Dr. Tóth Piroska

Súlyos probléma az is, hogy nem tudjuk elfogadni a test mulandóságát, örökké fiatal, energikus testben óhajtunk élni. Elveszítjük testi, szexuális erőnket, emlékezetünket, vakmerőségünket. Az öregkornak az a nagyszerű ajándéka, hogy elveszi tőlünk mindazt, ami a leghasznosabb az ifjúkorban – mondá Cicero. De több mindent kapunk helyébe: a megfontoltságot, bölcsességet, kiegyensúlyozottságot és tekintélyt.

A múltat el kell engedni, de nem szomorúsággal, sajnálattal vagy dühvel. A múltnak a tanulságait vigyük tovább, ne a terheit. Ha ezt nem tudjuk megtenni, nagy erővel nehezedik a vállunkra e teher, s nem enged másnak helyet. Ha önsajnálattal mindig a múltban élünk, nem tudunk itt és most a jelenben lenni, így elveszítjük ennek szépségét. (A cikk előzménye ITT olvasható.)

Idős emberként sok emlék hordozói vagyunk, de nem csupán csak a múltból állunk. Ha megpróbáljuk ezt elfogadni, sokkal jobban megbékélünk, sőt szeretni tudjuk jelen életünket. Éppúgy meg kell tanulnunk az új lehetőségek közt élni, mint ahogy annak idején megtanultunk beszélni, egyedül járni, enni.

Pedro Ribeiro Simões: Egy szép idős hölgy

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem tudunk minden saját magunk, vagy mások által kitűzött feladatot teljesíteni. Ezzel csak úgy békélhetünk meg, ha elgondolkodunk azon, hogy milyen feladatok is ezek? Tényleg olyan fontosak mások, a társadalom, vagy esetleg épp magam számára? Ha alaposan átgondoljuk, rájövünk: nem is olyan lényegesek. Ez az életszakasz már felkészülés az elmúlásra, a halálra, s az azutáni életre.

Aztán itt a halál, a meghalás ténye. Ha csak a testben gondolkodunk, akkor ez egy ijesztő, nagy probléma, hisz azonosulunk személyiségünkkel, az egóval, s a testtel. Sokan úgy gondolják, csak az van, amit látnak – a test. Az élet véges, mindent meg kell próbálni, s alaposan kihasználni, mivel csak egy életünk van! – hirdetik, akár nagy plakátokon is.

A vég közeledtével sokan úgy érzik, nem tudják már bepótolni az elmulasztott lehetőségeket, holott szeretnék, félelmeik vannak a halál pillanatától, a túlparttól, attól, hogy mi történik a halál után.

Ha tényleg testi tudatban élünk, akkor a halandóság igen nagy katasztrófa. Ám ha nyitottak vagyunk, s eljutottunk már olyan szintre, hogy képesek vagyunk a mulandósággal kapcsolatban kérdéseket feltenni, elindítottunk magunkban egy folyamatot a másképp gondolkodás felé. Lehet, hogy sok kérdésre nem kapunk azonnali választ, de a meglevő válaszainkkal egy új perspektíva tárul elénk, elménk megnyugodhat. Megérthetjük, hogy a test mulandósága a jelen egy része. Egész másképp tudnak gondolkodni a mulandóságról azok, akik haldoklókat gondoznak, akár saját családjukban, akár a hospice szolgálatban, illetve akiknek volt saját halálközeli élményük.

Időskorunk beköszöntével kötelező az elmúlás tényével foglalkozni. Ha erős a hitünk, könnyebben vészeljük át ezt az időszakot. Mindenki számára jó hír, hogy a lélek legyőzi az öregséget!

Megvilágosodás és korosodás

A lelki törekvés valójában roppant egyszerű dolog – benső intuitív tudatosságunkra kell ráébrednünk, miközben lebontjuk egoizmusunkat. Amikor azt mondom, hogy a lelki fejlődés egyszerű dolog, nem azt állítom, hogy ez könnyű vagy nehéz. Hiszen egyeseknek könnyű, másoknak esetleg sokkal nehezebb. Számtalan tényező játszik szerepet az ember lelki fejlődésében, de az őszinteség, a céltudatosság és a bátorság messze a legfontosabb.

Az őszinteség nem más, mint igazmondás, hiteles viselkedés, eredetiség. A színlelt vagy kétséges motívumok nem segítenek a teljes megtisztulásban, a magasabb tudatosságra ébredésben. Hiába mutatnak rá a tanítások s tanítók a bensőnkben honoló mélyebb békességre, ahhoz igazságérzetünk és őszinteségünk vezet majd el bennünket. Az egoizmus mesterien bánik a megtévesztés és önáltatás eszközével, hatásától csak az őszinteség és tisztaság mentesít. Minden percben választanunk kell a korlátozott egoizmus és az intuitív tudatosság között. A korlátozott tudatot az értékek és az elvárások irányítják, míg a teljes tudatosság lényünk csöndes mélyrétegeiben szunnyad.

Őszinteség híján még a legkiválóbb tanítások is a fantázia játékaivá degradálódnak. Felgyorsult világunkban, a gyors fixáció, a nagy ígéretek és a rövid koncentrációs periódusok közepette tudatosságunk anélkül sekélyesedik el, hogy észrevennénk. Ugyanakkor a megvilágosodás közelebb van, mint gondolnánk, de őszinteség híján, találomra aligha ragadható meg. Nem véletlen, hogy szerte a világon arra intik a keresőket, hogy cipőjüket vegyék le, s csöndesedjenek el, mielőtt a szent terekbe belépnének. Valójában az egót kell levetni és elcsöndesíteni, másként az isteni élmény elmarad. Az anyagi hatalomvágy, a követelőzés és alkudozás csöppet sem segít, csak még nehezebbé és zavarosabbá zülleszti az életet. A nyílt ész és az őszinte szív teszi elérhetővé mindazt, ami mindig is előttünk állt.

Ha megkérdezik, mi a megvilágosodás legfontosabb előfeltétele, azt válaszolhatjuk, a komoly vágyódás. Ha komolyan vágyódunk valamire, nagyon őszinték vagyunk, és a figyelmünk sem kalandozik el. A legtöbb ember számára roppant nehéz hosszasan koncentrálni valamire. gondolataink egyre csaponganak, aggodalmak, ötletek, kérdések, vonzódások és viszolygások váltják egymást. Nagy ritkán időzünk egy témánál eleget ahhoz, hogy annak a mélyére hatolhassunk. A lelki fejlődésben nagyon fontos feladat a gondolatok fegyelmezése. A megvilágosodás nem más, mint a hamis korlátok lebontása és eredendő természetünk felszínre hozása.

Amikor az ember feleszmél az egoista tudatosság álmából, a változások nyomán sokszor megretten, pedig nem kellene félnie a magasabb tudatosságtól, az elementáris létezésélménytől. Az ember csak attól fél, amit nem ismer, s amit nem tud irányítani. De a megvilágosodás olyan, mint mikor egy rossz álomból felébredünk. s ahogyan az öregség sem, úgy a tiszta tudatra ébredés sem való a zöldfülűeknek. A fölébredéshez bátorságra van szükség…

Őszinteség, összeszedettség és bátorság a három legfontosabb tulajdonság, amely segít kijózanodnunk az egoizmus kábulatából, s elvezet a fölébredettek békességéhez és könnyedségéhez. S akkor már nincs más hátra, minthogy eszerint éljünk…

Az írás első része itt olvasható: TABUDÖNTÖGETÉS: AZ ÖREGSÉGRŐL

Az írás a Kagylókürt című folyóirat 53/2010-es számában jelent meg. A folyóirat holnlapja az alábbi képre kattintva megtekinthető.