Törökország egy magyar lány szemével, avagy az 1001 éjszaka csodájának varázsa

Már kamaszkorában is Tarkan fényképével volt kitapétázva a szobája. Valami titokzatos kötelék fűzte őt a török kultúrához, és ez az érzés az idő múlásával egyre erősebb lett benne. Első külföldi útja mégis Görögországba vitte, mert Törökország elérhetetlen álomnak, már-már mesének tetszett, s meg sem fordult a fejében, hogy valaha is alkalma nyílhat átlépni Álomország kapuját, és személyesen is eljuthat oda, ahová éjjelente álmodta magát.

Teltek-múltak az évek, s a török kultúra iránti szerelem nemhogy nem csillapodott, de egyre hevesebb lánggal égett benne. Ahogy mondani szokás, ha az ember valamit nagyon szeretne, ha valamire nagyon vágyik, azt bevonzza magának. Mintha egy láthatatlan pártfogó keze rendezte volna körülötte a dolgokat. Az Élet lassan köréje pakolta az embereket, a lehetőségeket, melyeknek révén teljesülhet az álma. Egy mesebeli álom, telis-tele az 1001 éjszaka misztikus varázsával. Talán épp azért tűnt hosszú ideig olyan elérhetetlennek, annyira távolinak, olyan otthonosan idegennek.

Elérhetetlennek tetszett azért is, mert aki még sosem járt kívül Magyarország határain, és csak magyar ismerősei, barátai vannak, abban egészen fura kép hajlamos kialakulni a magyar szemmel már Keletnek számító Törökországról. Ha senki nem is mondta, akkor is valahogy az a hit gyökeresedik meg az emberben, mintha az egy ízig-vérig másfajta világ lenne, ahol minden másképp működik, mint nálunk, de annyira, hogy talán a víz sem úgy folyik le a vízcsapból, ahogyan felénk. Fura viseletben járnak, fura ételeket esznek, furán gondolkodnak a világ dolgairól, és főleg nagyon másképp néznek a nőkre, a legtöbben így gondolják talán, és így vélte a kezdet kezdetén Çikolata is. Nevezzük így főhősünket, mert nagyon büszke arra, hogy török barátai így szólítják őt, mivel a neve erősen egybecseng a csokoládé török nevével, s ez már az első alkalommal is sokaknak feltűnt, s megtetszett.

Nos tehát, bár motoszkált az előbbiek miatt a lelke mélyén némi bátortalanság, az erő, a vágy, ami Törökország felé húzta, sokkal erősebb volt annál. Egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy már az utazást tervezgeti, a lehetőségeket fontolgatja. Az álom lassan, de biztosan elkezdett testet ölteni. Főleg, miután az Élet sorba hozta össze újabb és újabb ismerősökkel, barátokkal, akiknek szinte mindegyike kötődött valamiféle szállal Törökországhoz. Véletlenek ugyebár nincsenek, vagyis bátran kijelenthetjük, hogy a Sors valósággal lökdöste őt arrafelé, ahol valóra válhatnak az álmai.

Ahogy - egyelőre csak messziről – ismerkedett az országgal, olvasgatott, nézelődött, sorra érték a meglepetések, ahogyan később, útja során is.

Egyik legnagyobb meglepetés például a pilótanők esete volt. Çikolata sosem hallott még pilótanőkről, valahogy mindig is olyan természetesnek tetszett számára, hogy a nagy utasszállító repülőgépeket férfiak vezetik. No, hát rá kellett döbbennie, hogy ez például egyáltalán nem így van, s hogy a török hölgypilóták száma több száz, az már önmagában megcáfolni látszott az összes, valaha létezett előítéletet, amiket hajlamos volt magáévá tenni. Hiszen tudjuk, vannak országok, ahol a nők még autót sem vezethetnek, de mint látjuk, nagy hiba lenne az úgynevezett keleti, vagy a magyar szájíz szerint keletinek számító országokat mind egy kalap alá venni.

Miután túltette magát ezen a kisebb fajta „megrázkódtatáson”, és örökre kitörölte a fejéből azt a gondolatot, hogy Törökországban biztosan mindenki fejkendőben meg burkában, esetleg csadorban járkál, még boldogabban kereste a lehetőséget, amikor átlépheti végre álmai országának kapuját. Egyik barátnőjéről „véletlenül” épp akkoriban derült ki, hogy szerelme török fiú lévén, ő gyakran utazik ki hozzá Törökországba. Mintha a Sors cinkosan rákacsintott volna, Çikolata pedig vette a lapot. Ott, akkor eldöntötte, hogy következő nyáron, ha törik, ha szakad, rászánja magát a nagy útra, mivel most már kísérője is akadt, s ha nem kell egyedül utaznia, akkor már nincs is mitől félnie. Meg is beszélték az időpontot, megvásárolták a jegyeket.

Çikolata izgatottan várta a nagy napot. Budapest utcáin semmi sem változott, az emberek épp olyan lógó orral jártak-keltek a szürke, téli utcákon, mint rendesen, ám a világ valahogy mégis verőfényben fürdött, és virágba borult körülötte. Az utazás előestéjén aztán kiderült, hogy barátnője mégsem tud utazni, valami közbejött neki. Çikolata megrémült a gondolattól, hogy teljesen egyedül vágjon neki az útnak. Alig pár szót beszélt csak törökül, épp elkezdte tanulgatni a nyelvet, angolul sem tudott sokkal többet, s most utazzon el egy országba, ahol nem érti a nyelvet, nem ismer senkit, nem ismeri a szokásokat... Rémisztőnek tűnt a gondolat, de koránt sem annyira, mint az a másik, miszerint elvesztegeti a lehetőséget, amire hosszú évek óta várt, és amit az Élet tálcán kínált. Megbeszélte hát a barátnőjével, hogy rendben, ha így alakult, hát így alakult, de a reptéren legalább találkozzanak indulás előtt.

Másnap derült ki, hogy bár a barátnője megígérte, igyekszik ott lenni, végül ez sem jött össze. Çikolata alapjában véve nem egy elveszett ember, de a reptéren sem járt még soha azelőtt. Fogalma sem volt, hogyan is működnek ott a dolgok, épp annyira ismeretlen terepnek látszott, mint Törökország, talán azzal a különbséggel, hogy legalább ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ő. Hiszen szája van, olvasni is tud, mégis mi baj érheti, nem igaz?

Amikor mezítláb átsétált az ellenőrző kapun, és az felberregett, ő pedig nem győzte bizonygatni, hogy a nadrágján lévő csat miatt van minden, de levenni nem tudja, mivel rá van dolgozva a nadrágra, a hölgy pedig azt kérte, hogy jó, de akkor legalább a cipzárt húzza le, na, akkor azért már kezdte magát némiképp kényelmetlenül érezni, de hát ennyi még belefért. Meg is feledkezett erről a kis afférról, amint elindult vele a repülőgép, s ő szép lassan belesüppedt az ülés háttámlájába. Izgalmas érzés volt elköszönni a szülőföldtől, a szó összes értelmében. Az utolsó pillanatban még gyorsan küldött egy üzenetet haza, és megígérte, hogy jelentkezik, amint célhoz ér.

Utóbb aztán még azt is elfelejtette, hogy ő amúgy retteg a repüléstől. Mesés érzés volt, amint a gép csak gyorsul, egyre gyorsul alatta, majd elválik a talajtól, s tollpiheként emelkedik fel az égbe. Verőfényes idő volt, sehol egy felhő. A Duna víztükrén mintha gyémántok tündököltek volna, apró fénycsóva karok integettek a távozó felé. A gyomrában pillangók szálldostak, ajkain megállás nélkül ott ült a mosoly. Leírhatatlan érzés, amikor az ember átélheti végre mindazt, amiről évek hosszú során át álmodni is csak félve merészelt.

Amikor a hangszórókban recsegő hang közölte, hogy hamarosan leszállnak Isztambulban, Çikolata legszívesebben felkacagott volna örömében. Ablak mellett ült, egész idő alatt kifelé szemlélkedett, de most tágra nyílt szemekkel kezdte vizslatni az alant elterülő tájat. Valahogy minden olyan más volt. Madártávlatból nézve a táj furcsán különbözőnek tűnt, mint otthon. Aztán rájött, hogy rengeteg a hegy, s azokon sokkal kevesebb a növényzet, nem olyan zöldek, mint Magyarországon, ez nyilvánvalóan az eltérő éghajlati hatások eredménye.

A lassanként ereszkedő gép alatt tenger. Fehérlő habok, és rengeteg, rengeteg vízi jármű, kisebbek, nagyobbak, mindenfélék. A szárazföldön temérdek sok épület. Azután a töméntelen piros szúrt szemet. Ameddig csak a szem ellátott, mindenfelé félholdas-csillagos zászlók lobogtak, büszkén, méltóságteljesen, épp azzal a megállíthatatlan lendülettel, ami – mint kiderült -, az egész országra, az egész népre olyannyira jellemző. Odakint azt vallják, egy török a zászlóért a vérét adja, bármikor.

Pár héttel később, amikor egy török barátja érkezett látogatóba Magyarországra, bizony a székely nemzeti lobogó nagy meglepetést okozott neki, annak ellenére, hogy napjában többször is, nagy örömmel emlegette, bizony a török meg a magyar testvérek, testvérnépek, s mindketten méltán lehetnek büszkék a nagy Atilla királyra. De ez már egy másik történet.

Folytatjuk.

1. Atilla király szobra Fethiye-ben; 2. A  székely zászló

Megjegyzés: Atilla – Az Attila név török helyesírása
A képeket Çikolata készítette.