Kedvelj minket a Facebookon!

EGY NAP JUTOTT AZ ASSZONYOKNAK…

 

Egy nap jutott az asszonyoknak, mikor férfiruhába öltözhettek, bajuszt és szakállat ragaszthattak, kalapot viselhettek. Ekkor igyekeztek felvenni a férfi viselkedési szokásokat, s ez volt az asszonyfarsang. Ennek ideje a farsang utolsó vasárnapjára esett. Ezen csak a nők vettek részt, ettek, ittak mulatoztak, utánozták a férfiakat.

Nos, asszonytársaim még van idő egy-egy jó kis alkalmi farsangolást megszervezni, a gyerekeket a férjekre bízni, finom fánkot sütni, és összejönni barátnői társaságban egy estére és éjszakába nyúlóan vigadni. Ma ezt a kedves szokást szervezetten is visszahozták, és szállodák, falusi központok asszonyfarsangot hirdetnek fellépő előadókkal, szervezett programokkal. Ez egy kiinduló pont, aminek egy „bibijét” látom: csak a neve eredeti, nagyon sok férfi vesz részt, így nem sok köze van a régi szokásokhoz.

 

A hagyományos asszonyfarsangnak nem voltak megkreált forgatókönyvei, mert a háziasszonyok többnyire nagyon rövid időre, néhány órára vagy egy estére tudtak elszakadni a házimunkájuktól. A jelmezek is rögtönzöttek voltak, ezért is alakult ki a férfiruha, amely amúgy is kéznél volt. Egy ilyen összejövetelt jobb esetben falusi kocsmában vagy a fonóházban tartottak, de akadt, hogy valakinek a házában vagy pincéjében. A nők a szokásaikat elhagyva, néhány órára az év egy napján felszabadultan szórakoztak. Asszonyfarsang többnyire német és szláv nyelvterületeken volt széles körben jellemző a 15. századtól.

Tehát, ha hűek akarunk maradni az évszázadokkal ezelőtt kialakult szokásokhoz, akkor a mai technikai eszközöket igénybe véve, semmiről se maradtunk le. Kapjuk fel a telefont, s legkedvesebb, legközelibb barátnőinket, asszonytársainkat hívjuk fel, s jöjjünk össze valamelyikünk nappalijában, esetleg egy bárban korcsma helyett. Ja és ne feledjük, férjeink nyakkendőjét, zakóját, kalapját vegyük fel, mert ehhez se kell nagy előkészület. Jó szórakozást kívánok!

Képek: Pixabay 1, 2