Kedvelj minket a Facebookon!

KÉNYSZERPIHENŐ

 

Sportközvetítésekben halljuk focistákról olykor, hogy valamelyik kedvenc sportolónk izomhúzódást szenvedett, így kimarad a mérkőzésből, vagy épp a korábbi meccsen kényszerült a kispadra, s egy hét elteltével “csoda” folytán teljes erőbedobással ismét szalad a pályán.

 

Túlterheléstől, hirtelen mozdulattól, az izmok gyengeségéből, vagy túl feszes állapotától is létrejöhet egy izom sérülése. A legtöbb esetben éles fájdalommal jelentkezik, azonnal korlátozva mozgásunkat, és van, amikor csak néhány napra, olykor viszont hetekre kényszerpihenőre kell vonulnunk. Mindenki másképpen éli meg a fájdalom jelentkezését, s van, amikor a kicsinek tűnő probléma jobban fáj, mint amit óriásnak ítélünk meg. Mindenféleképpen a pihentetés az első feladat, és mielőbb megtenni a megfelelő intézkedéseket a gyógyulás érdekében, mert sajnos, ha elhanyagoljuk, akkor egy elhúzódó betegségre is számíthatunk. Kisebb izomfájdalomnál, duzzanatnál nem jellemző, hogy orvoshoz kell fordulnunk, de erős fájdalom, vagy régóta meglévő probléma esetén okvetlen szakorvost kell felkeresni.

 

Mit tehetünk otthon?

 

Amit otthon tehetünk, az évezredek óta szinte változatlan népi gyógymód. Első, hogy pihentetjük, felpolcoljuk, mozdulatlan állapotban tartjuk a fájó testrészt, és borogatjuk. A jegelést sokan választják első fájdalomcsillapításnak, a borogatást pedig bárhol meg lehet oldani. Ókori feljegyzések vannak az ecetes borogatás gyógyító hatásáról. Az ecetes, hideg borogatás hűti a fájó testrészt, segít a duzzanat leapasztásában, és gyógyító hatású ásványi anyagok szívódnak fel a bőrön keresztül, valamint távoznak a káros, felgyülemlett méreganyagok. Lényeg, hogy a fájdalom enyhüléséig feltétlen kíméljük izmunkat.

Az izomhúzódásokat almaecetes borogatással tudjuk kezelni, hogy a fájdalom enyhüljön, a duzzadás visszahúzódjon, és ugyanígy tehetünk a zúzódásokkal és a véraláfutásokkal is.

Kezdetben többször cseréljük a hideg borogatást, addig, míg csökken a duzzanat és a melegsége, majd hosszabb időre is feltehetjük, és betekerhetjük száraz törülközővel is.

  • Fokozhatjuk a gyógyhatást, ha a borogatós kendőre kevés cayenne borsot szórunk.
  • További természetes módként készíthetünk ecetes vizet agyaggal, ebbe áztassuk a kendőt, majd kicsavarjuk, és a fájó testrészt beborítjuk vele. Ezt akkor kell ismételni, mikor a kendő kissé megszárad.
  • Van, aki tiszta almaecetbe mártja a kendőt, s van, aki még ehhez is jódozott sót tesz, hogy fokozza az izom fájdalmának enyhülését.

 

Azt hiszem, ha valakinek fájdalma van, az hirtelen nem is tudja, hogy mit csináljon, csak mikor kicsit “megpihen” gondolataival, hogy most tenni kell valamit, mert magától nem múlik el, ami szinte néhány perc alatt megtörténik. Így voltam én is ezzel az 1990-es évek elején. Kiléptem egy üzletből, és “rosszul” tettem, mert “kirándult” a bokám a csinos kis cipőmből. Hirtelen összegörnyedtem, és végig futott a fejemben, hogy “Most mi lesz velem, temérdek dolgom van, kényszerpihenőt kell tartanom?”  Szerencsémre, pontosan hat méterre volt a taxiállomás. Az úton többször megkérdeztem magamtól: “Mit szoktam tanácsolni másoknak, ha fáj valamijük?” Hazaértem, mire “megjött” a válasz, közben bedagadt a lábam is, de már mosolyogva sántikáltam be a kapun, mert tudtam a megoldást. Gyerekeim, férjem azonnal segítségemre siettek, és egy este élveztem, hogy kiszolgálnak, mert nekem pihennem kellett a kedvenc pakolásommal. Másnapra enyhült a fájdalmam, sportosabb cipőben tudtam tenni megszokott dolgom, s néhány éjszaka még rátettem a pakolást a teljes gyógyulásért. Iskolás koromban egy ilyen “kirándulás” egy heti otthoni olvasással telt, de felnőttként már ismertem a csodás mézes-kelkáposzta pakolást, ami szinte minden izom-, ín- ízületi fájdalomra, ütésre és véraláfutásos duzzanatra, gyulladt izomra jótékony hatású gyógymódja lett családomnak. A legfontosabb, hogy semmi mellékhatása sincs, és korlátlan ideig lehet alkalmazni. Kelkáposzta minden évszakban található a zöldséges polcokon, így bármikor hozzájuthatunk.

Első képen: Herba Gold Aktív Balzsam (Forrás)

 

Mézes-kelkáposzta pakolás izomhúzódásra, ízületi fájdalomra, zúzódásra, többek között ínhüvelygyulladásra, túlerőltetett ínak problémáira: Minél zöldebb a kelkáposzta levele, annál jobb, aminek erezetét elvékonyítom egy kis késsel, és egyszerűen ráteszem a mézzel bekent ízületre, izomra. Szükség esetén több levelet kell rátenni a beteg testrészre. Ezt követően egy ruhadarabbal betekerem, majd fáslival megerősítem. Szükség esetén 12 óránként cserélhetem, de vannak esetek, mikor csak éjszakára helyezem fel, mert már gyógyulóban van a húzódás.

Családomban bokát, térdet, lábszárat, combot, csuklót, alkart, kezet, derekat, combot, térdet, vállízületet, nyakat, még lapockát is csomagoltunk már be kelkáposztával. Mivel a méz sokszor kifolyt a bekötött meleg izomról, ezért változtattunk, és az alábbi univerzális gyógykrémet használjuk 1996 óta.

Univerzális Balzsam, ami izomhúzódásra is jó: Herba Gold Aktív Balzsam (Fő összetevők: Ginkgo biloba kivonat, körömvirág olajos kivonat, A, E, B5, PABA-vitaminok, Béta-karotin, méz, kukoricacsíra, len olaj). Herba Gold Aktív Balzsam leírás ITT

 

Kedves Olvasó!

Ha Ön az almaecetet és/vagy a mézes ital változatát fogyasztja, adódik megosztani kívánt tapasztalata, sikere mások segítésére, az küldje el a tudatosszulo@tumag.hu emailcímre. A TUMAG Magazin gyűjteményt készít, hogy ismereteinkkel segítsük egymást e témában.

Almaecet és a méz együtteséről ez a 11. cikk. Hétről hétre jelenik meg tapasztalatos információ a csodaitalról. Korábbi cikkek megtalálhatóak az EGÉSZSÉG rovat PREVENCIÓS STRATÉGIÁK

 

Felhasznált szakirodalom:
D.C. Jarvis: Az almaeceté és a méz
Margot Hellmiss: Természetes gyógymódok almaecettel
Webbeteg; Gyógyszerek nélkül (Olcsó és hatékony borogatások); Fájdalomközpont (Izomhúzódés és kezelése)