Mindenki beszélget. Illendőségből, kíváncsiságból, kötelességből, vagy éppen szórakozásból. Tesszük mindezt másként a szüleinkkel, a barátainkkal, a házastársunkkal vagy akár a gyermekeinkkel.

Sokan úgy gondolják, hogy a problémák megoldásának az egyértelmű módja a beszélgetés. Ez valóban járható út, de biztosak vagyunk abban, hogy jó beszélgetőpartnerek vagyunk?

Bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan helyzetekkel, amikor meséltünk valamit, éreztük, hogy a másik fél ugyan jelen van fizikálisan, azt is hallja, amit mondunk, de halvány fogalma sincs arról, hogy mit. Talán azért, mert a mondanivalónk nem köti le, nem érdekli, bármi is legyen az oka, válaszként pedig elintézi egy „Aha” kijelentéssel. Aztán amikor befejeztük, ő belekezd a saját közölni valójába, ami sehogyan sem kapcsolódik ahhoz, amiről mi beszéltünk.

De van az üres kommunikációnak egy másik formája is, amikor figyelünk ugyan a másik mondandójára, de nem arra reagálunk, hanem azzal kapcsolatban jut eszünkbe egy általunk is átélt, hasonló történt, és már arra összpontosítunk kevéssé figyelve a másikra. Ilyenkor a legrosszabb az, amikor a másikra akarunk licitálni azzal, hogy velünk, sokkal rosszabb dolgok történtek meg, mint vele, amiről éppen mesélni szeretne.

Az is elfordul, hogy a beszélgetőpartner javaslatokat ad, sőt megmondja, hogy mit kéne csinálnunk, mert ők ezt ugyebár pontosan tudják. Esetleg még ki is oktatnak arról, hogy hol rontottuk el.

Pusztán jó szándékból „segítenek”.

Biztos, hogy ők valóban meghallanak minket?

Ezeket a társalgási formákat se kövessük, ha minőségi kapcsolatot szeretnénk, hiszen magunkat helyezzük előtérbe, és nem reagálunk a másik mondandójára. Ahogy az előzőt, úgy ezt a kommunikációt is folytathatnánk a tükör előtt. Az ilyen típusú beszélgetéssel sem tudunk problémát megoldani vagy megbeszélni, és segíteni a másokon.

Az ilyen beszélgetések családi és baráti körben nagyon zavaróak tudnak lenni.

Beszélgetni csak úgy érdemes, hogy figyelünk a másik mondandójára, és nem kalandozik el a gondolatunk közben. Ha eszünkbe jut egy (bár odaillő) hasonló sztorink, és kibillentünk egy pillanatra, akkor ezeket a gondolatokat engedjük el, és koncentráljunk tovább a másikra.

Arról se feledkezzünk meg, hogyha a véleményünkre, tanácsunkra kíváncsi, úgy kérni fogja.

Fontos, hogy ne csak a saját szemszögünkből nézzük a történetet, hanem a másikéból is. Lássa rajtunk, hogy őszintén figyelünk és próbáljuk megérteni azt, amit mond.

Vitáknál gyakran előfordul, hogy kiragadunk bizonyos szavakat, félmondatokat a beszélgetésből, és azokon rugózunk, nem engedjük el, holott ha a beszélő érzéseire is figyelnénk, sokkal inkább megértenénk, hogy mit szeretne közvetíteni felénk.

A munkám során sokszor tapasztalom azt, hogy az ügyfelek már attól is megkönnyebbülnek, ha valakitől érzelmi és mentális figyelmet kapnak, ha végighallgatják őket.

A világ rohan, és nincs időnk egymásra, mindenkinek megvan a saját baja, és sokan nem igazán kíváncsiak a máséra.

De mielőtt még megváltjuk a világot :-), gondoljuk végig mi hogyan beszélgetnénk szívesen! És vajon mi jól beszélgetünk?