2024-12-22 07:29
Jelenleg online: 12 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Sokan éljük át ősszel, hogy a nyáron makkegészséges a gyermekünk, de visszakerülve a közösségbe pár héten belül megbetegszik. Jön a láz, a köhögés és az orrfolyás. Sokszor nem egyszerű a szülőknek eldönteni, hogy egy nátháról van-e szó, vagy a gyermek influenzás lett.
A lényeges különbség a két betegség között az, hogy míg a nátha pár nap után nyomtalanul gyógyul, addig az influenzának súlyos szövődményei lehetnek.
Ilyen például a tüdőgyulladás, az arcüreggyulladás vagy az agyhártyagyulladás. Ezért fontos, hogy az influenzás gyermeket vegyük ki a közösségből és próbáljuk meg „TV-fogságban” tartani. Az influenza általában magas lázzal jár, ami gyermekek esetében akár 39-41 °C fok is lehet. Elesett, gyengeségre panaszkodik, és „mindene fáj”. Nem ritka, hogy gyermekkorban a panaszokhoz hasmenés, hányás, hányinger társul. A náthára nem jellemző a magas láz, esetleg hőemelkedés fordul elő, és a torokfájás, orrfolyás a vezető tünet.
Mit tehetünk, ha gyermekünk influenzás lett?
Először is, egy ilyen kis beteget mindenképp otthon kell tartani, mert a pihenés, az ágynyugalom az influenza legütősebb ellenszere. Ugyanis mivel vírus okozta megbetegedésről van szó, csak tüneti szereink vannak, oki terápiája nincs.
Az immunrendszerünk feladata legyőzni a fertőzést, amit a leghatékonyabban ágynyugalomban tud megtenni. A különféle lázcsillapítók mellett nagyon jól alkalmazható a hűtőfürdő.
A terápia másik sarkalatos pontja a lázcsillapítás. Lázról 38 °C fok fölött beszélünk, ez alatt hőemelkedés van, melyet nem kell csökkenteni. A különféle lázcsillapítók mellett nagyon jól alkalmazható a fizikai módszerek közül a hűtőfürdő. A hűtőfürdő helyes módja, hogy a gyermeket ültessük bele testhőmérsékletű vízbe, melyet fokozatosan hűtsünk le max. 32 fokig. 10 perc után vegyük ki a kádból és töröljük szárazra.
Fontos még a megfelelő folyadékpótlás, ugyanis a lázas beteg hamar kiszárad. Erre jó a csapvíz, ásványvíz, gyümölcslevek és a teák.
Nagyon jót tesznek a tartalmas levesek, amik a folyadékot és az ásványi anyagokat is pótolják, hiszen a beteg gyermek általában étvágytalan. Sokan biztos visszaemlékeznek a gyermekkorukra, amikor a nagymamának az volt az első dolga, hogy megfőzze a húslevest, ha a kisunoka beteg lett. A köhögéscsillapítót vagy a köptetőt már általában a gyermekorvos írja fel, bár vannak vény nélkül kapható készítmények is.
Nagyon fontos, hogy a köhögéscsillapítót és a köptetőt együtt adni nem szabad
Ha száraz, fojtó köhögése van a gyermeknek, akkor csillapítani kell, ha hurutosan köhög, akkor jön szóba a köptető sok folyadék itatása mellett. Orrdugulás esetén orrspray vagy orrcsepp használható, valamint jó szolgálatot tesznek sűrű orrváladék esetén az orröblítők, melyek szintén recept nélkül kaphatók a patikában. Ezekben a készítményekben hatóanyag nem található, de a sós tengervizes öblítés segít a váladék kiürítésében. Javasolt még a nagy dózisban adott C-vitamin kiegészítve D-vitaminnal. Torokfájás esetén lehet használni szintén vény nélkül kapható fertőtlenítő szopogató tablettákat, bár a házilag készített sós vizes gargalizálás is ugyanazt a célt szolgálja. Mivel vírusfertőzéssel állunk szemben, ezért az antibiotikumok adásának nincs értelme. Csak bakteriális felülfertőzés esetén jönnek szóba.
A megelőzés kapcsán két dolgot említenék. Mindenki számára elérhető ma már az influenza elleni védőoltás, amelyet évente újra kell oltani. Mivel a védettség kialakulásához szükség van 2-3 hétre, ezért célszerű szeptember-október hónapban az oltást beadatni. Ha valaki nem szeretné a védőoltást, annak javaslom, hogy influenza szezonban kerülje a zsúfolt helyeket. Mivel gyermekeinknek a közösséget elkerülni nem lehet, ezért szoktassuk rá őket a gyakori, alapos kézmosásra. Az sem haszontalan, ha minden iskolatáska alján ott lapul egy kézfertőtlenítő, amit bármikor elő lehet venni és víz nélkül használni.
Természetesen a lázas gyermekek többségét látja gyermekorvos, így a diagnózis nem a szülő feladata. A szülői feladat az ápolás és a szeretet.
Egészséges iskolakezdést mindenkinek!
Képek forrása: www.visualhunt.com