2024-12-21 15:56
Jelenleg online: 27 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Aki a tarot történetét komolyabban kutatni szeretné, annak nagyon nehéz dolga van, hiszen az első paklik eredete a múltba vész. Vannak, akik azt mondják, hogy már az ókori Egyiptomban is használták, míg mások még keletebbről, az ókori Indiából származtatják. Van egy harmadik teória is, amely szerint a mórok voltak azok, akik Európába hozták a kártyát. Egy viszont bizonyos: a XIV. századi Marseilles-ben már használták, így ez a változat a mai napig is közkedvelt középkori jellegű grafikája miatt.
Az egyik legkorábbi változat a Visconti-Sforza Tarot, amely itáliai eredettel rendelkezik. Ennek egy olyan változata is ismert, amelyben a hagyományos hetvennyolc lap mellett a négy színnek két-két kiegészítő lapja is volt, mint például a lovas hölgy és a szolgálólány, akik később a pakliból kiestek. Ennek a szépen kidolgozott kártyának napjainkban is sok kedvelője akad.
Visconti-Sforza Tarot (Képgaléria: a kártyák megtekintéséhez kattints a képre)
Annak ellenére, hogy a reformáció idején és az azt követő barokk korszakban kevesen használták a kártyát a nemesi udvarokban, a Tarot nem ment ki a divatból. A nemesek helyett a polgárságot is meghódította, majd később a jósokhoz és a vándorokhoz is visszatalált.
A tizenkilencedik század végén egyidőben a szeánszokkal és a szellemidézésekkel ismételten nagy igény mutatkozott a kártyára; ekkor történik a pakli első megújulása képi világában. Az ekkortájt született, letisztult Rider-Waite tarot jóval egyszerűbb, könnyebben érthető szimbólumokat használ, így ez ugyancsak egy fontos mérföldkőnek tekinthető a pakli történetében, és ez az első eset, ahol a Kis Árkánum lapjain is emberalakokkal találkozhatunk. Aki szeretne megismerkedni a Tarot-val, érdemes ezzel kezdenie, mivel a szimbólumok könnyen érthetőek.
Marseilles-i tarot
Néhány évvel ezután született meg a Crowley-féle változat, amelyre főleg az egyiptomi és a kabbalisztikus ókori hagyományok hatottak.
A hatvanas évek végétől a Tarot kártya egy újabb reneszánszának lehetünk tanúi, számtalan variánssal találkozunk, így első pillantásra nehéz dolgunk lehet, ha a megfelelő változatot szeretnénk kiválasztani. Azonban, ha a megérzésünkre hagyatkozunk, és arra, hogy mindig a pakli választja az embert, akkor könnyedén eligazodhatuk a bőséges választék között.
Az alábbiakban néhány népszerű kirakási módot ismertetek.
Ez az egyik legegyszerűbb kirakási mód. Megmutatja, hogy a jelenlegi helyzet megváltozása vagy megváltoztatása nélkül milyen végkifejletre számíthatunk. Akkor használhatjuk, ha egyértelmű kérdést teszünk fel. Megtudhatjuk, milyen múltbeli dolgok hatottak, illetve okozták a jelenlegi helyzet kialakulását, a jelenlegi helyzet feltárul előttünk, valamint az, hogy milyen végkifejletre számíthatunk.
1.lap – A múlt lapja – az események, amelyek a jelenlegi helyzet kialakulásához vezettek.
2.lap – A jelen lapja – a feltett kérdésre vonatkozó jelenlegi szituációt mutatja meg.
3.lap – A jövő lapja – a várható végkifejletet jelzi, vagyis azt, hogy a jelenlegi szituáció változtatása nélkül milyen végeredmény várható.
Tarot: Barbara Moore – Heidi Darras: Az álmodó naplója
Akkor alkalmazható sikeresen, ha nem párkapcsolati kérdésről van szó.
1.lap – Feltárja a jelenlegi helyzetet, a kérdező hozzáállását vagy lelkiállapotát is tükrözheti.
2.lap – Azt mutatja meg, ami előttünk van – a közvetlen jövőre vagy az azzal kapcsolatos kérdésekre, illetve a kérdező előtt álló első mérföldkőre utaló lap.
3.lap – Az ügy lényegét szimbolizálja. A kirakás legfontosabb lapja. Ha ez a lap a másik személyre utal, akkor valószínűleg ő a helyzet kulcsfigurája, ha a kérdezőre, akkor pedig az ő döntéseinek és cselekedeteinek van szerepe a végkifejlet alakulásában.
4.lap – A rövid távú kilátások lapja – jó lap esetén a kérdező jó úton halad, rossz lap esetén nehézségekre számíthatunk. Ennél a lapnál fontosabb, illetve kulcsfontosságú az 5. lap értelmezése is.
5.lap – A hosszú távú kilátások lapja – nehéz lap esetén kudarcra, jó lap esetén vágyunk teljesülésére számíthatunk, pláne akkor, ha a kirakás többi lapja is pozitív természetű. Amennyiben azok nehéz lapok, komoly erőfeszítésekre van szükség a kedvező végkifejlethez.
Ez a hétlapos kirakás sikeresen alkalmazható akkor, ha két lehetőség közül kell választanunk.
1.lap – Megmutatja a jelenlegi helyzetet, amelyben két lehetőség közt kell döntést hoznunk. Megtudhatjuk, hogy mi várható az „A” lehetőség és mi a „B” lehetőség választása esetén.
„A” lehetőség 2. lap és a „B” lehetőség 5. lap – a döntés előnyeit mutatja meg.
„A” lehetőség 3. lap és a „B” lehetőség 6. lap – a döntés hátrányait tárja fel előttünk.
„A” lehetőség 4. lap és a „B” lehetőség 7. lap – a döntés lehetséges végkifejletére utal.
Nemcsak szerelmi, hanem családi, baráti és üzleti kapcsolatoknál is alkalmazható ez a kirakási mód. Akkor is fordulhatunk hozzá, ha már benne vagyunk egy kapcsolatban, illetve akkor is, ha még nem.
1.lap – A kérdező személyére vonatkozik, megmutathatja azt is, hogyan érezünk a másik fél iránt.
2.lap – A partnert, családtagot, barátot, üzletfélt jelöli és a feltett kérdésre vonatkozik. Megmutathatja, hogyan érez a másik fél a kérdező vagy a helyzet iránt.
3.lap – A jelenlegi helyzet – a kapcsolat aktuális formáját fedi fel, konfliktus esetén a fő problémát és/vagy az aktuális hangulatot.
4.lap – A két fél közötti felmerülő kérdésekre utal, illetve megmutathatja a kapcsolat közvetlen jövőjét, azt, hogy merre tart jelenleg.
5.lap – Az ügy lényege, annak alapját jelentő szituáció. Ez a kirakás legfontosabb lapja. Ha ez a lap pozitív, akkor a kapcsolatnak jó kilátásai vannak annak ellenére is, ha a többi lap nehéz helyzetet mutat.
6.lap – Rövid távú kilátások – jó, illetve pozitív lap esetén a kapcsolat jó irány felé halad. Ha nehéz lapot kapunk, és a következő, a végkifejletet jelző lap is nehéz, akkor a kapcsolatnak nincsenek jó kilátásai, jelezheti a kapcsolat megszakadását is. (Mindez általában az elkövetkező 6-12 hónapon belül várható.
7.lap – Hosszú távú kilátások – Mégha a többi lap nehéz is, jó lap esetén boldog végkifejletet ígér, illetve biztosítja a kérdező számára, hogy a kapcsolatért érdemes tennie valamit.
A kelta kereszt kirakás: Ez az egyik leggyakrabban használt kirakási mód. Nagyon jól alkalmazható olyan kérdések esetében, amelyeknél a szituáció széleskörű átlátására van szükség. Ha nincs konkrét kérdésünk, és egy általános kártyavetést szeretnénk, ez a legkedveltebb kirakási mód. Ha teljes egészében akarjuk átlátni a helyzetet, amelyben vagyunk, válasszuk a kelta keresztet.
A kelta kereszt kirakási mód és esettanulmány itt olvasható: ABBAN HISZEL, HOGY A JÖVŐ KŐBE VAN VÉSVE? Miért olvasunk Tarot-t?
Ha tanácsadást szeretnél, kattints ide a lehetőségekért: Elérhetőség
Felhasznált szakirodalmak: Joanna Watters: A tarot napjainkban Bill Anderton: Tarot – Discover the Mysteries of the Future with Tarot Barbara Moore – Heidi Darras: Az álmodó naplója (kirakási módok képei) Visconti-Sforza és Rider-Waite Tarot képei: wikipedia. Borítókép: Pixabay