Még alig égett el a kis máglya, amit raktam, és alig fújta el a füstjét a friss tavaszi szél, a lelkemben kétely támadt. Ki volt az a titokzatos Annus és Józsi? Talán a dédnagymamám és dédnagypapám. Ha az anyukámat kérdeztem, mindig azt mondta: „Kérdezd meg Erzsi mamát!”

Erzsi mama jóságos nagymama volt, aki mindig mesét, mesélt, és aki a karácsonyokat ünnepé tette. De ha erről kérdeztem, csak szomorúan hallgatott. Az öreg ház sorsa most az én kezemben van, mert Erzsi mama, aki már lassan 85 éves, régen nálunk lakik, és mivel a vályogháznak bedőlt a kéménye, nekem kell megszervezni a lebontását, mert építészmérnök vagyok. Erzsi mama szerényen meghúzódik egy kis szobában, és néha, ha nagyon jó kedve van, még mindig sokat mesél.

Emlékeimben kutatva eszembe jutott, hogy valamikor, nagyon régen tényleg mesélt arról, hogy egészen kicsiny gyermekkorában ő Amerikában élt. Akkor ez nekem kalandos, érdekes volt, hiszen én Amerikát csak úgy képzeltem el, hogy az egy végtelen préri, tele indiánokkal, cowboyokkal, meg banditákkal, mert akkor olvastam a Cooper- és a May-regényeket. Mikor Erzsi mamának ezt elmondtam, csak mosolygott, és mintha elszégyellte volna magát, többet Amerikáról nem beszélt, hiába faggattam.

Most már biztos voltam benne, hogy Annus és Józsi az én dédnagyszüleim. A levelekből is tudtam, hogy Józsi a dédnagypapám bányaszerencsétlenségben meghalt, és hogy Annus is, a dédnagymamám régen halott lehet, hiszen utolsó levelét 50 éve írta. De ha kis szerencsénk van, élhet még Kati, Dódinak az özvegye, és ha ő nem is él, biztosan él a két gyerekük, akikről az 1944 benn írt levélben szó esik. Vajon él e még Kati, vagy nekem inkább Kati néni, és élnek- e a gyerekei…? Ezek a kérdések úgy zsongtak az agyamban, mint a méhkasban a méhek. Tudtam, hogy Erzsi mama 85 éves, és éppen ezért halogattam a ház lebontását, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Most még erősebben eltökéltem, hogy ameddig ki nem nyomozom a Clevelandben rekedt rokonaim sorsát, a házikót nem bontatom le.

Fogalmam sem volt, hol is kezdjem a kutatást, de szerencsére ez már a XXI. század elején nem annyira ördöngösség. A számítógépes hálózatokon és más információs forrásokon keresztül sok mindent ki lehetett deríteni. Szerencsére elég jól beszélek angolul, ezért az amerikai hálózatok sem voltak számomra tabuk, de mégis volt olyan időszak, mikor fel is akartam hagyni a kutatással, mivel Clevelandben már az én családnevemet viselő nem is lakott. Felvettem a kapcsolatot még a Szt. Imre plébániával is, de kiderült, hogy ott csak időnként tartanak magyar misét, és hogy a magyar közösségek régen szétestek, beolvadtak az angol tengerbe.

Lassan kételkedni kezdtem a sikerben, mikor Columbus-ból Laker William Jr.-tól kaptam egy levelet. Ugyanis próbáltam a Laker családdal is felvenni a kapcsolatot, akik Ohio egyik legelőkelőbb családja, hogy náluk is érdeklődjek családom felől. Hidegen és kimérten válaszolt, sőt, kikérte magának, hogy levelemmel zavarom, de annyit megtudtam, hogy az említett család már régen elhagyta Clevelandet, és talán Columbus-ban él. Azt sem tudtam, hogy megköszönjem-e a hideg, elutasító sorokat, de mégis válaszoltam Mr. Laker Jr. -nak, hiszen akarata ellenére segített felkutatni családom Amerikában élő ágát.

Jött a karácsony, ami nálunk szigorúan családi ünnep, és ezt még Erzsi mama vezette be. A Szentestén mindenki otthon vacsorázik, és a család együtt indul az éjféli misére. Emberemlékezet óta így van ez, és mikor mondtam Erzsi mamának, hogy én lehet, hogy később fogok érkezni a szentestei vacsora asztalához, nagyon rosszallóan megjegyezte: „Ajánlom, hogy komoly okod legyen, ha késni fogol!”

Talán öt percet késtem, de mikor a vacsora után az Amerikában élő rokonok, Dódi gyermekei és Kati, Dódi felesége is elénekelték a Menyből az angyalt, Erzsi mama mindent megbocsájtott.

Vége

Vajda Laci 2017. január elején váratlanul meghalt. Ezt a "befejezést" az olvasók kérésére írta (önéletrajzi) családregénye folytatásaként, alig több mint két héttel a halála előtt. A TUMAG-on megjelent novellasorozat első része itt olvasható: Titok (A fent említett Mr. Laker őse jelentős szerepet tölt be a novellasorozatban.) Laci hozzánk korábban elküldött írásai is meg fognak jelenni.

Részlet a Titok első részéből:

„Bevallom őszintén, én a nagyapám által elrejtett régi gyalogsági szurony után kutattam, amit talán nyolcéves korom óta nem láttam, mert nagyapám elrejtette-eldugta valahová. A szuronyt (bajnétot, bajonettet) ugyan nem leltem meg, de találtam ennél sokkal érdekesebb kincset, ami egy kis fadobozkában volt elrejtve.

Először nem is figyeltem fel rá, mert a sok kacat között volt, az elhasznált tehénkaparók, ácskapcsok, meg más effélék társaságában. Talán az volt furcsa rajta, hogy gyalult volt, és kisebb, mint egy szerszámosládikó. Más különleges nem is volt rajta, hiszen sem kulcsra nem záródott, sem lakatja nem volt. Izgatottan nyitottam fel, és talán (titokban a lelkem mélyén biztosan) úgy gondoltam, tele lesz ékszerekkel vagy pénzzel. Az eszembe sem jutott, hogy az egyszerű zselléreknek honnan lett volna ékszere, és ha régi pénz lenne, mi az ördögöt kezdenék vele.”

Tovább: Titok - 1. rész