Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő 

Élt köztünk valaha itt a földön (úgy kétezer éve) egy csupa nagybetűs EMBER. Tulajdonképpen nem tett semmi különöset. Élt elrendelése szerint. Élt a parancsolatok szerint. Élt a földi küldetése szerint. Etalonként, idolként, jövendőbeli vezetőként, királyként. Isteni élete példáján keresztül tanította a Hit gyakorlását és lényegét, a teremtés perspektíváját és tisztességét. Bár születése is természetfeletti, mennyei csoda és kegyelem, az életének értelme az egyszerűsége volt. Mert az élet, a Teremtés óta, s később is, most is, amúgy egyszerű lenne, lehetne. Csak mi, megtévedt emberek, nem tudtunk, nem akarunk egyszerűen élni. Nem tudunk, nem akarunk igazán életszerűen élni. Sem a hitünk által kapott lehetőségeinkkel, sem tehetségünkkel, sem a föld, a víz, a levegő, a csillagok által együtt kínált csodákkal. Teremtőnket, Hitünket, sokszor képmutató módon tagadjuk, s csak akkor kapaszkodunk a Láthatatlanba és Megfoghatatlanba, ha már nagyon nagy a baj, s ha már legtöbbször késő. A földet, vizeinket, energiáinkat – testünket, elménket kizsigereljük, velünk született tehetségünket (legtöbben, - és leginkább zsoldoskatonaként) a rossz szolgálatába állítjuk. Hogy minek és kinek a hatására, már nem számít, nem is vesszük észre, illetve, mire észlelni kezdi a vészjeleket a megzavart tudatunk, legtöbbször már késő. Utunk végén már minden hiába! S az út hosszát és milyenségét, mi, a kiűzetés óta megtévedtek, nem tudjuk befolyásolni.
Hogy így legyen, tettünk is érte eleget. Akkor is. Most is. Mert kimondtuk a „mosom kezeimet” s együtt kiáltottuk a többi félrevezetettel: Feszítsd meg! Hiába kínált alternatívát képmutató módon Poncius Pilátus, ő már akkor is tudta a kérdésre a választ. Mint ahogy Júdás is, a júdások is. A farizeusok is. Barabás, és a felhergelt, a saját árulásától megijedt, megdühödött tömeg is!

„Íme az Ember: Feszítsd meg!” És mi balgák, meg is feszítettük. Kajafás módra, kicsit gunyorosan, és későn megdöbbenve a tettől, - s már ott és akkor tudtuk, a nagypénteki kereszthalállal lehetőségeink is bevégeztettek. Egy kivételével. És ez az egy kivétel: Hinni a stációk, a nem értelmetlen kereszthalál üzenetében, és a harmadnapi feltámadásban. Mert a Megváltás lényege, az utolsó Üzenet: a „Velem leszel a paradicsomban!” – és nem a későbbi tamáskodás! Mert az örökkévalóság elérhető, de most már nem minden áron. Jézus, és országa (bár nem ismerjük, csak áhítjuk) nem fikció, nemcsak álom. Nagy nehézségek, némi önmegtartóztatás, emberség, erkölcs, etika, az igazi értékek megkeresése és megtalálása által, a velünk született, örökélet utáni vágy, s legfőképpen a Krisztusi Hit segítségével. Mert Hit nélkül, posványban élni ma is lehet, de hát: minek! Értelmetlen, élvezhetetlen. A Húsvét üzenete, olyan, mint a tavasz üzenete. Az ébredés, a megvilágosodás, az újjászületés, az új lehetőségek, az új, a másabb, hitelesebb élet üzenete…