Titok - IX. rész

Annus rettegett attól, hogy véletlenül az utcán, ismerőssel találja magát szemben. Tudta, hogy a munkásnegyedből kevesen járnak a város gazdagabb negyedeibe, de úgy gondolta: „az ördög nem alszik!“ Meg a Cleveland-i magyarok közül is többen tehetősebbek, gazdagabbak lettek.

Voltak már második generációs magyarok, és a fiatalok ritkán választották életpályának a bányászatot. Voltak magyar üzletemberek, vállalkozók, sőt Annus tudott egy-két magyar orvosról is, akinek pacientúráját elég nagy százalékban a magyarok alkották. Annus tudta, csak úgy kerülheti el a lelepleződést, ha elmennek Cleveland-ből. Először John, a férje hallani sem akart a költözésről. Volt ugyan egy kisebb gépgyára Columbus–ban is, Ohio fővárosában, és ott is rendelkezett egy emeletes luxuslakással, de a Cleveland-i Erie-tópart csodálatos környezetét szerette. Annus csak akkor tudta rávenni a költözködésre, mikor David a Delaware-i Wesleyan Egyetem hallgatója lett, és Delaware Columbus-tól csak egy rövid automobilozásra esett.

Így a Laker család 1925-ben Cleveland-ből Columbus-ba költözött. Persze, a Cleveland-i villa sem maradt teljesen üresen. Annus ugyan nagyon erősködött, hogy azt adják el, és szakítsanak meg minden szálat ezzel a várossal. De erről a férje hallani sem akart. A villa maradt, mint nyári lak, ahol a család a gyerekek szünidejét töltötte, ha nem mentek valahová a tengeren túlra. Persze, ha Cleveland-ben voltak, Annus ritkán ment ki a városba. Így elég sokáig sikerült kivédeni a lelepleződést, és lassan minden ismerőse belenyugodott, hogy talán már meg is halt. Minden ismerőst be lehetett ugyan csapni, de Boris néni, az öregek makacsságával ragaszkodott ahhoz, hogy Annus él, és ő addig nem nyugszik, míg meg nem találja.

Otthon az óhazában is lassan elsiratták Annust. A gyerekeinek sem hiányzott, már Erzsike is egyre ritkábban emlegette az „amerikai anyukáját“. De itt is volt egy makacs öreg néni, aki nem hitt Annus halálában. Mari néni, Annus édesanyja, mikor a rokonok arra ösztökélték, évente mondasson misét Annusért, kijelentette: „Ameddig Bori hiszi azt, hogy Annus él, addig én sem adom fel a reményt, addig semmilyen misét nem mondatok, hiszen az élőkért nem mondanak misét!“

Igaz, hogy ezt mindenki egy öregasszony rögeszméjének tartotta, de nem sokat törődtek vele. Dódi lassan legényember lett. Befejezte a falusi iskolát, és a pótapjával, Imrével gazdálkodott a földeken. Nem szerette ugyan ezt a munkát, de nem volt lusta ember, és tudta, hogy a falusi gazdálkodó fiúknak ez a sorsuk. Lassan Erzsike is nagylánnyá cseperedett. Ügyes háziasszony lett, és Zsuzsi mama nagyon szerette. Már tíz éves korától segített a két kisebb testvérkéje, Lajcsika és Andráska nevelésében, meg a konyhában is otthonosan mozgott. Békésen zajlott az egész család élete. Igaz, hogy nem mindig volt fenékig tejfel, hiszen a gazdálkodó emberek sorsa mindig a jó terméstől, jó évektől függ. Meg az is kicsit zavaró volt, hogy Kassán a piacon itt-ott akadt pár „okoskodó“ tót, (most már csak szlováknak volt szabad nevezni őket), aki követelte, hogy velük szlovákul beszéljenek. De azért akkor még Kassa magyar város volt. Imre és Dódi egy kora nyári napon 1932-ben éppen a kassai piacról érkezett haza, és örömmel számolták a bevételt, mert jó vásárt csináltak, mikor beviharzott Mari néni, a gyerekek nagyanyja: „Ugye mondtam, hogy igazam van!“ - hangoskodott már az udvaron. „miben van igaza?“ - szaladt ki Zsuzsa, félve attól, hogy valami baj történt.

„Mindig mondtam, hogy az a gyalázatos él!“ - kelt ki magából Mari néni.

Kiderült, hogy a „gyalázatos“ szó Annust illeti, és hogy Cleveland-ben a Boris néni kitartó szimatolása eredményes lett. Tudják, hol lakik, és tudják mi lett a sorsa. Amit hallottak, tényleg nem szép viselkedésre vallott, és a gyermekeit letagadó lányára mérgében az édesanyja talán mondhatja is, hogy gyalázatos, de hát nem az emberek dolga ítélkezni. Mari néni kész tervvel jött Zsuzsiékhoz. Dódinak vesznek hajójegyet, kiutazik Cleveland-be, felkeresi az édesanyját, és a szemébe mondja az igazságot. Eleinte Zsuzsi erről hallani sem akart. Dódit ő nevelte, az ő fia, nem teszi ki a fiát semmi veszélynek. „Annus élje az életét!“ - hangsúlyozta. „Úrizáljon, ha nem szégyenli, hála Istennek, mi sem halunk éhen!“

A végén mégis úgy döntöttek, hogy Dódi kiutazik.

Folytatjuk: XI. rész

Kép forrása: Pixabay - ArtsyBee