M. Kovács Ildikó

Kláris Nívódíjas író, a nagykanizsai Piarista Iskola nyugdíjas tanára, a Dr. Takács László Irodalmi Kör elnöke

Soha nem gondolta volna, hogy így fog örülni ékszerei leértékelésének.

Az a novemberi borongós, nyálkás délután nem sok szórakozást ígért. Lakásban tölteni az időt egy hároméves nőkezdeménnyel… nem kis feladat. Kínjában találta ki, hogy tegyék azt, ami neki kislánykorában kedves időtöltés volt –  nézegessék az ékszergyűjteményt.

Közben egy-egy történet az imádott dédiről, aki a gyűjtemény megalapozója – klassz délután lesz. Gondolta ő, de másként vélekedett az ifjú hölgy. A hideg-szürkén csillogó ékszeresládika még lekötötte a figyelmét, főleg, a tetején delfinnel virgonckodó görög istengyerek. De az ékszerek nem érdekelték. Unottan söpörte félre a türkizköves gyűrűt, a rubinnal ékesített fülbevalót, a smaragdos karláncot. Nem érdekelte a kövek története, nem melegítette át tekintetét az arany sárga villódzása. De amikor meglátta a színes agyaggolyókból készített gyöngysort, ami öregsége miatt már repedezett is volt, fakó is volt, arcocskája felragyogott. Ez tetszik, mondta, és jött a javaslat: csináljunk ilyet.

Agyag nem volt otthon, de só igen.

Só gyurmából készítettek karkötőt, nyakra való gyöngysort. Az, hogy a golyók különböző méretűek, és nem is mindig golyók, - csak növelte az értéket a kicsi lány szemében. Száradásra nem volt idő, így „kisütötték” művüket. A szürkés-fehér unalmas, színmintának ott az ékszerdoboz. Festettek rubin és borostyán, türkiz és zafír gömböket. Mire elkészült a mű, a kis hölgy a szivárvány összes színében pompázva elaludt a szőnyegen.

A fáradt nagymama boldog örömmel nézte az asztalon szétszórt évszázados ékszereket és a golyósort. Az ősi kincseket dobozba söpörte, aztán óvatosan, drágák között a legdrágábbat, ráfektette a cifra gyöngysort egy selyemkendőre.

Ősz

Aranyló levelek libbennek lefelé,

súlytalanul,

könnyen.

Üzenetük súlyos: a halál vár odalenn.

Fásultan int utánuk az ág.

Már oly sokan szakadtak el tőle.

Megrázza koronázatlan fejét a fa,

és szerelmesen néz egy bolyhodzó felhőbe.

M. Kovács Ildikó Kláris Nívódíjas író