Úton Mayerling felé… 

Rudolf főherceg és Mary Vetsera (Vetsera Mária) életének utolsó napjai

A mayerlingi tragédiával Marie Larisch grófné, született Marie Wallersee bárónő neve „összekapcsolódik”. (Marie Erzsébet császárné-királyné bátyjának, Lajos Vilmos hercegnek és feleségének, a színésznő Henriette Mendellnek rangon aluli házasságából származó gyermeke volt. A kapcsolat okozta botrány mérséklésére Henriette megkapta a császártól a Wallersee bárónői címet, de még így sem igazán fogadta el őt az arisztokrata társaság.)  Marie nagyon közel állt Erzsébethez, fiatalkorában sokat volt nagynénjével, aki bizalmasaként tekintett rá; azonban Rudolf halála után kegyvesztett lett, és nem fogadta őt a bécsi előkelő társaság, ahová mindig is oly nagyon akart tartozni. Marie emlékirataiban – amelyeket mintegy saját maga védelmében vettetett papírra több, mint két évtizeddel a tragédia után, 1913-ban – sok részletet közöl, amelyek időrendje gyakran ellentmondásos, hitelessége megkérdőjelezhető. Mivel számtalan, ő általa állított és feljegyzett részlet igaznak bizonyult, érdemes számításba venni esetleges valóságalapjukat (Wallersee-Larish, 164-165):

Rudolf (Larisch grófné idézi): „Nos, azt ugye nem gondolod, hogy ez valami plátói szerelem? – kérdezte a trónörökös. – De ha mégis azt hinnéd, akkor ki kell ábrándítsalak. Ez a dolog egyáltalán nem olyan ártatlan, mint gondolnád. Az az igazság, hogy nagyon kellemetlen helyzetben vagyok e miatt a viszony miatt. Marie, számíthatok a segítségedre?” (…) „Mi sem könnyebb a férfiembernek, mint kalandba bocsátkozni egy szépasszonnyal. Mary pedig valóságos kis nőstény ördög. Az a legnagyobb baj, hogy elvesztette a fejét. Ha nem téríted valahogy észre, még képes valami ostobaságra ragadtatni magát, és akkor rényleg kitör a botrány. Márpedig ezt meg kell akadályozni.”

Mary Larisch: „…De te, aki már annyi női köteléket leráztál magadról, hogyhogy nem bírsz megszabadulni Marytől?”

Rudolf: „Úgy, hogy egyszerűen nem hagyja magát lerázni. A lelkemet is kiteszem neki, hogy menjen férjhez Mihály bragançai herceghez. Ez a megoldás nekem éppen megfelelne, mert azt hiszem, született házibarát vagyok.”

Rudolf főherceg utolsó karácsonyáról, a családjával való kapcsolatról itt olvashatnak az érdeklődők: Karácsony a Hofburgban

(Annak ellenére, hogy Brigitte Hamman 1978-ban íródott, Rudolf – A trónörökös és a lázadó című könyvének sok következtetésével nem értek egyet, az események időrendben felsorolásához elsősorban az ő munkáját használom; ahol eltérek ettől, ott jelzem: Marie Larisch-Wallersee, Stefánia trónörökösné, Mária Valéria főhercegnő, valamint Corti gróf írásait idézem.)

1889. január 26.

Rudolf koronaherceg napja:

A szemtanúk szerint Rudolf főherceg napja teljesen a szokásosnak megfelelően telt. Intézte a dolgait, politizált, kikocsikázott a Práterbe. Levelet írt Joseph von Weilen főszerkesztőhöz, amelyben egy általa megígért tanulmányról volt szó: „(…) Eddig nem tudtam megírni a gödöllői vázlatot. Mint tudja, egész idő alatt elsősorban katonai munkával voltam tele (…). De hétfőn, ha Mayerlingbe megyek, lesz néhány órányi időm, hogy a Gödöllőről szóló dolgozatot befejezzem. (…) Remélem, szerdán vagy csütörtökön látom, és akkor átadom a kéziratot. (…)”.

Rudolf trónörökös - Koller Károly 1887-es felvétele - ÖNB - Pk 499, 2/86

Semmi különös nem történt addig a pontig, amikor Rudolf látogatást tett az apjánál, Ferenc József császárnál. Nem ismeretes, miről volt szó, annyi biztos, hogy a főherceg díszegyenruhában jelent meg – ami kötelező is volt, ha valaki az uralkodónál kihallgatáson vesz részt. Rudolf, Stefánia trónörökösné komornája (Sophie Planker-Klaps) szerint teljesen összetört és zavart állapotban volt az apjával való találkozás után. A komorna a komornyikot (Beck-et) kérdezte meg ennek okáról, aki azt állította, hogy a császár és a főherceg között heves vita zajlott le; amelyen az uralkodó a következőt mondta (megjegyzendő: a komornyik nem volt bent a beszélgetésnél – bár akár hallhatta): „Nem vagy méltó rá, hogy az utódom légy.” (Ez a vita a külföldi diplomáciai jelentésekben is szerepel, azonban a bécsi udvar ezt hivatalosan cáfolta.)

Vetsera Mária (Mary) bárónő napja:

Mary édesanyja, „Vetsera bárónő kinyittatta lányának vaskazettáját, és a trónörökös fényképein és egy Rudolf nevét viselő cigarettatárcán kívül megtalálta benne Mary 1889. január 18-án (…) írott végrendeletét. (…) ’Csupán Mary ifjúkorának megfelelő egzaltáltságot látott benne, és csak annyit mondott a lányának, megérdemelné, hogy kinevessék, amiért ennyi ostobaságot írt össze. A bárókisasszony a jelenet után nagyon sápadt volt és elgyötört.’ A családi vitába belevonták a bárónő valamelyik fivérét, Alexander vagy Artistides Baltazzit is. Késő délután, öt és hat óra között Mary a szülői házból Larisch grófnéhoz menekült a Grand Hotelba. (Hammann, Rudolf, 461)

Egyes feltételezések és forrásanyag szerint Mary Vetsera a trónörökös gyermekét hordta a szíve alatt. A forrásokban „felbukkan Theresa Miller neve, aki segédkezett Miksa, a későbbi mexikói császár világrajövetelénél, és a betegeskedő Rudolfot is ápolta gyerekkorában. (…) 1928-ban Miller egyik unokája újságcikkben említi Miller asszony látogatását Larisch grófnénál röviddel a mayerlingi tragédia előtt. (…) ’Minden titoktartás ellenére tudtak valamit a Miller-házban ’az előre Mayerlingbe küldött bőröndökről és nagyanyám Angliába való szerződtetéséről Vetsera baronesse szüléséhez, tehát a tervezett szökés előkészítéséről.’ Abban az időben előkelő körökben, általában a negyedik hónap után, több hónapos külföldi tartózkodással és titokban lebonyolított szüléssel ’intézték” el a nem kívánt terhességeket.” (Hamann, 463) (Megjegyzés: Erzsébet császárné húgának, Mária Zsófia Nápolyi királynénak egy belga gróftól ikrei születtek, akiket nagy titokban hozott világra.)

Nem tudjuk, hogy Mary Vetsera Larisch grófnőnél Theresa Millerrel, Rudolf főherceggel vagy mindkettejükkel találkozott-e, azonban annyi biztos, hogy Mary anyja, Vetsera bárónő lányát holtsápadtan és ágyban találta, a lány alig tudott beszélni. „Legidősebb lánya elmondta, hogy Mary mindjárt hazatérése után a szobájában a padlóra zuhant, mire a grófné segítségével azonnal ágyba fektették.”

A trónörökös egyenruhájának kabátjában halála után találtak egy levelet, amely Larisch grófnétől származott, és magas pénzösszegről szólt – hetvenezer forintról. Valószínűsíthető, hogy 26-án íródott a levél, és az is valószínű, hogy a pénz nem (csak) Larisch grófnénak volt szánva, hanem arra (is), hogy Mary és Theresa Miller külföldi utazását megszervezze a grófné.

Mary Vetsera 1888 körül - Pf 14.403 : C (15 E 1)

Január 27. – Rudolf koronaherceg és Mary Vetsera napja:

Ezt a napot Rudolf főherceg nagyon aktívan töltötte el. Megüzente vadásztársának, Joseph Hoyos grófnak, hogy a mayerlingi vadászatot egy nappal előbbre hozza, tehát már 29-én kimegy a vadászkastélyba. A szemtanúk azt állítják, hogy délelőtt 10 órakor meglátogatta Larisch grófnét a Grand Hotelban – a hátsó lépcsőn ment fel hozzá. Marie Larisch memoárjában hosszasan beszámol erről a látogatásról – kérdéses, hogy teljesen, illetve milyen mértékben hihetünk beszámolójának (Marie utal egy valószínűsíthetően politikai iratokat tartalmazó kazettára is, amelyet rábízott a főherceg megőrzésre).

Marie Larisch Rudolfhoz írott levele: „Kedves Rudolf! Tudod, hogy vakon hűséges vagyok hozzád, és minden alkalommal engedelmeskedem parancsodnak, amikor hívsz! Ilyen vészterhes körülmények között természetesen én is jövök, nem tehetem ki annak, hogy egyedül nézzen szembe minden kellemetlenséggel – tehát biztosan jövök, bármi történjék is! (…) Azok után, ami tegnap történt A-val /valamelyik Baltazzi fivérről van szó/, elmegyek Maryvel, mert A-ról minden feltételezhető!” Így hát Marie Larisch elkísérte a Hofburgba Mary Vetserát, a saját fiákerében. Valószínűsíthető, hogy Larisch grófnőnél Rudolffal is találkozott, aki a tragédia előtt a szemtanúk szerint többször is felkereste unokatestvérét (a grófnét).

Mary vidáman tért haza a Vetsera-házba, majd este részt vett azon a fényes rendezvényen, amelyet a német császár, II. Vilmos születésnapja alkalmából rendeztek. A lány sugárzóan szép, csábító nő látványát keltette az estélyen. Vilmos császárt Rudolf ki nem állhatta, határozottan és nyíltan helytelenítette a németekkel való szövetséget, így egy ilyen estélyen való részvétel számára mélyen megalázó lehetett. A – valószínűleg utolsó – levél, amelyet az esemény előtt (amelyen császári parancsra részt kellett vennie) az apjától kapott a következő volt: „Kedves Rudolf, Reuss-féle estélyre német egyenruha, mégpedig kis egyenruha. Szeretettel ölel benneteket Apád.”

Stefánia főhercegné nővére, Coburg Lujza szerint Rudolf ijesztő állapotban volt ezen az estélyen – „ideges és enervált” volt. A legtöbben, akik beszéltek aznap este a trónörökössel, hasonlókat állítottak. Mindez abból is adódhatott, hogy a főherceg elveivel teljesen ellentétes volt ez az ünnepség. Így panaszkodott: „Elviselhetetlenül nehéz, és ez az egyenruha különben is ellenemre van.” A volt párizsi nagykövettel ugyanakkor (Richard von Matternich-Winneburg herceggel) Rudolf jó hangulatban kommunikált, érdeklődéssel hallgatta őt, és mosolygott is.

Az estélyről való távozáskor Stefánia és Rudolf között heves vita hangzott el nyilvánosan a lépcsőn lefelé menet, a téma pedig Mary Vetsera volt. A jelenetet a következő előzte meg: Távozáskor Rudolf folyamatosan a kis Vetserát nézte, aki a terem közepén állt. „Olyan nyilvánvalóan tétovázott, mielőtt az előcsarnokban tartózkodó hitvesét követte volna, hogy ez mindenkinek feltűnt, aki a jelenet szemtanúja volt.”

Mary Wallersee Larisch visszaemlékezése (174-175): „Később hallottam, Mary milyen műsort rendezett. Egész Bécs fel volt háborodva ezen a szerencsétlenül sikerült estén. A császári pár már ott volt a gyönyörű bálteremben, amikor Vetseráék megjelentek. (…) Rudolf nevét összefüggésbe hozták Mary nevével, és a hölgyek közül sokan ellenséges pillantásokkal méregették a lányt. (…) (Mary) mosolygott, amikor Rudolf néhány szót intézett hozzá, de a trónörökösnére csak ránézett, és nem köszönt neki. A két nő tekintete találkozott. Később azt mondták, hogy úgy álltak ott, mint két, ugrásra kész tigris.”

Stefánia trónörökösné mindössze ennyit jegyzett fel az estélyről: „27-én fogadás volt Reuss hercegnél, a német követnél, azon is megjelentünk mindketten. Másnapra vadászatot terveztek Mayerlingbe sógorom, Fülöp herceg, Hoyos gróf és a trónörökös néhány vendégének részvételével. A trónörökös határozottan megtiltotta, hogy velük tartsak a kirándulásra. Megígérte, hogy másnapra, a császárnál tartandó családi vacsorára visszajön.” (Császárnénak szántak, 244)

Rudolf felesége, Stefánia trónörökösné - ÖNB - NB 516.814 - B

Január 28.

Rudolf főherceg napja

Rudolf már kora reggel, mint minden nap, a hofburgi dolgozószobájában intézte dolgait, kihallgatásokat tartott, azonban a szárnysegédnek feltűnt, hogy a főherceg szokatlanul figyelmetlen és felületes volt. Végül heves fejfájásra hivatkozva kijelentette, hogy már aznap kimegy Mayerlingbe, ahová Loschek (Rudolf komornyikja, aki a főherceggel kapcsolatban a legtöbbet tudott a fiákeres, Bratfisch mellett) és a személyzet már előre ment. Állítása szerint még indulása előtt meg akart írni egy részletes és fontos levelet, valamint „egy sürgős levelet és egy táviratot” várt. Ezek valóban meg is érkeztek, de a főherceg ügyesen gondoskodott arról, hogy ne maradjanak ránk. Valószínűleg ekkor írta meg búcsúleveleit (húgának – Valériának, feleségének – Stefániának, Hirsch bárónak, Mizzi Casparnak – anyjához, Erzsébethez írott levelét Mayerlingben fogalmazta.). Még ekkor módosította végakaratát, amelynek kiegészítésében visszavonta „azt a kívánságát, hogy hitvese jelen legyen az íróasztalának kinyitásánál és írásos hagyatékának az átnézésénél”.

Mary Vetsera napja

Larisch grófné délelőtt tíz óra körül elment Mary-ért a Vetsera-palotába, és egy ürüggyel elhozta őt onnan. Édesanyja, Vetsera bárónő nem látta őt többé élve. Mary „haját egyszerű kontyba fogta össze, és egész megjelenése olyan üde és kislányos volt, hogy sokkal inkább ártatlan menyasszonynak tetszett, mint érett nőnek (…). Ékszer nem volt rajta, csak fülbevaló, a vas karkötő és gyűrű, valamint egy kis aranykereszt a nyakában.” A karkötő és a gyűrű Rudolf ajándéka volt, az előbbibe a következő volt belevésve: „I. L. V. B. I. D. T.” Vagyis: „Sosem fogom elfelejteni gyönyörű szemei kifejezését: mély kékségükben szinte földöntúli szerelem ragyogott.” A tényből, hogy Mary sem ékszert, sem pénzt nem vitt magával arra lehet következtetni, hogy nem állt szándékában külföldre szökni – hogy ott szülje meg gyermekét (amennyiben valóban terhes volt).

Larisch grófné titkos folyosókon át vitte fel Rudolfhoz a Burgba Mary-t, akit soha többé nem látott (Marie memoárjában azt állítja, hogy Loschek kalauzolta őket). Rudolf javaslatára a grófné azt mondta a Vetsera családnak, majd nem sokkal később a rendőrkapitányságon, hogy Mary megszökött tőle (Rudolf érintettségét nem említette). A trónörökös a kis Vetserát előre küldte, ő pedig megvárta a már említett táviratot és levelet. A főherceghez még Mayerlingben is érkeztek táviratok. Mielőtt elhagyta a Burgot, lányát, a kis Erzsit szerette volna még látni, de ez nem jött össze neki. Állítólag jókedvűen mondta, hogy másnap hat órakor a trónörökösnével a felségeknél (Ferenc József és Erzsébet) vacsorázik, így legkésőbb ötre vissza fog érni.

Az elmondások szerint igen jó hangulatú trónörökös találkozott Mary-vel és Bratfisch-sel (a kocsissal) a Roter Stadl vendéglő közelében, ahová gyalog érkezett, hogy a feltűnést elkerülje (valószínűleg hamarabb kiszállt a fiákerből). Hármasban, nagy kerülővel indultak Mayerling felé, ahol a trónörökös ismét kiszállt a kocsiból, és gyalog folytatta az útját. A vadászkastélyban igyekezett eltitkoltatni, hogy ott tartózkodik – nem akarta, hogy a folyton lesben álló titkosrendőrség tudomást szerezzen róla. Arról, hogy Mary is a vadászkastélyban volt, valószínűleg csak Rudolf inasa, Loschek, valamint a kocsisa, Bratfisch tudott.

Marie Wallersee-Larisch és Mary Vetsera

Január 29.

Rudolf főherceg az aznap érkezett Hoyos gróffal és Coburg herceggel reggelizett, majd meghűlésre hivatkozva kimentette magát az aznapi vadászatról. (Egyik férfi sem tudta, hogy Mary is Rudolf szobájában tartózkodik.) Rudolf állítása szerint ezt az egész napot egyedül töltötte, és nagyon sok levelet írt – egy része a folyamatban lévő ügyeivel kapcsolatos volt (például egy tábornokot meghívott másnap vacsorára). Rudolf egyik levelében a következőt írja: „(…) Mary mellettem ül, és vidámsága engem is elragad. Ezekben az órákban valóban boldog vagyok.” Stefánia sógora, Coburg Fülöp szerint a koronaherceg igen jókedvű volt. Egy sürgönnyel kimentette magát Stefániánál az aznapi, családjával előre megbeszélt vacsoráról – „erős náthára” hivatkozva. A trónörökösnét ez mélyen megviselte.

Este Rudolf (Mayerlingben) Hoyos gróffal vacsorázott, majd kilenc óra tájban náthára hivatkozva megint kimentette magát, és a szobájába vonult vissza. Valószínűleg Joseph Bratfisch, a fiákerkocsis látta Mary-t utoljára élve – azt állította, a lány ezekben az órákban nagyon jókedvű volt.

Január 30.

Loschek, a koronaherceg komornyikja így nyilatkozott később: „Rudolf, mielőtt aludni mentünk, azt mondta: ’Senkit ne engedjen be, még a császárt sem!’ (…) Vetsera a szobában várta Rudolfot, ahol utolsó vacsorájukat is fogyasztották. Egész éjjel hallottam őket komolyan beszélgetni.  Azt, hogy miről volt szó, nem értettem. Öt perccel negyed hét előtt (tehát hat óra tíz perckor) Rudolf teljesen felöltözve kijött hozzám, és parancsot adott, hogy fogassak be. Még ki sem értem az udvarba, amikor két dörrenést hallottam. Azonnal visszarohantam (…) Rudolf a szobát sosem zárta be – kulcsra volt zárva. Mit tegyek? Azonnal elmentem Hoyos grófért (…) Micsoda borzalmas látvány! Rudolf ruhástól, holtan hevert az ágyán, Mary Vetsera szintén felöltözve a saját ágyán. Rudolf mellett ott hevert a katonai revolvere. (…) Első pillantásra látni való volt, hogy Rudolf előbb May Vetserát lőtte agyon, majd saját magát. (…)”

(Loschek jelentésében – úgy, ahogyan a legtöbb tanúvallomásban – sok ellentmondás volt.) A komornyik nem szólt Hoyos grófnak a két lövésről, és csak az ajtó betörése előtt árulta el, hogy a trónörökös nincs egyedül. Hoyos és Coburg herceg együtt voltak ott a behatoláskor, állításuk szerint Loschek egyedül nézett be a szobába (a kínos helyzet miatt). Hoyos gróf szerint „Loschek belépett, és néhány pillanat múlva közölte, hogy a holttestekben már nincs élet, hogy a trónörökös feje lelóg az ágyról, és előtte nagy vértócsa van. A halál oka feltehetően ciánkálimérgezés, mivel az okoz ilyen vérzéseket. A golyó általi halált csak később állapították meg.” Hoyos gróf úgy vitte a hírt a családnak, hogy a főherceget megmérgezték. Bécsben a halál okaként hivatalosan szívrohamot közöltek.

Boldog Új Évet 1889 (Részlet az Erzsébet királyné és a magyarok című könyvből - képes összeállítás)