Titok - X. rész

Igaz, hogy a nagymamája úgy döntött, Dódi elutazik Cleveland-be, és sikerült meggyőznie Zsuzsi mamát, meg Imrét is. De Dódi azért nem volt egészen meggyőződve, hogy neki ki kell utazni. „Minek menjen oda?“ - kérdezte magától, hiszen ha az édesanyja lemondott róluk, letagadta őket, mit tehet ő ez ellen!? Már azért sem akart kiutazni, mert a harmadik szomszédban lakott Sándor Irénke. Nagyon szemrevaló lány volt. Dódi már többször is hazakísérte, és úgy tapasztalta, Irénke is szívesen veszi a közeledését. Igaz, hogy még élénken emlékezetében volt Cleveland, a kis falucskához képest nyüzsgő, mozgalmas élete. Eszébe jutott a sok automobil, a gépgyárak. Mivel rajongott a gépekért, ez nagyon csábító volt számára. A végén beadta a derekát.

Persze, könnyebb volt kigondolni, hogy Dódi menjen Amerikába, de a kivitelezés már sokkal nehezebb volt. Egy katonaköteles regruta nem kap olyan könnyen kiutazási engedélyt, mint valamikor. De Mari nagymama nem ismert lehetetlent. Mozgósította talán az egész falut, és addig járt a bíró nyakára, ameddig az ki nem járta az engedélyt. Dódi ezt csak azzal a kikötéssel kapta meg, hogy szeptember 20-ig hazautazik, mivel októberben biztosan bevonul katonának. Imrét kicsit bántotta, hogy az aratásra Dódi nem lesz itthon, de felfogadott több napszámost, így győzte a munkát, és a fiú július 3-án Hamburgban hajóra szállt. Gyerekkorában megtanult ugyan pár angol mondatot, hiszen ő már hét éves múlott, mikor Cleveland-ből hazajöttek, csak ezt már régen elfelejtette. Azért probléma nélkül megérkezett, és a Cleveland-i állomáson már várta Pisti, a Boris néni unokája. Hasonló korú legényember volt, mint Dódi, és gyerekkorukban sokat játszottak együtt. Most egy gépgyárban dolgozott, amelyik megrendelésre kis egymotoros repülőgépeket gyártott. Mikor ezt Dódi meghallotta, még az is megfordult a fejében, hogy ha Pisti tudna neki munkát szerezni a gépgyárban, nem is utazna haza.

Boris néni már kész tervvel fogadta. Elmesélte Dódinak, hogyan tudta meg Annus sorsát. Igaz, hogy Annus minden szálat megszakított, ami a Cleveland-i magyarokhoz kötötte, és messziről elkerülte a munkásnegyedet. Az év nagy részében a Laker család Columbusban lakott. David, Mr. Laker idősebb fia befejezte tanulmányait, és az édesapja rábízta a Cleveland-i gyár igazgatását. Ez persze Annus unszolására történt. Így, mivel David az Erie-tó partján épült villában lakott, és automobillal gyakran meglátogatta a Laker családot Columbusban, ők ritkábban jöttek Cleveland-be. A fiatalabb William, mikor befejezte a Delaware-i Wesleyan egyetemet, még tovább akart tanulni. Európában a Cambridge-i egyetem hallgatója lett. Ezért John, Annus férje ragaszkodott ahhoz, hogy a nyári szünidők alatt, ha csak nincsenek külföldön, tartózkodjanak Cleveland-ben, hogy együtt legyen a család, és hogy kicsit ellenőrizze, David fia hogyan oldja meg a gyár igazgatását.

Ebben Annusnak engedni kellett, és ez volt a veszte. Mivel David a villában lakott, szüksége volt állandó személyzetre. Annus, a nevelőanyja nagyon rászoktatta a magyaros ételekre, így a magyar negyedben keresett szakácsnőt. Véletlenül éppen olyan lányt vett fel, akinek a családja abban az utcában lakott, ahol Boris néniék. Ez a lány, Kati alig töltötte be a tizennyolcadik évét, de kiválóan főzött (hiszen akkor így nevelte őket az édesanyjuk), és elég jól beszélt angolul is. Igaz, hogy mikor Annus eltűnt a magyar negyedből, ő még csak 8 éves volt, de ahogy először meglátta David nevelőanyját, nagyon ismerős volt neki, amit otthon el is mondott az édesanyjának. Ez a hír egy-kettőre Boris néni fülébe jutott. Megbeszélte Katival, hogy mikor a Laker család hosszabb időre Cleveland-ben fog tartózkodni, szóljon neki, ő majd megnézi magának ezt a titokzatos úrihölgyet. Boris néni el is sétált az Erie-tóparti villához, és a díszes kerítésen keresztül megpillantotta a hintaszékben hűsölő dámát. Abban a pillanatban tudta, hogy Annust látja. Be is akart menni a kertbe, de meggondolta a dolgot. Jöjjön el az elsőszülött fia, és nézzen a szemébe az édesanyjának. Boris néni elmondta Dódinak, hol van a tóparti villa, hogyan jut oda, de Dódi mindig halogatta a találkozást. A végén egyik reggel Boris néni karon fogta őt, és elvitte a villa kapujáig.

Ahogy belépett a kapun, egy csodálatos rózsalugasban találta magát. Nagyon megijedt, mert két nagy kutya rohant felé. De ezek csak körülugatták, és már loholtak is vissza, mert a kertből egy női hang hívogatta őket. Dódi is ment a kutyák után. Mikor a villa sarkához ért, egy kis füves területen kerti hintaszékekben ült egy ősz úriember, és... Dódinak földbe gyökerezett a lába! Igen, az édesanyja ült a másik hintaszékben. Az úriember felállt, és angolul kérdezte, hogy kit keres, de akkor már Dódi is felbátorodott. Az úrihölgy elé lépett, és magyarul bemutatkozott: Takács Dódi vagyok! Annus elsápadt, fel akart állni a hintaszékből, de elhagyta az ereje. Ájultan esett a zöld pázsitra.

Folytatjuk: XII. rész

Kép forrása: Pixabay - Gellinger, keijj44