Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő 

A hosszúnak tűnő tél naptárilag véget ért. Letudtuk a farsangot, szembefordultunk a böjti széllel. Bár a téli idő szemtelen fruskaként vissza-visszaköszön, s szigorú apja, a Tél Tábornok váratlanul, még néha megrázza hószakállát, már közelít az újabb, a kereszténység talán legnagyobb, sorsunkat is formáló ünnepe. Még pár nap és kopogtat ajtónkon a húsvét. Ki - ki vallása, szokásai, habitusa szerint, de már mindannyian várjuk.

Várjuk a kereszthalál, a teremtés és az eredendő bűn igazságát és igaztalanságát: s miatta, miattunk is, az őszinte megnyilvánulását, emberarcúságát a huszonegyedik század való világos, és kukkolós – ha kell árokásós, szembefordulós és szembefordítós társadalmának.

Hitet kell végre tennünk a hitünk mellett! A globalizáció szélsőségei miatt is, a teremtés és a teremtetés mellett. Kétszer kaptunk már eddig esélyt. Ádám nem élt vele. Jézust keresztrefeszítettük. Hiba, hiba hátán. Bűn, bűn hátán. Tévedés, tévedés hátán. Mindez kiért és miért?

Négyszemközt kell elbeszélgetni, szembenézni végre, az általunk alakított sorsunkkal és önmagunkkal, a Jézusi hit segítségével, összezárva a lelket és az egót, tükörként használva a tetteinket és mulasztásainkat.

Nem feledve, de letudva a múlt ármánykodásait, hogy tanulságából, és hitünkből erőt merítve be tudjuk fogadni a krisztusi tanulságot. Hogy értelme is legyen a krisztusi korpusznak a szobánk falán.

A kereszthalál miértjeit magyarázni lehet. Megmagyarázni nem kell, nem szabad.

Érezni, érteni kell. Felelősségvállalóan, miatta, érte.

Erről szól a vallás. Ezt magyarázzák félre ízléstelenül egyes demagógok. Épp ezért is:

Hadd legyen már az én dolgom, hogy kiben és miben hiszek. Ne a politika döntse el. Hadd döntsem el én, már krisztusi koron túl élő homo, hogy miért hiszek abban, amiben hiszek, s miért követem egyházam és hitem hiteles vezetőit.

A világegyetem teremtését lehet magyarázni, így is, meg úgy is. Hinni egyféleképpen lehet. Őszintén. Belülről. Alámerülve a valamilyen – lelki - tisztaságba. Egyszemélyes döntésként, kizárva a percemberek és az évezredek kényszerítő hatásait. A nagypénteki gyónásnak csak így van értelme.

A húshéti utat a téli szennytől tisztító böjti szél munkáját csak az tudja emberként értékelni, aki valóban őszintén vágyik a tavaszi megújhodásra. A természet megújulására, és a lélek megerősödésére. Erről szól a húsvéti várakozás. Erről énekelnek a tavaszi madarak.

Tavaszi megtisztulás

Tavasszal ki érzi a széna illatát?

Lecsukott szemeim mögött

nem érzem testem ernyedését.

Mégis, régóta ébren alszom,

álmom fikció, vágyott valóság.

Tavaszi záporként hull a könnyem.

Megtisztítani önmagam

belefekszem a márciusi sárba:

kikel, mi kikel, bimbós az orgona,

összenő, ami összetartozik.

Szemem rebben, majd nyílik.

A pislákoló gyertya oldja a sötétséget.

Visszanézek – már nem látom az elejét:

Ha, elmondanám, se nagyon lenne,

aki biztatna - s hinne benne:

Még élek, de ha nincs halál,

nincs feltámadás sem…

Lám, zöldell a fű, s imitt amott

a kiskertekben vetik a magot,

s a rigók hazavárják a fecskéket.