2024-12-03 18:24
Jelenleg online: 30 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Tárgyak, amivel nem tudunk sokan mit kezdeni
Az előző részben szó volt az „örömtesztről”, ami arra szolgál, hogy megtudjuk, szeretünk-e egy bizonyos használati tárgyat. Néha nagyon könnyen tudunk dönteni, haladni a válogatással, néha fennakadunk az „érzelmi hálón”. Ilyenkor kicsit nehezebb a dolgunk. Most azokról a tárgy kategóriákról írok, amin legtöbben nehezen tudnak túladni, még akkor is, ha igazából az lenne ésszerű és azzal tennék a legjobbat mindenkinek, beleértve önmagukat is.
Az alábbiakban sorra veszek pár olyan kategóriát, ami a még éppen használható, de valójában örömöt és hasznot nem hoz, vagy éppen egyenesen bosszantó, frusztráló, felkavaró érzéseket kelt. Azt is leírom, mit tehetünk ezekkel, hogy könnyebben túllépjünk a nehezén. Ha ezek maradnak, akkor csak gyűlnek és gyűlnek, kallódnak, megromlanak, és akkor az legalább annyira pazarlás, mintha senki sem használja, vagy a kukában köt ki.
A valóban „nem szeretem” dolgok
Bár érzelmileg ez a kategória lehet a legnehezebb, mégis előre veszem. Ha a nehezén túl vagyunk, a többivel sokkal könnyebb elbánni. Néha lehet, hogy jobb ezt a végére hagyni, mikor már a kevesebb vihart kavaró tárgyakkal jól boldogulunk.
Ha egy tárgy rossz emléket ébreszt bennünk, vagy rossz érzéseket ébreszt, tudatosan vagy tudattalanul frusztrál és hatalmunkban áll megválni tőle – vagyis a sajátunk - tegyük meg. Nyugodtan engedd el ezeket, ha te vagy a tulajdonosuk, vagy ha az élő tulajdonosa ezt jóváhagyta. Az értékesebb dolgokat add el, vagy ajándékozd el, akár családon belül, esetleg ismerősnek, de mindenképpen olyan személynek, aki nem veled lakik, vagy nem minden nap látod. Köszönd meg a tárgynak – bármilyen nehezedre is esik -, hogy eddig szolgált téged és engedd el áldással. Ha ismersz valamilyen tisztító eljárást, meg is tisztíthatod spirituálisan, ha hiszel benne, de a legjobb elengedni. Ha valaki szeretne erről többet tudni, a későbbiek folyamán ennek szívesen szentelek egy részt. A tárgyak nem fizikai megtisztítása valamilyen szertatással egy külön részt megér, vagy személyesen is szívesen segítek.
Ha nem értékes, adományozd el, vagy kezeld hulladékként, végső esetben akár el is égetheted, ha nem kezelt fából vagy papírból van – ez esetben nem enged ki magából káros anyagokat, tisztán ég és hőt ad át. Legalább egyszer még melegedj meg mellette és vedd hasznát. A tűz alaposan meg is tisztítja. Rossz emlékű, frusztráló tárgy égetésekor ne süss vagy főzz inkább felette, csak hagyd, hogy elégjen. Ilyenkor erős érzelmek is felszabadulhatnak vagy egyéb, heveny testi folyamatok is elindulhatnak, bár ez nem törvényszerű. Az elengedés, főleg, ha felkavaró, már önmagában hozhat fel erős érzelmeket. Ha olyan tárgyat engedsz el, aminek szeme van (játék baba, plüss állat), vagy szem van ráfestve (porcelán bögre, stb.) egyszerűen takard le a szemét, mikor elengeded.
Kevés dolog annyira lehangoló vagy energiarabló, mint amikor olyan tárgyakkal vagyunk napi kapcsolatban, ami nem tölt el örömmel, vagy egyenesen rossz, kellemetlen, netán felkavaró érzéseket ébreszt bennünk. Ez terjedhet az apró bosszúságtól – mondjuk a nem praktikus használat vagy esztétikai hiányosság okán – a kimondottan émelyítő rossz érzésig vagy a rossz, tragikus emlékig. Adjuk ezeket olyannak, akiben nem ébreszt rossz érzést, vagy akinek semleges a viszonya vele és engedjük el áldással. Valaki más talán örömét leli benne. Elhunyt rokonok vagy egy fájdalmas szakítás, válás hagyatéka valóban napi szinten tépheti fel lelki sebeinket, de egy lehangoló kép vagy tárgy, alkotás is lehet ránk negatív hatással. Akár tudat alatt is. Az ilyen tárgyakat jobb elengedni, mint naponta egy térben lenni vele. Szerencsére, olyan, ami tudatosan rossz érzést kelt és eltávolítható, nekem már rég nincs a közelemben.
Amikor olyan tárgyakkal van dolgunk, amiről nem tudjuk biztosan miért nem jó, nézzünk utána a forrásának, ha lehet. Vagy fogd meg két kézzel és tartsd magadhoz közel, a szíved magasságában. Egy idő után érezni fogod, hogy örömmel tölt el, vagy frusztrációt okoz. Sose válj meg olyan dologtól, bármennyire zavar, ami nem a tiéd és/vagy a tulajdonosa nem járult hozzá! Ha ellenérzéstokoz, ne menj a közelébe, vagy kérd meg a tulajdonosát, vigye máshová, ahol nem látod, ha lehetséges. Ha ez számára fontos vagy kedves tárgy, próbálj megbarátozni vele, vagy legalább elfogadni. Kérdezd meg a tulajdonost, miért szereti. Lehet, ő se tudja igazán és végül, örömödre, túlad rajta.
Túl sok van belőle
Amiből túl sok van, azt gyakran nehéz kezelni, főleg szeretni. Főleg, ha egyébként is olyan használati eszközről van szó, amihez egyébként nem igazán szoktunk kötődni. Ha tartós dolog és belátható időn belül nem fog elfogyni, akkor csökkentsd a mennyiséget úgy, hogy megválsz egy részétől: add el a felesleget, ajándékozd vagy adományozd el. Bár mondjuk az étkészlet, bögre pohár, porcelán valamennyire a „fogyó eszköz” kategória, ha nem fér el már sehol a teljes készlet, akkor érdemes megválni a feleslegtől. Pláne a bontatlan csomagoktól. Vagy vedd használatba, vagy passzold el. De ide sorolható a túl sok nyakkendő, toll, és más lassan vagy sosem fogyó készlet.
Ha tudod, fogyaszd el
A papír zsebkendő vagy a WC-papír eláll, viszont fogyóeszköz. Ha túl sokat vásároltál fel ilyen fogyó eszközből, vagy egy családtag, szintén szóba jöhet az adomány, vagy eladás is. Ha a családtól, ismerősöktől egy szekérderéknyi tusfürdőt, piperét kaptál, de már nem akarsz ilyet használni, akkor is érdemes túladni rajta. Előbb-utóbb lejár a szavatosságuk is, és akkor csak szemét lesz belőlük. Sosem használt, de megkezdett, ezer éves férfi dezodorokat például befogtam WC illatosítónak. A parfüm mintákból a parfümöket pumpás, szórófejes flakonokba töltöttem és vízzel hígítva permeteztem ki, de volt, hogy krémhez kevertem és illatosított krémként kentem magamra testápolóként. A télen gyakorlatilag kifogyasztottam a fürdőszoba szekrényeket és most, utazás előtt döbbentem meg igazán, mikor bepakoltam azokat a dolgokat, amiket használunk. Két kis szekrény jóformán üresen maradt. Nem egy nap alatt értem el, de kicsit intenzívebben, mint, egyébként szoktam, elhasználtam, ami még használható volt és a flakonok nagy részét is bevittem az iskolába, ahol nyár végéig dolgoztam és odaadtam a takarító néniknek. Nekem felesleges volt a kb. 10-15 flakon, pumpás adagolós műanyag tartály és szórófejes műanyag cucc, ők szinte örömtáncot jártak, mert náluk fogyó eszközök ezek, mint kiderült. Nem igazán világos, hogy hogyan, de rendszeresen eltűnnek.
Kozmetikumok, élelmiszerek
Ha még nem jártak le, pörgősen elhasználhatók. Néhány régi rúzsból színes ajakbalzsamot és szájfényt gyártottam házilag, de por vagy púder kompakt, szemhéj festék maradékok is elhasználhatók kreatívan. (Recept hamarosan.. ) és még sorolhatnám. Néhány üveg tégely maradt csak, meg a nyaraláskor vagy 1-2 napos utazáskor használt mini flakon készlet. Ezeket csak azért tartom meg, mert néha jól jön, ha nem kell egy teljes flakon sampont magammal cipelnem. Elég a kompakt változat, krémből, hajbalzsamból, samponból. Rendezz kencés csajos partit vagy hívj össze vendégséget, osztogasd el a családnak, barátoknak. Egy meghitt estén kenjétek egymásra, ha már közel a lejárat ideje, de még sok van belőle. Mármint a kozmetikumokat... A tartósabb élelmiszert, mint a konzerveket, lisztet, száraz dolgokat adományba is adhatod, vagy a bontatlan krémeket is.
Idén tavasszal kb. 8 tégely innen-onnan kapott testápolót és arckrémet számoltam össze. Olyan is volt, amit én vettem, de sokat kaptam ajándékba is. Néhány hét alatt mind elhasználtam testápolóként és masszázs krémként – az arckrémet is – a család számos tagját is bevonva. Aminek nem ragad meg az illata, vagy bontatlan és rád romlana, ajándékozd el. A lényeg, csökkentsd a mennyiséget kidobás nélkül, ha lehet. Nem szeretem a pazarlást, de ha valami csak áll és esetleg rád romlik, az is pazarlás. A kevésbé tartós élelmiszereket is kreatívan el lehet főzni, ha úgy adódik, bár ezeket jobb eleve úgy vásárolni, hogy ne legyen felesleg. Néha azonban a legjobb számítás ellenére is borul a terv utazás, vendégség vagy épp vendégség lemondása, betegség esetén. ilyenkor jön a jó öreg improvizáció, vagy, ami bírja a mélyhűtőt, azt bedobom, hogy egy másik improvizálós napon elő lehessen varázsolni pár perc melegítéssel egy ebédet.
Senki se használja, kinőtte valaki, meguntátok
Igazából valamikor, valaki, valamiért megvette, talán jó is volt, szerette, de már csak van. Miért foglalná a helyet? Add el vagy adományozd, ajándékozd el. Engedd el, ha már új szerepben sem használható. Mondjuk néhány póló, pulcsi, szoknya, blúz átalakítható párnának vagy szatyornak, táskának, ha elég ügyes vagy. Rengeteg internetes oldalon vannak kreatív újra felhasználási ötletek. A használaton kívüli játékok, sport eszközök és ruhák, hobbi felszerelés és szerszám vagy kisbútor is, ha csak áll és porosodik, beszárad, kiszárad, elmállik. Használd fel kreatívan vagy add tovább.
Ami inkább csak hasznos-nem hasznos kérdése
Teljesen jogosnak érzem, hogy azt tartsuk meg, amit kedvelünk, ami jó állapotban van, amiben ragyogóan nézünk ki vagy olyan tárgyakat, amelyek valóban szolgálnak bennünket. A személyes holmik között is akad, ami közelebb áll a szívünkhöz, megint más a hasznos kategóriát szaporítja. Vannak azonban olyan tárgyak, amiket azért használunk, mert hasznosak. Nem kötődünk igazán hozzájuk, csupán kiszolgálnak bennünket és ezáltal hasznossá válnak, mint egy porszívó, egy robotgép vagy egy csavarhúzó. Nyilván egy csavarhúzó, vagy egy kalapács esetén kicsit furán hangzik az, hogy szereted, vagy néhány konyhai eszköz is az a kategória, amit használsz és kész, mint egy sajtreszelő, bár nyilván van jobb fogású és praktikusabb, meg olyan is, aminek a tartozékaiból már a fele eltört és hiányzik. Inkább aszerint választunk, hogy bevált vagy praktikus-e vagy csak megvettük egy leárazáson és kétszer – extrém esetben soha sem - használtuk. Amíg használjuk ezeket, addig szolgálnak. Ha már évek óta nem vettük a kezünkbe, a szekrény vagy a kamra, pince, palás mélyén állnak, akkor érdemes nekik új gazdát keresni. Rendezz garázs vásárt és szabadulj meg tőlük. A környékbeli ezermesterek és háziasszonyok talán imádni fognak. Ha már nem működnek, add le őket elektronikai hulladékként, vagy hulladékudvarban.
Az írás először az Öko-Piac-Tér.net honlapon jelent meg.