Első nap az első osztályban. Ebédidő, megyünk az ebédlőbe. Bence meglátja mi az ebéd, felkiált:

- Jaj, én ezt nem szeretem! Nekem inkább rendeljetek egy pizzát!

 

 

Egyik nap Zéti kis unokám kérdezi:

-   Mama, ugye nekem ez már az 5. húsvétom volt?

-   Igen, Zétike, már nagyfiú vagy! Két év múlva már iskolás leszel!

Zétike gondolkodik, majd azt mondja:

-  Tudod mama, úgy döntöttem, hogy inkább nyugdíjba megyek.

Lackó és Áron 4 évesek. A szobájukban hangyák voltak, édesanyjuk itteni szokás szerint kiszórt egy kis sütőport, hogy attól elmenjenek. A gyerekek nézik, hogy milyen fehérek lettek a hangyák. Lackó felkiált!

-  Hogy fognak csodálkozni majd, amikor belenéznek a tükörbe!

Első osztály, félévi bizonyítvány kiosztása. Márkó minden tárgyból dicséretet kapott. Ő a legjobb olvasó. Mikor átvette az értesítőt, legnagyobb meglepetésemre azt mondta:

-   Én a következő félévben már nem jövök többet.

-   Elköltöztök? – kérdeztem.

-   Neem, de én azért jöttem csak, hogy megtanuljak írni-olvasni. Már megtanultam, többet nem kell jönnöm.

A gyerekeknek nincs időérzékük. Már régóta figyelem, nekik a „régen” szó, ugyanazt az egy időpontot jelenti. Andi lányom 3 éves volt, mikor megtalálta könyvtáramban az „Ősember történetét”. Kérte, hogy azt meséljem el neki. Nézegettük a képeket, és meséltem neki, hogy hogyan is éltek akkor ezek az emberek. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy az már mennyire régen volt. Úgy gondoltam, talán megértette. Pár nap múlva eljött hozzánk az édesanyám. Andika megkérdezte tőle:

-   Mama, te mikor születtél?

-   Ó, már nagyon régen! – felelte az édesanyám.

-   Akkor téged még az ősember szült?

 

 

Fiam is mondott hasonlót. Valami régi történetet mesélt a szomszéd néninek, a végén hozzátette:

- Te akkor még biztosan ősember voltál.

Négy éves volt a kisfiam, mikor magyaráztam neki arról, hogy mindig igazat kell mondani, nem szabad hazudni, az csúnya dolog. Ő (úgy gondoltam) megértette, majd megjegyezte:

- Csak néha – néha szabad hazudni. Ugye, anyuci? 

Anyai keblem dagadt a büszkeségtől, mert biztos voltam benne, hogy jó lelkű, becsületes, okos gyermekem most a „kegyes hazugságokra” gondol.

- Szerinted mikor, kisfiam?

- Hát akkor, amikor nem veszik észre.

Általános iskola 4. osztályában magyar óra van. A honfoglalásról tanultunk, nagyon érdekelte a gyerekeket. Esztike felelt. Gyönyörűen elmondta, elkértem az ellenőrzőjét, hogy beírjam a jól megérdemelt 5-öst. Esztike mellettem állt, majd elgondolkodva megkérdezte:

- De ugye Jutka néni, mielőtt idejöttek a magyarok a Kárpát-medencébe, előtte még kimerték belőle a vizet?

Első osztály, matek óra. Gáborka azt mondta:

- A nulla a legkisebb szám.

Én kijavítottam, hogy ez nem így van, vannak a nullánál kisebb számok is. Beszéltem a negatív számokról, mikor olyan hideg van, hogy befagynak a tócsák, akkor mínusz fokok vannak, és az kevesebb, mint a nulla. Gáborka hitetlenül állt velem szemben, majd az osztály felé fordult széttárt karokkal:

- Ti ezt elhiszitek?

Környezet óra, harmadik osztály. Az állatokról tanulunk.

- Mi a tehén hímje?

- ??? – nem tudja senki.

- Hát a bika – mondom én.

Anettka felpattan:

- Jutka néni! Az apukám mindig szidja az anyukámat, hogy már megint megy a bikájához! Pedig nekünk nincs is bikánk!

Fiam talán három éves lehetett. Valami nagyon szépet szeretett volna mondani nekem:

- Anyuka! Én annyira szeretlek téged, hogy ha már meghaltál, majd elteszem emlékbe a csontvázadat.

Szintén fiam mondta, ugyanebben a korban. És szintén valami nagyon szépet szeretett volna mondani nekem. Az állatokat a rajongásig szerette, ezért is ment jóval később biológus szakra.

- Anyuka! Neked milyen szép lábad van! Majdnem olyan szép, mint az elefánté!

Sétáltam gyermekeimmel. Három éves kisfiam át szeretett volna menni a másik oldalra. Figyelmeztettem:

- Majd a zebrán megyünk át, kisfiam!

- Anyuka, a zebra az egy ló.

Gyermekeim rossz szokása volt, ha elmentünk valahova, rögtön enni kértek. Próbáltam őket leszoktatni, többször figyelmeztettem őket, hogy ez milyen illetlen viselkedés. Vendégségben voltunk, Andi lányom öt, Csabi fiam három éves lehetett. Fiam csendben megjegyezte:

- Jaj, de ennék valami finomat!

Mire Andi lányom:

- Csabika! Ne kérj semmit, mert azt hiszik, hogy nincs mit ennünk! Pedig van otthon zöldbab főzelék!

Lányom három éves volt, mikor vonaton utaztunk. Egy csendes falu mellett ment a vonat, mikor mutattam Andikának:

- Nézd kislányom! Abban a faluban lakik Péter bácsi.

- Milyen Péter bácsi?

- A te nagybátyád.

- Milyen nagybátyám?

- A nagypapád testvére.

- Milyen testvére?

- Olyan, mint neked a Csabika.

- Olyan kicsi???

Bogi kis unokám nagyon szereti az ékszereket. Sokszor megengedem, hogy egyet-egyet felpróbáljon az enyémek közül. Kérte, hogy a gyémánt gyűrűmet is adjam oda, szeretné, ha rajta lenne kicsit.

- Bogikám, azt nem veszem le az ujjamról. De majd te fogod örökölni egyszer, a tied lesz.

- Jól van mama! De ne felejtsd el lehúzni az ujjadról, mielőtt meghalsz!

 

 

Bogi 2 éves volt, mikor testvérkéje, Zéti megszületett. Zétike nagyon sokat sírt. Bogi sokáig csendben hallgatta, majd megjegyezte:

- Anya! Tedd vissza inkább Zétit a hasadba!

- Hogy tegyem vissza Bogikám?

- Hát edd meg!

Testvérféltékenység, a három éves Bogi:

- Anya! Tegyük ki Zétit az udvarra.

- Miért kislányom?

- Hátha erre jár egy farkas és megeszi!

Képek forrása: Pixabay - macadam13, LuidmilaKot, sathyatripodi