Erzsébet csak egyetlen egyszer avatkozott bele férje kormányzási ügyeibe, amely azért történt, hogy támogassa a kiegyezést a magyarokkal. A császárné az 1860-as évek elejétől közvetlen kíséretébe csak magyar hölgyeket (grófnőket) választott. Magyarul 1863-ban kezdett el tanulni, és néhány év alatt tökéletesen megtanulta nyelvünket. A magyar országgyűlési küldöttség 1866 januárjában lezajlott bécsi fogadásakor magyar ruhát viselt, és magyarul üdvözölte a megjelent arisztokratákat.

A magyar nemeskisasszony, Ferenczy Ida, aki 1864-ben állt Erzsébet szolgálatába, még inkább Magyarország és az elnyomott nép felé irányította a császárné figyelmét Andrássy Gyula grófnak és Deák Ferencnek köszönhetően, akik igyekezetek „felhasználni” a fiatal lányt arra, hogy Erzsébetet fellépésre késztesse a magyarok érdekében. Ez sikeres is volt, hiszen Sisi minden női erejét bevetette férje befolyásolása érdekében – Ferenc József élete végéig szerelmes volt feleségébe, és teljesítette annak óhajait. Zsófia főhercegné, habár nagy hatással volt fiára, a kiegyezést, az általa oly nagyon gyűlölt magyarokkal, nem tudta megakadályozni.

Székely Bertalan: Erzsébet királyné (forrás) - Sisi a koronázási díszruhájában látható a képen

Az alábbi összefoglaló Brigitte Hamann Erzsébet című bibliográfiája alapján íródott (254-263. oldal)

„A kiegyezést Erzsébet házastársi hajlandósággal honorálta. Ferenc Józsefhez intézett ekkori levelei tele vannak gyengédséggel, mint például az alábbi budai levél is: ’Szeretett császárom! Még ma is nagyon szomorú vagyok, nélküled olyan végtelenül üres itt minden. Minden percben azt hiszem, hogy bejössz hozzám, vagy én sietek hozzád. Nagyon remélem azonban, hogy hamarosan visszatérsz, még akkor is, ha a koronázás csak 5-én lesz.’ Sisi ekkoriban magyarul írta valamennyi levelét mind a férjéhez, mind a gyermekeihez.” (Brigitte Hamann, 254.)

/Tudjuk, hogy Erzsébet – három gyermek megszülése után – olyan messzire elkerülte a közös hálószobát, amilyenre csak lehetett, a kiegyezés évében mégis engedett –  utoljára – a férjének. Ezért nevezik a kiegyezés ajándékának a királyi pár utolsó gyermekét, Mária Valériát, a „magyar királykisasszonyt”. (Ajánlott írás: A szoba, amelyet Erzsébet igyekezett elkerülni)/

A koronázást hatalmas előkészületek előzték meg. Bécsből napi rendszereséggel hajóval szállították a Dunán a Budai Várba az udvartartás számára és a díszceremóniára előkészített dolgokat, nemcsak kisebb tárgyakat (mint például a szőnyegek és az étkészletek), hanem egészen nagy dolgokat, díszhintókat és a hátaslovakat is. A koronázási ceremóniákat négy naposra tervezték, és annyira bonyolultra sikerültek, hogy részletes főpróbát kellett tartani, természetesen Erzsébet és Ferenc József részvételével.

Erzsébet, szokásától ellentétben nagyon készült a magyar koronázási ceremóniára, még a főpróbát is élvezte (tudjuk, mennyire nem szerette a reprezentációt, ez most mégsem esett nehezére). Egy sajnálatos eseményről érkező hír azonban beárnyékolta mind az előkészületeket, mind pedig az ünnepségeket olyannyira, hogy az udvari bált és a Nemzeti Színház díszelőadását is le kellett mondani. A főpróba alatt kapták meg a Fenségek a 18 éves Matild főhercegnő halálának hírét. Matildnak aki az olasz trónörökösnek, Umberto-nak volt a menyasszonya, az olaszok és az osztrákok közötti ellentétek csillapítása lett volna a feladata; a főhercegnő néhány nappal ezelőtt súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor apja beléptekor cigarettáját a ruhája mögé próbálta rejteni; a finom anyagból készült ruha pillanatok alatt lángra kapott.

„A koronázási ünnepségek a királyi palota tróntermében kezdődtek az országgyűlés tagjainak a fogadásával. Ferenc József tábornoki egyenruhát viselt, Erzsébet magyar ruhát, a diadém mögött magyaros főkötőt. Még a trónörökös is sujtásos magyar ruhában jelent meg, az Aranygyapjas-renddel a nyakában. A királynét körülvevő palotahölgyek között ott volt Katinka is, Adrássy Gyula felesége.

Eduard von Engerth: Koronázás (festve: 1872) - A kép a Szépművészeti Múzeum tulajdona (forrás)

A képviselők hivatalosan megkérték Erzsébetet, hogy engedje megkoronáztatni magát. ’Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal találkozik, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte.’” (Hamann, 257)

A koronázási ceremónia rövid összefoglalója: 1867. június 8.

-Hajnal négy óra: a koronázás a Citadelláról eldördülő ágyúlövésekkel megkezdődik.

-Reggel hat óra: hosszú kocsisor indul Budára a Mátyás-templomhoz a magyar nemesasszonyokkal, előkelőségekkel.

-Reggel hét óra: megindult a menet a Budai Palotából, melynek csúcspontja Erzsébet volt, akinek megjelenése mindenkit elbűvölt.

-Templomi szertartás: Magyarország hercegprímása „felkente Ferenc Józsefet, és Andrássy – a nádor képviseletében – feltette fejére a koronát, Erzsébetet is felkenték, de Andrássy, ősi szokás szerint, a koronát csak a jobb válla fölé tartotta” (Hamann, 259).

-Király-domb: Az ünnepségek következő csúcspontját az jelentette, amikor az ünnepi menet lóháton a Lánchídon keresztül Budáról Pestre vonult. A menet a Lloyd-palota előtt állt meg, ahol Ferenc József egy emelvényen tette le az esküt, majd felvonult a Király-dombra.

A magyar állam koronázási ajándékként a királyi párnak a gödöllői kastélyt adta, amelyet ők nem fogadtak el, csak használatba vettek. Ez egy gesztus volt Erzsébet felé, aki már korábban kiszemelte a kastélyt saját a maga számára. Erről, valamint a Gödöllői Királyi Kastélyról többet itt olvashatsz: Erzsébet királyné kastélya Gödöllőn

(Hamann, 254-263)

1867. június 8-án Ferenc Józsefet Magyarország királyává, Erzsébetet pedig királynéjává koronázták a budai Mátyás-templomban – a magyarok, hogy még jobban kifejezzék hálájukat, a Felséges Asszonyt az uralkodóval egyidőben koronázták királynévá. Az új alkotmányos monarchia hivatalosan 1867. július 28-án, 150 évvel ezelőtt született meg, amikor a király aláírta az új törvényeket. A birodalom teljes neve ezután Ausztria-Magyarország vagy Osztrák–Magyar Monarchia lett.

Vinzenz Katzler: Ferencz József a pesti koronázási dombon -1867. június 8. (forrás)

A királyt később Magyarországon gyakran becézték Ferenc Jóskaként, főleg a polgárság és a magyar parasztság, utalva ezzel arra a tényre, hogy a magyar köznép mindennapi életét nem határozta meg a személye, és a megszólítás inkább egy távoli ismerősre, vagy rokonra vonatkozik, akinek a jelenlétét tudomásul vették, de nem tudtak vele mit kezdeni. Ez a kedveskedő megszólítás arra is utalt, hogy már régen megbocsátották neki az 1848-49-es forradalom kegyetlen vérbe fojtását, amely, megjegyzendő, valószínűleg anyja, a magyarellenes Zsófia főhercegné („titkos császárné”) akaratának megfelelően történt.

Facebook – ERZSÉBET KIRÁLYNÉ