Rácz Géza írása

Létünk természetes dimenziója a létezés, annyira természetes, hogy nem is gondolunk vele. Könnyű volna hinni a teremtésben, az egyszeri és megismételhetetlen csodában. De világlátásunk árnyaltabbá válásával és gondolati horizontunk tágulásával be kell lássuk, nem kielégítő, ha egyetlen teremtésben gondolkodunk csupán. A teremtés nagy mű, opus magnum, túlnő az ember cselekvőkészségén, még gondolat hatókörén is.
Ha a teremtés névszó, és a teremtett mindenséget jelenti, akkor annak megsokszorozása – Teremtések – a világmindenség térbeliségét emeli a végtelenedik hatványra. Amennyiben igeként értjük, akkor időbeli megsokszorozódást sejtet, ahogyan a teremtés aktusa egyre ismétlődik. Teremtések teremtései…
A teremtés nagy művén belül az ember születése nem kis mű, hanem valóságos csoda. Amikor egy új ember a világra jön, mindenki örvend, csak épp a jövevény sír. Világi szempontból sikeres és lelkileg eredményes életpályát akkor sikerül majd befutnia, ha eltávozásakor megfordul a helyzet: körülötte mindenki sír, ellenben ő nevet.
Olykor azonban olyan csapdába kerül az ember, amikor legjobb volna mindent újra kezdeni. Legjobb volna újjászületni, magunk mögött hagyni az árnyékunkat, ledobni addigi keserű tapasztalataink fátylát, és az eredendő ártatlansággal tekinteni a térben és időben megsokszorozott Teremtésre. Eddig idilli a kép: teremtések, születések, újjászületések…

Ha egyetlen születésben gondolkodunk, akkor jól kell használni az időt, ha az örökkévalóságban, akkor még inkább. Az idő az egyik ember számára múlik, a másiknak telik – és ez nem ugyanaz az idő, nem ugyaza az élet-tapasztalás. Akinek múlik, annak mulandóságot hoz, akinek telik, annak beteljesedést. Mert emelkedés nincs hanyatlás nélkül, teremtés nincs elmúlás nélkül, születés nincs halál nélkül, de újjászületés nélkül sincs meghalás.
Amikor az élet dolgait egy bizonyos módon megértettük, érdemes megvizsgálni másféle módon, más szemszögből is. A piramis oldalról háromszögnek látszik, fölülről négyzetnek. Pedig sem nem ez, sem nem az. A megfelelő szögből nézve valósághű képet kapunk. Egy új szempont felvétele épp így forradalmasíthatja látásmódunkat, s az ebből fakadó felismerés felér egy újjászületéssel. A megvilágosodás katarzisa egy pillanat műve, de odáig hosszas előkészítő szakasz vezet. És a ma embere épp ezt igyekszik átugrani…

Az írás a Kagylókürt című folyóirat 59/2013-as számában jelent meg. A folyóirat holnlapja az alábbi képre kattintva megtekinthető.