A hetvenes évek méltón tekinthető a rockzene aranykorának, hiszen igényes és maradandó produkciók mellett egy igazi stíluskavalkád várta a zenehallgatót. Negyven évvel ezelőtt, 1976-ban számtalan fontos esemény történt a rockzene világában. A punk talán legfontosabb éve ez; ugyanakkor a diszkó ekkoriban már közel jár a zenithez. Ezeket a tényeket mindannyian ismerjük, azonban ez a tizenkét hónap nemcsak erről a két stílusról szólt.  Annak ellenére, hogy a Deep Purple felfüggeszti működését, és felbomlik az eddig sikert sikerre halmozó Ike&Tina Turner duó, olyan formációk alakulnak meg, mint a heartland rocklegenda Tom Petty and the Heartbreakers, a ska Madness, illetve az athensi újhullámos csapat, a The B-52’s. A Queen új dimenzióba lépett A Day at the Races című albumával, illetve a Dancing Queen világsikert szerez az ABBA számára….

Érdemes azonban jobban megkaparni a felszínt, hiszen a nagy közönségsikerek mellett számtalan remek albumra bukkanhatunk. Cikkünk középpontjában ez a kincskeresés áll, hogy néhány, már-már találomra kiválasztott produkciót bemutatva megidézzük ennek az évnek a varázsát.

JOURNEY – MIDNIGHT DREAMER (ALBUM: LOOK INTO THE FUTURE)

Steve Perry előtt is volt Journey, de nem is akármilyen! A zenekarban ekkoriban Gregg Rolie énekelt, és a formáció a kor igényeinek megfelelően remek fúziós rockzenét játszott, amely merített a latinos és a progresszív elemekből is. A Journey második lemeze még nem volt átütő siker, azonban remekül jelzi azt, hogy milyen irányok felé mozgott a rockzene 1976-ban.

JONI MITCHELL – COYOTE (ALBUM: HEJIRA)

Az énekes-dalszerzők egyik legnagyobb alakja a folk korszak után a dzsessz felé fordult, és egyre elvontabb alkotásokat készített. A Hejira azonban egy remek visszatérés a gitárcentikusabb lemezek világába úgy, hogy a korai évek akusztikusabb hangvétele egy szabadabb, levegősebb koncepcióban nyer új értelmet. Annak ellenére, hogy az eladási példányszámok tekintetében nem érte a sikerlemezek szintjét, remek kritikákat kapott, és mai napig is az énekesnő egyik legjobb munkájának számít.

KLAUS SCHULZE – MINDPHASER (ALBUM: MOONDAWN)

A rock és a pop mellett az elektronikus zene is feljövőben volt a hetvenes években; főleg Németország tekinthető ebből a szempontból a stílus egyik bölcsőjének. Schulze, aki még a Tangerine Dreammel indult el, szólólemezei segítségével egy különleges, már-már éterinek mondható világot vázolt fel. A szintetizátorokra, elektronikus effektekre és a szekvenszerekre épülő hangszerelés már a hetvenes években is sokak érdeklődését ragadta meg. Az itt bemutatásra kerülő lemez nagy része az akkoriban nagyon divatosnak számító Moog szintetizátorra épült.

THE UPSETTERS – BLACK VEST (ALBUM: SUPER APE)

Az előzőekhez képest egy teljesen más hangulatvilágot képvisel a jamaicai zenekar, akik remekül vegyítik a reggae-t a dub elemeivel, így létrehozva egy nagyon laza, hangulatos hátteret. Lee Perry reggae producer házizenekara iránt mai napig is nagy az érdeklődés annak ellenére, hogy a formáció már évtizedek óta nem aktív.

URIAH HEEP – WEEP IN SILENCE (ALBUM: HIGH AND MIGHTY)

A klasszikus Uriah Heep utolsó mérföldköve, ami jóval populárisabbra és progresszívebbre sikerült, mint a korábbi nagylemezek. A sikertelenség ellenére is érdemes meghallgatni, hiszen olyan kincsek találhatóak itt, mint ez a nagyszerű ballada. A Uriah Heep nagyszerűsége többek között abban rejlik, hogy sikeresen mozogtak különböző területek között úgy, hogy egyszerre maradtak meg a rocknál és tudtak populárisak lenni az igényesség mellett.

BOSTON- PEACE OF MIND (ALBUM: BOSTON)

Lehet-e progresszív rockot játszani úgy, hogy csak a zongorát és az orgonát használjuk a billentyűs hangszerkavalkádból? A Bostonnak ez sikerült, mert a zenekar teljes mértékben a stúdió adta lehetőségekre építve létrehozott egy különleges hangzásvilágot, amelyben az adott hangszerek teljesen más feladatkört betöltve szólaltak meg. A Boston egyszerre volt elvont és populáris, hiszen a rock virtuozitását sikerrel vegyítették a soul dallamosságával, a pop könnyedségével, valamint az elektronikus hatások sokszínűségével.

RAINBOW –TAROT WOMAN (ALBUM: RISING)

Ritchie Blackmore, miután maga mögött hagyta a Deep Purple-t, létrehozta saját zenekarát, a Rainbow-t, amelyben visszatérhetett ahhoz a vonulathoz, amelyet mindig is képviselt a Deep Purple-ben. Az énekesi posztra először Ronnie James Dio lett felkérve, aki a nagyszerű hangorgánuma és karizmatikus személyisége mellett remek fantasy és középkori tematikájú dalszöveget is hozott. A második Rainbow lemez, a Rising minden szempontból tökéletes, és ajánlott mindenkinek, aki minőségi hard rockot keres. Ezzel zárjuk a mai HétbenHetet, szép napot Mindenkinek!