Nagy nap a mai! Színházba megyek! „Az öreg hölgy látogatása”című darabot adják Dürrenmattól. Ismerem a történetet, de így színházban megnézni, az egészen más! Nekiállok készülődni. Végignézem a ruhatáromat, mit is vegyek fel! Hosszas töprengés után, megállapodok egy egyszerű fekete aljban és egy csinos kis fehér blúzban. Egyszerű, elegáns – gondolom én. Nagyon régen voltak ezek a ruhadarabok rajtam, talán már rám sem jönnek! Csodával határos módon, sikerült magamat belepréselni a szoknyába, és a fidres-bodros blúzba. No, még egy kis smink, és indulhatok! Az utcán már éreztem, hogy nem a legjobb választás volt a szoknya. Nagyon szorít. Nem baj, majd ha leültem, lehúzom a zipzárját. Egyre rosszabbul érzem magam. Órámra nézek, már nincs idő visszamenni, átöltözni! No, mindegy! Igyekszem aprókat lélegezni, és szaporán lépdelni. Minden lélegzetvételnél úgy érzem, mindjárt szétszakad a szoknyám! És a blúz is kényelmetlen!

Végre megérkezem, leülök a helyemre, udvariasan rámosolygok a mellettem ülőkre, és várjuk az előadást. Mihelyt elsötétül a nézőtér, lehúzom hátul a szoknyám zipzárját! Már csinálom is! Igyekszem észrevétlen mozdulattal kezemmel hátra nyúlni a zipzárhoz. Úgy! Már le is húztam! Jaj, de jó! – érzem egy pillanatra a megkönnyebbülést, de a következő másodpercben már látom, hogy ez az este számomra minden valószínűség szerint az utolsó. A legeslegutolsó! Blúzomról a gomb egy halk pattanással lerepül, és az előttem ülő hölgy fején landol! Ó! Egek! Gyorsan összekapom elől a mellemnél a blúzt. A gomb pedig az előttem ülő, fodrász-alkotta nagy, boglyaszerű frizura kellős közepén csücsül! Hogy a franc esne bele! Pillanatig gondolkodom, hogy mit is csináljak! A gombért nem érdemes küzdeni, marad, ahol van. A hölgynek adom! Igyekszem nagyon kicsire összehúzni magam, miután sajnos láthatatlanná nem tudok válni! Így viszont nem látok a darabból semmit, pont az előttem ülő, gombommal dekorált fejétől.

Istenem! De jó lenne otthon lenni, és az én pihe-puha ágyacskámból tv-t nézni békésen! Az ágyam és a tv gondolatára összeszorul a torkom. Vajon hazajutok valaha? Vagy itt a színházban üt utolsót az órám? Egek! Most jut eszembe, hogy fogok én hazamenni? Villámgyorsan variációkat készítek, először is az innen való felállásról! Aztán a kimasírozásról, és a hazáig tartó útvonalról. Úristen! Csak egyszer érjek haza! Lassan vége a színdarabnak, próbálok készülődni. Elengedem kezemmel a blúzt, és hátranyúlok a szoknyám zipzárjához. (Elől a blúzom nyitva) A zipzár nem működik! Nem lehet felhúzni! Tépem, cibálom, hiába! Vége az előadásnak. Már nem lehet gondolkodni a dolgon, szégyen ide, szégyen oda, fogom az egyik kezemmel a szoknyámat, másikkal a blúzomat. Rettenetes! Ha most hirtelen infarktust kapok, hát… ennél, még az is jobb lenne! Senkire nem merek nézni. Csak bele ne botoljak valamilyen ismerősbe!

Elvergődöm a ruhatárig. Óriási dilemmába kerülök, hogy melyik kezemmel vegyem fel a kabátom? Mert ugye, egy kéz is kevés hozzá, de annál kevesebbel viszont nem lehet! Úgy döntök, a szoknyás kezem marad. No, itt a kabátom. Ügyetlenül, valahogyan belebújok, közben mindkét kezemre szükség van. Jól szétterpesztem a lábam, térdeimet kissé megroggyantom, hogy ha lecsúszna a szoknyám, legalább ne a bokámig tegye. Sutty! Belebújtam a kabátba! Kivergődöm az épületből, őrületes vágtába kezdek hazafelé! Közben megeredt az eső. Csak úgy szakad! Ezalatt, két gomb között benyúlok a kabátom alá, és fogom a szoknyámat. Szerencsére, a másik kezem már szabad, hiszen a blúzom már nem látszik! A lépcsőházban már elkezdem a kulcsomat keresni. Nincs! Biztosan, a táskám legalján van! Most már mindegy, éjjel 11 órakor már mindenki alszik! Kiborítom táskám egész tartalmát a bejárati ajtóm elé, koppan a kulcs, megvan! Most már nem baj, hogy lecsúszott a szoknyám!

Hirtelen kinyílik a szemközti szomszéd ajtaja, és szomszédasszonyom álmos képpel hatalmasra kerekült szemmel mered rám. Biztosan azt hiszi, hogy rémálma van! Táskám tartalmát szedegetem össze, szoknyám teljesen lecsúszott, hajamból folyik az esővíz. A szomszédasszony meg csak néz! Úgy érzem, némi magyarázattal tartozom neki, de feltartani meg a világért sem akarom, hiszen látszik rajta, hogy az ágyból ugrott elő. Ezért csak annyit mondok neki:

Végre, bent vagyok a lakásban! Miközben vetkőzöm, elhatározom magamban, hogy ha legközelebb színházba megyek, egy teljes váltás ruhát biztosan viszek magammal!

Képek forrása: Pixabay - esdomingos, tookapic