Igaz történet alapján

Jancsi már nagyon unta a kaszárnya taposómalmát. Kilencedik hónapja katona. Egyszer ugyan volt otthon, de az egy nagyon szomorú alkalommal történt. Nem is szívesen gondol rá. A nagyapó temetésére kapott eltávozást. Annak a nagyapónak a temetésére, aki még "legényesen" kísérte ki az állomásra, hogy elbúcsúzzon tőle, mikor bevonult. Mennyi emlék, mennyi mese, dal, viccelődés halt meg a nagyapóval. Jancsi nagyon szerette ezt az öreg, nagy pödört bajszú, vicces, de mégis karakán embert. Érezte, hogy vele temették a gyermekkorát is.

El sem tudta képzelni, hogy a karácsonyt a kaszárnya falai között töltse. Mindig a tavalyi és a többi karácsony meghitt, ünnepélyes, de mégis bensőséges hangulata borította emlékezetét. A tavalyi karácsony... A falu fiatalsága együtt ment kántálni. Mindig Jancsiéknál kezdték, mert ő lakott a felső falu végén, és Mártiéknál végezték, mert Márti lakott az alsón. Jancsi nagy vidáman, viccelődve minden lánynak "tette a szépet", hiszen tudta, áprilisban bevonul katonának, és egy regruta "udvaroljon a lányoknak", ahogy a nagyapó is mondotta. Ő udvarolt is, egészen addig míg a következő házhoz menet barátja, Laci félrehívta:  "Mit hülyéskedel? Nem látod, hogy Márti majdnem sírva fakad, mikor más lányt ölelgetel?! "

Jancsi Mártira gondolni sem mert, hiszen a falu legszebb lánya volt, református, meg a családja régi gazdacsalád, míg János ősei csak egyszerű zsellérek voltak... Ezért nem is akart barátjának, Lacinak hinni, de azért belekarolt Mártiba. Amilyen melegen, őszintén simult hozzá a lány, azt nem lehetett félreérteni.  Ez a karácsonyéj csak róluk szólt. Mentek ők is a társasággal tovább, kántáltak, szórakoztak, de ezt úgy tették, mintha egy láthatatlan buborékban lennének. A Mennyország buborékában. Csak ők voltak egymásnak, körülöttük akár a világ is összedőlhetett. Zimankós hófedte karácsony volt, de az ő szívükben a tavasz virágai nyílottak, egészen a szilveszteri bálig.

Sajnos, az újév elhozta a kijózanodást. Jancsit reggel édesanyja fogadta azzal, hogy az este volt náluk a Bori néne az alsó végről, és mondta, hogy Jancsi  karácsonykor csak Mártival szórakozott... "Mi rossz van ebben édesanyám?" - kérdezte Jancsi. "Semmi, fiam, nekünk nincs semmi kifogásunk, csak nem hiszem, hogy az ő családja ezt helyeselni fogja..." Beigazolódott Jancsi édesanyjának jóslata. Márti a megbeszélt randira nem jött el, és a barátnőjével megüzente, hogy Jancsi többet ne keresse őt.

Egy világ omlott össze a fiúban, de nem volt ideje a szomorkodásra. Jöttek a regruta bálok, és egykettőre eljött április, be kellett vonulni. Mikor a legényekkel, meg persze nagyapóval felpántlikázva, nótázva vonultak az állomásra, kicsit reménykedett, hogy legalább távolból int neki az a lány, aki ilyen nyomot hagyott a lelkében... De sajnos, hiába fordult minduntalan hátra, a falu felé. Bizony az a lány nem jött elbúcsúzni.

Lassan fakul az elmúlt karácsony emléke, szépsége és szomorúsága, hiszen egy kiskatonának bizony még gondolkodni sem volt ideje. Kapott levelet a szüleitől, a barátoktól, még lányok is írtak neki, de attól a lánytól, akitől legalább egy szót várt, soha semmi nem érkezett. Mikor azonban karácsony előtt egy héttel nagy gyakorlatra vonultak ki, és a parancsnok napiparancsba adta, hogy amelyik katona legjobban teljesít, hazamehet az ünnepekre szabadságra, bizony Jancsinak szárnyai nőttek. Ő lett a hadgyakorlat legjobban teljesítő kiskatonája, így hazajöhetett az ünnepekre.

Most itt a karácsonyeste, a Villia. Jancsi egymagában bolyong a kis falucska görbe utcáján, és könnyes szemmel arra gondol, hogy inkább a kaszárnyában maradt volna.

Csak az ünnepi vacsora után mondta meg neki az édesanyja, hogy Márti tolókocsiban fogja leélni az életét. Még a nyár elején súlyos autóbalesetet szenvedett, és a gerincét törte.

Folytatjuk: V/2. rész

Kép forrása: Pixabay - Gloria Agostina​