A cikkem első részében ígértem néhány tippet a konfliktusok kezelésére.

Mielőtt erre kitérnék, nézzük meg, hogy milyen szintű konfliktusokról beszélhetünk. Friedrich Glasl a konfliktus kiterjedését kilenc szinten határozta meg.

Az első három szintű konfliktusnál lehetséges a közös megoldás megtalálása. Tegyük fel, hogy feszültséget kiváltó tényező miatt nyílt vita alakul ki a felek között. Ha az érintettek ezen a szinten nem tudják megoldani a konfliktust, elzárkóznak a közvetlen érintkezéstől, elkerülik egymást, vagy akár megszakítják a kapcsolatot.

A negyedik, a koalíció szintjén az érintettek beavatnak egy harmadik felet a maguk oldalán. A bevont szövetségesnek elsősorban a szembenállás, a negatív beállítottság lelki megerősítése a funkciója. Ezt követi a tekintély elleni támadás, ahol már a másik fél tekintélyét próbálják a felek aláásni mások előtt.

A hatodik szinten a felek belső feszültsége tovább nő, aminek az lesz a következménye, hogy kölcsönösen megfenyegetik egymást. Itt érkezünk el az ultimátum szintjéhez.

Ezekben a helyzetekben már egy semleges közvetítő segítsége javasolt.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogyha tovább mélyül az ellenérzés a felek között, egymásról rossz szándékot feltételeznek, és jogosnak érzik akár erőszakos eszközök használatát, és felléphet már fizikai atrocitás is. Ezen a szinten a felek a másik fél teljes megsemmisítésére törekednek, a károkozás határai gyakorlatilag eltűnnek.

A végső szint, a megsemmisítés bármi áron, ahol a felek felvállalják a jelentős saját veszteséget, szélsőséges esetben akár a saját megsemmisülést is.

A megoldás ekkor már csak külső hatalmi kényszer bevonásával lehetséges

(Forrás: Umathum Mediátor Akadémia)

Most leginkább a korai szintekkel foglalkoznék, ahol lehetőség van saját magunknak kezelni a konfliktust és közös megoldást találni. A vitához való viszonyulásunkat meghatározza, hogy mit láttunk otthon, milyen mintáink vannak, ahogy az is, hogy hogyan kommunikálunk, vagy milyen érzelmi intelligenciával rendelkezünk.

De nézzünk egyszerű hétköznapi példákat!

„Veled semmit sem lehet megbeszélni, mert állandóan kiabálsz!” „Meghallod, egyáltalán, amit mondok?” „Nem is figyelsz rám!” „Mindig csak magaddal vagy elfoglalva.” „Én bármit csinálhatok, semmi nem jó neked!” Ezek tipikusan olyan mondatok, amelyek egyszerűen ordítanak a figyelemért és az empátiáért.

A legjobb megoldás, ha ilyenkor leülnek a felek, és próbálják higgadtan elmondani, hogy pontosan mi is bántja őket, hogyan hat ez egyénileg a másikra. Mindkét fél csendben, teljes figyelmével végighallgatja, időnként megfogalmazza, visszatükrözi a beszélő érzéseit, aki így megértést, bizalmat érez, és jobban rálát a saját érzéseire is. Biztosítja a beszélőt, hogy próbálja megérteni és elfogadni, hogy ő ezt érzi. Majd cserélnek.

Olykor komoly kihívás nem magyarázni, támadni, reflektálni rögtön az elhangzottakra, de megéri megtanulni végighallgatni a másikat. Mindezzel együtt próbáljuk meg, ne csak hallgatni, hanem hallani is, amit a másik mond!

(Erről bővebben Carl Rogers és Thomas Gordon amerikai pszichológusok könyveiből lehet olvasni.)

A konfliktus tehát kezdete is lehet egy változásnak, ami mindkét fél számára egy jobb, értőbb, felszabadultabb kapcsolatot alapozhat meg.

Kép forrása: Pixabay