Anyaként, apaként, férjként, feleségként, nőként, férfiként, szeretőként, munkavállalóként, vezetőként, barátként, és még sorolhatnánk. Még leírni is sok.

Nem feltétlenül a környezetünk szerepeinkre adott visszajelzéseiből kell értékelni önmagunkat. Természetesen mindenkinek jól esik az elismerés kifejezésre juttatása, főleg akkor, ha egyre több és több szerepben kell helytállnunk. „Isteni finomat főztél ma Drágám”; „Felnézek Rád, amiért ilyen sikeres vagy a munkában”; „Jó látni, hogy milyen kreatívan oldottad meg azt a vitát a gyerekkel”; „Még most is olyan szexi vagy, mint mikor megismertelek.”

De ugyanígy romboló hatással tud lenni egy jól irányzott negatív megjegyzés is, viszont ettől még nem vagyunk rosszak, főleg nem alkalmatlanok a szóban forgó szerepre. Mégis sokan azt gondolják, hogy nem kell valakit dicsérni azért, mert elvégezte a dolgát, megfelelően „eljátszotta” a szerepét. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy nekünk milyen státuszaink vannak, azok milyen szerepekkel járnak, és melyikben mi számít elégségesnek, jónak vagy kiválónak. Leginkább önmagunknak tegyük fel a kérdést, hogy egy 1-10-es skálán (mi coach-ok imádunk skálázni) hol érezzük magunkat a különböző szerepeinkben, és hogy hányas számhoz érve lennénk elégedettek!

A gyakorlatban, ha valaki 6-ra értékeli magát például szülőként, melyik az a szám, ahol már elégedett lenne magával? Tegyük fel a 8-on! Mi más ott, mi változott a 6-oshoz képest? Több minőségi időt tölt a gyerekkel, meleg vacsorát ad neki, vagy jobban elfogadja, ha hibázik?

Képek forrása: 1, 2, 3