézte a forrást.)

 

A herceg és Erzsébet királyné két testvére, Trani grófné (Matild) és a nápolyi királyné (Mária Zsófia) keresi a Zsófia hercegnét

„A hercegnő nővérei, a nápolyi királyné és Trani grófné éjfélig várakoztak az Avenue Friedland 32-ik számú palotájában. Mennél inkább közeledik az éjfél, annál kevesebb volt a reményük, hogy testvérük élve megmenekült a bazárból. Egyszer hirtelen olyan hír érkezett, amely legalább némiképpen valószínűvé tette, hogy a hercegasszony életben van. Egy pap, a kit az alençoni hercegné keresésére küldtek ki, sietve berohant a vestibulumba, és jelentette a nápolyi királynénak, hogy az alençoni hercegné megmenekült, de megsebesült, s most vagy a Rue-Bayardon, vagy az iparcsarnokban, vagy a Rue Jean-Gouyonon van. A nápolyi királyné reszkető kézzel írta le ezeket a címeket, és Trani grófnéval sietve ment keresni testvérét. Keresték mindenfelé, de sehol semmi nyomát sem találták.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

A feleségét nagyon szerető herceg gyásza

„Az alençoni herceg palotájában halotti csend van. A francia főváros arisztokratái sűrűn jelentkeznek a palota előcsarnokában és szótlanul jegyzik föl nevüket a kitett ívre. Az alençoni herceg titkára ma délután fogadott. Arra a kérdésemre, eltemetik-e és mikor temetik a hercegnőt, ezt válaszolta nekem:

— Hisz szegény úrnőnknek még csak nyoma sem maradt meg! Csak a jegygyűrűjét találták meg, amely egy elégett holttest hamvában hevert.

— De azt beszélték, hogy a gyűrűt a szénné égett kis ujján találták meg!

— Ó, dehogy! Nyoma sincs a holttestnek vagy csak a holttest egyes részeinek is. Ezért igazi temetésről szó sem lehet.”

 

„A herceg palotájában, amely az Avenue Friedlandon van, egész éjjel virrasztónak az orleánsi család tagjai és barátai. Irtózatos izgalom volt az egész házban. Az özvegy nápolyi királyné, a hercegnő testvérnénje, sírva leste a híreket a palotába. A nápolyi királyné nővérével, Trani grófnéval, reggel bejárta a kórházakat, de sehol sem talált a hercegnőre. Végre ma reggel az agnoszkálás folyamában találtak egy gyűrűt, mely egy tökéletesen elszenesedett holttest kezén volt s a herceg ebből a gyűrűből meggyőződött arról, hogy a holttest az alençoni hercegnéé. A jegygyűrűt megtisztították a szénportól. Belül a következő szavakat találták rávésve:

 

»Sophie de Ba- viére et le Prince Ferdinand D’Alençon.« A név alatt az esküvő napja: 28. septembre 1868. Ezzel bizonyossá lett, hogy a hercegnő a katasztrófa áldozata lett.

Zsófia Sarolta hercegné - az ujján jól látható a jeggyűrűje (kép forrása)

 

Paris, este 8. ó. (Saját tudósítónktól.) Az alençoni hercegnét előbb a komornával akarták agnoskáltatni. A komorna görcsösen zokogva vizsgált három holttestet, de nem ismert rá úrnőjére. A hercegné fogorvosa egy emberi formáját elvesztett testet vizsgált meg, de a hercegnén végzett fogoperációkról megőrzött följegyzései alapján kijelentette, hogy a test nem a hercegnéé. A háziorvosnak végre sikerült agnoskálnia a hercegné holttestét.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

„(…) A rendőrtisztviselőknek erre az az ötletük támadt, hogy elhívatják az alençoni hercegné fogorvosát, a ki a hercegnőn végzett fogorvosi műtétekről vezetett feljegyzéseivel jelent meg; gondosan megvizsgálta a halott fogait s végül kijelentette, hogy az ő véleménye szerint a fogak nem az alençoni hercegné fogai. Ezután folytatták a nyomozást, de a holttest abszolút és formális kilétét még eddig nem bírták megállapítani. A borzasztó csapás, mely az Alençon családot érte, városszerte óriási részvétet kelt.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

„Az alençoni herceg titkára, akivel ma az Avenue Friedlandon levő palotában beszéltem, a hercegné halálát előttem megerősítette.

— Szegény úrnőnknek — mondta a titkár — teljesen nyoma veszett. Nem találtak meg belőle semmit, csak a jegygyűrűjét, de ezt sem a kezével együtt találták meg, mint ahogy az első hírek szóltak, hanem csak egészen egyedül, a romok alatt kikotort hamu és törmelék között. Egyébként pedig magának a hercegnének legcsekélyebb maradványára se akadtak, úgy, hogy tulajdonképem temetésről nem lehet szó.

(…) Csaknem az összes eltűntek családjai, akiknek a holttestét fölismerni nem sikerült, beleegyeztek ebbe a közös temetésbe és titkára útján az alençoni herceg is azonnal kijelentette, hogy csatlakozik Audiflret herceg indítványához.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

A nápolyi királyné (Erzsébet királyné másik húga) a borzasztó hírt az alenconi hercegi pár palotájának lépcsőházában hallotta, hol aggódva várta a híreket. Az alençoni herceget mélyen megrendítette feleségének iszonyatos halála, s dolgozó szobájába zárkozott, ahol senkit sem akar fogadni. Ma reggel óta az arisztokrácia számos tagja tudakozódott az alençoni herceg palotájában.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

Erzsébet királyné: „Mindnyájan erőszakos halállal fogunk meghalni.”

Zsófia Sarolta hercegné - haja kibontva, mint nővérének, Erzsébet királynénak F. X. Winterhalter festményén.

 

Erzsébet királyné a lainzi Hermész-villában kapta a hírt a szerencsétlenségről (a katasztrófa másnapján, május 5-én): „Délelőtt, amikor a Mamánál jártam, táviratot kapott a városban tartózkodó Papától, hogy… hogy egy párizsi nagy jótékonysági bazárnál támadt tűzben Alençon bácsi megsebesült, és hogy Zsófia nénit mostanáig nem találták meg. A Mama nyomban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a néni biztosan halálát lelte. Természetesen ismét feltámadt benne az élettel és a sorssal kapcsolatos keserűsége. Estefelé jött a megrendítő bizonyosság, hogy a szerencsétlen néni szinte felismerhetetlenségig elégett holttestét agnoszkálták” – írta naplójába Mária Valéria főhercegnő május 5-én. (M. Schad: Mária Valéria naplója, 298.)

Az alençoni herceg maga telegrafált Ferenc Józsefnek, akit arra kért, hogy a királynénak kíméletesen adja tudtára testvérhúga halálát.” (Budapesti Hírlap, 1897. május 6.)

A tragédia hírére Mária Zsófia férjének nagybátyja, Aumale hercege szívrohamot kapott és meghalt, a nővére, Erzsébet királyné így kiáltott fel: „Mindnyájan erőszakos halállal fogunk meghalni”. Forrás: Robien, Mathilde de (2018-11-22). "La mort héroïque de la duchesse d'Alençon, soeur de Sissi". Aleteia : un regard chrétien sur l’actualité, la spiritualité et le lifestyle (in French). Retrieved 2020-01-05. https://fr.aleteia.org/2018/11/22/la-mort-heroique-de-la-duchesse-dalenc...

Ez be is igazolódott, hiszen a királyné kevesebb, alig több, mint másfél évvel később egy olasz anarchista áldozta lesz.

 

Mi okozhatta a tüzet?

 

A bazárt egy nagy, szőnyegekkel és kárpittal díszített faépületben tartották meg. (…) Jobbra-balra a faépülettől egy-egy ház tűzfala mered, hátsó homlokzata a Hotel du Palaist érinti, amelynek két pinceablaka a deszkafalra néz. Vagy százötven ember ezeken az ablakokon át menekült. Az ablakok rostélyait a ház tulajdonosnője három perc alatt kitörette. Az elalélt asszonyokat és gyerekeket a hotel szolgái úgy emelték át az ablakokon.

A jótékony bazárban vagy huszonkét bolt volt, amelyekben arisztokrata hölgyek szolgálták ki a vevőket; némelyik boltban negyven-ötven nő tartózkodott. A bódék keskeny közeibe szorultak a menekülők, itt nyomták egymást agyon a kétségbeesett emberek. A tűz jórészt már csak ilyen megfulladt embereket ért. Nem egy olyan csoportot találtak, amelyen a vad birkózás nyomai meglátszanak. A köz a kijárás tőszomszédságában van, a szerencsétlen emberek nagy nehezen az ajtóhoz jutottak, de itt a földre bukott, egymásra esett, áléit emberek alkotta falba akadtak. Az utánuk tolongok a keskeny közbe szorították őket. Ott lelték halálukat, mielőtt még a tűz elérte őket. (…) A bazár romjai között sok összeolvadt ékszert találtak, amelyeket a champs-elyséei rendőrségre vittek. Egy nő fölismerhetetlen holtteste mellett erszény feküdt, amelyben ötvenezer frank értékű sértetlen állapotban maradt bankjegyek voltak.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

„A halottak és sebesültek listáján sem magyar, sem osztrák állampolgár nincs. (…) Azok közül, akik az égő épületbe szorultak, néhányan égő ruhájukkal a bődé közepén álló vízmedencébe vetették magukat; ezek közt volt Munier tábornok is, ki több súlyos sebével a kórházban fekszik. Az ő példáját mások is követték s ennek köszönhetik, hogy megmenekültek. A halottaknak jórészét nem tudták eddig agnoszkálni. Az elszenesedett holttestek fölismerhetetlenek, a legtöbbjén az emberi formák nyoma se látszik. A személyazonosságot igen sok esetben ruhafoszlányok és ékszerek alapján állapítják meg.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

A szemtanúk vallomásai

 

 

Rothschild Alfonz báró szolgájának vallomása

„A bazár épületével szemben vannak Rothschild Alfonz báró istállói és ennek egyik szolgája a tűz kitörését pontosan figyelemmel kisérte.Ez a szolga következőket beszéli:

— Fél öt óra felé elegánsan öltözött hölgyet pillantottam meg, aki e kiáltással: ’Tűz! tűz!’ halálsápadtan futott a bazárból kifelé. Ez a hölgy Rochefort grófné volt. Én csak egy kis füstöt láttam a bazár födelének közepéről fölfelé gomolyogni, de egyszerre csak a rémület hangos kiáltásai ütötték meg a fülemet és a következő pillanatban az egész ház, akár csak egy csomag gyufa sistergő lánggal égett. Egyidejűleg rendetlen tolongásban emberáradat tódult az utcára ki, legnagyobbrészt hölgyek, akiknek a haja és ruhája égett vagy legalább is megpörkölve volt. Legalább tíz hölgyet láttam, kiket az embertömeg a földre tepert és össze-vissza taposott. Más hölgyek lobogó lánggal égve rohantak ki az utcára, hol a kövezetre vetették magukat. Egy asszony, amint kiért a tolongásból, azon vette magát észre, hogy gyermeke nem követi, mire a tolongó sokaságon át újra utat tört magának az égő barakk belsejébe, ahol kétségkívül halálát lelte. Többen a hölgyek közül, amikor megláttam őket, már egészen meztelenek voltak, mert az égő ruhát testükről letépték.

Nem sokáig néztem kívülről ezeket az utcán lejátszódó jeleneteket, hanem az istálló egész személyzetével a bazárba mentem segíteni a szerencsétlenekéi. hol sok embert teljesen lángbaborult ruhákban láttam Azok a faoszlopok, gerendák és deszkák, melyekből a bazárt fölépítették, be voltak kátrányozva és a forrósában megolvadt szurok tüzes cseppekben potyogott le a* emberekre, kik aztán füstölgő lánggal égtek, mintha eleven fáklyák lettek volna.

Hogy a mentést sikerrel végezhessük, szétvertük a szomszédos hotel ablakainak vasrácsait és az így szabaddá tett ablakokon át az égő bazárból sok embert kivonszoltunk.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.)

 

Rochefort grófné vallomása

„Rochefort grófné, ki az elsők egyike volt a kimenekültek között, következőket beszéli:

— Észrevettem, hogy az apparátus nem működik rendesen és hogy a körülötte elfoglalt szolgák egyike egy petróleumlámpával babrált. Ez az ember petróleumos üveget vett elő és abból öntött az égő lámpába, mely eközben fölrobbant és a szövetet, amellyel a kinematograph földíszítve volt, lángba borította. Azonnal fölismertem a veszélyt és kifelé siettem.

Paris, május 5. (Saját tudósítónktól.) A halottak száma az utóbb sebeikben meghaltakkal együtt 120-ra tehető. A katasztrófa színhelyén buzgón keresik az értéktárgyakat, amelyek esetleg ismertető jelekül is szolgálhatnak. Sok órát és tárcát találtak. Az egyik tárcában az arany összeolvadt. Sok emberi testrészre is akadtak, amelyeket összegyűjtöttek; vagy 30 holttest volt oly állapotban, hogy nem lehetett agnoszkálni. Ezeket közös sírba temetik, amint az az opera comique és a ringszinház égése alkalmával is történt. A minisztérium rendkívüli minisztertanácsot tart egy nagy gyászünnepély tárgyában, amelyet valószinüleg a Notre Dame templomban fognak nevezni.” (Pesti Hírlap, 1897. május 6.; Az újság képének forrása a Wikipedia.)

Az imádkozó hercegné szobra

 

A képen látható fekvő, imádkozó hercegnő szobra, alatta elszenesedett gerendák és egy függönydarab látható, mindez szintén megformázva. Az emlékmű Louis-Ernest Barrias szobrász munkája. A szobrot túlságosan is drámainak tartották, ezért 1910-ben a kápolna alagsorában helyezték el. Több, mint száz évnek kellett eltelnie, mire 2014-ben az emlékmű (szobor) a Musée d'Art et d'Histoire de Dreux (egy francia múzeum) állandó kiállításán helyzeték el. A jótékonysági bazár helyén 1900-ban a Chapelle Notre-Dame de Consolation kápolnát építették. (A kép a szoborról a Wikipediáról származik.)

Zsófia Sarolta alençoni hercegné földi maradványait végül az Orléans-i család (férje, Ferdinand d'Orléans családja) temetkezési helyén, Dreux-i királyi kápolnának (Chapelle Royale) a kriptájában helyezték örök nyugalomra. 1910-ben halt meg Ferdinánd alençoni herceg, akit a felesége mellé temettek.

 

Káli-Rozmis Barbara írása

 

Az írást (annak egy hosszabb verzióját) először a Patreon csatornámon tettem közzé 2021 januárjában: Patreon - Erzsébet királyné exkluzív

Erzsébet királyné exkluzívról bővebben: ITT.

Erzsébet királyné - YOUTUBE

Az írásaim jogvédelem alatt állnak. Azoknak nem megfelelő teljes vagy részleges, tartalmi vagy szó szerinti, engedélyem nélküli idézése plágiumnak minősül, és jogi eljárást vonhat maga után.