Február elseje és másodika nemcsak a katolikus ünnepkör fontos dátuma, hanem a kelta népek által lakott területen mai napig is egy pogány alapokkal rendelkező hagyomány újjáéledése is egyben. Imbolc napja február első napjaira esik, és egy igazi tavaszváró ünnep; a régi kelta évkör fontos pontja. Ennek a kereszténység meghonosodása előtti jeles napnak sok eleme került át a keresztény ünnepkörbe. Gyertyaszentelő Boldogasszony alakjában felfedezhető a kelta istennő, Brigid alakja is.

A hagyomány szerint ekkoriban engedték ki a pásztorok a birkanyájakat a mezőre először az évben; annak ellenére, hogy az Imbolc még a naptári tél ünnepe, az enyhe, atlanti légáramlatoknak köszönhetően az ír mezők egész évben zöldek maradtak, és a visszavonulót fújó tél lehetővé tette, hogy az állatok ezeken a napokon már kimehessenek legelni. Ekkoriban születetett a legtöbb kisbárány, és a családoknál a májusi szerelemünnepnek, a Beltaine-nek köszönhetően a legtöbb kisbaba is.

Azonban Imbolc nemcsak az ébredő természet ünnepe, hanem a tűzé is. A kelta istenvilágból Brigid volt a tűzhelyek, a gyógyítás, a költészet, és a kovácsművészet istennője, akit ezen a napon különböző rituálékkal tiszteltek meg. Az ő tiszteletére ételt, virágokat, vesszőket és vizet tettek ki az ajtó elé, hogy az istennő bőséget és gazdagságot hozzon a háznak.

A vesszőseprű, amely egyben a termékenység eszköze is, fontos szerepet tölt be az ünnepi liturgiában. A közeledő tavaszra várva ekkor végezték a házak nagytakarítását, hogy a szerencsét és a jólétet hívják otthonukba. A tűz ugyancsak fontos eleme ennek a napnak, hiszen nemcsak a meleget adta, hanem a tisztító hatása miatt sokan ekkor szabadultak meg az elmúlt év során felgyülemlett felesleges tárgyaktól, amelyeket elégettek, köztük az előző évben készült seprűt is.

A tűz nemcsak a házakban lobbant fel az istennő tiszteletére, hanem gyertyalágok formájában is, amelyről azt tartották, elűzi a telet és a sötétséget, fénnyel és ragyogással töltve meg az éjszakákat. Az istennő tiszteletére egy különleges kereszt formájú tárgyat készítettek gabonaszárakból, amelyet ma Szent Bridget keresztjeként ismerünk.

Képek forrása: Bart Everson/Flickr. Creative Commons.2.0 valamint Steven Earnshaw/Flickr. Creative Commons.2.0

Ezeken az estéken a családok összegyűltek a tűz mellett, hogy történeteket hallgassanak meg a régi idők hőseiről, valamint azért, hogy áldást kérjenek az istennőtől az elkövetkezendő évükre. Rituális égetésekre is sor került ekkor, olyan tárgyak kerültek a lángok közé, amelyek az előző évben fontosak voltak, de nem akarták átvinni őket az új esztendőre. Nemcsak a múlt emlékei kerültek a tűzbe, hanem kökényvesszők is, amelyek égéséből és hamujából az elkövetkezendő évre következtettek: Ha az ágak alakja megmaradt, akkor szerencse, gazdagság és termékenység költözik a család, illetve a közösség életébe.

Azonban nemcsak a házakban égett az istennő tiszteletére a tűz, hanem a mezőkön máglya is égett Brigid tiszteletére. Hasonlóan a hazánkban is ismert maszka-égetéséhez, itt is egy emberalakú, vesszőkből font bábut áldoztak a lángoknak, hogy a tavasz minél hamarabb megérkezzen. Rituálisan ezzel égették el a telet, helyet csinálva a természet megújulásának.

A kereszténység meghonosodását követően sem veszett el az ünnep eredeti üzenete, nagyon sok szokás, mint például a Brigid-kereszt elkészítése és a gyertyagyújtás továbbra is jelen volt. A korai ír szent, kildare-i Brigid alakját összekapcsolták a régi istennőével, valamint Szűz Máriáéval, így már a templomok is az ünneplés helyszíneivé váltak. Írországban a mai napig az év egyik fontos ünnepe ez a nap, amely során a megtisztulást, a víz és tűz megszentelését ünneplik, valamint a Brigid-kereszt elkészítése fontos tradíció az írek számára.

További képek forrása: Pixabay

Felhasznált irodalom: 
Philip Carr-Gomm.Druida ​hagyományok. Édesvíz kiadó. Budapest.2000.Print