2024-12-21 13:09
Jelenleg online: 62 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
A nyár izgalmas időszak az egykori olimpiai ezüstérmes és világbajnok kajakozó számára; az énekes-dalszerzőnő új lemezen dolgozik Angyalszárnyakon címmel, és sikerrel mutatkozott be első, önálló koncertjén.
Géczi Erika aki zenei pályáját 1986-ban kezdte, és olyan neves zenekarokban működött közre, mint a Bojtorján, a Rockfort, a Kormorán, valamint az Örökség, bíztatóan látja saját zenei jövőjét.
- Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a zenekari keretek helyett inkább a saját utamon megyek tovább, olyan dalokkal, amelyekkel teljes mértékben azonosulni tudok, és ezek azt a felfogást tükrözik, ahogyan én látom az életet és a világot.
Az énekesnő tavaly decemberben jelentette be, hogy kilép az Örökség zenekarból, és néhány hónapos pihenő után már aktívan dolgozik új lemezén, amely Angyalszárnyakon címmel jelenik meg még talán ennek az évnek a végén.
- Alapvetően nincs okom panaszra, hiszen kedves, aranyos, tehetséges zenésztársaim vannak, egy nagyon jó, inspiráló alkotóközösség kezd kialakulni körülöttem, és ennek nagyon nagyon örülök. Kosz Szilveszterrel az Örökségben találkoztunk, majd, amikor kiváltam a zenekarból, felkértem, hogy az együttműködésünket szólópályám keretein belül is folytassuk. A dalok Szilveszter stúdiójában készülnek, és azok professzionális megszólalásában nagy segítségünkre van az ő zenei szaktudása. A trióm másik tagja Rózsa György gitáros, aki amellett, hogy nagyon szépen játszik, több új dalban zeneszerzőként és szövegíróként is szerepel.
Az énekesnő, amellett, hogy triójával készül a koncertekre és a lemezfelvételekre, az utóbbi hónapokban a hortobágyi Chrome Rt zenekarral is fellép, mint vendégművész.
- Őket nagyon szeretem, nemcsak remek dalaik miatt, hanem azért is, mert nagyon hasonló a világlátásunk. Kovács Attila, a zenekar énekese - hozzám hasonlóan – spirituálisan gondolkodó ember, ebből a szemszögből éli az életet, és a szemléletmód a dalaiban is fellelhető. Közös koncertjeinken elhangzik öt-hat dal a saját zenei repertoáromból, illetve az ő koncert műsorukban én is énekelek néhány dalban.
Erika néhány nappal ezelőtt mutatkozott be szólóban egy Berettyóújfalu-beli koncert keretében az Ismerős Arcok előtt, ahol egy kiváló kvintesszenciát mutatott be eddigi pályaképe legfontosabb mérföldköveiből. Az elmaradhatatlan Kell még egy szó mellett a Bojtorjános időket az Úton vagyok idézte fel, a Kormorános korszakból többek között a Kalotaszegi hajnali zsoltárt, és a Ki szívét osztja szét című dalokat hallhatta a közönség. A legutóbbi, Örökséges időszakot a Táltos ének, és a Szemedben felragyogó fény képviselte, valamint a Vallomás, amely új köntösben került bemutatásra. A zenei múlt felidézése mellett két új dal debütált a nagyjából egy órás koncerten; a készülő album címadója, a lebegő hangvételű, slágergyanús Angyalszárnyakon, amelyhez a lemez megjelenése környékén videoklip is készül majd. A másodikként bemutatott új szerzemény, a Szabad akarat rockos-blues-os világa egy olyan színfolt, amelyhez hasonló hangvételű dalokat az énekesnő a Rockfortos időszakban játszott.
A koncertek, a próbafolyamatok és a lemezkészítés mellett Erika a jövő év tavaszára egy nagy dobással készül.
- Mivel 2019 március elején leszek hatvan éves, ebből a különleges alkalomból az év második felében szeretnék egy igazi, jubileumi koncertet, amely jóval több lenne, mint egy lemezbemutató előadás. Inkább életműkoncertnek hívnám, hiszen olyan dalokat is szeretnék játszani, amelyek évtizedek távlatából fontos mérföldkövei a zenei pályafutásomnak, és természetesen lesznek vendégek is. Annak ellenére, hogy még az előkészületi fázisban vagyunk, az első lépéseket már megtettük arra nézve, hogy egy nagyszerű élmény részese legyen mindenki, aki ott lesz velünk.
Koncertszervezés: Karácsony Éva
telefon: +36-20 429 0884
e-mail: evaegyed@freemail.hu