Talán még soha nem volt az emberiség fennállása óta ennyire különböző a halálhoz való viszonyunk, mint napjainkban.

Habár a legnagyobb különbség még most is a keleti és a nyugati kultúrákban mutatkozik, már nyugaton is erős a megosztottság ebben a tekintetben. Tapasztalatom szerint nagyon sok országban, hazánkban is, kifejezetten tabu témának számít a halál. Hogy miért? Elsőként ezt szeretném körbejárni ebben az alrovatban.

Mint megannyi alapvető dolog az életben, ez is szorosan a kultúrákhoz kapcsolódik, azon belül is a hithez, a világnézethez és ezek civilizáció általi változásához. Nem véletlenül írtam, hogy alapvető dolog az életben, hiszen a halál az élet elengedhetetlen része. Hogy mi történik abban a pillanatban, amikor meghalunk (azon kívül, hogy a szervezetünk megszűnik működni), illetve ezt követően? Nos, ez már pontosan a téma lényege, illetve az, hogy miként vélekedünk erről.

Számos példát fogok a későbbiekben említeni, de egyet biztosan állíthatok: Függetlenül a végünk eljövetelének idejétől és körülményeitől, az életünket meg kell alkotnunk. Ha ezt megtesszük, a lezárása is az alkotásunk része lesz.

Életünk során alkothatunk egy családot, egy erdőt, felfedezhetünk egy új csillagot, vagy gyógymódot betegségekre. Csodálatos házakat tervezhetünk és építhetünk, abba gyönyörű bútorokat faraghatunk, tisztán tarthatjuk az utcákat, taníthatjuk a gyerekeket, és még sorolhatnám. Ám gerjeszthetünk békétlenséget, akár háborút, erőszakot és sok szenvedést. A körülményeket mi teremtjük. Befolyásunk lehet nem csak a saját, de egy másik ember halálhoz való viszonyára is. Absztrakt, de így van.