Barcsik Valéria exkluzív interjúját itt olvashatjátok: ZENÉSZNEK LENNI JÓ - 1. RÉSZ

Nem fogok biokémiai hatásokat boncolgatni, sem edzéstervet leírni vagy táplálkozási tanácsokat adni. Rengeteg fórum foglalkozik ezekkel a témákkal, szakértően és kevésbé szakértően, gyakran egymásnak szögesen ellentmondóan. Egészen más oldalról közelítem meg azt, hogy miért jó futni, hogy nekem miért épült be az életembe úgy, mint egy alapvető életfunkció.

A sport, a mozgás végigkísérte az életem a zene mellett. Ugyan „másodhegedűsként”, de jelen volt. Futni viszont soha nem szerettem. Teniszeztem, ott sokat kell futni, de a játék, a labdára való koncentráció háttérbe szorítja. Ráadásul mint sok más labdajátéknál, rövid, nagy intenzitású sprintek vannak, de ha nincs kedvem, egyszerűen nem futok a labda után. A „tiszta” futás más.

Nagyon ellentmondásos élethelyzetbe kerültem tíz éve. Építkeztünk vidéken és beköltözhettünk álmaim otthonába, belakhattam az oly rég vágyott stúdiómat. Festői helyen van, dombok, erdő mellett. Egy novemberi reggelen azon gondolkodtam, hogy hová lehetne járni mozogni és milyen órákra. Az ablakon kinézve tűnődtem ezen, miközben elmerültem a gyönyörű tájban. Nagyon erősen belém hasított a felismerés, hogy ebben a csodás környezetben kellene lenni. Ha már lenni, akkor futni. Semmi más nem kell hozzá, csak egy jó cipő és én. Még aznap délután beszereztem a jó cipőt (később kiderült, hogy nem, mert terepre valót kell venni) és másnap reggel elindultam, volna…

Itt egy kis kitérőt kell tennem. Sokszor furcsa dolgokat szövöget az élet. Maradéktalanul boldog lehettem volna az új házunkban, dolgozhattam volna a csodás stúdiómban, egyszóval minden megadatott arra, hogy tökéletesen kerek legyen az életem. Ám az előző néhány évben történt két tragédia a családomban, és egy régi sportoperáció késői szövődményeként beteg lett a térdem. Annyira, hogy sanszos volt, hogy elveszíthetem a jobb lábam. Csontvelőgyulladás volt a rémség neve. Két évig tartó erős gyógyszeres kezelés, rengeteg tortúra, tovább nem részletezem. Kijöttem belőle, ki ám! Testileg rendben voltam, egészséges, mint a makk.

Ez kívül állt rajtam, mégis uralta a testem-lelkem. Bizonytalanul közlekedtem az utcán, szinte minden zaj megijesztett, olyan voltam, mint akire vadásznak. Ellen akartam állni, de annál erősebb volt a támadás. Rájöttem, nem ellen kell állnom, hanem átengedni magamon (ez egy külön történet).

Tehát ott álltam november 5-én reggel a csodás új futócipőmben és a gondolat rémisztő fenyegetésével a fejemben, hogy ki kellene mennem a házból a rengeteg erdőbe, egyedül. Teleszívtam a tüdőm levegővel, jómagam pedig olyan elszántsággal, hogy egy hegyet is eltoltam volna. És futottam, futottam, futottam vagy 300 métert. Nekem, akkor az volt a maraton. A következő napon, egy bokorral tovább futottam. Az első egy kilométerig személyesen ismertem az összes fát és bokrot. Ők voltak az én mérföldköveim a felszabadultságom felé vezető úton.

Már „jöhetnek a tigrisek a karmaikkal”, ellenálló lettem. Leírhatatlan élményekben van részem, hajnalonként. Mivel egy völgyben lakunk, van olyan, mintha felhőben futnék, aminek a tetejét süti a nap. Évről-évre látom a természet változásait közvetlen közelről. Benne vagyok én is, együtt változunk. Sokszor, rókák, nyulak szaladoznak, szinte mellettem, gyönyörű ragadozó madarak köröznek felettem.

Manapság, hetente minimum háromszor, maximum ötször futok. Nyolc és 21 km között, mikor mennyire van időm vagy energiám. Hullámzó, nem erőltetek semmit. Nemrég kihagytam majdnem egy évet (jaj, de rossz volt), mert rossz cipőben és terepen futottam a félmaratont, ezért kisebb operációra volt szükség. Túl sokáig odáztam, mert nem akartam műtétet, de tökéletesre sikerült, úgyhogy megy újra minden, mint a karikacsapás.Tudom, nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen szépséges környezetben mozogjon, én mégis bíztatni szeretnék mindenkit. Egy városban is meg lehet találni a szépséget, csak meg kell tudni látni egy futó perspektívájából. Bárki megtalálhatja a következő bokrocskáját, egy következő házban. Csak lehetőleg ne egy nagyon forgalmas főút mellett legyen. Sokan ellenzik azt, hogy zenét hallgassunk közben, nekem elengedhetetlen.

Pixabay: Unicadmo