2024-12-21 13:22
Jelenleg online: 67 fő
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Első pillanatra nehéznek tűnhet, hiszen lehúzó gondolatokkal és hatásokkal bőségesen ellátnak minket, nemcsak a családunk, barátaink, hanem a média is. Ezek a negatív képek, hangok mindenhonnan áradnak felénk, hiszen a televízió és az internet világa tele van félelmet keltő helyzetekkel, katasztrófákkal és politikai csatározásokkal. Ezek a források azok, amelyek a lehető legészrevétlenebbül kúsznak be mindennapjainkba, folyamatos véleménynyilvánítást és visszaigazolást várva. Itt nem arra van szükség, hogy egy idilli, rózsaszín álomvilágot teremtsünk azzal, hogy minden ablakot bezárunk magunk előtt, hanem inkább arra, hogy ebben a káoszban a tudatosságot kereshessük meg.
Civilizáció és történelem
Tudtad-e, hogy van magyar megfelelője a külföldi Valentin napnak? S tudtad-e, hogy jóval régebbi időből származik a magyar megfelelője a külföldi ünnepnek? Kezdjünk is bele, nézzük először a magyar szerelem, házasság, szeretet, kedvesség, békesség és jó kívánságok napjának történetét!
Civilizáció és történelem
Egy nap jutott az asszonyoknak, mikor férfiruhába öltözhettek, bajuszt és szakállat ragaszthattak, kalapot viselhettek. Ekkor igyekeztek felvenni a férfi viselkedési szokásokat, s ez volt az asszonyfarsang. Ennek ideje a farsang utolsó vasárnapjára esett. Ezen csak a nők vettek részt, ettek, ittak mulatoztak, utánozták a férfiakat.
Civilizáció és történelem
Ilyenkor, október végén, ha végigmegyünk az utcán, láthatjuk, hogy a boltok mécsesekkel, gyertyákkal, virággal és koszorúkkal telnek meg. Sokan nagyobb utazásra készülnek, hogy elhunyt rokonaik sírját meglátogassák a temetőkben. Ugyanebben az időben azt is megfigyelhetjük, hogy az üzletekben megjelennek a jelmezek, az álarcok, valamint a kísértetes, zombis és boszorkányos dekorációk. A rémmesékre és a horrorfilmekre is megnövekedik az igény ebben az időszakban, mert jól esik kicsit megrémülni és ijesztgetni a barátainkat.
ÁLLATLAK
A macskák világnapját február 17-én ünnepeljük Európa több országában. Ünnepeljük? Sokan nem is tudtunk róla. Ezen a napon, gondoljunk kis kedvencünkre, mennyi feltétlen szeretetet, kedvességet kapunk tőlük. Azt, hogy mennyire feltétel nélküli ez a szeretet, minden macskatartó döntse el maga. Kis kedvencünk a kutyáktól eltérően, gyakran öntörvényű, akaratos - vannak, akik éppen ezért szeretik őket. A macskák igazi egyéniségek.
Civilizáció és történelem
András napi hagyományokat követve megtudhatjátok, ki lesz a férjetek
Andrást házasságszerző szentként tartják számon a magyar nyelvterületen. Ezt többnyire annak nyilvánítják, hogy a lelkészek András naphoz közeli vasárnap felolvassák többek között azt is, hogy kik házasodtak az elmúlt egyházi évben. Másrészt pogány hagyományai vannak, melyek az ősi időkből erednek, így ezek a napok a legalkalmasabbak a szerelmi “varázslatokra”.
Civilizáció és történelem
Fellélegezhetnek a gazdák, végéhez értek a mezőgazdasági munkák, kezdődhet a lakoma és a borkostolás. Régen ekkor kapták járandóságukat a papok, tanítók, pásztorok és ajándékozások voltak az uradalmakban, ha másképp nem a tartozást engedték el. November elején az új bor és új termés ünneplésére kiválóan alkalmas volt szent Mártonhoz kötődő liba fogások sora, annál is inkább, mert jól kellett lakni, mielőtt megkezdődött a karácsony előtti böjt, ami természetesen sok népi szokás, megfigyelés kíséretében történt.
Civilizáció és történelem
Legyen szó a munka középpontba állításáról, a pogány eredetű természethez kötődő szokásokról, népszokásokról vagy a közösségben eltöltött jó hangulatról, május első napja mindenképpen egy olyan ünnepnek tekinthető, amelyhez gazdag hagyományok kötődnek, és mindannyian megtalálhatjuk azt, ami ezek közül a legközelebb áll hozzánk.
Család és gyereknevelés
Áldás vagy átok?
Rebecca-t és Callie-t születésük után a kórház hibájából nem a vér szerinti szüleik vitték haza, de az esetre csak évekkel később derült fény. Éppen mielőtt Callie vér szerinti családja tudomást szerzett a dologról, a szülők autóbalesetben életüket vesztették. A történet 1995 nyarán kezdődött. Paula Johnson egy kislánynak adott életet június 29-én. Egy nappal később a 18 éves Kevin Chittumnak és 16 éves barátnőjének, Whitney-nek is megszületett a gyermeke ugyanazon a szülészeten...
Család és gyereknevelés
Kanizsa K. József Csacska Macska kalandja című mesés sorozatával különleges feladatot vállalt fel, ez is beletartozik a mesevilág mai kultúrtörténetébe, a mai kultúránk hagyományának megőrzésébe. E mesesorozatban a kis Leventének, az unoka öcsinek tágítja ki a szemléltető világát, elviszi olyan helyekre a földkerekségen, ahova talán soha nem fog eljutni, de a mese a maga eszközeivel ez megoldható. E mese célja is, hogy fordulatos, lebilincselő történetekkel tudjon nevelni, célt adni az ifjú jövőt építő elképzeléseihez. Az igazság érzet, az igazság tudat pedig legyen mindig egy örökös motiváló belső ösztön, amivel a célt meg lehet valósítani...
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő
Nagykanizsa vezetése és polgárai is ugyanolyan látszatszégyenlősek, illetve struccpolitikusok a rákkal és a rákbetegekkel szemben, mint bárhol másutt, szerte szét hazánkban, ezen belül szűkebb pátriánkban, a dél – zalai régióban. Tudják, hogy van, ismerik az ilyen és olyan arcát a ráknak, de nem szívesen vesznek tudomást róla.
Civilizáció és történelem
Az irodalmi körökben csak Ginának becézett hölgy eredeti neve Susanne Kratochwill volt, amely cseh származásáról árulkodik. Mivel ezt nem tartotta elég dallamosnak, kérte Vajdát, hogy találjon ki számára egy szebb és hangzatosabb nevet. Így lett Susanne Kratochwillból Véghelyi Georgina (képen). Ezt a nevet használta haláláig. Gina múzsa volt. A múzsáknak pedig többnyire nem az a sors van kijelölve, hogy a szeretett művész oldalán haljanak meg. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a későbbiekben is levelezett Vajdával. Mielőtt a grófhoz költözött volna, megírta a költőnek, hogy sajnálja, de nem tudja őt érdemének megfelelően szeretni...
Civilizáció és történelem
Egy jó mozgású, mély hangú lány, Kanczler Katalin konyakos pohárral a kezében énekelte a lemezzel együtt a népszerű dalt: „You can’t have everything”. Táncolta is a zene ritmusát. Egyed Zoltán színikritikus perceken át bámulta, végül az asztalra csapott így kiáltva fel: „hiszen maga tehetséges! […] minden mozdulata maga a Tánc.” Hosszú románc és fényes színésznői karrier vette kezdetét ezzel a mondattal. Mintegy öt évnek kellett eltelnie a két életkép után, hogy Ujszászy István és Karády (Kanczler) Katalin sorsa találkozzon. 1942 júliusában Ujszászy ezredes már Magyarország titkosszolgálati csúcsszervének, az Állambiztonsági Központnak a feje volt.
Civilizáció és történelem
A farsang kezdetét minden évben tudjuk, de miért van vége mindig máskor? Mi az, ami befolyásolja, hogy egyik évben alig több mint harminc napig tart, másik évben meg az ötven napot is meghaladja a vidámság időszaka? Az biztos, hogy minden farsang január 6-án, a karácsonyi ünnepkör utolsó napját követően kezdődik, és hamvazószerdáig tart. De hamvazószerda nem minden évben van ott a naptárban, ahol az előzőben megéltük. Akkor hát honnan tudhatom, hogy ebben az évben most meddig tart a jelmezbál időszaka?
Civilizáció és történelem
Február elseje és másodika nemcsak a katolikus ünnepkör fontos dátuma, hanem a kelta népek által lakott területen mai napig is egy pogány alapokkal rendelkező hagyomány újjáéledése is egyben. Imbolc napja február első napjaira esik, és egy igazi tavaszváró ünnep; a régi kelta évkör fontos pontja. Ennek a kereszténység meghonosodása előtti jeles napnak sok eleme került át a keresztény ünnepkörbe. Gyertyaszentelő Boldogasszony alakjában felfedezhető a kelta istennő, Brigid alakja is.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Súlyos probléma az is, hogy nem tudjuk elfogadni a test mulandóságát, örökké fiatal, energikus testben óhajtunk élni. Elveszítjük testi, szexuális erőnket, emlékezetünket, vakmerőségünket. Az öregkornak az a nagyszerű ajándéka, hogy elveszi tőlünk mindazt, ami a leghasznosabb az ifjúkorban – mondá Cicero. De több mindent kapunk helyébe: a megfontoltságot, bölcsességet, kiegyensúlyozottságot és tekintélyt. A múltat el kell engedni, de nem szomorúsággal, sajnálattal vagy dühvel. A múltnak a tanulságait vigyük tovább, ne a terheit.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Dr. Tóth Piroska
Az öregség nem kínál kevesebb lehetőséget, mint a fiatalkor, hanem másmilyeneket kínál. Ezt sokan nem vesszük figyelembe. Többen azért élnek az öregségtől való félelem tudatában, mert azt a magányossággal, a szenvedéssel, haláltól való félelemmel azonosítják. Vizsgáljuk meg először a magányosság kérdését! Először is tisztáznunk kell: az egyedüllét nem magány. A magányosság érzését fiatalon is, családban, nagy tömegben is érezhetjük. Ez az ego, a hamis ego játéka.
ÁLLATLAK
Az allergia (hyperergia) a szervezet túlérzékenysége (kórosan fokozott immunreakciója) testidegen fehérjékkel szemben. A túlzott reakció dózisfüggetlen, tehát az idegen fehérje bármilyen kis mennyisége kiválthatja. Az allergia kialakulásának előfeltétele, hogy a szervezet legalább egy alkalommal már korábban találkozott az adott allergénnel.
Civilizáció és történelem
Az elmúlt századok feledésbe merülő szokásai Szent András napján: A szeretet jegyében köszöntötte egymást (nemcsak az Andrásokat) a szatmári nép az utcán: „Sok András-estét érjél!" Az ünnepelt ezt felelte: „Köszönöm! Hallgassa meg a jó Isten!" S közben kezet fogtak. Rokonok, közelebbi ismerősök jöttek össze ezen az ünnepen, hogy békességben köszöntsék egymást szeretettel; például a Tiszaháton. Őseink az első századoktól őrzik Szent András tiszteletét; megőrizték a hitet, megérdemlik, hogy emlékükre a szeretetet, szerelmet, házasságot, kedvességet, békességet képviselő Szent András napját méltóbban ünnepeljük.
Család és gyereknevelés
A televízió hihetetlen dolgokat tud művelni, sokan lettünk rabjai, és erre alapozzuk napjainkat, szórakozásunkat, mert úgy gondoljuk, hogy a „Távolbalátó” megadja a megoldást. Igen, „Távolbalátó”, hiszen ez volt a televízió első megnevezése, és ahol megjelent, ott felforgatta a mindennapokat. Tömeges elterjedésével a nézők körében átvette az irányítást, a beszélgetések témáját, és sokan eshettünk már túlzásba, mikor hosszú ideig egyetlen napot sem tudtunk kihagyni a hírek vagy sorozatok nélkül. Tehát megjelent, és villámgyorsan átalakította a családok életét...
Család és gyereknevelés
Füstmentes Világnap 2017-ben november 16-án
Mi az, ami nekem tetszett benne, talán egy stílus, egy mozdulat? Csak bámultam messziről a felnőtteket, mikor megszokottan kattintották az öngyújtójukat, vagy sercegett a gyufa, ami lángra kapott, aztán izzott a cigarettavég. Igen, az öngyújtó, amint megkaparintottam, én is gyújtogattam, és utánoztam a felnőtteket, akiknek, ha jó kedvük volt, hajlandók voltak füstkarikákat is fújni – erre vártam, és csodáltam ügyességüket. Sokszor utánoztam, ahogyan arcukat is megváltoztatta az első slukk...
Civilizáció és történelem
(...) A csempészek céhe érkezik először. Kezükben fáklya, korommal festett arcuknak nincsenek vonásai, csak előképei. A széles járomcsontok mögött sokszáz év sokszáz arca rémlik fel, éjszakák árnyai a Temze mellékfolyóinak kanyarulataiban, fűszert, bort, távoli világok drága gyümölcseit hordva London leggazdagabb házainak asztalaira. Égő rönkökkel teli kocsikat húznak maguk után, talicskán gyújtott tüzek emlékei, amit azonnal a folyóba lehetett fordítani, ha rendőrrazzia érkezett. (...)
Civilizáció és történelem
Civilizáció és történelem
“Szerzetes és apáca házasodik!” – ma is felkapnánk a fejünket erre a hírre, így nem nehéz elképzelnünk, hogy 500 évvel ezelőtt milyen port kavarthatott egy ilyen házasság. Ma is kíváncsiak az emberek, és 500 éve is nagy érdeklődéssel voltak a “pikáns”, nem mindennapi események iránt. Hallottam már olyat is, hogy a nagy reformátor biztosan a papok házassága miatt kavarta ezt az egész “cécót”, de akkor is, és most is egyéb gúnyos megjegyzéseket kell és kellett elviselnie egy ilyen párnak. De nézzük meg, hogy mi történt valójában, mert mindenről hiteles, eredeti feljegyzések készültek, és megmaradtak a levelezések...
Család és gyereknevelés
Ősszel szinte minden hónapban más színben pompázik az erdő, kellemes időben sokan szeretik ilyenkor a sétát, kirándulást, túrázást. Kisgyerekes családoknak kimondottan csodás az együttlét a természetben, aki csak teheti, beiktatja az őszi hétvégékre a szabadban való időtöltést. A gyerekek imádnak az avarban trappolni, lépéseikre a különböző színű levelek zizegéssel válaszolnak. S van olyan, aki kihagyta gyermekkorában a szél által összehordott levélkupacokban való hempergést?
ÁLLATLAK
Mit egyen a kutyánk? Mennyit adjunk neki enni? Milyen gyakran etessünk?
Mikor egyen a kutya? Milyen tápot vegyünk? Adjunk-e csontot a kutyánknak?
ÁLLATLAK
A kullancs nőstényei felismerhetőek világos tejeskávé színű potrohukról, azonban ha nem is emlékszünk kullancs előfordulására a kutyában, az a betegséget még nem zárja ki. Egyre gyakoribb ugyanis a betegség elhúzódó, idült formája, ami atipikus tünetei miatt nehezen ismerhető fel, és mivel a fertőződés után csak hónapokkal kerül diagnosztizálásra, a kullancs jelenlétével nehéz összekötni. Ezért az állatorvosi laboratóriumok a vérvizsgálat során rutinszerűen szűrik erre a betegségre is az állatokat.
ÁLLATLAK
Sajnos a 2017-es év során egyre több brutális állatkínzásról hallhattunk, az egyik legutóbbi esetben a harmadik kerületben egy félig megnyúzott cicát találtak, akit a professzionális orvosi segítség ellenére sem tudtak megmenteni. De említhetnénk a brutális kegyetlenséggel kivégzett gólyát is, illetve azokat a névtelen áldozatokat, akik nem kerültek be a híradásokba. Talán az utolsó csepp a pohárban a megkínzott cica esete volt, amely után viharos gyorsasággal kezdett szerveződni egy polgári megmozdulás abból a célból, hogy az állatvédelmi törvényt szigorítsák, valamint a lakosság figyelmét felhívják ennek fontosságára. Miért fontos aláírni a törvénytervezetre vonatkozó petíciót?
Család és gyereknevelés
A rácponty készítése nagyon széles lehetőséget ad a háziasszonyoknak, és talán el se lehet rontani. Ami kell hozzá, az ponty, a lecsóba valók és burgonya. Lehet külön-külön is megsütni vagy pirítani a belevalókat, de a lényeg, hogy az összetevők együtt átsüljenek a tepsiben. A rácpontyot igazán nevezhetjük “egytál” ételes megoldásnak; és ajánlom mindenkinek, aki szereti a halat....
És végül, mitől lett rác ez a ponty?
ÁLLATLAK
A betegség sokszor tünetmentes, ill. a tünetek lassan, alattomosan fejlődnek ki és nem jellemzőek, inkább egy szívelégtelenség klinikai képét mutatják. Fáradékonyság, bágyadtság, lesoványodás, köhögés a legjellemzőbbek. A tüdő fibrosisa, a jobb szívfél üregeinek tágulata, szívbillentyű-elégtelenség alakul ki, az erekben megalvadó vér (thromboembolia) akár végzetes is lehet. A diagnózis egy viszonylag egyszerűbb (szűrő) vérvizsgálattal (ún. Knott-teszt) lehetséges, azonban a mikrofiláriák kimutatása önmagában még nem jelenti a diagnózis felállítását, mivel azok így nem különböztethetőek meg a bőrféreg lárváitól...
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Bányay Géza – Mikola Klára
A fogyasztói civilizáció célja a gondolkodásunk átformálása: vásárló robotot akarnak csinálni az emberből, aki ráadásul meg van győződve arról, hogy szabad. A helyzet kafkai.
A régi hatalom eszközei olyan fegyverek voltak, amik annak is látszottak: fizikai erőszak, börtön, száműzetés, megfélemlítés és ideológia, amelyhez elég volt szóban idomulni. Az új világ ártatlannak tűnő eszközzel él, melyet úgy hívnak: reklám.
Civilizáció és történelem
Mladonyiczky Edit
A gesztusok lehetnek sértőek vagy fenyegetőek, melegek vagy elutasítóak, üdvözlőek, hívóak, érintéssel kapcsolatosak, érzékiek s így tovább.
Gesztusaink „szótára” egyszerre informatív, szórakoztató, ugyanakkor lehet veszélyes is. Az emberiségnek vannak közös, egyetemes jelzései, amit a világ minden táján mindenki egyformán ért, de vannak olyan gesztusok is, amik mások számára érthetetlenek vagy akár sértőek.
Civilizáció és történelem
A védikus házasság sem nélkülözi a szeretetteljes kapcsolatot, de ott nem birtokolni akarják a másikat, a központi kérdés nem az egyén vágya, hanem hogy a házasfelek jóban, rosszban kitartsanak, egy közös cél, az önmegvalósítás elérése érdekében egymást segítve munkálkodjanak, s gyermekeiket is ebben a szellemben neveljék. A védikus házasságmodellen alapul a szervezett házasság is. Nem a szenvedély révén, hanem kívülálló, elfogulatlan vélemények (például szülők, asztrológia) által keresi az egyén számára a legideálisabb partnert.
Érdemes megismerni néhány vallomást, olyan házaspárok nyilatkozatát, akik szervezett házasság révén kerültek össze.
Civilizáció és történelem
Keleten nagy gondot fektetnek a házasság megkötésének időpontjára. Úgy gondolják, minden eseményt annak kezdeti időpontja és minősége határoz meg. Szerintük két ember sorsának összekapcsolása sem a véletlen műve (ezt a fogalmat nem is ismerik), hanem tudatos felkészüléssel, nevelés és példamutatás útján ellátják a fiatalokat a páros élethez szükséges minden tanáccsal, majd kiválasztják a gyermekük számára legalkalmasabb partnert, akinek pontosan ismerik az asztrológiai jellemvonásait, és összeismertetik a két felet. Vajon miként keresnek a hindu szülők pár gyermekeiknek?
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Az Anonim Alkoholisták nevű nemzetközi közösség két tagjával és feleségükkel készült az alábbi interjú.
"Az Anonim Alkoholistáknál hallottam először arról, hogy nekem is meg kell találnom a lelki békémet, attól függetlenül, hogy a párom iszik-e vagy sem. Volt idő, amikor csak arra tudtam figyelni, hogy mennyit iszik a férjem, ebből állt az életem. Mint egyéniség már teljesen elvesztem. Már teljesen mindegy volt, hogy miben járok, mit eszem – mindig csak rá figyeltem. Ezzel pedig nem segítettem neki, sőt, erősítettem benne a szégyenérzetet, a sikertelenség érzetét. Csak itt, a családi csoportban kezdett feloldódni bennem ez a görcs."
Család és gyereknevelés
Képesek vagyunk-e átélni a gyermekkor élményét, s olyan ártatlan szívvel, önfeledten rácsodálkozni a világ dolgaira, mint Micimackó? Álljunk hát meg egy pillanatra, és vegyünk egy mély lélegzetet. A Micimackó-i életigenlés lényege, hogy a legegyszerűbb dolgokban is benne rejlik a teljesség harmóniája, ha képesek vagyunk azt nem a környezetéből kiszakítva szemlélni. Mackó nem is az eszével nézi a környező világot, hanem (mesehős társának, Saint-Exupéry rókájának tanácsa szerint) a szívével lát.
Civilizáció és történelem
Ha egy régimódi ír kocsmában ülsz a kezedben egy korsó jóféle sörrel és hallgatod a helyi öregek beszélgetéseit, gyakran bukkannak fel manók, tündérek és leprikónok a történetekben. Azonban nemcsak az öregek, hanem a fiatalabb, főleg vidéken élő emberek is tisztelik – ahogyan ők nevezik – a Szépek Népet, és már előfordult az is, hogy egy autóutat eltereltek, mert az egyik öreg fában a helyiek szerint tündérek élnek. Sok szülő nem engedi bizonyos helyek környékére gyermekiket, mert félnek attól, hogy elrabolják őket.
Család és gyereknevelés
Civilizáció és történelem
A húsvétot keresztény ünnepként tartjuk számon, de talán sokan hallottak már róla, hogy az úgynevezett keresztény ünnepek nem együtt születtek a kereszténységgel. Évezredek óta létező, természeti jelenségekre épülő, afféle mágikus rituálék sora jelent minden egyes ünnepet, így a húsvétot is.
A régiek ez idő tájt gyakorlatilag a termékenységet ünnepelték, noha az idők során az a tudás, ami magát az ünnepet életre hívta, elhalványult, sőt, látszólag el is veszett, mégis, a hagyományok őrzésének köszönhetően, a mágikus rituálék évről-évre ismétlődtek. Hogy miért is lett belőle feltámadás ünnep?
Család és gyereknevelés
A halászlé nagyon egyszerű étel, de sajnos mára sokan túlbonyolították a készítését, mert passzírozzák, turmixolják, burgonyával sűrítik, halkockával ízesítik, s még számtalan praktikát bevetnek. A nyolcvanas években tanultuk meg férjemmel az igazi, egyszerű halászlé készítését egy “Öreg Halásztól”. Akkor bográcsban, szinte másfél óra alatt, minimális eszközhasználattal és alapanyaggal megcsináltam a legfinomabb halászlémet, de számomra az az igazi, amelyet a férjem készít.
Család és gyereknevelés
Család és gyereknevelés
A háromdimenziós képeslap, úgynevezett „pop up card” könnyen és egyszerűen elkészíthető gyerekekkel. A képeken szereplő kártyákat másodikos gyerekekkel készítettem (angol utasítások alapján) English Extra óra keretein belül. Egyszerűen elkészíthető!
A cikk sok képet és egy videót tartalmaz, amelyek alapján a képeslap könnyedén elkészíthető.
Civilizáció és történelem
Március 21-e különleges napnak tekinthető, mivel ez az első nap, amikor a nappal hossza meghaladja az éjszakáét, és a nap pontosan keleten kel fel és nyugaton nyugszik. Idén ez 20-án történt meg. Ezt a dátumot elődeink már hosszú évezredek óra ismerték, és számtalan módon emlékeztek meg róla. A tavaszi napéjegyenlőség napja mindig a csillagászati tavasz kezdete, annak ellenére, hogy a meteorológiai tavasz már lassan egy hónapja elkezdődött. A hóvirág és a tavaszi tőzike átadta helyét az ezernyi színben pompázó sáfrányoknak, és az ibolya is virágzik lila foltokban a rügyesedő fák alatt. Már csak napok kérdése, és láthatjuk az első virágzó fákat is.
Civilizáció és történelem
Felvonulások világszerte, vicces, zöld jelmezbe öltözött emberek az utcákon, leprikónok, tündérek, manók mindenhol, valamint a fekete, telt ízű Guinness sörből is nagy mennyiség fogy el ezen a jeles napon. Igen, ez a Szent Patrik nap, amely Írország nemzeti ünnepe, és amelyet nem csak a Smaragd-sziget lakosai és a világban élő írek ünnepelnek, hanem az egész világban a tavasz egyik legfontosabb és legvidámabb örömünnepe, így hazánkban is minden évben ezrek mennek ki az utcára, hogy részt vegyenek a parádéban.
Család és gyereknevelés
Nem mindenki engedheti meg magának, hogy belsőépítészt és lakberendezőt alkalmazzon, habár üdítő érzés egy olyan otthonban élni, amelynek tereit a legjobb szakemberek tervezték meg és alakították ki a saját egyéni igényeinknek és elképzeléseinknek megfelelően. Ha megfogadod a következő tanácsokat, olyan összképet teremthetsz az otthonodban, mintha szakember járt volna nálad.
Civilizáció és történelem
A tél általában kevés munkával telik, s mivel nem alszunk téli álmot, és a fagyban oly kevés teendőnk van odakint, meg a meleg szobában sem ücsöröghetük mindig családi körben, így szeretünk összejönni ismerőseinkkel, hogy elűzhessük a téli napokat. Régebben, mikor még tévé és egyéb kommunikációs eszköz sem volt, a bezártság és a hosszú sötétség félelemmel töltötte el az embereket. Együtt könnyebb volt leküzdeni az évezredek során kialakult meggyőződéseket, melyek segítségével formálódtak ki hiedelmeink, szokásaink, népi kultúránk. A télűző igazi tevékenység a farsangi bál lett, s napokat töltött ki a mulatságra való készülődés.
Civilizáció és történelem
Sokan sokféle mozzanatban keresték már a díva és a kémfőnök románcának okát. Volt, aki azt állította, Ujszászy hírszerzőt akart faragni a nagy ismeretségi körrel bíró filmcsillagból. Mások szerint már réges-rég ismerték egymást, hiszen Karády évek óta a magyar titkosszolgálatnak dolgozott. Olyan vélemény is felmerült a kérdésben, hogy a színésznő maga kereste a szálat a tábornokhoz, hogy zsidó származású és baloldali barátain segíteni tudjon. Két dolgot állíthatunk ebben a kavalkádban bizonyosan: egyrészt Karády Katalin 1945-ben rajta volt azon a listán, amit a Magyarországra érkező szovjet csapatok hoztak magukkal, s az általuk ismert magyar hírszerzők neveit tartalmazta.
Család és gyereknevelés
Disznótoros ízek "hamisan"; és fánk, amely 10-15 perc alatt elkészül
A farsangi evés-ivásra leginkább a sokféleség és a bőség volt jellemző régen is és ma is. Korábban főként a nehéz húsételeket fogyasztották, ma már minden étek lehetséges egy farsangi mulatságon, amit fantáziánk megenged. November 30-án, András napkor megkezdődtek a disznóvágások, és a magyar falvakban egészen farsang végéig tartottak. A farsangi étkek egyik fő jellemzője volt, hogy disznótoros finomságok kerültek az asztalra.
Család és gyereknevelés
Nagyon könnyű, de kissé időigényes kisrózsákat készíteni selyemszalagból. Az alábbi kreációhoz még különösebb varrótehetség sem szükséges, hiszen a varrást szépen el tudjuk tüntetni, így nem is látszik. Egy, a képen látható kisrózsa elkészítése nekem 20-23 percet szokott igénybe venni, a hozzá tartozó levél és gyűrű elkészítésével együtt. Azért írom azt, hogy „szokott”, mert eddig körülbelül 150-et készítettem már belőle: Az esküvőnk alkalmából több mint 100 darabot, illetve néhány szerettemnek is egy-egy szettet.
Család és gyereknevelés
Zolika - 1. osztály
Nagyon várom már a farsangot! Tavaly a tombolába hoztam egy kék pöttyös labdát, és nyertem egy zöld pöttyös labdát. Nagyon vicces volt. És én pont labdának öltöztem. De nem nyertem semmit. Azt mondta az anyukám biztosan azért nem, mert igazságtalan volt a zsűri. Szerintem is az volt, mert én tetszettem magamnak a legjobban.
Szerelem
Lobbantsd lángra a szikrát! A hosszútávú, tartós párkapcsolatnak számtalan pozitív hatása van az egészségünkre és a jólétünkre. A kutatók szerint a boldog párkapcsolatban élő embereknek általában jobb a kedvük és az egészségük, mint az egyedülállóknak vagy az elváltaknak. Végtére is egy szerető partner társaságot, biztonságot, valamint fizikai és érzelmi támaszt nyújt. Sajnos, gyakran megesik, hogy többéves kapcsolatban vagy házasságban élők sokkal inkább lakótársai egymásnak, mint romantikus partnerei. Bármilyen okból kifolyólag nem leled többé a szerelmet a párkapcsolatodban, ne keseredj el, próbáld ki néhányat vagy mindet az alábbi tanácsok közül!
Civilizáció és történelem
A paprika Törökországból érkezett csoda, amely a 18. században teljesen elterjedt hazánkban, s a mi konyhánkat külföldön már csak paprikásan ismerik, annyira magyarrá vált. Eredeti hazája Közép-Amerika, ahonnan Kolumbusz Kristóf hozta az európaiak számára a többi mesés kinccsel és érdekes növénnyel. Tehát Spanyolországban kezdték termeszteni az 1500-as évek elején, majd haladt a Földközi-tenger mentén, s eljutott Törökországba, ahol szintén megkedvelték, olyannyira, hogy a török nagyurak nem tudták nélkülözni itt létük alatt, s Magyarország kiváló klímája miatt alkalmas volt ennek a csodának a termesztésére. Tehát a paprika bekerült a Kárpát-medencébe.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Lehuppant az előszoba kanapéjára, s némán bámult a semmibe. Mint aki se lát, se hall. Csak üldögélt, magába roskadva. Nem szólt, én meg nem erőltettem. Ha léptei énhozzám vezették, előbb-utóbb úgyis elbeszéli, mi nyomja a szívét. De tán nem is beszélni akar. Talán csak egy csöndes, nyugodt zugra vágyik éppen, ahol elbújhat a világ szeme elől. Idő múltán azonban nem bírtam tovább. Az én Kriszta barátnőm, meg az elesettség?
Kicsi bántja a nagyot – szól a régi mondás. De hogy olykor mennyire igaz! Újabb gyermekáldás volt kilátásban, amit a Teremtőn kívül senki más e világon nem tervezett és nem látott előre.
Szerelem
Randizzatok, függetlenül attól, hogy hány éve vagytok együtt. Valójában ez még fontosabb azoknál a pároknak, akik már nagyon régóta együtt élnek. Találjatok ki közös programot (randit) legalább egyszer egy hónapban. Vannak olyan párok, akik hetente elmennek kettesben valahova. Ha nem vagy jó a randiszervezésben, kipróbálhatod azt is, hogy oda csalod el a partneredet, ahol a kapcsolatotok legelején voltatok.
Hogyan motiváljuk társunkat? Az egymás közötti hatékony kommunikáció fejleszthető. Próbáld ki a következőt...
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Egy kisfiú, aki nem tehet semmiről
Akkoriban Pesten még nem volt ekkora divatja a kukaborogatásnak, mint pár évvel később. Én itt, kis falunkban, hetven kilométerre a főváros alatt mégsem győztem kapkodni a fejemet. Egyre azon morfondíroztam, mi történhetett a Nagyfaluban, hogy csőstül menekülnek elfelé az emberek. Az eladó házak rendre elkeltek, és láss csodát, szinte mindet olyanok vették meg, akik ráuntak Budapest üresen kongó utcáira, ózondús levegőjére. A szomszédba is beköltözött egy család. Fiatal pár, az asszonyka várandós. Ennyit sikerült megtudnom róluk, noha sosem voltam épp kíváncsiskodós fajta.
Civilizáció és történelem
Nemcsak a magyarok, hanem a törökök is nemzeti hősként tekintenek II. Rákóczi Ferencre. Irodalomórán elsősorban Mikes Kelemen, íródeákja és kamarása Törökországi levelek című, 207 fiktív levélből álló gyűjteménye kapcsán beszélgetünk a fejedelemről, és leginkább olyan színezetet kapnak száműzetésben eltöltött évei, hogy sajnáljuk Rákóczit és társait, mert nem térhettek haza. Aki járt már Rodostóban, egészen más színben látja az emigránsok törökországi életét. A törökök hősként tekintettek rá és kíséretére, továbbra is úrként kezelték, és nem adták ki a Habsburgoknak, akik valószínűleg kivégeztették volna. Felmerülhet a kérdés bennünk: valóban olyan rossz volt Rákóczi élete a török tengerparton?
Család és gyereknevelés
Danyi Mónika - logopédus
A gyermeki nyelvfejlődés tudományos elmélete két nagy irányzatra osztható.
Az egyik pólust képviselik a nativisták, akik szerint a gyerek születésétől fogva képes az emberi beszédre, mert génjeiben hordozza ezt a képességet, azaz a nyelvelsajátítás biológiailag meghatározott. A vizsgálatok eredményéből kiderült, hogy a nyelvtani szabályokat nem pusztán próbálkozás útján sajátítjuk el, hanem a nyelv egyes alapelemei már benne vannak az agyunkban, azaz velünkszületettek.
Család és gyereknevelés
Ám ekkor a közeli ódon ház zöldre festett kapuján nagy jövés-menés kezdődött. Fiatalok, idősek, férfiak, nők, asztalokat, székeket, paravánokat cipeltek ki. Még egy szépséges hintaszék is ringott az egyik paraván előtt. Nagymamám-korabeli csipke borul a paravánra, díszes szőttesek és kosarak kerültek az asztalokra, az utóbbiak tartalmát kék és fehér kendők rejtették el.
"Itt valami készül!" - gondolták a fiatalok, és abbahagyták a gördeszkázást. "De vajon, mi?"
Család és gyereknevelés
Szeretem a gyertya fényét. Advent első vasárnapján megkezdődhet a karácsonyi hangulat az első gyertya meggyújtásával, és mindezt Szent Andráshoz legközelebbi vasárnapon tesszük. Maga a szó "adventinus" latin eredetű, eljövetelt jelent, vagyis az Úr érkezését.
Advent eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, amikor még 40 napig tartott Szent Márton napjától. A változtatáshoz szorosan hozzátartozik a Gergely-naptár használata, amit XIII. Gergely pápa 1582. február 24-én vezetett be. Ezt az időszámítást már nemcsak Európában használják, hanem ez vált szabvánnyá szinte minden országban, Magyarország 1587-ben fogadta el.
Civilizáció és történelem
Az utóbbi időben kezd megdőlni az a nézet, mely szerint a törökök csak rombolást és pusztítást végeztek hazánkban, és kezdünk másképp tekinteni a 150 éves együttélés időszakára. Csúnya politikai húzás volt az osztrák Habsburgok részéről az, hogy népünket az oszmánok elleni harcba kényszerítették, helycserés támadást hajtva végre hazánkban. Az osztrákok célja az volt, hogy a török hatalmat megdöntve Magyarországot a saját uralmuk alá vonják. Milyen kapcsolat volt valójában a törökök és a magyarok között a 150 éves időszak alatt és azt megelőzően? Milyen elemek kerültek be ezen időszak alatt hazánkba? Az alábbi írásunkból megtudhatjátok.
Család és gyereknevelés
Sajnos vannak, akik nagyon sokat bosszankodnak azon, hogy gyermekeik nem jó étvágyúak, s nem is tudják, mit adjanak nekik, mert csak néhány dolgot kívánnak. Míg nem láttam ilyen lurkókat, s nem tudtam meg a mögöttes dolgokat, addig semmit nem értettem ebből. A kivételes esetektől eltekintve, apró trükkökkel, fondorlatokkal és kitartó, türelmes munkával megfelelő menetbe lehet terelni az étvágyat és a tápláló, vitamindús ételek fogyasztását.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Honnan indul az a szakadék, amely a magány és az internet szerelemgyerekeként született meg? Ezeket a kérdéseket manapság már senki sem hagyhatja figyelmen kívül, hiszen mindenkit érintő témáról van szó. Habár különböző funkciókkal, de minden korosztály használja ma már az internetet, amely természetesen nem egy negatív töltetű dolog, ha ismerjük a határokat. Több csoport és foglalkozás is alakult már, nem csupán online verzióban, ahol azokat próbálják segíteni, akik valamilyen formában belezuhantak abba a bizonyos virtuális szakadékba.
Család és gyereknevelés
Első osztály, félévi bizonyítvány kiosztása. Márkó minden tárgyból dicséretet kapott. Ő a legjobb olvasó. Mikor átvette az értesítőt, legnagyobb meglepetésemre azt mondta:
- Én a következő félévben már nem jövök többet.
- Elköltöztök? – kérdeztem.
- Neem, de én azért jöttem csak, hogy megtanuljak írni-olvasni. Már megtanultam, többet nem kell jönnöm.
Civilizáció és történelem
Az őskori ember életét nemcsak a nappal, hanem a csillagos ég titkai is meghatározták. A Holdat, mint istent és irányítót tisztelték. Ha a kőkörök világába (Stonehenge, Avebury…) kicsit mélyebben belepillantunk, láthatjuk azt, hogy őseink nemcsak félték a Holdat, hanem mozgását évekre lebontva követni tudták. A kőkorszakban nagy tisztelet övezte a Napot és Holdat, az utóbbit általában női aspektussal ruházva fel.
Szerelem
Mindenkinek szüksége van saját magánéletre és bizonyos szintű szabadságra, ezért ne figyeld folyamatosan, mikor mit tesz. Ne kémkedj utána (ne olvasgasd az üzeneteit, és ne nézegesd a híváslistáit), mert így a bizalmát és a tiszteletét örökre elveszítheted. Ha folyamatosan rettegsz attól, hogy megcsal, elronthatod a jelen pillanat megélését. Élvezz minden egyes percet, hiszen egyik sem lesz ugyanolyan, mint az előző volt.
Család és gyereknevelés
A világ egyik legcsodálatraméltóbb folyamata számomra az emberi nyelvelsajátítás.
Érdekes kérdés megvizsgálni azt, hogy a csecsemőnek vannak-e ehhez szükséges veleszületett képességei. Az evolúciós lánc többi tagjánál is felfedezhetőek a kommunikáció bizonyos formái (például a méhek, a delfinek és a csimpánzok esetében), ezek árnyaltsága és információtartalma azonban meg sem közelítik az emberét.
Civilizáció és történelem
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
De miért vált ennyire rémisztővé? (Mert az.) Tisztelet, vagy inkább szerencse, a kivételnek. A hormonok most sem más alakúak vagy mutánsabbak, mint anyáink vagy a mi korunkban. A lelki folyamat alapja ugyanaz, mint régen. Az önazonosság keresése, a szülőkkel való ellenvélemények felvállalása, a leválás szükségességének ijesztő felismerése, miközben a test, őrületes tempóban változik. Nem semmi! Soha nem is volt az, de anyáink-apáink és mi is valahogy átvészeltük, legtöbb esetben különösebb maradandó testi és lelki sérülés nélkül. Sokkal kevésbé volt teátrális, mint manapság.
Család és gyereknevelés
Hidegen, melegen kiváló, nagyon laktató. Elkészítését ajánlom 10-12 éves kortól, persze szükséges egy kis jártasság a konyhában. Gyermekkoromban 10 évesen már önállóan sütöttem, és gyűjtöttem a családi recepteket. Édesanyámtól, aki általában precízen mérte ki az alapanyagokat, “hamar kész” sütijének receptjét háromszor is elkértem, mindháromszor másképpen mondta el, persze, fejből.
Mikor megismertem a bögrés sütiket, rájöttem, hogy itt mindent szabad, tetszés szerint variálhatom, csak az alapanyagoknak az arányára kell ügyelnem, így egyik héten mákossal, a másik héten gyümölcsös ízzel lephetem meg a családot.
ÁLLATLAK
Tudjuk, hogy mindig is nagyon szerette az állatokat. Már aktív filmes korszakában is (1962) felemelte a szavát számos elfogadhatatlan bánásmóddal szemben, amit az állatokkal tettek. Többek között neki köszönhető, hogy a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltották. Összerúgta a port Sophia Loren-nel is, amiért szőrmebundákban parádézott és reklámozta őket. Amikortól abbahagyta a filmezést, tulajdonképpen az állatvédelemnek szentelte az életét.
Család és gyereknevelés
Segítség Mátraverebélyért és Bátonyterenyéért Fürge Anett kezdeményezése után
Budapest fénye már nem világít el a közelben lévő falvak felé, ahol vannak családok, akikhez csak a holdvilág jut az esti órákban. Kellenek a UNICEF Jószolgálati Nagykövetei, mert hazánkban a gyermekek harmada éhezik, alultáplált, és még megfelelő ruháik, cipőik sincsenek. Korgó gyomorral fekszenek le sokszor, és reggeli étkezés nélkül indulnak el az iskolába.
Szerelem
Minden kapcsolatban vannak nézeteltérések, és olyan napok, amikor egyszerűbb lenne elsétálni. Azonban az egészséges párkapcsolatban azt a döntést hozzuk, hogy megbeszéljük, és megoldjuk a problémákat. Fogadd el, hogy konfliktusok a legstabilabb párkapcsolatokban is vannak. Lehetetlenség, hogy két ember mindig mindenben egyetértsen.
Család és gyereknevelés
Októberi Tudatos Szülői Értekezlet: Látogatás a gyermekkönyvtárba
Civilizáció és történelem
„Amikor meglátta, megfordult és eltakarta az arcát…” - Pocahontas találkozása a halottnak hitt John Smith-szel
Az első amerikai bennszülött nő Európába való látogatása politikai okokból is jelentős, hiszen a lány a "civilizált vadember" jó példája volt. Pocahontas, vagyis Rebecca Rolf 1616-ban Angliába követte férjét, ahol a királyi pár előtt és magasabb körökben indián hercegnőként mutatták be. Egy bál alkalmával találkozott egykori barátjával, John Smith-szel, akit addig halottnak hitt. Pocahontas rövid beszéde, amelyet Smith jegyzett le, tanúsítja, hogy okos nő volt.
Civilizáció és történelem
A történet szerint John Smith feje már a kőtömbön várakozott, amikor odaszaladt Pocahontas, és a testével védte meg életét. Powhatan kegyelmet adott, azonban továbbra is fogságban tartotta a férfit. A Walt Disney 1995-ben bemutatott rajzfilmében megismerhettük ezt a romantikus történetet. Felmerülhet a kérdés: mi a valóságalapja a sztorinak? John Smith nem dokumentálta az eseményt az önéletrajzi könyvében annak ellenére, hogy részletes naplót vezetett. Vajon azért, mert megalázó helyzetben érezte magát a kegyelem miatt? Vagy ez az egész meg sem történt?
Civilizáció és történelem
TUDOD-E? Mindannyian ismerjük az amerikai bennszülött indián törzsfőnök leányának, Pocahontas-nak és az új gyarmati város, a Virginia-beli Jamestown egyik vezetőjének, John Smith kapitánynak a történetét; ha máshonnan nem, a Walt Disney 1995-ben bemutatott rajzfilméből. Azt tudjuk-e, hogy Pocahontas valóban élő alakja volt a történelemnek, sőt mi több, a kis indián “hercegnő” volt az első bennszülött amerikai nő, aki Európába látogatott?
Szerelem
(...) Különbség van aközött, hogy tudod, szeretnek, és aközött, hogy érzed, szeretve vagy. Ne kezeld tényként, hogy a partnerednek tudnia kell, mit érzel iránta, még akkor is, ha nem mondod, vagy nem mutatod ki. A legjobb párkapcsolatokban a felek gyakran kimutatják szeretetüket a másik irányában. Tegyél meg valami olyat a partneredért, amiről tudod, hogy igazán értékelné. (...)
Család és gyereknevelés
Hasonlóképpen nagy eltérések mutatkoznak azon nézetekben is, hogy mik a múlt és a jelen értékei, amik hozzájárulhatnak egy egészséges gyermek optimális fejlődéséhez a családban. Azt szeretném egy kicsit körbejárni, hogy milyen egy normálisan fejlődő gyermek gyerekkora. Fontos, hogy gyermekünket bármely életkorban optimális ingerszinten tartsuk. Már a kisbabáknál is óriási eltérést figyelhetünk meg az alvás- és mozgásigényt illetően.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Elsőként szeretném górcső alá venni a nyugati életszemlélet jelenkori filozófiáját. Ez a boncolgatás szorosan összefügg a manipulátor rovatban leírtakkal. A rossz értelemben vett „valósítsd meg önmagad” szlogen nem más, mint az ego táplálása és természetesen a megvalósítás elengedhetetlen kellékeinek a megvásárlása. Bárki tudatalattijában kialakulhat az a kép, ha megissza a gondtalanság italát, az elképesztően ergonomikus borotvával borotválkozik, vagy a nem is létező, egyre furcsább nevű alkotóelemekből álló testápolóval keni magát… szóval különleges ember.
Család és gyereknevelés
A Gyermekek Világnapja, szeptember 20.
Figyelmet kérek a gyermekeknek, és figyelmet kérek minden gyermeket nevelő szülőnek és felnőttnek, mert ,,Akkor jó a világ, ha jó benne gyermeknek lenni.” (Idézet: Véghelyi Balázs)
Az ENSZ 1946-ban létrehozta a UNICEF-et, az egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapját, elsősorban a II. világháborút átélt, éhező, beteg gyerekek megsegítésére. Mindez kinőtte magát, és a világ minden táján igyekszik megsegíteni az éhező, nehéz körülmények között élő gyermekeket és fiatalokat.
ÁLLATLAK
Család és gyereknevelés
Nekiállok az esti teendőimnek. Közben egy társas játékot, esetleg kártya partit ajánlok apróságaimnak. Lelkesen elkezdenek az Uno kártyával játszani. Miközben előkészítem a másnapi szendvicsekhez, valamint a minket váró szombat esti vacsorához valót, hallom a számomra cseppet sem vonzó hangokat. Artikulátlan, kapkodó, idegesítő hangokat. Már megint a tv! Benézek a szobába, a félbemaradt kártyacsata mellett szemem fényei természetesen a tv-t bámulják. Nem nézik, bámulják!
Szerelem
Ha jól működő párkapcsolatot szeretnél - ki ne szeretne azt? - a legfontosabb, hogy megértsd: A saját boldogságodért te vagy a felelős, tehát ne másoktól tedd azt függővé. Legyen hobbid, legyenek barátaid, szervezz programot a társadtól függetlenül is.
Család és gyereknevelés
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Az elgondolkodtató tény az, hogy elképesztően sok a mentális problémával küzdő gyerek. Gondoljunk csak bele, hogy az elmúlt 15-20 évben mekkorát robbant a kommunikációs iparág. És most tekintsünk vissza az evolúciós fejlődésünkre! Mennyi idő alatt alkalmazkodott a testünk mellett az idegrendszerünk a fejlődéssel járó változásokra?
Család és gyereknevelés
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Minden történelmi korszak elnevezése beszédes. A sötét középkor, a reneszánsz, a felvilágosodás kora, és még folytathatnánk a sort.
Ha ezt a korszakot kellene jelzővel ellátni, bátran jellemezhetnénk a manipuláció korának - minden szempontból. Napjainkban elképesztően résen kell lennünk, ha szeretnénk a valódi tudatos, önmagunk által felépített és vezetett életet élni.
Család és gyereknevelés
Sokan éljük át ősszel, hogy a nyáron makkegészséges a gyermekünk, de visszakerülve a közösségbe pár héten belül megbetegszik. Jön a láz, a köhögés és az orrfolyás. Sokszor nem egyszerű a szülőknek eldönteni, hogy egy nátháról van-e szó, vagy a gyermek influenzás lett.
Család és gyereknevelés
A mesemondásra fordított idő jelentősége felbecsülhetetlen!A mese az, amelyet a születés első percétől kezdve lehet alkalmazni. Elmondhatjuk, felolvashatjuk rövidebb, hosszabb, verses, mondókás és akár dalos formában is. Kimondottan szeretik a gyerekek a fejből mesélést, ami lehet saját történet a család életéből vagy egy kitalált szereplőkkel szőtt kis sztori. Nagyon jó választás, ha nincs, vagy alig van kép a könyvben, mert így a gyermek a saját fantáziáját fejleszti.
Család és gyereknevelés
ÁLLATLAK
Nagyon sok a bajba jutott, sérült, beteg, balesetes és a veszélynek kitett cica. Nekik van a legnagyobb szükségük a segítségre. Sajnos, sokan enyhén szólva nem szeretik a cicákat, és semmitől sem riadnak vissza, hogy eltüntessék környezetükből a kis bársonytappancsosokat.
MANIPULÁTOR ÉS TABUDÖNTÖGETÉS
Talán még soha nem volt az emberiség fennállása óta ennyire különböző a halálhoz való viszonyunk, mint napjainkban.
Habár a legnagyobb különbség még most is a keleti és a nyugati kultúrákban mutatkozik, már nyugaton is erős a megosztottság ebben a tekintetben. Tapasztalatom szerint nagyon sok országban, hazánkban is, kifejezetten tabu témának számít a halál. Hogy miért?
Civilizáció és történelem
Londonba könnyen lesz szerelmes az ember, megejtő az a kettősség, ahogyan a hangos, csillogó-piszkos világváros minden talpalatnyi helye alatt hosszú és súlyos múltat őriz.
A város peremén dolgoztam hónapokig egy sokszázéves, motellé alakított farmházban reggeltől éjfélig tartó munkaidővel. Hétvégente ritkán volt erőm messszebb utazni Londonnál. Városbeli vasárnapi sétáimat mindig a Pudding Lane-en kezdtem.