„Könyörgök, kedves Oberon,

Ne hányj szememre mindent!

Mit ér cívódás, fájdalom?

Kár zsörtölődni újfent!

Szabadság többet ér nekem,

Mint bármiféle presztizs.

Holdfényben táncot lejtenem –

Csak nem tiltod meg ezt is?”

/Erzsébet királyné: Ferenc Józsefnek. Fordította: Mészöly Dezső/

Erzsébet királyné díszmagyar ruhában (E. Rabending koronázási fotósorozata)

Titkos kamrám című versében még egyértelműbben fogalmaz:

„Szünet! Más jön most – ó! de más!

Függ is külön helyen.

Bármíly kicsiny volt, óriás

Keresztem lett nekem.

Szamár – de telivér! Nagyon

Makrancos, szó, mi szó,

Bár idomított és finom,

Mégsem megbízható.

Nagy fejben sok kis rigolya

Lapult a fül mögött,

S ha bojtját kaptam el: nosza,

Torpant, farolt, szökött!

Hányszor vetett le, épp mikor

Azt hittem, semmi gond;

S lám, engedelmessége jól

Takart kis csapda volt!

Mégis kedves szamár-feje,

Bármennyiszer dühít;

Ezért is van külön-helye

Galériámban itt.” 

/Részlet, fordította: Mészöly Dezső/

A Ferenc József Schratt Katalin kapcsolat sem olyan egyértelmű, mint oly sokan vélik. Schratt Katalin bár a legismertebb, de nem az egyetlen „barátné” Ferenc József mellett. Még tartott a császár kapcsolata Anna Nahowskival, amikor már Schrattal is találkozgatott – mint ismeretes, Erzsébet közvetítésével. Ferenc József és Schratt Katalin kapcsolatának (egyik) pikantériája, hogy folyamatosan jelen van benne Sisi is. Miként vélekedett Erzsébet valójában Schrattról? Következő sorai 1886-ból erről sok mindent sejtetnek – például így is:

Völgyi zajra riad fel,

S a nyugalma oda;

  Viszvámitra király tér

Tehenétől haza.

Ó, király, Viszvámitra,

De ökör vagy, biz’ a…

/ Tandori Dezső fordítása. Erzsébet a legendás indiai királyra, Viszvámitrára céloz, aki beleszeretett egy tehénbe/

Mária Valériától erről a történetről is sokat megtudhatunk. Megítélése szerint „a Mamának nem lett volna szabad ezt a kapcsolatot ennyire támogatni.”

Talán a császár szerelmi kalandjainál is jobban foglalkoztatja a közvéleményt – napjainkban is – Erzsébet és Andrássy Gyula szép, egymást gazdagító barátsága. Ami vitathatatlan: már első találkozásuk alkalmával kölcsönös, mély szimpátiát, tiszteletet éreztek egymás iránt – talán többet is, de minden bizonnyal a jó ízlés és lehetőségeik határain belül. Andrássyval ugyanakkor intellektuálisan és mentalitásukból adódóan is sokkal inkább egymáshoz illettek, mint az e tekintetben meglehetősen színtelen és unalmas Ferenc Józseffel. Ezenkívül összekötötte őket a közös ügy – siker –, a kiegyezés is, ami Erzsébet életének is egyik kiemelkedő, örömteli eseménye volt. Kapcsolatukat a mai napig sokan félreértelmezik, pedig annak valós tartalmáról források sora árulkodik. Mária Valéria például a következőket írta  Naplójába Andrássy halálakor: „1890. február 18. – Andrássy gróf ma éjszaka meghalt, hosszú, nehéz szenvedés után. Ha nem is váratlan, de egy új, keserű csapás Mama számára, aki igaz és állhatatos barátsággal úgy ragaszkodott hozzá, mint talán senki máshoz. »Utolsó, egyetlen barátom« – mondta ma. Február 21. – Ma temetik Andrássyt. Mama özvegyéhez utazott – én később mentem utána. – Amikor a Mama elment, biztosította Andrássy özvegyét hűségéről, odaadásáról, szeretetéről, és arra kérte, hogy ő és fiai minden helyzetben támaszkodjanak rá. Mama azt mondta nekem, hogy csak most jött rá, mi volt számára Andrássy: először érzi magát egészen elhagyatva tanácsadó és barát nélkül.” 1866. január 8-án rokonlelkek találkoztak a Hofburgban, amikor Deák Ferenc indítványára egy országgyűlési küldöttség utazott „a hon tisztelt s forrón imádott anyjának, a felséges királynőnek üdvözlésére” Bécsbe. Erzsébet hibátlan magyarsággal, tiszta kiejtéssel, szabadon beszélve köszöntötte a küldöttséget, azonnal meghódítva ezzel hallgatóságát – legfőképpen Andrássy Gyulát. Erzsébet és Andrássy Gyula szép, egymást gazdagító, támogató, kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló barátsága már ebben az évben elkezdődött, és halálukig megmaradt.

Érdemes ismét utalni Mária Valéria szavaira: …a Mama a Papával való közlekedésben több keserűséget, mint vigaszt talál, mert oly nagyon különböző személyiségek.”

Oly nagyon különböző személyiségek… Mária Valéria a lényegre tapintott rá. Mindaz, ami hiányzott Erzsébet és Ferenc József kapcsolatában, jelen volt az Andrássyval való kapcsolatban: Andrássy odafigyelt rá, meghallgatta őt, támasza volt „élete harcaiban”. Festetics Mária 1879-ben kiválóan írta le Sisi életében a magyar gróf szerepét:

„Andrássy lemondott; nagyon betegnek látszik és igen örül eljövendő nyugalmának. Nekem nagyon-nagyon fájdalmas dolog ez. Nagy szükségem volt meleg, bátorító szavaira. Ő az egyetlen ember, akivel mindent meg tudtam beszélni, még a császárnét is. Ő éppen olyan jól ismerte és ugyanúgy ítélte meg Őfelségét, mint én. Ismerte kis „bogarainak” az eredetét, – hogy a császárné szavaival éljek. Nem kellett Andrássyval szemben félreértéstől félnem, hogy

a róla kialakult kedves, szép kép elsötétülhetne. (…) Andrássy azt mondja, nem szabad a császárnét küzdelmeiben magára hagyni. (…)”

Andrássy Gyula nem is hagyta magára Erzsébetet küzdelmeiben, élete tragikus, fájdalmas pillanataiban; Rudolf trónörökös halála után is személyesen próbálta kinyomozni a történtek hátterét, pontos körülményeit. Fennmaradt Erzsébet királyné Ferenczy Idához írt levele, melyben arról tájékoztatja felolvasónőjét, hogy Andrássyval 9 órakor Ida lakosztályában fog találkozni – a császár tudta nélkül… Andrássyban bízott tehát leginkább, ezért kérte, hogy a Mayerlingben történteknek ő járjon utána.

Andrássy Gyula gróf. Forrás: Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB) No.: Kor 414/1

De a már idézett Titkos kamrám című versben is különleges helye van a magyar grófnak:

„A második hű lovagom

Maradt, bármerre ment;

Nincs is e földön jutalom,

Mit meg nem érdemelt.

Cirógatom a régi bőrt,

S emlékekkel tele

Idézem azt a szép időt,

Kettesben Ővele…”

Ebben szeretet van, tisztelet, hála – és talán fájdalmas nosztalgia. Érdemes összevetni a többiekről írt soraival.

És a végére egy „kedves” történet: Sisi és a kék ibolya… Általános vélekedés, hogy Erzsébet királyné kedvenc virága a kék ibolya volt. Tény, hogy Sisi nagyon kedvelte az ibolya fagylaltot. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Erzsébet a „természet gyermeke” volt, egész életében a természettel való harmóniára törekedett; ott kereste örömét, nyugalmát, lelki békéjét. Legyen ez egy fa vagy a tenger…

Még egy pillantást hadd vetek.

Rád, drága tengerem!

Aztán: adieu! – vagy au revoir?...

Így is remélhetem? –

Szép csendes, holdas éjszakán

Mondok búcsút neked;

Elnézem messze csillogó

Ezüstös testedet…

Mikor fövény-partod felett

Végig simít a nap,

Már nem talál itt engemet:

Gyors szárnyam elragad.

Körötted majd lebeg tovább

Fehér sirály-sereg –

S hogy egy hiányzik közülük,

Tán észre sem veszed.

/Búcsú a tengertől. Fordította: Mészöly Dezső/

De hogy nem csak a kék ibolya volt Erzsébet szívének kedves, erről meggyőzhetnek bennünket Erzsébet királyné görög felolvasójának, Constantin Christomanosnak sorai is:

„Arra tanított, hogy énemnek valódi képét felismerjem önmagamban és gondolataim zenéjére figyeljek. Az alázatosságát mutatta meg nekem, ugyanakkor mindazt, amit megvetett. Az ő szemeivel láttam meg azt a szépséget, amit az élet rejteget. Megmutatta nekem a hegyekben és a hullámokban rejtőző titkokat, megmutatta, milyen benső kapcsolatok fedezhetők fel az ember, a rózsák és az álmok között. Az óceán végtelenségét zárta a lelkembe, az ég kékségét adta költsön álmaimnak, az erdei fenyő énekét töltögette szavaimba. Neki köszönöm azt, hogy vagyok, s azt, ami vagyok – és amit valaha is gondoltam, csak őt illeti, mert hozzá, az ősforráshoz vezet vissza. A boldogsághoz elég volt megélni azt a jutalmat, ami ő volt nekem.”

És egy megható gödöllői történet: Erzsébet királyné itteni kedvenc helyei a Haraszti erdő és a Fácánkert voltak, valamint a Babat-pusztai nagy tölgyfa, melyhez egészen különleges kapcsolat fűzte: „Gödöllőn van egy fa, mely a legjobb barátom, ezen a világon. Valahányszor Gödöllőre érkezem, vagy elutazom onnan, fölkeresem a fát s néhány perczig szótlanul nézzük egymást. Életem meghitt barátja ő; mindenről tud, a mi bennem végbemegy, az idő alatt is, a mikor távol vagyok tőle. És ő senkinek sem árulja el.”

Visszautalva Mária Valéria aggodalmára, mely szerint Édesanyja „szépen fénylő alakját majd torz dicséretek vagy igaztalan vádak alapján talán hamisan ítélik meg, sajnos, hosszasan folytathatnánk a sort. Nem véletlen, hogy Erzsébet barátnője, Carmen Sylva 1905-ben a Neue Freie Presse-ben így írt: „Minden nagyszerű volt ebben az asszonyban: a járása, a haja, a gondolatai, a tekintete, mély, lágy hangjának a csengése, mely mögött az ember mindig a visszafojtott szenvedély hullámait sejtette. Soha nem szerettem elolvasni, mit hordanak róla össze mások. Azt akartam, semmi ne befolyásolja a róla alkotott képemet, és lelkesedésemet ne rontsa el más emberek véleménye.”

Pallagi Mária 

„ÉN IS CSAK EMBERNEK SZÜLETTEM…” című írása