A KARÁCSONYI SZOKÁSOK TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZÁZADOKTÓL

A karácsonyi ünneplés kialakulásának módját erősen befolyásolták az ősi szokások, melyek az idők folyamán érzelmesebb, meghittebb vonásokkal gazdagodtak, s az öröm, a békesség, valamint a szeretet ünneplésévé váltak a családoknál.

Az ókori télbúcsúztatók és tavaszköszöntők Dionüsziák formájában, amelyek főleg színházi előadások voltak, a termékenységről, a borról és szőlőről, valamint Dionüszosz isten tetteiről szóltak. Évszázadokig tartott, míg a keresztény egyházaknál a karácsonyi pásztorjátékok váltották fel őket. A körmenetek több pogány népnél megtalálhatóak voltak, így a keresztény hagyományok a vallásreformot követően sokat átvettek ezekből a szokásokból. A dionüszikus körmenetek emléke viszont megmaradt több népnél, amelyek merítettek mind az itáliai Befana-kultuszból, mind pedig a germán népek által tisztelt Julklapp falusi meneteiből. A magyar regölés eredete is a régi pogány termékenységvarázslatokhoz nyúlik vissza.

Életfa, forrás: Pixabay

Hogyan alakult ki a karácsonyfa?

Elterjedésével kapcsolatban sokféle elképzelés, feltételezés és adat lelhető fel; a vikingeknél az ősi, megújuló természet jelképe volt, a kereszténység felvételét követően ehhez bibliai hagyományok is társultak. A fenyőfa az ősgermánoknál a védelmet jelképezte a leghosszabb éjszaka idején.  

Azonban a karácsonyfa, amely ezekből a hagyományokból is bőségesen merít, nem volt mindig fenyőfa.

A korai keresztények karácsonykor almafát (almafa ágat) állítottak a szobájukba. Ez a december 24-re eső Ádám és Éva napjával volt összefüggésben. Ekkor játszották el az úgynevezett “paradicsom játékokat”, s így lett jelképe ennek a napnak az almafa és az alma.  Egy följegyzés szerint a gazdagok még azt is megtették, hogy üvegházban virágoztatták ki az almafát, hogy karácsonyra meglephessék családjukat. Később ez a szokás annyiban változott, hogy nemcsak almával, hanem más gyümölccsel is telerakták a fát (dióval, körtével, szőlővel).

A középkorban is folytatódott a bűnbeesés történetének eljátszása misztériumjátékok formájában, de ekkor már a betlehemezés, mint új szokás is fontos volt. Kezdetben hétköznapi emberek állították színpadra Jézus születésének történetét, azonban a későbbiekben a vándorszínészek is szívesen játszották, ha egy nemesi család udvarában töltötték az ünnepeket. A misztériumjátékok kellékei jelképként kerültek a életet jelentő ünnepi fákra. A tudás fája a kis fenyő, amit almával díszítettek, s a kígyót aranyos papírból font lánc helyettesítette.

Minden népnél más-más örökzölddel helyettesítették a karácsonyfát, mint fagyalág, fagyöngycsokor, -koszorú, gránátalma vagy mogyoróág, de almába szúrt rozmaringággal is találkozhattunk, és sok helyen élő ágat tettek vízbe hajtatni, amely karácsonyra virágzott ki.

A karácsonyfa elődjének tekinthető az úgynevezett karácsonyi piramis. Ennek legegyszerűbb változata: nagy virágcserépbe szúrt, vagy földhöz erősített deszkaszál volt, amelyre keresztbe két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek. A keresztbe helyezett lécek végein gyertyákat gyújtottak. Idővel egyre díszesebbek lettek ezek a piramisok, mert a gyertyákon kívül örökzöldet, almát és egyéb gyümölcsöket, sőt sokszor hosszú örökzöld ágakat kötöttek rá, amelyek már szinte teljesen beborították.

Művészivé fejlődött a karácsonyi piramisok készítése: akár többemeletes, toronyszerű építményt is kifaragtak fából, és ennek nyitott emeleteire játékbabákat ültettek, melyeket égő gyertyák vettek körül.

Ez a szokás főleg Németországban volt jelentős, azonban hazánkban is a Habsburg-uralom alatt már állítottak fel ilyen piramisokat az 1700-as és 1800-as években. Ezek főleg a nemesi udvarokra, magyar udvarházakra voltak jellemzőek, azonban a magyar vidék nem ismerte őket. Az életfa is hasonló jelentőséggel bírt, ezt templomokban állították fel, és mézeskalácsbábukkal, csillogó díszekkel és ajándékokkal ékesítették. Gyertyáit szenteste vagy karácsony első napjának hajnalán gyújtották meg.

A hagyomány szerint Luther Márton a nagy reformátor állított először karácsonyfát gyermekeinek. Erről a tényről Lucas Cranach, a kor nagy festője képének köszönhetően tudhatunk. A festményen Luther Márton barátai és családja társaságában ünnepel. Kutatás szerint valóban a protestáns evangélikus gyakorlatból ered a fenyőfa állítása, bizonyítja ezt egy feljegyzés: 1737-ben írtak egy wittenbergi könyvben részletesen róla, miszerint a hölgyek új szokást vezettek be, minden gyerek részére kis karácsonyfát állítottak, feldíszítették, és ajándékokat tettek melléje. Kezdetben ez a szokás jutott el hazánkba is, egy 1824-ből való tudósítás is beszámol róla. Elsők között a Podmaniczky, a Brunszvik, és a Bezerédy családok követték a bécsi udvar karácsonyi szokásait.

Magyarországon a 19. század második felében a karácsonyfa-állítás először a nemesi családoknál kezdett elterjedni, majd a század végén a módosabb polgárok és gazdagabb parasztok házában is megjelent a fenyőfa állításának szokása. Az egyszerűbb nép először fenyőágallyakkal díszítette otthonát, és megelégedett azzal, hogy az éjféli miséken csodálhatta a feldíszített karácsonyfát. Azonban a huszadik századi változások a paraszti kultúrára is hatottak, így egyre többször állították fel ők is karácsony idején fenyőfát otthonukban. A második világháborút követően a szocializmus idején már általánosan ismert volt a fenyőfa, mint a tél jelképe, a klerikális elemeket igyekeztek háttérbe szorítani, azonban hiába nevezték át a karácsonyt fenyőünnepnek, nem sikerült a több évszázados szokást eltűntetni az emberek életéből.

Ajánlott írások: 
Káli-Rozmis Barbara: Hogyan ünnepelték az Adventet és a karácsonyt a magyar főúri családokban a 16. és a 17. században?
Riersch Zoltán  író, költő saját élménye