Cikksorozatunk első és második részében az ABBA felemelkedését, valamint szárnyalását ismerhettük meg az első hat stúdióalbum segítségével, jelen cikkünk témája viszont az, hogy boldogult a zenekar a nyolcvanas évek megváltozott keretei között.

A nyolcvanas évek beköszönte magával hozta a diszkó stílus bukását és az újhullám megerősödését, így a hetvenes évek sikercsapatai közül nagyon sokan a padlóra kerültek; azonban az ABBA művészi irányvonalát ezek a változások pozitívan befolyásolták. A tagokat ekkor ért élmények; a széteső párkapcsolatok, válások, a világtörténelem eseményei, valamint a mikrokozmosz, a mainstream keretektől egyre távolabbra sodorták a svéd négyest. Annak ellenére, hogy 1980-ban már nagyot fordult a popzene az új stílusok, új előadók megjelenésével, az ABBA stabilan tartotta megszerzett vezető pozícióját, és az új hangvétel és szövegvilág megjelenésével is képes volt az eladási sikerek mellett maradandó művészi értékkel hozzájárulni a kissé kaotikus zeneipari állapotokhoz.

SUPER TROUPER – 1980

A háromperces dalformát felváltó komplexebb megszólalásmód itt bontakozik ki a legjobban úgy, hogy az elvont formák mellett képes továbbra is populárisnak hatni. Látszólag a címadó Super Trouper a korábbi pop-rock formulákat követi, azonban hangszerelési megoldásaiban már az új korszakot idézi. Mindenki ismeri a sanzonos The Winner Takes It All-t, amelyet Björn és Agnetha válása ihletett. A sikerszám, amely a Dancing Queen mellett talán a legnagyobb, a lemez többi dalához képest jóval letisztultabb hangképpel rendelkezik, amelyben a dobon kívül az akusztikus gitár és a zongora kap fontos szerepet. Ugyanezt a vonulatot követi az Our Last Summer, amely Frida szenvedélyes szólóénekével és rockos hangképével remekül mutatja be a hippikorszakot egy románc szemszögéből. A többi dal már az új időknek megfelelő sztenderdek szerint szólal meg, amelyek főleg Benny szintetizátorjátékában nyilvánulnak meg. A személyes témák mellett új tartalmakkal is találkozhat a hallgató. Az On&On&On egy remek szintirock, amely annak a felső tízezernek mutat görbe tükröt, amelyben a zenekar is mozog. Az Andante, Andante egy áradó hangvételű ballada, remek vokálokkal és dinamikus refrénnel, azonban a korong legfigyelemre méltóbb dala a Me and I, amely a kettős személyiség témakörét járja körbe. Az újhullámos kezdés után a diszkós funky gitárok egy remek, a Blondie által ihletett refrénben oldódnak fel.

A Happy New Year ismét közéleti témákhoz nyúl, a hidegháború félelmei kerülnek bemutatásra Agnetha remek balladájában. A középkori hangszerelésre építkező The Piper folytatja ezt a tematikát, egy karizmatikus diktátor szemszögén keresztül. A diszkó sem maradhat ki, a Lay All Your Love on Me a templomi zsoltárformula alá metrikus ritmusképletet. Az albumot a népdalszerű The Way Old Friends Do zárja, amelyet az előző évi londoni koncertek egyikén rögzítettek. A Super Trouper nagy érdeme az, hogy olyan témákat, megoldásokat kínál a hallgatóságnak, amelyek eredetileg a popzenétől távol esnek, azonban az ABBA-i leleményességnek köszönhetően kiválóan beleillenek az akkortájt divatos trendekbe.

THE VISITORS – 1981

A november végén megjelenő korong az utolsó a sorlemezek közül. A komor, meglehetősen sötét hangvételű album már egy új zenekart mutatott meg, akik a széteső kötődések ellenére bebizonyították azt, hogy így is képesek együtt dolgozni. A címadó dal pszichedelikus lüktetése, újhullámos zenei megoldásai remekül hozzák azt a félelmet, amelyet a szovjet antikommunisták érezhettek, ha a KGB becsöngetett. A tangós lüktetésű, látszólag könnyed Head Over Heels az On & On & On vonalát folytatva ironikusan vezet be minket egy felső tízezerbe tartozó nő életébe. Az a játékosság, amely a korai ABBA-t jellemezte, itt is jelen van, azonban a régi vidámság már végleg a múlté. A drámai When All Is Said and Done Frida talán legerősebb szólódala. A válás okozta fájdalom jól megfigyelhető a dalban, ugyanakkor ott van a feloldozás is, az elengedés realizmusa. A Pink Floyd-os ihletésű, rockos Soldiers a hidegháborút emeli be a köztudatba. A markáns dobokra, basszusgitárra és elektromos gitárra épülő kemény hangszerelésen sokat lágyít a sokrétű billentyűjáték és Agnetha szopránja.

Az I Let the Music Speak ismételten egy új oldalát mutatja meg a csapatnak, a színházi világot remekül hozó darab már az első igazi nagy lépés Benny és Björn musicalterveihez. Míg a One of Us világzenés elemekkel dúsított reggae-je talán a legabbásabb szerzemény a korongon, addig a cirkuszos Two for the Price of One talán a legbizarrabb dolog, amit valaha a zenekar csinált. Agnetha balladája, a Slipping Through My Fingers ismételten a jól ismert zenekart hozza, azonban a téma; a gyerek-szülő kapcsolat a rohanó időkön át ismételten egy új vonulat. A zárótétel talán a legszokatlanabb az egész lemezen, a végletekig lecsupaszított ballada, a Like an Angel Passing Through My Room furcsasága, már-már gótikus szépsége jelzi azt, hogy valami véglegesen elmúlt. A The Visitors, annak ellenére, hogy jóval nehezebben befogadhatóbb, mint az előző hét album, egy olyan zenekart mutat meg, akik a korábbi vidámság helyett intellektuális gondolatokkal töltötték meg a dalforma keretét.

AZ 1982-ES DALOK

Annak ellenére, hogy az utolsó együtt töltött év már a zenekar szétesését mutatta több szinten is, 1982 áprilisában elindultak az új lemez munkálatai. Az ekkor rögzített dalok bizonyos tekintetben a korábbi évek dalformáit fogalmazták újra; a társadalmi témák helyett jóval szokványosabb tartalommal dolgoztak a szerzők, és a multivokális hangzás is visszatért. Az ekkor felvett I Am the City egy minimalista hangszerelésű szerzemény a városi életről, amelyben mindkét énekesnő szólórészeket kapott. A felvétel egészen 1993-ig kiadatlan maradt, amikor a közönség a More ABBA Gold válogatásalbumon hallhatta először. A másik, ekkor rögzített dal, a Just Like That mai napig is az archívumban van. Azonban a közönség jól ismeri, mivel Björn autóját feltörték, és a felvétel három változata – rossz minőségben a rajongók között elterjedt. A harmadik, az elektronikában és torzított vokálokban gazdag You Owe Me One Frida szólóénekével egy későbbi kislemezen jelent meg B-oldalként.

A stúdióalbum munkálatai félbeszakadtak, de a nyár folyamán újabb dalok kerültek rögzítésre a kétlemezes válogatáslemezhez (The Singles The First Ten Years). Az Under Attack hideg hangvétele alapvetően nem rossz, de nem éri el a nagy sikerdalok szintjét. Ezzel szemben a korábbi balladák nyomán íródott, erős spanyol hatásokra támaszkodó Cassandra az egyik legerősebb a nyolcvanas években készült felvételek közül, azonban csak a másik remekmű, a The Day Before You Came kislemezének B-oldalára került fel. Ez utóbbi – a The Visitors albumhoz hasonlóan – túllép a hagyományos dalformán, és még erősebben érezhető a szándék, hogy a zenészek a színházi keretek felé mozdultak el. A hosszú, majdnem hatperces belső monológ – amely Agnetha előadásában hallható – egy nő mindennapi életébe vezet be, aki egy nagy találkozásig sivár, szürke életet élt.

Annak ellenére, hogy az utolsó két év kiadott zenei anyagai már nem örvendtek akkora közönségsikernek, mint a korábbiak, mindenképpen a zenekar legizgalmasabb, legkísérletibb korszakát mutatják be, amelyhez már nem volt cél a popularitás. Az egykori easylistening formáció fennállásának tíz éve alatt sok változáson ment keresztül, amely a nyolcvanas évekre magas művészi szinten szólalt meg, ekkor már nem szórakoztatva, hanem elgondolkodtatva a hallgatóságot.

Lemezborítók forrása: saját lemezgyűjtemény, a Universal Music Hungary hozzájárulásával.