Benjamin Barber szociológus egyszer megjegyezte: „Én nem gyengékre vagy erősökre, sikeresekre vagy sikertelenekre osztom fel a világot. (..) Szerintem kétfajta ember él a földön, aki kész tanulni, és aki nem.”

Csecsemő- és gyermekkorunkban természetes, hogy nap, mint nap tanulunk és fejlődünk, hiszen élvezzük a tudást, amelynek a birtokába kerültünk és hasznosítani tudjuk. Ha nem sikerül valami, makacsul próbálkozunk tovább, egészen addig, amíg nem sikerül járni, szaladni, beszélni, önállóan csinálni mindazt, amit a felnőttek.

De mért változik ez a hozzáállás a későbbiekben, amikor már felnövünk, és mi leszünk felnőttek?

Carol S. Dweck Stanford Egyetem világszerte ismert pszichológus professzora feltette a következő kérdést: Intelligenciánk, emberi tulajdonságaink, előre leosztott lapok csupán, amivel kénytelenek vagyunk egész életünk során játszani, vagy kiindulópont a fejlődés útján? Míg az előző gondolkodásmódot rögzült, az utóbbit fejlődő szemléletmódnak nevezi.

A rögzült szemléletűek nem hisznek az erőfeszítések eredményességében, ezáltal a biztosra mennek. Az ilyen típusba tartozó emberek legtöbbször már óvodás korban elvesztik kezdeményező képességüket, de az biztosra vehető, hogy amikor elkezdi a környezetük értékelni a teljesítményüket, onnantól kezdve folyamatosan attól félnek, hogy nem bizonyulnak elég jónak. Később, gyakran hangoztatnak olyan mondatokat, mint úgysem tudom, vagy úgysem lehet megcsinálni, vagy ez nem rajtam múlik, vagy aki hétszer elesik, az nyolcadszorra is biztosan el fog.

A rögzült szemléletű emberek általában bizonyítani akarnak, és önigazolásokat keresnek az iskolában, a munkahelyükön vagy a magánéletükben, ettől pedig hajalmossá válnak a bíráskodásra.

Leginkább olyan kérdéseken tépelődnek: „Vajon okosnak vagy ostobának lát a környezetem?” „Sikerülni fog vagy kudarcot vallok?”

Úgy tekintenek a megnyilvánulásaikra, mint a tudásuk és emberi értékeik fokmérőjére. Kínosnak érzik, ha valamilyen hiányosságuk a felszínre kerül.

A munkahelyünkön is nagy valószínűséggel akadnak olyan kollégák, vezetők, akiknek mindig igazuk van, és ha hibáznak sem hajlandóak beismerni és továbblépni, hanem hárítanak, és elakadnak, nem megoldva ezzel a problémát. Az is előfordulhat, hogy egyes vezetők visszaszorítják azokat a kiváló dolgozókat, akik veszélyesek lehetnek az ő pozíciójukra.

Ha valakinek a saját egója a legfontosabb és az, hogy milyen képet alakít ki magáról, az legkevésbé fogja támogatni az egészséges vállalati kultúrát, és nem segíti a cég hatékony működését.

A párkapcsolatokban a rögzült szemlélettel bírók elvárják, hogy minden tökéletes legyen, és mint a filmek végén elsétálnak a naplementében. Úgy gondolják, a partnerük véleménye ugyanaz kell, hogy legyen, mint az övéké, mondván, „egy pár vagyunk”. De akkor mi szükség van a beszélgetésekre, ha a másik ugyanúgy gondolja, mint én?

A kapcsolatukban felmerülő ellentéteket és nehézségeket a másik hiányosságainak látják, és ítéleteket mondanak. Viták esetén kimondottan nehéz bocsánatot kérniük, hiszen akkor a felelősséget is fel kellene vállalniuk. Kínosnak éreznék, ha úgy tűnne, valamely tulajdonságukban vagy intelligenciájukban hiányosságuk van.

Úgy érzik, hogy ha a másik jó, ők csak rosszak lehetnek, és ők egyedül a hiba okai. Úgy tekintenek ilyenkor magukra, hogy kudarcot vallottak, és ha nem elég tökéletesek, ők már nem is lehetnek jók. A rögzült szemléletű párkapcsolatban élők számára az ideális társ az, aki piedesztálra emeli őket, rajong értük, és nem kérdőjelezi meg tökéletességüket.

Ezzel szemben a fejlődő szemlélet szerint a tulajdonságaink, az intelligenciánk a személyiségünk fejleszthető.

A fejlődő szemléletű emberek belátják, hogy gyengeségeik, hiányosságaik minden embernek vannak, és nem értik, miért leplezzük őket ahelyett, hogy felülemelkednénk rajtuk. Az ebbe a típusba tartozó emberek is élnek át kudarcokat, de ők ezt elfogadják, úgy fogják fel, mint a tanulás egy szakaszát, és nem azonosítják egész személyiségükkel vagy a világ végével.

Kihívásnak tekintik a feladatot, nem torpannak meg problémák esetén, és folyamatosan azt keresik, hogy miként tudnának fejlődni az adott területen.

Ők úgy látják, aki hétszer esik el, az nyolcadjára áll fel.

A munkahelyünkön az, aki fejlődési személettel bír, hisz a csapatmunkában, az alternatív megoldásokban és értékeli az építő kritikát, elkötelezetten tanul, hogy kijavítsa azokat.A vállalat vezetése nagyban meghatározza a szervezet szemléletét. Ha például a vállalati képzésekből hiányzik az igazi erőforrásba, az emberek fejlődésébe vetett hit, úgy okafogyott időtöltés lesz csupán az egész napos training. A fejlődő szemléletüknek köszönhetően, ha hibáznak, felvállalják, és igyekeznek megoldani a problémát, nem hárítva azt másra.

A párkapcsolatban szeretik, ha partnerük bátorítja őket, észreveszik és segítik kijavítani hiányosságaikat, hogy jobb emberré, jobb társsá válhassanak. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy akadékoskodó önbecsülést romboló társsá kell válni. Csupán támogatni kell a fejlődésben, és nem úgy tekinteni rá, mint kialakult hibátlan személyre, akinek nincs mit tanulnia az életben. Az elismerés mindenkinek jól esik, pláne akkor, ha befektetett energiát hordoz.

Mint coach határozottan hiszek abban, hogy támogatnunk kell partnerünket céljai elérésében és a bennük rejlő erőforrások és lehetőségek kibontakoztatásában.

Amíg még nem vagyunk elég tudatosak, előfordul, hogy a két szemlélet keveredik bennünk, és míg a rögzült szemlélet kényelmes, addig a fejlődés komoly erőfeszítést ígér. A tanulás, az odafigyelés, a kitartás sokszor igencsak kimerítő, de gondoljunk bele, hogy kicsi korunktól egészen felnőtt korunkig mekkora elszántsággal, milyen mértékű fejlődést értünk el.

Miért állnánk most meg, és elégednénk meg azzal, aminek birtokában vagyunk, hiszen így nem tudhatjuk meg, mi mindenre lehetünk képesek a jövőben életünk során! Mindezek mellett a nehézségeket nem végletes drámaként élnénk meg, hanem egy botlásnak, amiből felkelünk, továbblépünk, és büszkén haladunk tovább, valami jó felé.

A cikk megírásához felhasználtam Carol S. Dweck Szemléletváltás című könyvét is, amelyet szívesen ajánlok mindenkinek...

Képek forrása: Pixabay 1, 2