EXKLUZÍV INTERJÚ MAGAMMAL

De jött a Magma és a félbehagyott Pogányok

Annyira jó dalok lettek! A youtubon is meg lehet hallgatni őket. Fénykiáltók és Szélfohász a címük. Több is született, de csak ezek kerültek fel.

Nem is volt hiábavaló, mert beleírtam a Pogányok című készülő rockoperámba, ami lassan el is készült. De akkor jött a feketeleves. Életem feketelevese menedzselni saját magam. Ha visszatekintenek az eddigiekre, észrevehető, hogy igazából, engem találtak meg a lehetőségek, és nem én kerestem azokat. Illetve, számos felkérést kaptam különböző produkciókhoz, de ezek többnyire egyszerűen nem ütötték meg azt a mércét, ami számomra annyira fontos. Hű! Pedig kereshettem volna jó sok pénzt, meg pajtása lehettem volna jó híres celebeknek. Valószínűleg genetikailag kódolva vagyok az érdekeim ellenképviselésére, az üzleti részről nem is beszélve. Ezért is van, hogy sokan megkérdezték már és meg is kérdezik a mai napig, hogy ilyen széleskörű zenei múlttal miért nem ismerik az arcom vagy a nevem. A fent említett ügy az egyik oka. A másik, hogy soha nem szerettem volna feltétlenül előtérben lenni. Nem az arcom vagy a nevem ismeretéért zenélek, hanem mert ez az életem, a gondolataim kivetülésének az eszköze. A zene világvallás, és én szeretek a térítője lenni. Akár arc vagy név nélkül is, ezzel a tulajdonságommal többen vissza is éltek. De nem szomorított el soha, teljesen tiszta szívvel és őszintén mondom. Számomra nem értékelhető, hogy egy slágerrel egy előadó 30 évig haknizik. Ha valaki nagyon szereti, meg lehet hallgatni lemezről, vagy millió kütyüről már. Nem is tagadom meg egyetlen munkámat sem, csak úgy gondolom, folyamatosan fejlődni kell. Persze, ez lehet egyéni is, nem ítélkezem. Az sem mindegy, milyen zene. Vannak örökérvényűek, de ha azok megszólalnak koncerten, nem is hakniról beszélünk.

Tehát, ott volt a tarsolyomban egy rockopera, amit nagyon szerettem volna, ha színházban bemutatnak. Sőt, konkrétan, azt szerettem volna, ha a Komáromi Lovas Színházban mutatják be. Varázslatos hely. Jött a segítség, megint megrebbentette szárnyát az én kis sorsangyalom. Közvetve megismerkedtem egy Beával. Egy különleges Beával, aki már az első beszélgetésünk alatt nagy hatással volt rám. Nagyon sok mindenről szó esett, a Pogányokról és az álmomról is a színházzal kapcsolatban. Széttárta a karjait és mosolyogva elmondta, hogy az igazgató gyermekkori jó barátja. Azt kérte, hogy hívjam fel bátran, majd ő szól neki, hogy keresni fogom. Sűrűn bólogattam és örültem is a lehetőségnek. Esténként, mielőtt elaludtam, dédelgettem a lehetőséget, jó volt elaludni a gondolatra. Ebben ki is merült a darabom menedzselése. Tudom, hogy nem normális, de képtelen voltam felvenni a telefont és „árulni” a művet. Több hónap telt el, mire újra találkoztam Beával. Nem volt mérges, inkább csak bölcs mosollyal szemlélt, amikor elmeséltem, miért nem telefonáltam. Még aznap délután felhívott, hogy MOST várja a jelentkezésem az igazgató.

Márkos Attila

Gyorsan tárcsáztam, öt perc alatt megbeszéltünk egy találkozót. Visszafogott csinosba vágtam magam és rendszerbe szedtem a hajam. Az isten háta mögött találkoztunk, később megértettem, hogy miért. Praktikusan beiktatott a budapesti teendői közé, egy nagy lovas boltban volt dolga előttem. Ő puritánul nem csinosban, de annál természetesebben jelent meg. Nekem fontosak az első benyomások, érzékenyen működik az ösztönöm egy-egy ember megítélésében. Egy nagyon jó kiállású, szép tartású, energikus, de mégis tartózkodó embernek ítéltem meg Márkos Attilát az első találkozásunk alkalmával. Értelem és mélység volt a szemében. Tetszett neki az ötlet, elmesélte, hogy évek óta hasonló témában gondolkodik. A hét vezérről szeretne darabot írni. Odaadtam az anyagot CD-n, megígérte, hogy meghallgatja és felhív. Néhány nap múlva meg is tette (azon ritka emberek közé tartozik, aki mindig tartja magát ahhoz, amit mond). Nem kertelt, nem szokott. Kerek- perec megmondta, ha csődbe szeretné juttatni a színházát, bemutatná a darabom. A zene jó, de olyan hosszú, lassan kibontakozó részek vannak benne, hogy egy lovas színházban ez kivitelezhetetlen. Nem állhatnak a lovak 10-15 percig egyhelyben, arra várva, hogy történjen valami. Halálra unják magukat. A lovas színház speciálisan megírt darabokat igényel, emberekre és lovakra. A sorrend felcserélhető…

Megértettem és elfogadtam, amit mondott, bár nem mondom, hogy nem sajnáltam. Udvariasan elköszöntünk egymástól, őszintén kifejeztem, hogy örültem annak, hogy megismertem. Sok sikert kívántam a továbbiakhoz és a telefon csöndes lett. Mindenképp szerettem volna ezt a témát zenében megmutatni, ezért gondoltam, B verzióként kiadjuk CD-n. (Nem, nem hagytak nyugodni az álmodozásom képei lovakról, a színházról a zenémmel.)

A Hét Vezér

Fotó: Czéh Lonka

De egy bő hét elteltével felhívott Attila és azt mondta, próbáljunk ki valamit. Történetesen, hogy elküld két szöveget a Hét Vezér témájából és írjak rá zenét. Elmondta, ha tetszik neki, továbbgondolhatjuk, de ha nem, akkor annyiban maradunk. Tetszett neki. Őrületes munka következett egy évig. Imádtam minden percét. Attila elképesztő energiákkal rendelkezik, az egész ember megérne egy könyvet. Többek között egyedülálló az, amit megteremtett Komáromban. De minden erős ember mögött áll egy másik energiagenerátor. Ő Gréti, muszáj megemlítenem. (neki Grétije, nekem Péterem van.) Nagyon megszerettem őket, biztos pontok lettek az életemben. Fantasztikus énekesek-színészek adták elő a darabot. Derzsi György rendezte, varázslatos volt, ahogy összeállt. Az előadások is azok voltak, én egy pici, de súlyozott részt énekeltem benne. (Tarantino is megjelenik a filmjeiben egy kicsit.) Nem lehet visszaadni az érzést, amikor teltházas előadások után állva tapsolnak az emberek, amikor érzem, hogy megérintette őket a zene és az üzenet, amit megálmodtunk Attilával. És a korona a tetejére az volt, amikor a kamaszlányom a tapsvihar közepén olyan piros arccal rohant oda hozzám, amilyen színűek a rózsák voltak a kezében. Zokogtam…

Azóta új darabba kezdtünk. Attila újragondolta Háry Jánost, én meg adom hozzá a talpa alá valót.

Könyv a fejemben

Réges-régen szerettem volna könyvet írni. Nagyon nehéz, még akkor is, ha tudom, miről akarok írni. Különösen egy regénynél. Ott világít a monitoromon egy üres lap és megjelenik az első fekete betű. Egy kicsit olyan, mint a zeneszerzés, csak egy regény egyszer csak elkezdi önállósítani magát. Látom, érzem a történéseket és leírom. Ez egy érdekes regény lett, erősen ellentmondásos érzéseket kelthet az olvasóban, akárcsak én. Igazából a fő karaktert megjelenésileg magamról mintáztam, de néhány tulajdonságát is. Sokat meg az ellenoldalamról. Titokban írtam, hajnalonként. Amikor Péter felébredt és bejött jó reggelt puszit adni, gyorsan átváltottam a képernyővédőre, amin egy macska és egy béka volt. Akkor mutattam meg neki, amikor kész lett. Soha nem kérdezte, mit csinálok, de később elmondta, hogy néha elgondolkodott, vajon miért nézem órák óta a macskát és a békát. Gondolta, meditálok, nálam ez belefér. Elég sokkoló lett a történet, amire még rádobok egy lapáttal, mert zenét is írok hozzá. Félig már kész van, együtt szeretném kiadatni. Fortepiano a címe és Abuczki néven fog megjelenni. Azért, mert anyukám leánykori neve ez volt, és én nagyon szeretnék az ő nevével is valamiféle lenyomatot hagyni. Apáink vezetékneveit visszük tovább, de én szeretnék ebben (is) kivételt tenni, legalább egyszer.

A Kis Herceg

Napjainknál tartok. A szívem egyik fő csücske. (Mondjuk, szerintem elég furcsa alakú a szívem, mert sok csücske van.) Annak idején csak kazettán jelent meg, tulajdonképp egy irodában vettük fel az énekeket, az alapokat a szobámban csináltam. Deseő Balázs kezelte a technikai részét. Nagyon sokat vidultunk. Nem számítottam arra, amekkora siker lett. Nem volt reklámja, tulajdonképp szájhagyomány útján terjedt, de az utolsó információm 160 ezer eladott kazetta volt. Gyönyörű klip is készült, de Környei Attila egyszerűen elvesztette az egyetlen masterpéldányt, ezért nem tudtuk leadatni TV-ben. Viszont azóta is sok megkeresés érkezett, hogy nagyon szeretnék CD-n az anyagot. Ezért aztán elhatároztam, ha már lúd legyen kövér. Újrahangszereltem és énekeltem az egészet. Sőt, három új dal is született a Pilótáról, a Kígyóról és a Rózsáról. A Király instrumentális volt, megfejeltem szöveggel és énekkel őt is. A lemezen nem lesz hallható, de a youtube-on igen, két angol verzió is. A Róka és az Elbúcsúzom. A műfordítást Káli-Rozmis Károly és Barbara (ismerős?) írta meg gyönyörűségesen. Az anyag annyira szép lett, hogy szerettem volna képi világot hozzá, ami nem rólam szól. Mármint nem az én személyemről, arcomról, hanem a történetről. Épp úgy, mint a Lovas Színháznál, most is megjelent a képi világ a lelki szemeim előtt. Homokanimációban. Annyira lágy és törékeny közeget képvisel, ami pontosan illik A kis herceghez. Természetesen Cakó Ferencre gondoltam, mint alkotóra. Ő a műfaj kitalálója és abszolút mestere. Ugyan csak néhányszor találkoztunk mielőtt elkezdett dolgozni a zenével, mégis olyat csinált, amilyet meg sem tudtam volna fogalmazni neki. Nagyon érezte, tökéletes lett. Újra megismertem egy különlegesen varázslatos embert. Mivel az összes dalra született animáció, meg is jelenik a CD mellett. Gyönyörű kiadvány, ajándék a lelkemnek is. Szervezzük a koncerteket, Péter fog akusztikus gitáron játszani benne. Jó lesz újra együtt a színpadon.

A riport vége

Nos, jó nagy dióhéjban ennyit az eddigi zenei életemről. Néhány dolgot biztos kihagytam, de inkább csak átfogó képet szerettem volna adni, talán kicsit magamnak is. Palancsa Gábor nevét nem szeretném kihagyni, megjelent már egy verses könyve is, és nagyon egyéni szövegeket ír. A közelmúltban dolgoztunk együtt egy produkcióban. Nem utolsó sorban ő tervezte a Hét Vezér és A kis herceg logóját is. Olyan jó, hogy ennyi klassz ember van mellettem!

Talán felmerülhet a kérdés, hogy miért írok zenéket ennyiféle stílusban. Általában egy szerző egy fajtát képvisel. Én azt gondolom, vagy inkább érzem, hogy egy benyomásnak, gondolatnak, vagy érzésnek nincs stílusa. Pozitív vagyok, de helyenként keresem a mélypontokat. Át is tudom élni mindkét pólust. Mivel én ezek alapján írok, nem ragaszkodom egyetlen műfajhoz sem. A lényeg, hogy hiteles legyen és akkor rendben van. Egy ember, ha kinyitja a száját, mondjon VALAMIT. Ha ecsetet fog, táncol, szobrászkodik, játszik, éli az életét, legyen valós, nem öncélú értelme. Zenészként óriási eszköztár áll a rendelkezésemre. Zenésznek lenni nagyon jó!

A cikksorozat előző részei: 1. rész és 2. rész

Borítókép: Bosnyák László