Vas Viktória élő történelmi előadó A Queen’s Stories

Vannak számomra olyan témák, amelyeket egy nő, így Erzsébet királyné esetében sem tartok feszegetésre méltónak. Ez is közéjük tartozik. Csakis azért született meg jelen cikkem, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ha már rendszeresen szóba kerülnek az alábbiak, legalább lássunk egy kicsit tisztábban, és úgy vonjunk le következtetéseket ezzel kapcsolatban.

A források alapján tudjuk, hogy Erzsébet egészsége a bécsi udvarba kerülése óta folyamatosan romlott.¹ Egy tizenhat éves, még szinte gyermeklányból egy birodalom császárnéja lett, a származása, nézetei miatt az arisztokrácia kezdettől fogva bántotta, a neveltetéséből adódó hiányosságokat rendre a szemére vetette. Anyósa, Zsófia főhercegné nem éppen a legmegfelelőbb módszerekkel próbálta „uralkodónévá nevelni”, és négy év alatt három gyereket szült. Ez olyannyira megviselte egyébként is igen törékeny szervezetét, hogy 1860-ra korábbi, időszakosan addig is fel-fellángoló tünetei (köhögés, megmagyarázhatatlan rosszullétek) aggasztóan felerősödtek, az orvosok pedig értetlenül álltak a betegség eredete fölött, amit végül tüdőbajként diagnosztizáltak. Megoldásként pedig mediterrán térségben történő, hosszabb tartózkodást javasoltak, az úti cél pedig (egyes források szerint Erzsébet kérésére) Madeira lett.^2,3,4

Erzsébet császárné Madeirán © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E33

Ezen időszakkal kapcsolatban az utóbbi években egyre többször kerül terítékre az az információ, hogy valójában nagyon is ismert volt a császárné panaszainak kiváltó oka, csak állítólag(!) titkolni próbálták, mert igen kellemetlen fényt vetett volna az uralkodói családra. Eszerint Ferenc József Solferino-ból hazatérve nemi betegséggel fertőzte meg Erzsébetet.

Számomra kezdettől fogva hamisnak tűnt mindez, egyrészt azért, mert közel húsz éves, a témában zajló kutatói pályafutásom során sehol nem találkoztam olyan forrással, ami ezt hitelt érdemlően alátámasztotta volna, sőt, magyar és külföldi történészek egyértelműen állították az ellenkezőjét.^5,6 Másrészt pedig bár tudtam, hogy ugyan Ferenc József valóban hűtlen volt Erzsébethez, de a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint egy lengyel grófnő volt a „harmadik fél”, és nem Solferino-ban, hanem a bécsi udvarban.⁷ Harmadrészt pedig valahogy sosem tudtam elképzelni a császárról azt, hogy ilyen veszélynek tegye ki imádott feleségét, bár ez nyilván csak az én szubjektív véleményem. A fenti álláspont hirdetői viszont egyre hangosabban és sokszor igen arrogánsan képviselik napjainkban is mindezt, és be kell vallanom, hogy ennek hatására már elkezdtem a saját tudásomban kételkedni, főleg akkor, mikor már kutatási anyagokat (név szerint Katrin Unterreiner osztrák történészét) kezdtek forrásként használni mindezek alátámasztására.

Aztán észrevettem valamit: ahányszor találkoztam mindezzel, annyi féleképpen magyarázták. Volt, ahol szifilisz fertőzést írtak, máshol gonorrheát. Egyes helyeken higanykezelés állt gyógymódként, máshol arzén. De ha ez az egész valóban sziklaszilárd tény, ahogyan azt sokan állítják, miért nem egységes az álláspont róla?

Amikor az egyetemen a szak-, később pedig a diplomadolgozatomat írtam, megtanultam, hogy csak akkor hihetek egy forrásnak, ha annak tartalmáról hitelt érdemlően meggyőződtem, vagyis, ha a saját szememmel láttam, hogy mi szerepel benne. Ezen „rossz” szokásom azóta is megmaradt, és Erzsébet életének kutatásában különösen alkalmazom, így szerettem volna elolvasni Katrin Unterreiner e témában érintett könyveit. Hosszasabb keresés után végül sikerült megszereznem őket. A könyvek eredetileg német nyelvűek, viszont az idevágó részt most itt fordításban közzéteszem: „Állítólag az állandó veszekedések a házastársak között (Erzsébet vádjai, hogy a császár nem törődik vele eléggé, Ferenc József Zsófia főhercegnével való kapcsolata, akihez egész életében hű volt, és Erzsébet, akinek teljesen más elképzelése volt császárnéi szerepéről, mint az anyósának) Ferenc Józsefet egy másik nő karjaiba vezették, és a császár nemi betegséggel fertőzhette meg a feleségét. Azonban a receptkönyvekben, ami a császári család összes betegségét tartalmazza (ideértve a nemi bajokat is, a gonorrheától a szifiliszig) nincs Ferenc József számára előírva kezelés gonorrheára. Erzsébet elsősorban fájdalomcsillapítókat és gyógyszereket használt emésztési zavarokra, vérszegénységre, és köhögésre, míg Ferenc József császárnak évtizedekig írtak fel kodeint köhögésre. Erzsébet köhögés ellen használt szere csak cannabis-t tartalmazott. (…) Erzsébet általában jobban szerette a természetes gyógymódokat, és a cannabist a homeopaták különösen ajánlották. Erzsébet egész életében gyanakvó és bizalmatlan volt az orvosokkal és receptjeikkel szemben (…). Mindenesetre a cannabist abban az időben nem írták fel gonorrhea ellen, mint ahogyan azt gyakran állítják, ezért az állítás, hogy a császárné nemi betegséget kapott, nem helyes.”⁸ Látható, hogy Katrin Unterreiner már eleve nem is foglalkozik egy lehetséges szifilisz fertőzéssel, ennek valószínű okát később kifejtem, a gonorrheát pedig megcáfolja.

Mivel ezen könyvek bő tíz-tizenöt éve íródtak, felvettem a kapcsolatot a történésszel, hogy megtudjam, van-e azóta új kutatási eredmény a témában. Katrin a válaszában egyértelműen jelezte, hogy továbbra sincs érdemi bizonyíték a császári párról szóló pletykára, tehát a közölt információk teljes mértékben megállják ma is a helyüket.⁹ Így értetlenül állok az előtt, hogy mindezt hogyan lehet felhasználni az állítás alátámasztására, hiszen feketén-fehéren leírja az ellenkezőjét, vagyis, hogy a kutatások alapján sem Ferenc Józsefet, sem pedig Erzsébetet nem kezelték nemi betegséggel.

Erzsébet császárné udvarhölgyeigvel, Hunyady Karolina (Lili) grófnővel, Windischgrätz Matild hercegnővel és Taxis Helene hercegnővel Madeirán, ahol 1860 novemberétől 1861 májusáig tartózkodott © Wien Museum, Bécs, Inv.-Nr. 133448/1, CC0

Gonorrhea fertőzésről biztosan Rudolf trónörökös esetében beszélhetünk, az erre irányuló kezelést az udvari gyógyszerkönyv is alátámasztja. A források szerint 1886. február 16-án diagnosztizálták nála a betegséget.¹⁰ Ugyan gyógymód nem létezett rá, helyes kiegészítő kezelés mellett a szervezet legtöbbször képes volt a gyógyulásra. Rudolf sajnálatos módon feleségét, Stefánia belga hercegnőt is megfertőzte, aki ennek következtében meddővé vált, így az, hogy trónörököst szüljön, lehetetlenné vált. A hercegnő klasszikus neveltetése miatt tisztában volt azzal, hogy szerepének legfontosabb feladata ez lenne, így végül ez is hozzájárult ahhoz, hogy a pár egyébként sem harmonikus és boldog házassága végül teljesen tönkremenjen.^11,12

Rudolf trónörökös © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: CodSerN22558-571-3-1283

A császári pár esetében a szifilisz fertőzés is igen könnyen kizárható. Egyrészt mert a fenti forrás alapján látható, hogy az orvosi receptkönyv nem tartalmaz egyikükre nézve sem ilyen bejegyzést és kezelést. Másrészt pedig a szifilisz (és a gonorrhea) ellenszerét, a penicillint 1928-ban, a két világháború között fedezte fel Alexander Fleming bakteriológus és immunológus.¹³ Addig a betegség gyógyíthatatlannak számított, és a köztudatan ma is élő, Erzsébet esetében gyakran (és mostmár tudjuk, hogy helytelenül) felhozott higany és arzén kenőcsök és tinktúrák alkalmazása csak tüneti kezelést tettek lehetővé, a beteg élethossza pedig jócskán lerövidült.¹⁴

„A penicillin 4 óra alatt gyógyítja a gonorrheát”. Plakát az 1940-es évekből. Forrás: Wikipedia

Jó példa erre Ferenc József császár unokaöccse, Ottó főherceg: „Az udvari gyógyszertár első bejegyzései 1906 tavaszáról származnak. Eszerint Ottó minden akkoriban elérhető szifilisz elleni gyógyszert megkapott- de a gyógyulás még nem volt lehetséges abban az időben.”¹⁵ A főherceg mértéktelenül hedonista életmódot folytatott, nem vetette meg az alkoholt és a nőket, melynek következtében elkapta a betegséget. Ennek tünetei 1900 után kezdtek el rajta mutatkozni, a kezelésének mozzanatai pedig, hasonlóan Rudolf trónörököshöz, dokumentálva vannak a gyógyszerkönyvben. Eleonora Fugger hercegnő, akinek férje Ferenc József kamarása volt, sokat tudott az uralkodó család életéről, Ottóval pedig kifejezetten jó kapcsolatot ápolt. 1905 telén a főherceg Kairóban időzött, ahol Eleonora is pihent. Ottani találkozásukról a hercegnő így számol be: „Amikor megláttam, megdöbbentett külsejének változása. Nyílt seb volt az arcán, és vérmérgezésről beszélt, de azt mondta, az orvosok művészete hamarosan meggyógyítja.”¹⁶ Sajnos Ottó mindössze egy évvel később, 41 évesen, hosszas szenvedés után belehalt a betegségbe.¹⁷

Ottó főherceg és családja © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: NB 529343-B

Végezetül fontos leszögezni: Ha Erzsébet és Ferenc József valóban elkapta volna a szifiliszt, akkor biztosan nem éltek volna még évtizedekig, a tünetek mindkettejükön mutatkoztak volna, és valószínűleg legkisebb lányuk, Mária Valéria is fertőzött lett volna, mivel a kór anyáról magzatra terjedhet.¹⁸

Sok kutató egyetért abban, hogy a császárné betegsége mögött sokkal inkább pszichés okok álltak, melyek végül fizikai megbetegedéshez vezettek. A már korábban említett, Erzsébet szervezetét és mentális egészségét leterhelő események, valamint férje (akit valószínűleg az egyetlen támaszának vélt az udvarban ebben az időszakban) hűtlensége annyira megviselhette őt, hogy belebetegedett. Az 1800-as évek közepén még ismeretlen volt a lelki eredetű betegség kifejezés, ami magyarázat lehet arra, hogy miért nem tudták az orvosok egyértelműen diagnosztizálni Erzsébet panaszainak forrását, és hogy miért lett hirtelen jobban, mikor az utazásra készült, vagy mikor már elhagyta a bécsi udvart. Ezt támasztja alá néhány, abból az időszakból fennmaradt levél:

„Tegnap Mária néni volt a császárnénál; jókora zsebkendőt vitt magával, mert azt hitte, annyit fog sírni, közben pedig a császárné egészen vidám volt, végtelenül örült, hogy mehet Madeirára”¹⁹. Ez az idézet Terézia főhercegnőtől, Albrecht főherceg lányától származik, ahogyan a következő is: „Nem lehet tudni, valóban súlyos beteg-e vagy sem, mert annyi mindent beszélnek Skoda doktor diagnózisairól.”²⁰

Érdekes forrás Ludovika hercegnő, Erzsébet anyjának levélrészlete is, amit testvérének küldött Szászországba: „Nagyon aggódom Sisi utazása miatt, nagyon megrémített, mert mikor itt volt, nem látszott a dolog ilyen súlyosnak, bár mindig köhögött kicsit, különösen kezdetben…”²¹

Erzsébet madeirai tartózkodása előtt meglátogatta családját Bajorországban, ahol – Ludovika meglátása szerint e levél alapján – Erzsébet köhögése enyhült az ott-tartózkodás alatt, ami szintén a lelki eredetű betegség elméletét támasztja alá: ahogy a császárné távolabb került Bécstől, máris javult az állapota.

            Hogy miért tartja magát mégis makacsul a fertőzésről szóló információ, és miért terjeszti mindezt ma is több olyan, főleg osztrák hely, melyeknek egyik fő feladata Erzsébet hiteles bemutatása lenne, rejtély számomra, bár feltételezésem több is van. „…hiszen mint említettem, Erzsébet Ausztriában nem több egy ajándékbolti klisénél…”²² Egy interjú során Marie Kreutzer, a híres-hírhedt Fűző cím film rendezője mondta a fentieket. A film taglalásába inkább nem megyek bele, de ha igaz, amit a hölgy mond, máris van egy lehetséges magyarázatunk. Míg Magyarországon Erzsébet többségében szeretett és tisztelt személy, Ausztriában sokszor nem több, mint bevételi forrás, így a hitelesség háttérbe szorul. A másik magyarázat, úgy gondolom, a bulvársajtó hozzáállásában keresendő. Mivel ma már az internet szinte minden háztartásban ott van, képletesen szólva dől ránk a rengeteg információ, melyeknek oroszlánrészét senki nem bírálja felül tartalmi szempontból. Sokszor szembesülök azzal is, hogy egyes újságírók, bloggerek gondolkodás nélkül veszik át egymástól a pontatlanabbnál pontatlanabb leírásokat. Amíg nincs senki, aki ezeket átnézze és lektorálja (márpedig lássuk be, ez legtöbbször kivitelezhetetlen), addig újra és újra szembe fogjuk magunkat ezzel a jelenséggel találni. A megoldás, úgy gondolom, egyelőre egyéni szinten létezik: kételkedni abban, amit látunk és olvasunk, és megbízható, hiteles forrást keresni, ha egy témát érdekesnek találunk.

Vas Viktória élő történelmi előadó

Honlap: A Queen's Stories. Facebook oldal: A Queen's Stories by Viktoria Vas