2024-12-22 03:07
Jelenleg online: 15 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
A cikk első része itt olvasható: Benne lenni az áramlatban! A boldog, kiegyensúlyozott, sikeres élet titka 1.
A szellemi létnek és lelkivilágunknak tehát ugyanúgy megvannak a törvényszerűségei, mint fizikai világunknak. De ezekről oly keveset tudunk. Miért is? Mert a jelenlegi oktatási rendszer nem tartja annyira fontosnak ezt a tudást, mint az anyagi világgal kapcsolatos tudnivalókat. Minden korban kisebb csoportok rendelkeztek ezzel a szellemi tudással, és sok esetben csak titokban terjedtek tovább. Európában, a sötét középkorban kimondottan üldözték, eretnekséggel vádolták azokat az embereket, akik ezt tudták és továbbadták, mert féltek attól, hogy az emberek majd ennek a tudásnak a birtokában nem lesznek irányíthatóak. Egyiptomban az ún. Misztérium iskolákban tanulták ezeket az ismereteket a kiválasztottak hosszú éveken keresztül, hogy aztán ők taníthassák a többi embert. Ők voltak a papok és a papnők. Indiában a jógik adták tovább szájról szájra a szellem és a lélek világáról szóló tudnivalókat. Minden korban megvoltak azok a tanítók, akik igyekeztek felhívni a figyelmet erre a tudásra. Ilyenek voltak például Jézus vagy Buddha, vagy a legutóbbi időkben Sai Baba, Emil Coué és José Silva, az Agykontroll kifejlesztője, hogy csak néhányat említsek.
Aki birtokában van ennek a tudásnak, az már nem lesz irányítható, nem lesz manipulálható, mert az már a maga kezébe tudja venni a sorsát, uralni, alakítani tudja a saját életét, s nem lesz kiszolgáltatva másoknak és a körülményeknek. Ez az igazi erő! Ezt tudni! Ezt a tudást sokáig nem osztották meg az emberekkel, főleg a hatalmon lévők, akik tudtak erről, hiszen akkor elvesztették volna az irányításukat a tömegek felett. Ma már szerencsére rengeteg információ található a médiákban, könyvek, filmek, előadások formájában, úgyhogy bárki hozzáférhet a szellem és a lélek világáról szóló hatalmas ismeretanyaghoz. Keressük ezt a tudást, váljunk kereső emberré!
Hogy hogyan legyél benne az áramlatban, hogyan juss hozzá ehhez az igazi erőhöz, erről szól Rhonda Byrne „Titok” című könyve és filmje is. Íme, itt az ajánló. Érdemes elolvasni a könyvet vagy megnézni a filmet. Édesvíz Kiadó: A Titok Trailer HD
videoklip forrása: youtube - Édesvíz Kiadó
S hogy mi a legfőbb titok, amit a „Titok” című filmből megtudhatunk? Az, hogy:
Érezd jól magad!
Keressük az életben azokat a dolgokat, gondolatokat, tevékenységeket, amiktől jól érezzük magunkat! Ez az, ami által összhangban leszünk az élet legalapvetőbb törvényével: a vonzás törvényével. A siker és a boldogság nem egy kívülről jövő misztikus valami, hanem egy bennünk szunnyadó csodálatos lehetőség, amelyet csak Te tudsz saját magad felébreszteni, azokkal a gondolatokkal és tevékenységekkel, amelyek jó érzést keltenek benned!
Erről beszél Ábrahám (Esther Hicks) – A legfontosabb üzenet című kis videofilmjében. (Nézd meg a többit is)
videoklip forrása: youtube - szeretetiskolaja
De mégis? „Mi az, amitől jól érzem magam?” - sokszor magunk sem tudjuk. Pedig a válasz nagyon egyszerű:
Ismerd meg Önmagad!
Már az ókorban is ez állt a Görögországban található delphoi jósda bejárata fölött. Az emberek rendszeresen felkeresték e jós helyet, a császároktól az egyszerű emberekig, hogy megtudják, hogyan alakul a jövőjük. Mivel nem tudták, hogy jövőjük saját személyiségükből, saját belső lelkivilágukból fakad, s mindabból, ahogyan a jelenben élnek és cselekszenek, ezért külső forrásból akartak információkat megtudni az előttük álló jövendőről. A bölcsek viszont mindig is tudták, hogy a körülöttünk lévő anyagi világ csak kivetülése saját belső lelkivilágunknak. Ez pedig nem más, mint személyiségünk, belső gondolat- és érzelemvilágunk, s ebből fakadó hitrendszerünk összessége, melyek hatására cselekszünk a jelenben. Erre utal a delphoi jósda felett lévő teljes felirat is:
Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton.
Ebben a cikksorozatban tehát, mely a siker és a boldogság lélektanáról és az önismeretről szól, szép lassan kibontjuk ezt a témát. Tartsatok velem ezen az úton! Befejezésül F. Oetinger gondolatait idézném, mely sok kórház falán is látható:
Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük!
OLVASD EL A CIKK ELSŐ RÉSZÉT ITT: A BOLDOG, KIEGYENSÚLYOZOTT, SIKERES ÉLET TITKA
Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Delphoi
Képek forrása: Visual Hunt, valamint cheriejoyful via Visual Hunt / CC BY