Ahogy közeledünk a halottak napjához, az elmúlás érzése és a halál közelsége rádöbbent miket arra, mennyire is mulandó az emberi élet; azonban mielőtt elhunyt szeretteink iránt érzett gyászunknak átadnánk magunkat, érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, amit a több évszázaddal, évezreddel korábban élt emberek tettek azért, hogy az elmúlás búskomorságának tartalmat adjanak.

A halál már az őskori embert is megrémisztette, ugyanakkor csodálattal töltötte el. Így nem meglepő, hogy a halott mellé a temetés alkalmával apróbb tárgyakat, ételt helyeztek a sírba, ugyanakkor hittek abban, hogy szellemként visszatérhet, így igyekeztek elnyerni a jóindulatát ajándékok vagy áldozatok segítségével.  Az ókori nagy kultúrák vallásaiban már nagy szerepet kapott a halál; A Gilgames-eposzban is vannak utalások a túlvilágra; bolyongó lelkekről olvashatunk, akik folyamatosan vándorolnak a félhomályban siratva elmúlt életüket. Az ókori sumérok a föld alatt képzelték el a túlvilágot, azonban ez a felfogás más népeknél is megtalálható.

Forrás: Pixabay

EGYIPTOM

A Nílus mentén élő nép három lelket is ismert; a ka-lélek az életerőt és az öröklétet jelképezte, a ba-lélek madár alakban szárnyalt az égen és kedve szerint visszatérhetett a földi létbe, az ah-lélek szellemként figyelte a halott sírját, és ha kellett, megvédte a testet a zaklatóktól. A temetkezési hely szerepe nagyon fontos, mivel ez kötötte össze az földi léttel a világban kalandozó lelkeket, ahová akármikor visszatérhettek.  Azonban, ha a test elpusztult, a lelkekre is a megsemmisülés várt, így az ókori egyiptomiak a konzerválás titkait keresték.  A mumifikálás jól ismert, aprólékos folyamata mindenki számára nyitott volt, aki képes volt megfizetni a mestereket; a szegényebb népréteg azonban a sivatagban hantolta el a tetemet, az itt feltárt sírokban is találtak edényeket és más személyes tárgyakat.

 Ahhoz, hogy a lélek elérhesse célját, a Halottak Könyve egy példányát is betették a sírba, hogy a kalandos utazás során segítséget nyújtson.  

 A ka-lélek a halál pillanatában kiszabadult a testből, és egy hosszú, nehéz utat kell megtennie, amíg Ozirisz birodalmába el nem jutott. A csapdákkal, szimbólumokkal és rejtvényekkel teli utazás során szörnyekkel, szellemekkel kellett megküzdenie, varázsigéket és litániákat mondania, amelyeket, ha nem tudott, a végső megsemmisülés várt a halott lelkére. Ha azonban sikeresen vette az akadályokat, Ozirisz csarnokába jutott, ahol Maát, az igazság istennője egy mérlegre helyezte az elhunyt szívét egy toll ellenében, amely ha könnyebbnek bizonyult, mint a szív, akkor a Halottfaló pusztította el a lelket. H a mérleg a tollat találta nehezebbnek, akkor az Örök Boldogságban folytathatta további életét és élvezhette az istenek kegyét.

The Waters of Lethe by the Plains of Elysium,John Roddam Spencer Stanhope(1829–1908),Manchester Art Gallery, CC BY-NC-ND 

GÖRÖGÖK

A halál és a túlvilág a görögök és a rómaiak számára is fontos szerepet töltött be; a görög mitológiában olvashatunk az Elísziumi mezőkről, ahová azok a halottak kerülnek, akik tiszta és erkölcsös életet éltek. Itt örök tavasz, boldogság és bőség várta a jó embereket, akik gondok nélkül élhettek továbbra is. Azonban egy másik alvilágra is rábukkanhatunk, ez pedig Hádész, az alvilág istenének birodalma. A föld mélyében elterült birodalomba a Sztüx folyón keresztül Kharon révész csónakjában lehetett eljutni, akinek egy pénzérmét kellet átadni. Ha a rokonság erről elfeledkezett, akkor az halott lelke nem jutott át a túlpartra. A görög alvilág mindenki számára nyitott volt, aki nem élt kiemelkedő életet; a legnagyobb bűnök elkövetőit Tartarosz várta, amely az istenség birodalma alatt helyezkedett el végtelen mélységben.

Annak ellenére, hogy egy élő, ha tehette, elkerülte az alvilág kapuinak hitt barlangok bejáratát, mégis voltak páran, akik bemerészkedtek az Árnyak földjére. Orfeusz halott feleségéért könyörgött Hádésznak, akit meghatott a zenész fájdalmas éneke, így magával vihette Eurudikét, azonban ígérete ellenére még a visszaút során ránézett, így nem tudta kihozni. Odüsszeusz ugyancsak lemerészkedik az alvilágba, hogy kérdéseire választ kaphasson, megemlíthetjük még Aeneast, a rómaiak ősatyját, aki szintén tanácsért folyamodott a halottakhoz.

Forrás: Pixabay

KELTÁK

A régi írek – szigetlakók révén –  a túlvilágot a Nyugat Szigetein képzelték el, amely sok hasonlóságot mutat Eliszium örökké virágzó mezőivel. Több túlvilág is létezett, amelyek közül a legfontosabb Tír na nÓg, az Ifjúság szigete, ahol ünnepségek és bőséges lakoma várja az elhunytakat. Annak ellenére, hogy nem volt általános dolog Európában a reinkarnációba hinni, a kelták nagyon is magukénak tartották ezt a nézetet; ez magyarázza a harcosok vakmerőségét, tudván azt, hogy valamelyik csodálatos helyre kerülnek a haláluk után.

A walesi kelták Annwn-ban képzelték el a halál utáni életet, amely birodalomban Arawn uralkodik, aki szürke öltözetében időnként elragadja az élőket, máskor kutyáját küldi el a halottakért. Annwn birodalma is a földöntúli boldogság helyszíne volt, ahol a holtaknak sem kellett lemondani a korábbi életük szokásairól; a mulatás mellett lakomákkal, harccal és játékokkal telt itt az idő.

A görög és a római alvilággal ellentétben a kelták túlvilága jóval nyitottabb volt, amelybe gyakran érkeztek isteni látogatók és hősök, hogy tanácsot kérjenek a holtak uralkodóitól vagy harcban mérjék össze erejüket. A holtak földje szigeteken, barlangokban vagy esetleg egy föld alatti világban helyezkedett el, a haladó embereknek nem kellett hajóra szállnia vagy leereszkednie a mélységekbe, elég volt egy-egy tengerparti szikla vagy egy tündérdomb felé venni az irányt, amelyek portálként vezettek a halálon túli boldog vidékekre

Forrás: Pixabay

VIKINGEK

Napjainkban a vikingek vallása és hagyományai egyre népszerűbbek, így az a nézet is, hogy a harcosok szellemei a Vallhalába kerültek, amelyhez egy szivárványhíd vezetett el, és a halott hősök lelkeit a harc istennői, a Valkűrök kísérték. Itt Ódin uralkodott és nem fukarkodtak a sörrel, azonban a harci gyakorlatok – amellyel a Ragnarökre készülnek – ugyancsak a mindennapi élet részei voltak.

Amíg a csatában elhunytak felét Ódin választhatja ki és viheti fel az égi csarnokba, a többiekről a termékenységistennő, Freja gondoskodott Fólkvangr mezején, amely ugyancsak nagy dicsőség volt, mégis a harcosok inkább Ódint részesítették előnyben.

Helheim birodalma várta a többi halottat; ők azok, akik öregségben vagy betegségben vesztették el az életüket. A kopár táj ellenére itt is magas palotákat láthattak az ide érkezők, akik felett Hél istennő, Loki lánya uralkodott. A vörös és kék, sohasem mosolygó uralkodónő hideg kegyetlenséggel uralta a sötét, komor, hólepte vidéket, ahol a halottak lelkei vándoroltak, jobb esetben üldögélve várták az idő lejártát, esetleg mély álomba szenderülve feküdtek nyughelyükön. Ebben a világban nem volt hatalma a többi istennek; hiába szerették volna visszavinni a Felsővilágba Baldr napistent, aki Loki álnoksága miatt került a holtak földjére, Hél nem engedte, így Baldr csak a Ragnarög után tárt vissza a világba.

Kép forrása: Szaporcai tájház, Wikipédia, fotó: CivertanS, CC BY-SA 3.0

MAGYAR SZOKÁSOK

Őseink az élet részének vallották a halált, amely során a halál megélése is fontos és szerves része volt a mindennapoknak. A túlvilág a hármas tagozódású világ része volt, amelyet a föld alatt képzeltek el; erre a népmesékből is bőségesen kaphatunk utalást. Kiszely István csodálatosan számol be írásában a magyar világfelfogásról, amely szerint az emberi élet a halált követően is tovább folytatódott az élők szokása szerint. A halott lelke visszatért az élők közé, így minden tekintetben tisztelet illette meg, és igyekeztek kiengesztelni, hogy minden kívánsága teljesítve legyen. A csodálatos, hármas tagozódású ősmagyar világkép a későbbiekben a kereszténységgel keveredve sem vesztette el egyedi vonásait, legjobban a nép vallásosságban lehet tetten érni jellegzetességeit.

A magyar hallottkultusz több eleme a mai napig is él; a lélek távozását követően kiterítik a testet napokig, és az ablakot kinyitják, hogy a lélek ne ragadjon az élők között. Ugyancsak Kiszelynél olvashatjuk, hogy a tükör letakarása és az óra megállítása is fontos eleme annak, hogy minden a megadott rendben történjen meg. A siratóasszonyok nemcsak a gyász miatt énekeltek, hanem amiatt is, hogy az elhunyt lelke megtalálja az utat végső helyére.

Cikksorozatunk első részében a számunkra legfontosabb, legismertebb szertartásokat, túlvilágképeket tekintettük át, a következő részben az Európán túli népek halottkultuszaiba teszünk kitekintést.

Felhasznált irodalom: 
Dömötör Tekla: Germán, kelta regék és mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1965
James MacKillop - Kelta mítoszok és legendák, General Press, Budapest, 2006
Alain Quesnel, Mítoszok és legendák – Egyiptom, Gulliver, Budapest, 1991
Alain Quesnel, Mítoszok és legendák – Görögök, Gulliver, Budapest, 1991
Gilles Ragache, Mítoszok és legendák – Egyiptom, Liliput, Budapest, 1992
Trencsényi-Waldapfel Imre, Görög ​regék és mondák, Móra, Budapest, 2016
Kiszely István, dr, A Magyar Nép Őstörténete,  http://mek.oszk.hu/06400/06403/html/