2024-12-21 17:23
Jelenleg online: 36 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Tisztán emlékszem az első pécsi Halasz Judit koncertemre, amelyre 1987 tavaszán vittek el a szüleim. Falusi kisgyerekként ez különleges, nem mindennapi élmény volt, ami előtt és után bizony nehezen aludtam el. Akkortájt már a hatodik évemet tapostam, és kívülről fújtam minden Halász Jutka-dalt, akinek az összes, addig megjelent kazettája ott sorakozott a polcon a meseszalagok, a Regélő és a Paff, a bűvös sárkány (100 Folk Celsius) mellett, mégis mind közül ezek voltak az igazi kedvenceim. Vittük őket a Balatonra nyaralni, óvodába, sőt, még akkor is ezeket kellett hallgatni, ha rokonlátogatásra mentünk. Amikor kórházba kerültem, hogy a mandulámat kivegyék, akkor sem tudtam szabadulni az énekesnő varázsától; egész végig a Gyerekkor című dalt harsogtam olyan hangerővel, hogy teljesen elment a hangom és bevérzett a torkom, és így néhány napig még élveznem kellett a gyermekkórterem gondoskodását.
A szerző nagypapájával és egy Halász Judit lemezzel 1986 őszén
Mi Halász Judit sikerének a titka? Egyrészben a tudatosan, jól kiválasztott versek/dalszövegek, amelyekhez az igényes, letisztult és változatos zenei köntös szervesen kapcsolódik. Azonban mégis a legfontosabb maga az énekesnő személyisége, aki pillanatok alatt elvarázsolja közönségét közvetlenségével és alázatával, ugyanakkor színészi tehetségének köszönhetően kiválóan tolmácsol bármilyen helyzetet. Ha kell, akkor együttérzően szomorú, máskor önfeledten vidám, ugyanakkor, megint máskor lírai, sőt bizonyos esetekben szigorú is tud lenni, amiről persze tudjuk, hogy csak álarc, és a dal végével lehullik.
Számomra az első hat sorlemez az, amit képes vagyok bármikor meghallgatni, mivel a gyerekkorom legtöbb emlékéhez tartozik egy Halász Judit-élmény is. Így számomra nagy öröm, hogy a Hungaroton gondozásában megjelent Miénk a világ! válogatás CD pont erre az időszakra épít; kezdve az 1973-as Kép a Tükörben zenealbummal egészen az 1989-es Ismeretlen Ismerősig. Annak ellenére, hogy a múltban már két különböző összeállítás került a boltokba a kiadó jóvoltából – Aranyalbum (1988), Halász Judit (1990) –, a jelenlegi kiadvány az, amely talán a legszemélyesebb mindegyik közül. Ennek összeállítása Halász Judithoz köthető, akinek a célja az volt, hogy a zenehallgató egy olyan ívet járjon be ezeknek a daloknak meghallgatásával, amely a korai gyerekkortól egészen a felnőtté válásig tart. A megjelenéshez a dalokat remaszterolták, így ezek a jelenlegi elvárásoknak megfelelően tisztán és frissen szólalnak meg, ugyanakkor nem nélkülözik az eredeti megjelenések dinamikus megszólalásmódját sem.
Kép forrása: Fotexnet
Az itt hallható legkorábbi dalok az 1973-as Kép a Tükörben albumot képviselik, melynek álomszerű és pszichedelikus világa remekül képezi le a végóráit élő magyar hippikorszak hangulatát. Ezt a korszakot olyan fontos dalok fémjelzik, mint a Csiribiri és a Bóbita, azonban az ugyanekkor született Micimackó, a Csudálatos Mary és az Állatkerti Útmutató nem innen, hanem az 1988-as letisztultabb újrafelvételek formájában hallhatóak a lemezen.
A második album, az 1978-as Amikor én még kislány voltam már tudatosan a gyerekeknek készült, és így a Fonográffal rögzített zenei háttér még játékosabbá vált. Érdemes kiemelni Tolcsvay László változatos és igényes szintetizátorjátékát, amely minden dalban, egyedi módon szólal meg. A dinamikus Játsszunk együtt és a Sehallselát Dömötör amellett, hogy a mai napig is előkerülnek az énekesnő koncertjein, figyelemre méltó példái annak, hogy hány arca van az énekesnőnek, valamint azt is remekül mutatják, hogy milyen felvételi trükkök álltak rendelkezésre akkortájt a stúdióban. Ezek mellett válogatásra került még a Napsugár, ami egy a legvágyódóbb, leglíraibb Halász Judit-számok közül, de mégis a Szél hozott, szél visz el az, amely időtlenségével, misztikusságával még magasabb szinte emeli a megzenésített versek értékét és fontosságát, és remekül működik gyermekdalként is.
Az 1980-as Mákosrétes talán a pályaív csúcsa zeneileg és szövegek tekintetében is; a Fonográf mellett a lemezre a Bojtorján is remek dalokat hozott, így a két alkotóközösség által felvett anyag rendkívül sokszínű és nagyon erős. Hallhatunk innen vett meghitt, intim felvételeket (Száncsengő, Altató), de ellenpólusként kiváló még az Ákombákom, melynek délszláv-harmóniái és ritmikája Szörényi Levente nagyszerűségét mutatják meg, és persze az Almaszósz, amely gyermekdal-jellege mellett nagyszerű punk-rock paródia, amely a megjelenése óta több generáció arcára csalt mosolyt.
Az életmű következő mérföldköve az 1983-as Helikoffer, amely az előző zenealbumhoz hasonlóan két zenekar közös munkája, azonban a korábbiakhoz képest egységesebben, modernebben szólal meg – jobban közelítve a korszak popzenéjéhez. Emellett a dalszövegek/versek is komolyabbak, elgondolkodtatóbbak lettek. A címadó Helikoffer az életmű igazi klasszikusa, de a válogatáslemezre került még a gyermeki logikát középpontba helyező Vaseszű Mihók, amelynek zenéjét az énekesnő szerezte, és itt van még a Móra Ferenc által írt A cinege cipője is, amelyen szintén nemzedékek nőttek fel.
Azt ezt követő Boldog születésnapot nemcsak a korszak, hanem talán az egész életmű legsikeresebb darabja. Itt már több, olyan elgondolkodtatóbb dalt hallhatunk, amelyek már a gyermekkorból kikacsintva a többi korosztályt is megszólítják. Ilyen a Kis Herceg által megihletett B-612-es bolygó, a Semmi sem tökéletes és a Nehéz okosan szeretni, amelyek mai napig is közönségkedvencek. Ezeket is hallhatjuk a válogatáslemezen a korábbi évekre jellemző vidámabb felvételek mellett, mint amilyen az örökzöld címadó dal, a tréfás Macskapiac, és a hangeffektekben gazdag, már-már steampunkos hangulatú Matyó király és a boltok. Zeneileg ezek a dalok már jóval letisztultabbak, mégis ügyesen használják a kortárs popzene elemeit úgy, hogy a hagyományosabb country-s hangzásvilág megmarad.
Ugyanezt a vonalat viszi tovább az az 1989-es Ismeretlen ismerős, amely az azonos című filmhez készült, és dalszövegeiben és hangszerelésében még „felnőttesebbre” sikerült, emiatt jóval közelebb áll egy Bródy János-szólólemezhez, mint a korábbiak. Halász Judit olyan dalokat választott innen a válogatás CD-re, mint a lélek és a dal kapcsolatát boncolgató újabb Micimackó-dal (Micimackó és barátai Babits Mihály versét éneklik), a Mit Tehetnék érted, amely a legfontosabb „gyógyító dal” a hazai popzene történetében, valamint az Ismeretlen Ismerős.
Ez utóbbi az, amely tudatosan a felnőttkorba vezet minket, és elengedi a kezünket, hogy a gyerekkor gondtalanságát hátrahagyva új utakra induljunk, de arra is figyelmeztet, hogy ne feledkezzünk el a bennünk lakó belső gyermekről sem, hiszen csak így láthatjuk és élhetjük meg azokat a csodákat, amelyek mellett rohanó felnőttként könnyen elmehetünk. Ehhez pedig kiválóak Halász Judit dalai, hiszen mindannyian úgy érezzük, hogy időnként jó picit gyermeknek maradnunk, és azt, hogy így miénk a világ.