Szombat reggel láttam a hírt hétkor. Még csak egy szalagcím volt csak a Kapu internetes portálon. Döbbenten néztem magam elé. Nem akartam elhinni. Buszbaleset. Magyarok. Gyerekek. Sok halott. Tanítóként, anyaként, emberként ért a borzalmas veszteség. A világ kevesebb lett. Elvesztettük őket. Na de hogyan lehet ez....

A következő órákban egyre több részlet került elő. A hírek arról szóltak, hogy mindenki próbált mindenkinek segíteni, az autók, kamionok rögtön megálltak az autópályán, segítettek, mindenki "ember" volt a szó legnemesebb értelmében, aki minden erejével azonnal segíteni próbált. Majd láttam blogbejegyzéseket az esettel kapcsolatban, ahogyan kezdtek felocsúdni az emberek a sokkhatás alól. Aztán kiderült, hogy bár kifogástalan állapotban volt az autóbusz, teljesen megsemmisült, semmi nem maradt belőle, így szinte lehetetlen bizonyítani, mi is történt valójában. Ezután nem sokkal a busztársaság igazgatója nyilatkozatot adott ki, amelyben sajnálatának kifejezése mellett fontosnak találta kiemelni, hogy a buszaik ennyi és ennyi (rengeteg) kilométert tettek már meg, kiváló állapotban vannak, a sofőrök is kiválóak, épp most voltak orvosi vizsgálaton, és hogy eddig soha nem történt ilyen tragédia. Sőt, ezentúl az ablaktörő kalapácsok számát is ellenőrzik, megnövelik, és még több biztonsági intézkedést alkalmaznak. El is ámultam. Nem értettem, miért fontos ez a nyilatkozat, aztán hamar rájöttem...

Ezzel szinte egyidőben lehetett több helyen is olvasni arról, hogy ez a busz egy 14 éves, de kiválóan karbantartott jármű volt rengeteg biztonságosan megtett kilóméterrel. A közvélemény, a cikkek alatti kommentek is jó magyar módra abszolút nyugodtan konstatálták, hogy ezek a buszok, bár öregek, de biztosan jól karbantartottak voltak. Hamarosan egyre több cikk és blogbejegyzés jelent meg tapasztalt buszsofőrök "tollából", miszerint a sofőr elaludhatott, rosszul lett, és elkezdték megkérdőjelezni a bizony elég öreg buszok biztonságát is. Arra mutattak rá, hogy tapasztalatuk szerint a gyerekeket általában ilyen öreg buszokkal szállítják, a belső anyagok mind abszolút éghető anyagok, s az, hogy elöl van az üzemanyagtartály, már az is idejétmúlt. Volt, aki szerint ezek a buszok már rég nem is szabadna, hogy forgalomban legyenek, mert nem védik az utasokat baj esetén, ezért és ezért és ezért. Arra is rámutattak, hogy ugyanúgy szükséges lenne egy a repülőknél már megszokott alvás-, illetve rosszullét-jelző készülék is, amellyel szintén megelőzhetőek lennének a balesetek. Aztán volt, aki azt is elmondta, hogy egy ilyen balesetnél egyrészt nem szabadna, hogy a busz felét a hetedik sorig egy teljes oldalról "ledarálja" valami, de ezek után nem is szabadna, hogy még ki is kigyulladjon, ez a probléma csak és kizárólag a már nem korszerű buszoknál fordulhat elő. Ekkor, szinte ezzel párhuzamosan olvastam a hírekben, hogy az olasz rendőrség, vagy szakértők is ugyanezekről az aggasztó körülményekről és kérdésekről tájékoztatták a közvéleményt.

Aztán néhány nappal később felkerült az internetre egy videó, amelyen teljesen világosan és rémisztően látszott, ahogyan az emberek meg sem álltak az autóikkal, akik pedig megálltak csak szörnyülködve bámészkodtak a gyerekek életének mentése helyett. Nem tudom, érezhetőek-e az ellentmondások és igen fals hangok a történetből, amelyek sajnos mind tények, elhangzottak, leíródtak, felvevődtek, igazak...

Én évek óta nem értem, hogy mi szülők a legbiztonságosabb, jól karbantartott autóinkból átengedjük a gyermekeinket tömegesen a több mint tízéves buszokba, és csapatosan elengedjük őket extra messzi távolságokba. Ezek a buszok rengeteg kilométert tesznek meg, és nem Budapest-Nyíregyháza távolságra, tehát az igazi koruk a használat szerint nem 14 év, hanem jóval több. Nyilván ezért nézzük mi is nem csak egy autó korát, hanem a megtett kilómétereket az autónk kiválasztásánál. A régi szerkezetük pedig jóval gyengébb, és a biztonsági tényezők is idejét múltak az új járművekhez képest. Nem tudok arról, hogy lenne egy törvény, amely ilyen esetekben meghatározza az autóbusz korát és a megtett kilómétereket, amin felül a busz egyszerűen mehetne a múzeumba. Ott helytálló lehetne az a megállapítás, hogy bizony, de hát milyen jó és szép állapotban vannak. A kisgyerekek milyen örömmel játszanának benne...

Ja, hogy drága lenne szabályozni ezt, és maximum 5 éves buszokkal furikázni a legdrágább gyönygyszemeinket csapatosan? Meg sem hallottam ezt, és soha, de soha többet nem szeretnék ilyet hallani. Ugyanakkor szeretném kiemelni a férfi tanárok és más diákok borzalmas körülmények közötti életmentését. A videófelvételeket látva kilátástalannak tűnő, emberfeletti harc volt ez a saját,  és társaik életéért. Borzasztó veszteség az ő elvesztésük... A történet többi "résztvevője", szerintem, okosabban teszi, ha mélyen hallgat...

Utazás közben nagyon sok kisebb-nagyobb kereszteket, koszorúkat látunk az utak mentén. Emberek, akik elindultak, és nem értek oda. Célok, amelyeket soha nem sikerült elérni...