Manapság, ami elromlik, azt már nem megjavítjuk, hanem kidobjuk, és újat veszünk. Legyen szó cipőről, táskáról, elektronikai eszközökről vagy akár párkapcsolatunkról is. Tűnődve nézzük, hogy kezdenek eltűnni a cipészmesterek, a szemfelszedők, a háztartási kisgépszerelők. Ez nem véletlen, hiszen egyre kevesebb a megbízásuk. A fogyasztói társadalom örvénylő spiráljába kerültünk, ami szépen lassan mindent, amihez régen hozzászoktunk beszippant. Az is tény, hogy többet vásárolunk mint amennyit fogyasztunk, és amennyire igazán szükségünk lenne.

Felmerülhet a kérdés, de hogy jön ide a párkapcsolat?

Ma már kimutathatóan, nehezebben kötelezik el magukat az emberek. Nagyobb a szabadságigényük, talán kevésbé akarnak alkalmazkodni és olykor felelősséget vállalni, de az sem kizárt, hogy tele vannak félelmekkel. A KSH adatai szerint 2014-ben a bíróság 19,5 ezer válást mondott ki, ahol kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoztak. (Ez a szám nem tartalmazza a ma már oly divatos élettársi viszonyok felbomlását.)

De vajon a partnereink is ilyen könnyen lecserélhetők?

Az eddigi munkám során kétféle elvált típussal találkoztam. Az egyik típus az „Én soha többet nem házasodok!”, a másik a lelkes bizakodó, aki kétszer, akár háromszor is belevág, mondván „A mostani párom egészen más, vele sokkal jobb lesz”. Az újraházasodóknál tipikus jelenség, hogy ami az első, vagy nevezzük inkább előző házasságból hiányzott, az új partner természetében jelen van. Ám idővel sokszor rájön az ember, hogy olyan tulajdonságok is jelen vannak az új társban, amelyek előre nem voltak láthatók, és ami az ex-partnerben nem volt meg.

De mit teszünk azért, hogy a hibák ellenére is életben tartsuk házasságot? Megfelelő mennyiségű időt és energiát fordítunk a kapcsolatunk megjavítására? A hozzám forduló párok között a leggyakrabban felmerülő konfliktusok okai – függetlenül attól, hogy válási­ vagy párkapcsolati mediációra jöttek, a megcsalás, a szexuális nehézségek, az elidegenedés, a kommunikációs problémák, az intimitás hiánya, a féltékenység, a szerepvállalások vagy a gyereknevelési különbözőségek.

Vannak közös céljaink? Tisztában vagyunk egymás vágyaival és kölcsönösen támogatjuk ebben egymást? Mit teszünk meg az intimitás kialakításáért? Elismerően beszélünk-e a partnerünkről, és a partnerünkkel? Férfiak esetén, tudnak-e még nem anyaként vagy háztartási robotként nézni a feleségükre, hanem igazi Nőként a házasságban? És kedves hölgytársaim, a férjük, aki mellé ágyba bújnak esténként, nem csak családfenntartó és lakásunk/házunk „gondnoka”, hanem ugyanaz a Férfiideál, akiért a kapcsolat elején szenvedéllyel rajongtak?!

Ahhoz, hogy lássuk, a kapcsolat hol siklott ki, meg kell tudni fogalmazni az érzéseinket, azt, hogy a másik mikor ment már az idegeinkre, mikor kezdődtek el a problémák. Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy ilyenkor elakadnak a párok. Már igazán nem tudják, hogy hol is rontották el, mikor volt az a pillanat, amikor elmúlt a szerelem, és már a szeretet melege is kihűlőben van. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne egymást hibáztatva kommunikáljunk, hanem egymást segítve, a kapcsolatra koncentrálva.

Természetesen van olyan pont, ahonnan már nem hozható helyre egy kapcsolat, és ezt a helyzetet is el kell fogadni. Ha a válás mellett dönt a két fél, akkor a lényeg, hogy azt békésen és kulturáltan tegyék meg.

Képek forrása: 1. Photo via Visual Hunt; 2. Photo via Visual Hunt