Ferenc József és Erzsébet 1854. április 24-én házasodott össze Bécsben. Akármilyen fényesek és szertartásosak voltak az esküvői események, még a császár anyja, Zsófia főhercegné sem tartotta helyesnek, hogy ugyanez folytatódjon a hálószobába vezető úton is - habár a formalitás és a protokoll, ami a nászéjszakát illeti, a XIX. század közepének európai királyi udvaraiban még divat volt. Erzsébet még csak tizenöt és fél éves volt, amikor a császár eljegyezte. (Ajánlott írás: A visszautasíthatatlan házassági ajánlat) Tetszett neki Ferenc József, viszont rettegett a császárnéi kötelezettségektől. Az eljegyzés előtt még csak néhány napja ismerték egymást, és habár a császár egy életre szólóan szerelmes lett Erzsébetbe, és a legelhivatottabb csodálójává vált, kérdés, hogy a fiatal Sisi esetében mennyire lehetett szerelemről beszélni. Ez az írás erre a kérdésre is keresi a válaszokat a császárné versein és visszaemlékezésein keresztül.

Ferenc Józsefet mintegy villámcsapásként érte az Erzsébettel való találkozás. A kötelességtudó, mindennapjait szigorú szabályok szerint élő uralkodó nem tudott ellenállni bájos, fesztelenül viselkedő unokahúgának, és már másnap tudomására hozta az édesanyjának, Zsófia főhercegnének, hogy vagy Sisi lesz a felesége, vagy senki. A fiatal lánynak tetszett a fess, csinos férfi, azonban nem lett első látásra szerelmes: az eljegyzés után még vagy két hetet töltöttek együtt Bad Ischlben, majd Ferenc József a jegyesség alatt többször is meglátogatta őt Possenhofenben és Münchenben. Sisi fokozatosan beleszeretett a császárba, azonban rettegett a rá váró élettől. Hallgatag és szomorú lett, és sokat sírdogált. Az alábbi verset az esküvője előtt írta, Possenhofenben - búcsúzóul. (Ezt a költeményt, valamint a később idézet kettőt Brigitte Hamann Erzsébet királyné című könyvében olvashatjuk - Tandori Dezső fordításában - a 41, 74-76. oldalon.)

„Csöndes termek, isten áldjon, / Régi kastély, ég veled. / S mind, első szerelmi álom, / Lakd nyugodt tómélyedet.

Kopár fák, áldás tinektek, / S bokrok, kicsik és nagyok. / Mire ismét kirügyeztek, / Távol vagyok tőletek."

Erzsébet - az eredeti kép a Pannonhalmi Benés Főapátság tulajdona (a Gödöllői Királyi Kastélyban van kiállítva)

A nászéjszaka

Térjünk most vissza a nászéjszakára, valamint az utána következő napokra! A menyasszony Sisit az új lakosztályába a késő esti ünnepi vacsora után csupán anyósa és anyja, Ludovika kísérte be, majd mindketten magára hagyták. Zsófia elment a fiáért, és miután Ferenc Józsefet is bevezette ugyanoda, ezt írta a naplójába:

„Erzsébet, mint egy rémült madárka a fészkében, úgy rejtette csinos, gyönyörű hajtömegtől keretezett arcát a párnájába.” (Hamann, 69)

Kérdés, hogy mennyire volt a fiatal lány felvilágosítva arról, mi fog vele odabent történni. A válasz, hogy semennyire. A XIX. század puritán szellemének megfelelően, amely nagyon jellemző volt a nemességre és az uralkodói osztályra, a szexuális nevelés és felvilágosítás nem volt szokás - legalábbis ami a lányokat illeti. A férfiaknál a dolgok másképpen működtek. Gyakran a szülők szervezték meg a fiaik számára az első szexuális együttlétet, amelybe prostituáltakat, színésznőket és az alsóbb néposztály leányait vonták be. Zsófia főhercegné úgy gondolta, hogy fiának a legjobb jár, így egy grófnőt küldött a tizenéves Ferenc József szobájába, hogy rávezettesse őt férfiúi feladatára. A nemesi származású nőknél a házasságtörés hatalmas bűn volt, míg a férfiak “szabadon mozoghattak”, feleségeiknek pedig - ha tudomást szereztek a dologról – tűrniük kellett mindezt.

1. Erzsébet és Ferenc József esküvője, 2. Sisi menyasszonyi ruhában

A két kép 1854-ben jelent meg a Wiener Zeitung című bécsi lapban (Credit - 13.)  

A császár a legtöbb esetben nagyvonalúan és tapintatosan viselkedett a feleségével. Az már más kérdés, hogy a tapasztalt grófnőkön nevelkedett Ferenc Józsefnek mennyi gyengédséget sikerült átadnia az érzékeny és tapasztalatlan, még gyermek Sisinek. Valószínűleg nem sokat, mert Erzsébet sem a házasságának korai szakaszában, sem később nem szerette meg a testi kapcsolatot. Hogy mi történt akkor, azon az éjszakán a kis Sisivel, csak találgatni lehet. Arról, hogy mi nem történt, Brigitte Hamann kutatómunkája eredményeként több információnk van. Egy valami biztos: a bajor hercegkisasszonynak a boldog gyermekkor egyszer és mindenkorra megváltoztathatatlanul véget ért azon az éjjelen.

Másnap az első közös reggelin, amelyet - a szokásostól eltérő módon - kettesben tölthettek el, váratlanul betoppant a két anya, és Ludovika a lányát, Zsófia pedig a fiát faggatta ki részletesen az éjszakával kapcsolatban. Azt, hogy Ferenc Józsefnek nem sikerült teljesítenie a házastársi kötelességét, még aznap tudta az egész udvar – feltehetően a cselédségnek köszönhetően. Azt is tudta mindenki, hogy a kis Sisi csak a harmadik éjszakán lett asszonnyá. „Azon a reggelen, mint az összes többin, meg kellett jelennie a közös étkezésen, ami igen nehezére esett a félénk császárnénak.

Exkluzív fotó: A császár és császárné közös hálószobája az eredeti ággyal és berendezéssel és a császári pár ágya a Schönbrunni Kastélyban. © Schloß Schönbrunn Kultur- und BetriebsgesmbH - Photographer: Alexander E. Koller

A későbbi visszaemlékezéseiben gyakran visszatér erre a reggelre, és elborzadva emlékszik vissza arra a napra: ’A császár annyira megszokta az engedelmességet, hogy ebbe is beletörődött. Nekem azonban szörnyű volt. Az ő kedvéért mégis odamentem.’” (Hamann, 71). Egy másik visszaemlékezésekor így beszél a laxenburgi mézesheteiről és az ottani lakosztályáról (Festetics Mária grófnő idézi a naplójában):

„De sokat sírtam itt, Mária. Már attól is összeszorul a szívem, ha visszagondolok arra az időre. Itt laktam az esküvőnk után... Olyan elhagyatottnak, olyan magányosnak éreztem magam. Napközben a császár természetesen nem lehetett velem, ő nap mint nap már korán reggel bement Bécsbe. Este hatkor jött vissza az estebédre. Addig naphosszat egyedül voltam, és már előre reszkettem a perctől, amikor megérkezik Zsófia főhercegasszony. Mert ő minden áldott nap eljött, hogy kiszaglássza, mit csinálok a nap minden órájában.” (Hamann, 79)

Az alábbi, háromversszakos költeményt Erzsébet a laxenburgi mézeshetek alatt írta (A Sissi című filmben ezt a verset olvassa fel a főhercegné a császárnak):

„Az ifjú tavasz újra árad, / Friss zölddel díszíti a fát, / Új dalt tanít minden madárnak, / Szebb szirmot bont minden virág.

De mind e szépség mire nékem: / Messzi, idegen földön itt? / Honi napfényt áhít a szívem, / Az Isar-partról álmodik.

Fák sötétjéért suttog ajkam, / Kívánom zöld folyó vizét, / Mely esti ábrándomba halkan / Zúgja búcsúüdvözletét.”

Ferdinand Laufberger: Ferenc József és családja (1856 körül) - Universitätsbibliothek Salzburg, G 941 III

Ki volt a fiatal Sisi titkos szerelme?

Arra a kérdésre, hogy Sisi az esküvője előtt, valamint a mézeshetei alatt szerelmes volt-e a császárba, és írt-e ettől az érzéstől átitatott költeményeket, válaszul álljon itt egy másik vers, amelyet ez idő alatt írt, de nem Ferenc Józsefhez. Ekkor már szerelmes volt a császárba, viszont nem lehetett vele kettesben. Verseiben siratta elvesztett szabadságát is. Búskomorságba süllyedt, és valószínűleg ez ihlette a verset, amelyet első szerelméhez írt - akit szinte csak látásból ismert.

„Igazán - csak egyszer szerettem: / Ez előszörre volt. / Boldog voltam, amíg csak Isten / Végképp meg nem rabolt.

Örök volt szerelmünk kötése, / Így hittük napra nap; / De övé már - a holtak-éje; / Sorsom reám szakadt...

Egy pillantásnak hogy örültem, / Előre, estelig! / Most: szánjam-bánjam keserűen / Tűnt menny gyönyöreit?

Ó, legboldogabb alig-órák! / Legszebb alig-idők...! / Reményeim, mint szerteszórták, / De mindörökkön őrzöm Őt!”

Ezt a verset Erzsébet egy fiatalon meghalt grófhoz írta, akibe még a Ferenc Józseffel való találkozás előtt szeretett bele. A hercegi udvarban ismerte meg - vagy talán inkább látta meg - a férfit, akiről annyit tudunk, hogy Richard S. grófnak hívtak. Különösen a gróf szeme ragadta meg. Naponta várta a kerítésnél, és nézte, ahogyan elhalad előtte. Nem beszélgettek, viszont a kislány viselkedése feltűnt a nevelőinek, így szóltak a szülőknek. Ezután a grófot valamilyen katonai megbízatással eltávolították az udvarból. Nem sokkal később visszatért, azonban megbetegedett, és meghalt. Sisi mély búskomorságba süllyedt ezután. Bezárkózva sírt a szobájában, és szerelmes verseket írogatott. Ludovika egyrészt jobb kedvre akarta deríteni lányát azzal, hogy Helenével együtt őt is Bad Ischl-be vitte, ahol végül a császár mindenki meglepetésére nem Nenét, hanem őt jegyezte el; másrészt pedig remélte, hogy Erzsébetet is sikerül kiházasítania, ugyanis Ferenc egyik öccsének, Károly Lajosnak annyira tetszett Sisi, hogy első találkozásuk óta leveleket írt hozzá, és még gyűrűcskét is küldött neki. Időnként a fiatal lány is válaszolt a levelekre – valószínűleg anyja unszolására.

A mézeshetek utáni hónapok és évek

Az ifjú pár az esküvője előtti napokat és a laxenburgi mézeshetek utáni hónapokat a császári család nyári rezidenciáján, a Schönbrunni Kastélyban töltötte. A közös hálószobát – itt és a többi otthonukban is – csak a házasságuk első néhány évében használták. Zsófia, az első gyermekük az esküvő utáni évben, 1855-ben született meg (azonban kétévesen vérhasban meghalt Budán). Erzsébetnek ezután két gyermeke született: Gizella (1856) és a trónörökös, Rudolf (1858). Miután első három gyermekét megszülte, (harmadikként végre egy fiút) eme császárnéi és házastársi kötelezettségét teljesítettnek tekintette, és igyekezett kerülni Ferenc József minden szexuális közeledését. Ennek egyik oka az volt, hogy irtózott a terhességtől és a szüléstől, mivel túlságosan igénybe vették a testét, és betegesen aggódott a karcsú vonalai miatt; a másik ok a saját verseiben keresendő. Évekkel később megszületett Mária Valéria (1868). Összesen Erzsébet négy gyermeket szült a férjének – mivel könnyen esett teherbe, elmondhatjuk, hogy sokkal többször nem volt együtt vele. Utoljára valószínűleg 1867-ben, a kiegyezés évében engedett neki. Ekkor koronázták Ferenc Józsefet magyar királlyá, őt pedig királynévá. Az 1868-ban született Mária Valériát a “kiegyezés ajándékának” tekintették, mert ez volt az az ügy, amelyet Erzsébet minden női befolyását bevetve támogatott. Köztudott, hogy a császár rajongva szerette a feleségét, és igyekezett szinte minden óhaját teljesíteni, így a magyarokkal való kiegyezést is. Erzsébet azzal hálálta ezt meg, hogy Ferenc még egyszer meglátogathatta a hálószobáját. (Ajánlott írások: Sisi, mint feleség és anya a Hofburgban; Milyen anya volt Sisi?)

A császári család a Schönbrunni Kastélyban:

Erzsébet, Mária Valéria, Ferenc József, Rudolf, Gizella és férje, Lipót bajor herceg, mellettük két gyermekük

A császár szerelmes volt, és rajongott Sisiért – és Erzsébet hogyan érzett iránta?

Most pedig álljon itt az a vers, amit Erzsébet két héttel az esküvője után, 1854. május 8-án írt a Laxemburgi Kastélyban:

Ó, miért hagytam el az ösvényt, / Hol várt a szabadság hona? / Ó, miért tévelyedtem, önként, / Hívságok nagy útjaira!

Felébredtem - tömlöci mélyen, / Béklyók vannak két kezemen. / S mind erősebb a vágyam, érzem - / Szabadság! Nem jársz már velem.

Felébredtem a bódulatból, / Melyben lelkem volt dőre rab; / Átkom: hiába! - Akkor, akkor: / Szabadság! eljátszottalak.

(További verseket Sisitől Mészöly Dezső Sirály a Burgban – Erzsébet királyné költeményei című könyvben olvashatnak az érdeklődők.)

Ferenc Jószef az első perctől kezdve igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy az ő imádott Sisijét boldoggá tegye. Erzsébet félt a rá váró új élettől, nem szerette a fényűzést, nem érdekelték a Bécsből érkező drága ékszerek, azonban a papagájnak, amit Ferenc József küldött neki ajándékba, felettébb örült. A császár próbált apró dolgokkal kedveskedni feleségének, például azzal, hogy a Hofburg rejtett folyosóin mentek át az Udvari Színházba, hogy Sisinek ne kelljen senkivel sem érintkeznie. Azonban ez, mint sok más, Zsófia szigorú ellenállásába ütközött. A főhercegné fiát uralkodóvá formálta, és ugyanezt akarta tenni unokahúgával is. Sisiből makulátlan császárnét akart faragni, tulajdonképpen egy reprezentatív bábot, hiszen valójában Zsófia uralkodott, mintegy “titkos császárnéként” (Hamann). Jót akart, de a maga módján; szerette unokahúgát, de nem tűrt semmiféle ellenkezést.

A császár azzal is kedveskedett Sisinek, hogy egyszer magával vitte Bécsbe, amikor ott dolgozott, hogy kis feleségének ne kelljen otthon egyedül búslakodnia. Erzsébet élvezte az együtt töltött napot annak ellenére, hogy a császár végig dolgozott, azonban anyósa megtiltotta, hogy ez bármikor máskor előforduljon. (Hamann 80) Zsófia intézkedései, tanácsai, illetve parancsai hatására Sisi nagyon hamar meggyűlölte anyósát és a bécsi udvari arisztokráciát. Pszichoszomatikus tünetei a császárvárosban eltöltött első néhány héten belül jelentkeztek, és néhány év alatt annyira súlyos mértéket öltöttek, hogy az egész császári udvar komolyan aggódott a fiatal császárné egészsége miatt. A kis Sisi viszonyát Béccsel a Zsófia főhercegné udvarában eltöltött első néhány hónap végérvényesen megrontotta; ezért Erzsébet, miután a befolyása erősödött, minden tőle telhetőt megtett, hogy minél kevesebbet kelljen tartózkodnia a bécsi Hofburgban.

Annak ellenére, hogy nem sok közös vonásuk volt (talán csak a lovaglás és a természet szeretete), a fiatal Sisi rajongva szerette Ferenc Józsefet egészen 1860-ig. (Többször mondogatta, hogy bár ne lenne császár...) Hogy mi történt akkor, mi volt az a törés, amely miatt a szerelem érzése hosszú időre alább hagyott (hogy aztán egyszer lángra kapjon - egy ideig - újra), arról egy későbbi írásban lesz szó. Az biztos, hogy azután is szerette (ha nem is szerelemmel) férjét, aggódott is érte, mellette állt a bajban és a nehéz időkben. Sajnos a császár nem értette, és nem ismerte őt igazán. A verseit pedig sosem olvasta (Sisi nem mutatta meg neki), de azt tudjuk, hogy felesége magasröptű elmélkedéseit "fellegjárásnak" nevezte. 

Facebook: ERZSÉBET KIRÁLYNÉ

Zsófia főhercegné, a "titkos császárné" 1854-ben - Franz Schrotzberg, 1858 (Bundesmobilienverwaltung)

Felhasznált irodalom:
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, 2012
Gróf Corti Egon: Erzsébet. Révai Kadás, Budapest, 1935
Sisi fent idézett versei: Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. 41, 74-76.