Hova mész?

El.

Mikor jössz?

Majd.

Kikkel leszel?

Emberekkel.

Akinek van kamasz gyereke, annak valószínűleg nem ismeretlen ez a fenti párbeszéd, ahogy azok a válaszok sem, hogy semmi, nem tudom, majd anya!

Kamaszként keresik önmagukat, próbálnak megfelelni a baráti társaságuk, korosztályuk elvárásainak, kialakulóban van a szexuális identitásuk, és mindezek mellett kétségbe vonják a tekintélyt. A testükben végbemenő változások miatt igazoltan éreznek testi fáradtságot, olyannyira, hogy néha már az is kimeríti őket, ha ebéd után elpakolnak az asztalról, ami után egy újabb egy órás kimenőt kérnek a tanulás és a házimunka végzése alól, de szerencsére ilyenkor nincs nagy baj, hiszen az ujjukat még tudják mozgatni a telefonjuk kijelzőjén.

Barátok, edzések, titkok, kapcsolati bonyodalmak között hogyan is maradhatna idő a tanulásra és egyéb kötelezettségekre? Persze vannak olyan gyerekek, akik elkötelezetten, önszántukból másként priorizálnak, de úgy tapasztalom, ők kevesebben vannak.

Hogyan motiválhatjuk őket ebben az időszakban a felvételik, vizsgák és egyéb megmérettetések alkalmával? Az önértékelésük ebben a korban sokszor irreálisan alacsony. Mind külsőleg, mind belsőleg elégedetlenek magukkal.

A fiam iskolájában tanító pedagógus megosztotta tapasztalatát velem: Amikor kérte a gyerekeket, hogy mindenki írjon le három jó tulajdonságot magáról, észrevette, hogy komoly nehézséget jelentett nekik a feladat. A diákok azt jelezték vissza, hogy rossz tulajdonságaikból könnyebben tudnak felsorolást készíteni. Kamaszokkal történő munkám során nagyon hasonló esetekkel találkozom.

Serdülő időszakban amúgy sem könnyen nyílnak meg a gyerekek, nem szabad, hogy megtévesszenek minket határozottságukkal és erőteljes fellépésükkel.

De hogyan támogassuk őket úgy, hogy ők azt kommunikálják felénk, hogy a mi véleményünk most nem számít különösebben? (És ez normális.)

Hogyan erősítsük az alacsony önbecsülésüket, ami a lekezelő és a vagány álarc mögött van?

Várjunk ki egy olyan pillanatot, amikor a gyerek jobb hangulatban van. Kérdezzük meg, hogy mik az erősségei és a jó tulajdonságai. Ilyenkor általában 2-3 készséget említenek meg. Majd hagyjuk gondolkodni, és kérdezzük újra. És még? Ezt a kérdést többször is feltehetjük, amíg türelmesen hallgatjuk őt. Ezeket a szavakat én le szoktam íratni az ügyfelekkel külön-külön.

Ha úgy érezzük, kifogyott az ötletekből, említsünk meg egy olyan konkrét eseményt, ahol sikerélménye volt a gyereknek. Lehet ez vizsga, sportteljesítmény, jól sikerült randevú (már ha tudunk róla :) ). Kérdezzük meg, milyen képességek kellettek ahhoz, hogy ezen az eseményen jól teljesítsen.

Itt is várjunk addig, amíg magától sorolja fel, szépen lassan. Aztán amikor befejezte, mondjuk el azokat a tulajdonságokat, amelyek nekünk is eszünkbe jutottak, de ő nem mondta. Kérdezzünk rá, hogy mit gondolsz ez és ez nem kellett hozzá? Írassunk fel vele annyi készséget, amennyit csak tudunk. Végül olvastassuk fel vele az erősségeit, így jobban tudatosul benne, hogy mennyi mindenre képes.

Egy másik javaslat: Kérjük meg, hogy kérdezze meg a barátait, rokonait, ismerőseit úgy, akár egy riporter, hogy mit értékelnek benne, milyen képességekkel bír. Ezáltal is számos jó tulajdonsággal és szeretettel találkozhat. Jelentősége van itt is, ha leírja vagy leíratja őket, vagy akár felveszi ezeket a beszélgetéseket. Ezt a gyakorlatot kishitű, önbizalom-hiányos, felnőtt emberekkel is megcsinálhatjátok, főleg egy célkitűzést követően.

Sokszor veszik természetesnek ugyanúgy a kamaszok, ahogy a felnőttek is azokat a dolgokat, amiket elértek az életben. Pedig nem az!

Az összes akadály, amit leküzdöttünk, az összes bukás, amiből felálltunk, minden, amink van, beleértve a barátokat, a családot, az anyagi javakat, a munkahelyet, az iskolákat, egyszóval mindent, amit elértünk az életben, ne felejtsük el, hogy az csakis a saját érdeme mindenkinek.