Vannak sikertörténetek, amelyek úgy születtek, hogy valaki egyszer egy merészet gondolt, és mindent rátett arra, hogy megvalósítsa a szeme előtt lebegő célt.  Ehhez pedig nem kell más, mint a kitartás, valamint az, hogy pontosan tudjuk, mit szeretnénk csinálni. Azonban a nagy, magasztos tervek elérése számtalan buktatóval is járhat; előfordulhat, hogy túl nagyot akarunk előre lépni, túl gyorsan, így ne csodálkozzunk azon, ha elsőre beletörik a bicskánk. Érdemes inkább kis lépésekben terveznünk, amelyek idővel már egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek, így azon kaphatjuk magunkat, igen, sikerült!

A Tisztelt Olvasók emlékezhetnek még a szigetvári tanárnőre, aki az októberben a Bátor Táborért futott, és a róla készült nagysikerű írásunkban bemutattuk azt is, hogy milyen egy olyan élet, amelyben a nemes cél és a kihívás szépsége együttesen milyen szinten képes megváltoztatni egy ember életét. Lutz Éva azonban a tél ellenére sem állt le, és a tavasz kezdetével egy újabb elérendő célt tűzött ki magának. Április 23-én Bécsben áll rajthoz az Élménykülönítmény csapatával, hogy lerótt kilométereivel ismét segítségére legyen a Bátor Tábornak. Évával erről beszélgettünk, valamint az is szóba került, miért érdemes belevágni abba, hogy legyőzzük az előttünk álló akadályokat.

Sokan futóként ismernek, azonban kérlek, mesélj kicsit magadról és a gyökereidről!

Az egyik leghősiesebb városban, a szigetvári középiskolában dolgozom angol-informatika szakosként több mint 25 éve. Egy közeli faluban nőttem fel, magam is ebben a középiskolában érettségiztem. Tanulmányaimat ezután Budapesten, Debrecenben és Pécsett végeztem. Erős kötődésem van a környékhez, ezért – bár sokfelé jártam a nagyvilágban – teljesen természetes volt, hogy visszatérek.

Gyerekkorod óta sportolsz?

A sport mindig is közel állt hozzám, de a jelenlegi intenzitással csak öt éve kezdtem el futni. Ekkor határoztam úgy, hogy jelentősen változtatok az életmódomon: kevesebb káros szenvedély, minőségibb étrend és több mozgás. A futás tűnt a legkézenfekvőbbnek… Csak egy pár futócipő kell, egy jó adag akaraterő meg kitartás.

Mennyire változott meg az életed a futástól?

Amikor elkezdtem, magam sem gondoltam volna, hogy a szenvedélyem lesz. Azt tartják, a futás, különösen a hosszútávfutás magányos hobbi. Ez azonban nem így van. Legalábbis én nem így élem meg. Vannak remek futóesemények, versenyek, ahol azt látom, hogy a futók egy nagy családot alkotnak, és a hihetetlen, semmihez sem hasonlítható hangulat egészen magával ragadó. Ennek kontrasztjaként, amikor a felkészülés időszakában egyedül futom a kilométereket, remekül el tudok mélyedni a gondolataimban, és fejben sok minden a helyére kerül. Ez a kettősség bennem olyan belső egyensúlyt teremtett, amitől sokkal tartalmasabb és kiegyensúlyozottabb lett az életem. Már nem tudom, és nem is akarom elképzelni futás nélkül.

A futás, ahogy említetted, nem csak egy magányos sport, hanem egy remek közege lehet új kapcsolatok kialakításának.

Így van, az elmúlt évek alatt rengeteg új ismerőst, barátot szereztem a különböző futóeseményeken. Visszatérő szereplője vagyok a Budapesti Vivicitta Városvédő futásoknak. Kétszer futottam fel a Kékesre és a és a Misinára. Tavaly tagja lettem a Papp F. Ferenc által vezetett FutaPécs SE-nek. Náluk is rengeteg új barátra leltem. Nagyon hangulatos, jól szervezett, profi módon levezényelt programjaik vannak. Amikor tehetem, ezeken az eseményeken is részt veszek. Három évvel ezelőtt futottam először maratont, azóta ez a táv is rendszeresen szerepel a terveim közt.

Hogyan érdemes egy nagyobb távra felkészülni?

A fokozatosság elve mindenképpen fontos. Sokáig csak a városunkban róttam a köröket, és leginkább csak álmodoztam a versenyzésről. Aztán miután „fejben” is készen álltam, beneveztem az első versenyre, a Vivicittára Budapesten. Ekkor még csak 10 km-t vállaltam. Ezen a versenyen olyan óriási hangulat volt, hogy azt mondtam magamban, ezt újra át szeretném élni. Ahogy hazaértem, megkezdtem a felkészülést az újabb versenyre. És emeltem a tétet, ez már félmaraton volt. A felkészülés végeztével úgy álltam rajthoz, hogy tudtam, ezt a célt is elérem. Aztán jött a következő táv… Majd az újabb kihívások: le tudom-e győzni önmagam, tudok-e jobb, gyorsabb lenni. Aztán a helyzet fokozódott, és vágytam arra, hogy kiderüljön az 50 km menne-e. Ment. Kétszer is. Télen. Jelenleg a 100 km-re kacsintgatok…

Ez már szép teljesítmény, hiszen a kisebb távok után már elég komoly szinteket érsz el, és döntöd meg egymás után saját rekordjaidat. Ehhez viszont gondolom arra is szükség volt, hogy pontosan tudd, mire van a testednek szüksége ahhoz, hogy bírd a terhelést.

Persze. Azért ebben a műfajban nem lehet csak úgy fejest ugrani a kihívásokba. Ez egy komoly terhelés a szervezetnek, komoly felkészülést igényel, és nem kevés múlik az erőnléten és a táplálkozáson. Kezdetben, csak mentem a „fejem után”, és a szervezetem jelzéseire figyeltem. Aztán elkezdtem utána olvasni, utánakérdezni dolgoknak. Valahogy mindig úgy alakult, hogy”szembe jöttek” azok a lehetőségek és információk, amik előre vittek. A felkészülésben, motivációban és a kihívások teljesítésében rengeteget segítettek a sporttársak, barátok.

Aki ismer téged, tudja azt, hogy nemcsak futsz, hanem más sportokat is szívvel-lélekkel csinálsz.

Igen. Egyrészt, mert a futóedzések közé úgynevezett keresztedzésként más sportokat is be kell iktatni. Ilyenkor szívesen kerékpározom, korcsolyázom vagy túrázom. Ódor László kollégám kerékpártúrákat szervez a környező helyekre, ennek rendszeresen résztvevője vagyok. Másrészt vannak korábbról kötődéseim egyéb sportokhoz. A kosárlabda a másik nagy szerelem, ezt is rendszeresen űzöm. A csapat motorja Sabián Zsuzsa sporttársam hívó szavára csatlakoztam a valaha legendás hírű szigetvári NBII-es kosárlabdacsapat tagjait is magába foglaló baráti társasághoz, akikkel minden héten edzünk. Az erőnlétemhez nagyban hozzájárul, hogy már több mint egy éve járok a kollégám, Wágner Csaba crossfit edzéseire. Ezek az edzések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy többször is jelentősen javítottam az időeredményeimen.

Sokan megelégednek azzal, hogy megmérettetik magukat egy-egy versenyen időről-időre, azonban te ennél többet is teszel, mivel jótékony célokhoz adod a neved. Hogy kerültél be az Élménykülönítménybe?

A Vivicitta versenyen hallottam a szurkolótáborukat először amint síppal, dobbal rendkívül lelkesen és odaadóan buzdítják a futókat. A legjobb szurkolótábor. Akkor gondoltam rá először, hogy én is szeretnék az Élménykülönítmény tagja lenni. Aztán a gondolatot tett követte és a 2016-os Budapest Maratonon már a Bátor Tábor céljait segítve jótékonysági futóként álltam rajthoz. 250 000 Ft-ot gyűjtöttem a barátaim segítségével. Az akkori támogatásgyűjtésben maximálisan érvényesült a „sok kicsi sokra megy” elve, de volt (jó) néhány bőkezű támogató is. Nagyon felemelő érzés volt átélni, hogy ilyen sokan állnak mögöttem, és fogtunk össze egy jó célért. Ilyen hátszéllel nagyon jól ment a futás is.

Nem érezted azt, hogy két ekkora feladatot alig félév alatt bevállani nehéz lesz?

Nem, mert ez egy újabb kihívás a számomra. A Bátor Tábor önkéntesei le is akartak beszélni arról, hogy ilyen rövid idő elteltével ismét gyűjtésbe kezdjek. De én bízom a barátaimban, ismerőseimben, támogatóimban és tudom, hogy a bécsi maratonom kilométerei is hozzák majd a vállalt újabb 250 000 Ft támogatást. A futásig még 3 hét van, a támogatásokban 79%-nál járok. Meglesz. A futás is, a támogatás is.

Ugyancsak fontos, hogy most már te is inspirálsz másokat szülővárosodban, hogy kövessék a példádat. Rendkívül sok szervezési munka köthető hozzád Szigetváron, ami a futáshoz kapcsolódik.

Mivel én magam megtapasztaltam a futás jótékony hatásait, szeretném ezt minél több embernek átadni. Ezért kezdtem Szigetváron helyi futóeseményeket létrehozni. Tavaly, a Zrínyi Miklós, a szigetvári hős tiszteletére Emlékfutást áprilisban, majd szeptemberben futóversenyt szerveztem. Hagyományteremtő szándékkal tettem, és idén is sor kerül ezekre az eseményekre. A tiszteletadás mellett az a komoly szándék áll mögötte, hogy szeretnénk Szigetváron egy jó minőségű futópályát létrehozni.

A szeretet és az összefogás hatalmas energiákat képes megmozgatni, és fantasztikus érzés lehet ebből töltekezni.

Igen, ez pontosan így van, ahogy mondod. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, nagyon sokan támogatnak, lelkesítenek a különböző versenyeken. Nagyon élvezem, amikor egy-egy futóeseményen régi ismerősként üdvözöljük egymást. És klasszak azok a bíztató összekacsintások is, amiket a szürke hétköznapok futóedzésein váltunk a futótársakkal. Nem futok nagyon régóta, de tudom, hogy már vannak „követőim”, és olyanok, akiket az inspirál, hogy én futni kezdtem, és futok. Na, már ezért is megéri. A jótékonyság pedig felemelő érzés. Amikor ismerősök és idegenek összefognak egy célért, és a végén tudod, hogy ezzel a közös gyűjtéssel mosolyt csalsz a gyerekek arcára, azt nem lehet felülmúlni.

Egy-egy verseny előtt mennyire fontos a szeretet és az odafigyelés, ami feléd sugárzik?

Ez az összefogás nagyon összekovácsol. Amikor közeleg a verseny időpontja, a támogatók már sokkal jobban izgulnak, mint én. Kérdezik, hol tartok a felkészülésben, bíztatnak, buzdítanak. Ők is tudják és én is tudom, hogy meg fogom csinálni. Illetve ez már közös cél, szóval tudjuk, hogy meg fogjuk csinálni. Ja, és hogy el ne felejtsem, amikor úgy megyek a versenyre, hogy tudom, saját szurkolótáborom van, aki elkísér, és végig azon izgul, hogy vajon a versenytáv megbeszélt pontján ki fog-e szúrni a tömegből, és azon igyekszik, hogy ő készítse a legjobb futóképet rólam. Az élet ilyen apró, de fontos örömei nélkül az egész mit sem ér. Folytassam? Csak ajánlani tudom mindenkinek. A futást is, a jótékonyságot is.

Fussunk együtt!

Ha szeretnéd Évát támogatni, az Élménykülönítmény oldalán segíthetsz, hogy elérje célját

Képek forrása: Lutz Éva