Kedvelj minket a Facebookon!

SISI LEGKISEBB LÁNYA, A GÖDÖLLŐI KIRÁLYKISASSZONY

Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria Matilda Amália főhercegnő

(Buda, 1868. április 22 – Wallsee, 1924. szeptember 6.)

 

Miért kényszerítettek egy osztrák főhercegnőt arra, hogy a magyar nyelvet használja anyanyelveként? Szó szerint anyanyelveként, mert német származású édesanyja, Erzsébet magyar királyné, osztrák császárné csak magyarul beszélt hozzá, és Ferenc Józsefet, az osztrák császárt is arra kérte, csak a nyelvünkön szóljon gyermekéhez.  Mit szólt mindehhez Mária Valéria, aki csak később, felnőtt korában sajátította el a német irodalmi nyelvet? Édesanyjának minden bizonnyal semmit, édesapjának is csak később merte bevallani "valódi" anyanyelvével kapcsolatos óhaját...

 

A gödöllői adakozókedvű királykisasszony

 

A bécsiek gúnyosan, Erzsébet királyné szeretettel és tudatosan, a király pedig beletörődve nevezte magyar királykisasszonynak az 1868-ban Budán született Mária Valériát. A kislány, természetesen Erzsébet utasítására, szigorúan csak magyarul beszélhetett a szüleivel, így csak később sajátította el a német irodalmi nyelvet. (Kép fent: Vincenz Katzler: A királyi család Gödöllőn)

A királyné azt remélte, fiút szül, és királyt tud adni a magyaroknak, ezért hozta világra Magyarországon negyedik gyermekét.

 

A bécsiek nagy megkönnyebbülésére azonban egy kislánynak adott életet, akit Mária Valériának neveztek el. Nem csak Gödöllőn, hanem a császári udvarban, Ausztriában is magyarul tanították és beszéltek vele. A magyar Korniss grófnőtől és Rónay Jácint püspöktől kapott magyar oktatást, az utóbbit a fenséges asszony még arra is megkérte, hogy lányával magyarul imádkozzon. Így tehát joggal nevezhették Bécsben is és hazánkban is magyar lánynak Mária Valériát.

Erzsébet királynénk egészen korán adakozásra nevelte a kis királykisasszonyt. A gödöllőiek úgy tartják, hogy ebéd után cukorkákat tettek az asztalra, és a kislány annyit vehetett belőlük, amennyit csak akart. Természetesen jó sokat válogatott ki magának. Ekkor a királyné a következő szavakat intézte feléje: „Így, ennek fele részét tedd félre, s délután, ha sétálni mentek, oszd szét a szegény gyermekek közt, akikkel találkozol. Majd meglátod, hogyan fognak örülni neki!” Valéria naponta így is tett, és a gödöllői gyerekek hozzászoktak ahhoz, hogy finomabbnál finomabb édességeket kaptak tőle. Amikor csak meglátták, hogy nevelőnőjével vagy édesanyjával kikocsikázik, boldogan kiabálva szaladtak feléje: „Jön Valéria!” (Kép fent: Mária Valéria - módosított; Kép lent: Emil Rabending: Erzsébet királyné - módosított)

 

A következő karácsonyra ajándék helyett pénzt kért mondván, hogy majd szét fogja osztani a magyar gyerekeknek az utcán. Így történt az, hogy a feldíszített fa ágairól kis zacskók lógtak le, amelyekben új, ezüst forintosok voltak. A gödöllői gyerekek karácsony napján, ami Erzsébet királyné születésnapja is volt, remélték, hogy részesülhetnek a királyi csemegéből. Annál nagyobb volt az öröm, amikor látták, hogy Valéria nemcsak cukorkákat, hanem pénzes zacskókat is osztogat! A gyerekek rendszerint királyi csemegét és ajándékokat kaptak, amikor a királyné és magyar leánya Gödöllőn tartózkodott. Erzsébet névnapja pedig, amit általában itt tartottak meg akkoriban, az egész település ünnepe volt.

Mária Valéria azonban talán még bőrkötésű naplójának sem merte bevallani, hogy mennyire szeretett volna a szüleivel az anyanyelvén, németül beszélni!

Később apját félve kérte meg, hogy beszéljenek egymás között németül, amit a király teljesített is, édesanyjával viszont soha sem merte megosztani eme óhaját. A Gödöllőn nevelkedett magyar királykisasszony később igyekezett a bécsiek által ráragasztott „csúfos” becenevét levetni, és felnőtt korában sokkal inkább németnek vallotta magát, mint osztráknak vagy magyarnak. Nagylelkű adakozó kedvét viszont, a magyarok felé is, élete végéig megőrizte. Házasságkötésekor a gödöllői leányszobájának teljes bútorzatát elvitette új otthonába, a németországi Wallsee-be. A gödöllőiek úgy vélik, hogy ez kifejezi a városukhoz és irántuk való szeretetét. Az igazság valószínűleg az, hogy sokkal inkább édesanyjához, Erzsébet királynéhoz való ragaszkodása miatt tette ezt, mintsem azért, hogy naponta gondolhasson Magyarországra. E kedves anekdota viszont azóta is él a magyarok emlékezetében. (Képek fent - módosítva-: 1. Mária Valéria és unokatestvére, Amália bajor királyi hercegnő; 2. Mária Valéria 1890-ben)

Angol: THE HUNGARIAN PRINCESS: MARIE VALERIE 

Felhasznált szakirodalom: 1. Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. 2. A cikk középső, "anekdota-része" Ripka Ferenc, Erzsébet királyné Gödöllőn című, a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére (1901) készült emlékkönyve felhasználásával (1901) készült.