2024-12-21 13:07
Jelenleg online: 58 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Van-e nagyobb elementáris erő a rocknál, ami felszabadít, szabadságot ad, feltölt és kiemel a tömegből? A rock jóval több, mint egy zenei stílus; a rock vér-és dalszövetség, amely összeköt, erőt ad, közösséget ad. Manapság, mikor a műanyag és a neonszín a divat, sokan csak legyintenek, hogy a rock már nem képes semmi újat adni. Azonban, ha kicsit megkaparjuk a felszínt, akkor észrevehetjük azt, hogy a keményebb riffek még mindig tarolnak, tömegeket képesek megmozgatni, illetve ezernyi különböző formában képesek értéket adni.
A negyedik nagy rockhullám a nyolcvanas évek második felében indult el, és 1994-ig tartott; az a korszak, amikor egy újabb generáció vágyakozott a zenei megváltásra. Ikonikus időszaka volt ez a magyar zenetörténelemnek, hiszen mai napig is nyomon követhető az a hatás, amely akkoriban falakat robbantott szét, barátokat hozott össze, valamint sok fiatalt rángatott ki a fásultságból, amely a nyolcvanas évek popzenéjét jellemezte.
A mai HétbenHétben ebbe a korba teszünk egy kitekintést. Az első úttörök megjelenésénének az idején (Pokolgép, Ossian) a szocializmus bűzlött, mint a háromnapos döglött hal, és az ekkor elinduló zenekarok nyers erővel rombolták tovább a vasfüggöny töredezett falait és a korai kilencvenes években is képesek voltak ezt az irányvonalat tovább folytatni.
OSSIAN - ACÉLSZÍV (1988)
Kétségtelen, hogy a legnagyobb metálhimnuszok egyikét hallhatjuk, amelyet azóta generációk énekelnek. A mai rockzenében is sikert sikerre halmoz a formáció, azonban számomra a legszebb évek még az ősfelálláshoz kötődnek. Azóta számtalan tagcsere ellenére a zenekar működése töretlen, ám érdemes visszatekintetni az első hat év lemezeire is, amelyek a mai fülnek is ígéretesnek és ütősnek tűnnek.
POKOLGÉP – A JEL (1986)
Ismét egy ikonikus szerzemény, amely talán korát megelőzve hozta el azt az életérzést a magyar fiatalok számára, amit külföldön a Motörhead és az Iron Maiden képviselt. Elképzelem a magyar zeneipari attasék fejét, ahogy fancsali arccal áldásukat adják a lemez kiadására. Ők sem gondoltak bele abba, hogy „aki szelet vet, vihart arat…”, és ezt azóta sem lehet megállítani.
MOBY DICK- KERESZTES VITÉZ (1990)
Kőkeménység és remek, hangulatos dalszövegek – ezek azok, amelyek kiválóan jellemzik a dal megjelenésének idején tizedik évüket taposó zenekart. A Keresztesvitézt ugyancsak egy generáció énekelte koncerteken, és énekli ma is. A történelmi témát közelebb hozó szerzemény sok fiatal érdeklődését ragadta meg. Ki mondta azt, hogy metállal nem lehet tanítani, értékeket átadni?
AKELA – ROCKERNEK SZÜLETTEM (1992)
Az Akela a kilencvenes évek legelején tűnt fel, és kiállásával megosztotta az országot. A fiatalok szerették extrém megjelenése, szókimondó szövegvilága miatt, azonban az idősebb generációnak hatalmas sokkot okozott, amikor televízióban feltűntek a Farkasok. A Rockernek születtem ugyancsak egy ikonikus dala a korszaknak, amelyet a kockásinges,szakadt farmeres, lobogó hajú tinédzserek egész sora üvöltött a kocsmákban, a koncerteken, két tanóra közötti szünetben őrületbe kergetve az idősebb generációt.
CLASSICA – MEGSZÁLLOTT (1989)
A virtuóz gitárjátékra nagy hangsúlyt helyező zenekar egy egyedi hangvételt képviselt a magyar fémzenekarok körében. Annak ellenére, hogy a közönség szerette őket, mert teljes mértékben már az új idők hangzását hozták el Magyarországra. Kevés hanghordozón kaptak lehetőséget bizonyítani fennállásuk idején, azonban manapság már a teljes diszkográfia könnyen beszerezhető. Power Metal kedvelőknek szigorúan ajánlott!
OMEN–BÍZD RÁM MAGAD (1991)
Ugyancsak egy legendás formáció, amely Kalapács Józseffel és Szekeres Tamással indult el hódító útjára a kilencvenes évek legelején. Az itt hallható ballada ugyancsak egy szép terméke a hazai metál/keményrock világnak, és többek között azért is érdemes meghallgatni, mert a külföldi hagyományok mellett az egykori Korál zenekar által sikerre vitt érzékenységet is felfedezhetjük a harmóniákban
METÁL LADY – LEGENDÁK ÉS MESÉK (1990)
Zenei válogatásunk záruljon egy kakukktojással; Bíró Ica fitnessmodellről kevesen tudják, hogy énekesnőként is kipróbálta magát, méghozzá a keményebb zenék világában. Első lemezét (Metal Lady-1990) a Pokolgép segítségével készítette el. Annak ellenére, hogy minden klisé megjelenik a dalban, ami a stílust jellemezte szövegvilág és zenei megoldások terén, valamint az énekesnő hangja is szokatlan élményt nyújt, mindenképpen érdemes megemlíteni a dalt, hiszen Ica volt az első hölgy, aki egy ilyen produkcióval állt ki a közönség elé. Szép hetet mindenkinek!
Borítókép: Visualhunt