„És ez történik majd mindennel, amit a Mamáról mondanak vagy írnak.”

„Horowitz magyar festő képe az, amit a Papa a legjobbnak tart: ’Soha nem készült jó kép a mamáról.’ Nem természethű portré. És ez történik majd mindennel, amit a Mamáról mondanak vagy írnak” – jegyezte fel a naplójába 1898. december 31-én Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné legkisebb gyermeke. (Martha és Host Schad: Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. 326. oldal.) Amikor több, mint öt évvel ezelőtt (2015. március 15-én) létrehoztam az első blogomat a királynéról, az vezérelt, hogy megkíséreljem az „igazi” Erzsébetet bemutatni (Sisit, és nem Sissit!), már amennyire ez lehetséges. Habár ez a célkitűzésem, őszintén szólva nem hiszem, hogy valaha is képesek leszünk tökéletesen visszatükrözni a királyné valódi lényét, azonban mindenképpen erre kell törekednünk. Gyakran, akár egy-egy új, apró információ, forrásfoszlány is sok, korábbi állítást módosít vagy cáfol meg teljes mértékben, ezért újra és újra felül kell írnunk az Erzsébetről és a vele kapcsolatos dolgokról kialakított nézeteinket. Sokan megkérdezik tőlem, mit lehet még mindig kutatni a királynéval kapcsolatban, hiszen már annyi könyv megjelent róla. Úgy érezem, minél többet kutatok, annál több olyan dologra bukkanok, amelyről eddig egészen máshogyan írtak, és mindez csak arra világít rá, mennyire hiányosak az ismereteink még mindig. Pont ez adja az egész kutatásnak az izgalmát. (Bemutatkozásom és célkitűzéseim.)

2021. október 6-án megjelent első könyvem Erzsébet királynéról: Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem?

Az előadásaim végén (amennyiben erről nem esik szó) gyakran nekem szegezik a következő, és ezekhez hasonló kérdéseket: „Tényleg elfeketedtek, és kihullottak Sisi fogai?” „Valóban műfogsora volt?” A médiában és még a szakirodalmakban is számtalan, ezeknek a kérdéseknek alapot adó elképzelés jelenik meg Erzsébet királyné fogaival kapcsolatban. Ahogyan több interjúban is elmondtam, pont azért hoztam létre a blogomat (a jelenlegi) és a Facebook oldalamat a királynéról, hogy leszámoljak sok olyan feltételezéssel, amelyet én tévesnek tartok. Erzsébet fogainak rendkívül rossz állapotával, illetve hiányával kapcsolatos, gyenge alapokon álló elgondolás volt mindig is az egyik legfontosabb kérdéskör, amire választ akartam adni. Már csak azért is, mert helyenként rendkívül tiszteletlenül beszélnek vagy írnak a királynéról ezzel kapcsolatban. Ha valakit a világ egyik legszebb asszonyának kiáltanak ki, emberi tulajdonság az, hogy minél több szépséghibát fedezzenek fel rajta, és elkezdik még inkább kritizálni. Erzsébettel is ez történt, és a szépsége és a róla kialakult képnek való folytonos megfelelés hatalmas teherként nehezedett rá.

A fiatal Erzsébet (az aukción elkelt kép részlete) © Dorotheum (the source of the original portrait), Lot No.: 440110

Egy leplezett szépséghiba

Valószínűnek tartom, hogy a fiatal Sisi fogainak nem volt olyan rossz az állapota, ahogyan ma sokan állítják, hiszen folyamatosan "karban voltak tartva". Fiatal korától kezdve lehettek problémái velük, amely a genetikának (valamint annak, hogy két fogacskával született) lehetett köszönhető – és nem a túlzott édességfogyasztásnak. Anyósa, Zsófia főhercegné és Ferenc József levelezéséből is kiderül, hogy a főhercegné az első perctől kezdve kritizálta Erzsébet fogait, ugyanis nem tartotta azokat eléggé fehérnek. Fel is hívta leendő menye figyelmét arra, hogy fordítson több gondot a fogápolásra. A császár többször is megvédte anyja előtt a menyasszonyát, így például egy 1853. október 17-ei, Münchenből írt levelében (amikor meglátogatta menyasszonyát): „A fogai, köszönhetően az Ön gondosságának, egészen kifehéredtek, így aztán tényleg csoda szép.” (Drága Mama. Ferenc József levelei édesanyjához. Szépmíves Kiadó, 2019. – 185. oldal.) A fiatal Sisi anyósa kritikáját óriási traumaként élhette meg. Ferenc József ezen egyetlenegy mondatából is következtethetünk arra, Zsófia mennyi „tanáccsal” láthatta el a menyét a fogápolásra vonatkozóan, valamint arra is, hogy egyetlen dolgot tudott kritizálni a fogain: azok sárgás elszíneződését. Azt is gyaníthatjuk, hogy a császár kissé túlzott, és hiába mosta Sisi erősen a fogait vagy tisztítgatta azokat a fogorvos, a mai fogfehérítő technikai eszközök hiányában nem sok eredményt tudott elérni.

A pletykás bécsi udvari légkörbe bekerülve a visszahúzódó, félénk és gátlásos Erzsébet úgy igyekezett elrejteni eme szépséghibáját, hogy beszéd közben csupán a legszükségesebb mértékben nyitotta ki az ajkait, így alig lehetett hallani azt, amit mondott. Szinte suttogott, vagy később, ha csak tehette, a legyezőjét emelte beszéd közben a szája elé. Gyakran félrehallották és -értették halk szavait, így egyre kevesebbszer kísérelte meg a kötelező, semmitmondó bécsi udvari beszélgetéseket. Ezért terjedt el az a – szintén – téves feltételezésen alapuló állítás, mely szerint a császárné nagyon szép, de butuska. (A egyik ezzel kapcsolatos, 2016-os írásom: ITT.)

Milyen bizonyítékokkal rendelkezünk?

A királyné korából fennmaradt számlák és dokumentációk a levelek és naplófeljegyzések mellett elsődleges forrásnak tekinthetőek. Az utóbbi évek alatt jó néhány számlát volt lehetőségem megtekinteni a királyné fogászati kezelésével kapcsolatban is: Még 1897-ből is maradt fenn olyan számla, amely Erzsébet fogainak a kezelésére, tisztítására vonatkozik – a fogorvos 1896 decemberében, vagyis kevesebb, mint két évvel a halála előtt, látogatta őt meg a Hermes Villában; és számtalan hasonló számlánk van ebből az időszakból. Ezt a számlát az Österreichischen Staatsarchiv a Facebook oldalán is közzétette - magyarázat nélkül. Bárki megtekintheti, alább csak kis méretben közlöm, linket mellékelek az eredeti dokumentumhoz, amelyen – jól nagyítható és olvasható – már amennyire ezt a régi írást tanulmányozni tudja egy átlagember; én sem vagyok írásszakértő, így nekem sem könnyű.

Erzsébet császárné egyik eredeti fogászati számlája © Österreichischen Staatsarchiv

Alaposak voltak-e a genfi orvosok, akik a királyné boncolását elvégezték a merénylet után?

Kay Lutze történész, a téma szakértője, aki egy német fogászati magazinban is publikál (egy érdekes, fogászat-történeti cikke például ITT olvasható) Sisis schöne Zähne című írásában (melyből majd lentebb is idézek) felhívja a figyelmet arra, hogy habár sokan állítják, hogy a boncolást elvégző genfi orvosok felületesen jártak el a fogakat illetően, ez mégsem helytálló (Lutze elemzi a jegyzőkönyv erre vonatkozó, francia szavainak jelentését is). A császárné boncolását az ellene elkövetett merénylet után, Ferenc József császártól engedélyt kérve és kapva végezték el az orvosok. Talán nem egészen alaposan nézték meg a fogait, ezért jegyezték le azt, hogy rendben van a fogazata, bár én kétlem, hogy nem vették volna észre, ha műfogsora van – akkoriban azért nem volt olyan tökéletes egy protézis. Ráadásul, mivel a császári háztól teljesen függetlenek voltak, semmi okuk nem lett volna arra, hogy elkendőzzék az esetleges tényeket.

Olívia Lichtscheidl és Michael Wohlfart bécsi kurátorok Elisabeth. Empress and Queen című könyvükben (amelyet a Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H. adott ki) is foglalkoznak a kérdéssel, ők is tanulmányozták a fogorvosok által kiállított számlákat. Említik, hogy több történész is érvel azzal, hogy a boncoláskor nem jártak el alaposan a genfi orvosok, ezért nem vehették észre az esetleges protézist. A kurátorok szerint ez sem igaz, ugyanis a jegyzőkönyvben még olyan apróságok is szerepelnek, mint a császárné terhességi csíkjai. „A bécsi Sisi Múzeum kiállítása amellett, hogy bemutatja Erzsébet életének főbb eseményeit, több közismert teóriát is megcáfol a császárné személyét illetően, beleértve a Sisi fogairól kialakult elképzeléseket. Megtekinthetjük azt a fogászati készletet is, amelyet csak az ő fogainak ápolására használtak. Megtudhatjuk, hogy a szépségére és a higiéniára oly sokat adó császárné fogorvosát gyakran látogatta, olykor bejelentés nélkül is betoppant." Az idézet a Sisi Múzeumról szóló, 2017 márciusi írásomból származik, amely itt olvasható: Sisi - Mítosz és valóság. Sisi Múzeum, Bécs

Erzsébet császárné-királyné halotti anyakönyvi kivonata a Dorotheum 2015-ös aukcióján kelt el – a képen Horovitz festő már említett képe látható, amelyet Mária Valéria egyáltalán nem talált hitelesnek. © Dorotheum, Lot No.: 150507 

A császárné fogászati kezelései tetemes költségeket emésztettek fel

Több neves fogorvos is kezelésbe vette a császárnét, aki valószínűleg nem azért járult hozzá ezekhez a kezelésekhez, mert a fogai (annyira) rosszak voltak, hanem azért, mert rendkívül sokat adott a tökéletes megjelenésre, és mindent megtett az állapotuknak javításáért, például a sárgás elszíneződés megszüntetéséért. Hogy csak néhányat említsünk - az alábbi két bekezdés írásához Kay Lutze történész fent említett írásának erre vonatkozó részét használtam fel. A történésznek tulajdonában állnak a számlák másolatai is:

Raimund Günther, aki 1867-től volt udvari fogorvos, Bécs első kerületében praktizált. Fennmaradtak általa kiállított udvari számlák, melyek az Österreichischen Staatsarchivben tekinthetők meg, a következő évekből, hatalmas összegekről: 1886, 1891, 1894, 1895, 1896. Például egy 1891-es fogorvosi ellátásra (ekkor nemcsak Erzsébet, hanem lánya, Valéria fogait is kezelte) kiszámlázott tetemes összeg ma 3500 eurónak felelne meg, ami magyar forintban több, mint egymillió-kétszázezer forintot jelentene (a kezelések alkalmával fogászati termékeket is kiszállítottak). Az 1895-ös számlán fogápoló termékek is szerepelnek, a különféle fogkefék és fogpor is. A számlák arra utalnak, hogy Erzsébet fogain Bécsben a Hofburgban, Schönbrunni-kastélyban és a Lainzi vadsparkban álló Hermes Villában végezték el a kezeléseket, amelyek a fogak alapos tisztítását is magukba foglalták. Az, hogy ezen kívül pontosan milyen kezeléseket hajtottak végre a császárné fogain, a számlákból nem derül ki. Valószínűleg - ahogyan a legtöbb embernél ma is - az idősödő Erzsébetnek egy-egy fogát be kellett tömni vagy korona került rájuk - állítja a számlák alapos tanulmányozása után a történész is.

A császárné fogait a híres sztárfogorvos, Levi Spear Burridge is kezelte, és elképesztően magas összegekről állított ki számlákat (1876, 1877, 1878, 1880). Például fogászati utazó készletekről: egy gödöllői utazó fogászati készletért 1500 guldent (osztrák-magyar forintot) számlázott ki a híres fogorvos, aki valószínűsíthetően a budai királyi palotában is kezelésbe vette a császárné fogait. A Levi Spear Burridge által kiállított számlák mai összegbe átszámítva többtízezer eurónak (tízezer euro körülbelül három és félmillió forint) felelnének meg mindössze néhány év alatt. Természetesen a magas összegben az is szerepet játszott, hogy Burridge „sztár fogorvos” volt. Valószínűsítem, hogy híres paciense státuszának megfelelően a kezeléseket a szokásosnál (a többi páciensénél) is magasabb áron számlázta ki – mégiscsak egy császárné fogairól volt szó.

A bécsi Sisi Múzeum kiállításán (Hofburg) megtekinthető az a fogászati készlet (legalábbis egy a feltehetően több közül), amelyet csak a császárné fogainak ápolására és kezelésére használtak. Az alábbi kép Erzsébet utazó gyógyászati szereiről készült (a fogorvosi készlet nincs rajta). Sisi Museum © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H., Severin Wurnig

„Mielőtt a számba nyúl, kérem, mossa meg a kezét!”

A Fogorvosi Szemle 1989. december 1-jei száma a következő történetet írja le Dr. Zsigmondy Adolf magyar származású bécsi orvos-fogorvosról:

„Kiterjedt magángyakorlatot folytatott, Erzsébet királyné is betegei közé tartozott. Schönbauer, L. kissé anekdotikus hangnemben írja le Erzsébet királyné fogászati kezelését. Zsigmondy a kezelést a Burgban végezte és annak befejezése után várakozóan kinyújtotta kezeit. Erzsébet királyné megkérdezte, hogy óhajt-e valamit. A válasz: igen, lavórt, szappant és törülközőt. Erre az ajtónálló mosdótálat és szappant hozott, a törölköző azonban hiányzott. A királyné odaadta zsebkendőjét a kéztörléshez. Legközelebbi kezeléskor teljes mosdókészlet várta Zsigmondyt. Ekkor azonban a királyné arra kérte, hogy mielőtt a szájába nyúlna, mossa meg a kezét.” És ne csak utána...

Hogy mennyire hiteles ez a történet (amelyet az 1940-es években jegyeztek fel, azt vette át az újság), nehéz lenne megmondani, azonban annyi biztos, hogy Erzsébet rengeteget adott a higiéniára, és igyekezett a nála szolgálatot teljesítők kéréseit figyelembe venni, így akár még hihetünk is a valóságtartalmában. Véleményem szerint talán még jobban is, mint az alábbiaknak.

Zsigmondy Adolf orvos-fogorvos (Forrás: Fogorvosi szemle 1989. december 1.)

Erzsébet királyné Romy Schneider nagymamájának köszönheti az „állítólagos műfogsorát”

Rosa Albach-Retty (1874 –1980), akinek az édesapja, Rudolf Retty színész és rendező volt, 1895-től lépett fel a bécsi Népszínházban. 1903-ban felvették a bécsi Udvari Színházba, és megkapta az udvari színésznő címet. Ekkor bemutatták Ferenc József császárnak is (ahogyan az az újonnan kinevezett udvari színésznők esetében szokásban volt), aki maga is szeretett színházba járni. A császárt nem különösebben a darabok ragadták magukkal, és gyakran – mivel korán kelő volt – az első felvonás után távozott is. Rosa 1958-ban lépett fel utoljára. A fia is színész lett, és unokája, az 1938-ban született Romy Schneider is színésznő lett (Romy édesanyja, a szintén színésznő Magda Schneider nevét vette fel). Romy alakította minden idők legelragadóbb Erzsébetét (YouTube videóm a kapcsolatban), a császárné-királyné kultuszának megújulása az 1950-es évek második felében nagyon sokat köszönhetett az általa alakított elragadó hercegnőnek – aki azonban nem a valós képet tükrözte vissza.

Rosa százévesen papírra vetette élete történéseit So kurz sind hundert Jahre. Erinnerungen címmel (Egy évszázad olyan kevés. Emlékiratok.), amelyet 1979-ben publikált. Az idősödő Erzsébet császárnét is megelevenítette benne egy kis történet erejéig, melyre a neves történész, Brigitte Hamann hívta fel a figyelmet néhány évvel később, ezáltal beemelve a megalapozatlan teóriát a köztudatba. Megjegyzem, Brigitte Hamannt én máig nagyon nagyra tartom, és sokat használom a könyveit – ahogyan mindenki más, aki a királynéval foglalkozik. Nem kritikát fogalmazok meg, és vegyük figyelembe, hogy a császárné biográfiáját közel negyven (!) évvel ezelőtt, 1982-ben adta ki (Elisabeth Kaiserin Wider Willen címen – magyarul Erzsébet királyné címen jelent meg Kajtár Mária fordításában, először 1988-ban). Néhány év alatt is számtalan újabb érdekességre bukkanunk a királynéval és a családjával kapcsolatban, nemhogy négy évtized alatt. Alább idézem Rosa történetét Hamann által tolmácsolva - az eredetit szintén volt alkalmam olvasni évekkel ezelőtt:

„Rosa Albach-Retty, a színésznő (…) 1898-ban találkozott Erzsébettel és udvarhölgyével, Sztáray grófnővel egy vidéki fogadóban Ischl környékén. Mivel senki nem tudta, hogy milyen is Erzsébet valójában, a színésznő nem ismerte fel őket azonnal. ’Egyikük szemmel láthatóan gyászolt, mert fekete, szigorúan csukott ruhát viselt, fekete fűzős cipőt, fekete kalapot, sűrű fekete fátyollal, amelyet felhajtott a széles karimára.’ Ez volt a császárné. A fiatalabb, világos ruhát viselő hölgy, Sztáray grófnő, az udvarhölgy, hirtelen bement az ivóba, és Erzsébet egyedül maradt az asztalnál. Rosa Alba-Retty: ’Erzsébet egy pillanatig maga elé meredt, aztán bal kezével megfogta a műfogsorát és kivette. Az asztaltól eltakarva leöblítette egy pohár vízben, aztán visszatette a szájába. Mindez olyan kecses előkelőséggel történt, de főleg olyan villámgyorsan, hogy először nem akartam hinni a szememnek.’”

Rosa Albach-Retty, Romy Schneider nagymamája - a pletyka egyik elindítója © Theatermuseum, Wien

Igazat mondott Rosa, vagy csak érdekesebbé akarta tenni a könyvét?

Vegyük figyelembe az alábbi tényeket: Rosa soha nem lett bemutatva Erzsébetnek, nem is találkozott vele, mégcsak nem látta,, távolról sem, hiszen a császárné akkoriban már alig tartózkodott Bécsben, és ha ott volt, akkor sem jelent meg a nagy nyilvánosság előtt. Bálon még megjelent néha-néha - van erről feljegyzés, azonban oda Rosa nem kapott meghívást, akkor még csak a Népszínház színésznője volt. Erzsébet jellemének ismeretében nehezen elképzelhető, hogy nyilvános helyen, egy közönséges hegyi fogadó teraszán vizet kérjen, és kiemelje a szájából a(z állítólagos) műfogsorát. Ha lett is volna neki, akkor sem tett volna soha ilyet, hiszen ez volt az a szépséghiba, a sárga fogak, amelyet már menyasszony korától igyekezett folyamatosan leplezni. A sárga elszíneződés mellesleg egyrészt annak is volt köszönhető, hogy a fiatal császárné anyósa bosszantására dohányzott. Ezt Hamann is írja a biográfiában.

Talán érdekesebbé akarta tenni Rosa ezzel a kis jelenettel a könyvét. Talán valóban látott egy ilyen jelenetet, több, mint nyolcvan évvel azelőtt, hogy papírra vetette (százéves korában). De sem a császárnét (idős korából nem volt hiteles festmény vagy kép róla, bár az általa is említett sűrű fátyol mögött nem is láthatta a fekete ruhás hölgy arcát) sem Sztáray Irma grófnőt nem ismerte. Azt már akkoriban is többen tudták, hogy a császárné szépséghibái csupán a fogai voltak. Erzsébet a tökéletes szépségre és megjelenésre törekedett, amelyért minden tőle telhetőt megtett. Akkoriban a fogápolás még nem volt olyan előrehaladott, mint manapság, és a fogorvosok sem tudtak csodát tenni, akármennyire is igyekeztek.

Hogy ne legyünk túl igazságtalanok Rosával, megemlíteném, hogy nemcsak ő tehet a pletyka terjedéséről, hanem mások is. Rosa története sokkal több nyilvánosságot kapott napjainkban (Brigitte Hamannnak köszönhetően), mint a többieké. Edmund Glaise (1882–1946), osztrák katonatiszt, hadvezér, Ausztria utolsó kancellárja szintén táptalajt adott annak a feltételezésnek, hogy a császárnénak rendkívül rosszak voltak a fogai: állítása szerint látta az idősödő császárnét a salzburgi Hotel Europa közelében, „hihetetlenül sovány volt – a mesterséges fogyasztó kúráknak köszönhetően is – és a zsebkendőjét a szája előtt tartotta, mert a fogai nagyon rosszak voltak, azonban nem engedte a fogorvosoknak, hogy kezelésbe vegyék…”. (Idézi: németül Kay Lutze történész a már említett cikkében). Mindannak ismeretében, amit fentebb írtam, ez az állítás is hitelét veszti. Nála is felmerül a kérdés, látta-e egyáltalán a császárnét? Ráadásul, mint ahogyan a számlákból is tudjuk, rendszeresen kezelték őt a fogorvosok.

Erzsébet királyné lóháton, arcát legyezőjével takarja a lesifotósok elől. A kép készültekor már elmúlt negyven éves - láthatjuk rendkívül vékony alakját. A képen jobbra lovas kísérője, Bay Middleton kapitány. © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: 152.189 - B

Erzsébet a fogápolást is túlzásba vitte – hiszen az is a szépségápolás része volt

Végezetül még a következőt tenném hozzá a fentiekhez: Mindaz a pletyka és feltételezés, amely manapság is kering a köztudatban a fogaival kapcsolatban, teljesen megsemmisítően hatott volna Erzsébetre, aki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy szépségét és fiatalságát megőrizze (mondhatni állandó és egyik legfontosabb életcélja ez volt), és megfeleljen a róla kialakított képnek. Valószínűleg ahhoz, hogy már a saját korában elkezdjen terjedni a pletyka a fogai - állítólagosan - rendkívül rossz állapotáról, az is hozzájárult, hogy szinte zárt szájjal beszélt, később pedig igyekezett legyezőt is tenni a szája elé beszéd közben, amint fentebb említettem. És hogy miért is? Mert anyósa, Zsófia még a kezdet kezdetén kialakította benne azt a képet, hogy nem „udvarképesek” a fogai, nem méltók egy császárnéhoz. Erzsébet folyamatos megfelelési kényszer alatt állt, és valószínűleg azért is fektetett még nagyobb hangsúlyt a fogai ápolására, hogy elérje a kívánt végeredményt. Jobbnál jobb fogorvosokkal igyekezett kezeltetni a fogait, és az általuk ajánlott lehető legjobb szereket vásárolta. Valószínűleg az udvarban elterjedt az - hiszen szinte semmi nem maradhatott titokban -, mennyit költ fogászati kezelésekre, és milyen gyakran keresik fel őt a fogorvosok – ezt pedig annak tulajdoníthatták, hogy rosszak voltak a fogai. Nem lehet elképzelhető inkább az, hogy egy kicsit ezt is túlzásba vitte úgy, ahogyan a szépségápolást és a testedzést is?

Természetesen nem zárhatjuk ki teljesen, hogy a királynénak részleges vagy teljes protézise volt, azonban számtalan, feljegyzést, visszaemlékezést (és nemcsak olyanoktól, akik hűségesek voltak a királynéhoz) elolvasva és értelmezve biztos vagyok abban, hogy folyamatosan "karban tartották" Erzsébet fogait, vagyis sosem voltak a pletykáknak megfelelően szörnyű állapotban. Szoktak azzal is érvelni, hogy bajor adottság volt a fogak rossz állapota, és II. Lajos királynak (1845-1886), Erzsébet unokatestvérének elfeketedtek a fogai egészen fiatalon, már a harmincas évei második felére. Tegyük azt hozzá, hogy Lajos elhanyagolta a testét, jelentősen meghízott. Erzsébet viszont teljesen az ellentéte volt ebben unokaöccsének.

A Ludwig című film két jelenetének részlete. Luchino Visconti rendezte, aki kedvéért Romy Schneider még egyszer Erzsébet császárné szerepébe bújt. Erzsébet a valóságban is gyakran fátyolozta el az arcát (már egészen fiatalon is, így rejtőzködött a bámészkodó tekintetek elől). II. Lajost, akinek a film jelenetében éppen a foga fáj, Helmut Berger alakította. © Az eredeti képek, amelyekből a részleteket kivágtam: IMDb. (Tudom, hogy sokan szeretnétek megnézni ezt a minisorozatot, azonban nehezen lehet hozzájutni. Én olasz nyelven néztem, magyar felirattal.)

Afelől is meg vagyok győzödve, hogy ha igaz lenne az, amit itt-ott olvasni, vagyis ha a királyné fogai sorban kihullottak, és mint írják, borzalmas és hosszú évekig tartó szenvedés lehetett neki, mire minden fogát elvesztette, és fel tudtak helyezni egy protézist, valahol, valakinél, ha nem is naplóban, de legalább személyes levelezésben fellelhetnénk ennek nyomait, utalásokat erre, pláne, hogy egy ilyen sok évig eltartott, és egyre kevesebb foga lett - állítják, akik e mellett érvelnek. Azonban ilyen feljegyzések (még a külföldi, teljesen független diplomatáktól vagy feleségeiktől) sincsenek, vagy legalábbis nem kerültek még elő. Azt megjegyezném még, hogy ahhoz, hogy hitelt adhassunk a feltételezésnek, szintén nem egy, hanem több „bizonyítékkal” vagy hiteles személyektől származó feljegyzésekkel kellene alátámasztani az állításokat. Mindenki számára hozzáférhető Erzsébet hűséges kísérete levelezésének egy része (az 1890-es évekből), Tolnayné Kiss Mária „Sirály vagyok, sehová se való…” Útközben Erzsébet királynéval című könyvében. Az évekig tartó levelezés publikált részeit átolvasva sem találunk semmilyen utalást a királyné fogainak "rendkívül rossz" állapotára, vagy protézisre. Már pedig a legközelebbi személyzete, akik elől nem takargatta az arcát, minden bizonnyal tudtak volna erről, és valószínűleg egymás között akár utalás szintjén is említést tettek volna ilyesmire valamilyen formában. A visszaemlékezések és feljegyzések a királyné aktuális egészségi állapotát részletesen taglalják, ahogyan ezt az alábbi levélrészlet is mutatja:

Mikes Johanna (Janka) grófnő-udvarhölgy, aki 1891 márciusában lépett a királyné szolgálatába 1892. március 31-én ezt írta levelében Ferenczy Idának, a királyné bizalmasának, Korfuról: „A villa, amelyet most láttam először készen, igazán meglepő szép, kényelmes, és azt hiszem minden tekintetben megfelelő Ő Felsége igényeinek, ki itt egész csendben, háborítatlanul élvezheti a szép természetet és remek kilátást. – Ő Felsége azonban, fájdalom nincsen egészen jól, gyakran panaszol fáradság felett, fáj a torka és éjszakánként köhög, - de annak daczára mégis egész nap járkál. Kinézése azonban hálá Istennek, mégis jobb itten mint Bécsben és remélhető, hogy Ő Felsége itten mégis kipiheni a szomorú, rossz tél fáradalmait.” (Az idézet forrása: „Sirály vagyok, sehová se való…” Útközben Erzsébet királynéval. Szerkesztette és az összekötő szövegeket írta, jegyzetekkel látta el: Tolnayné Kiss Mária. Argumentum Kiadó, 1998.)

Káli-Rozmis Barbara

Az írásaim jogvédelem alatt állnak. Azoknak nem megfelelő teljes vagy részleges, tartalmi vagy szó szerinti idézése plágiumnak minősül, és jogi eljárást vonhat maga után. Röviden a plágiumról ITT olvashatsz hivatalos oldalon. ITT pedig arról, hogyan kell helyesen felhasználni mások írásait plagizálás nélkül. Amennyiben tartalmi idézésre kerül sor egy írásnál, ott is fel kell tüntetni a felhasznált és/vagy idézett írás címét és a szerzőjét.

Könyv - Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné és a magyarok – Barátság vagy szerelem?